Hifi > mini hifi teszt

Mini hifi erősítő tesztek

A mini hifi komponensek mellett szól, hogy a hagyományos erősítőkhöz és lejátszókhoz képest sokkal kevesebb helyet igényelnek. Ebben a kategóriában főleg olyan kisméretű hangrendszerek találhatók, amelyek egyetlen házba építve betöltenek erősítő és lejátszó funkciót is. Előnyeik közé tartozik, hogy a klasszikus sztereó komponensekhez képest általában kedvezőbb áron vásárolhatók meg és szinte bárhol könnyen elhelyezhetők. Egy iroda, kisebb alapterületű nappali, konyha vagy hálószoba hangosítására sok esetben bőven elegendő teljesítményt nyújtanak. Esetleges hátrányukként említhető, hogy nagyobb hangsugárzókat általában nem igazán képesek hiánytalanul meghajtani. Az ár függvényében szerényebb (kevés bővítési lehetőség a jövőben) és gazdagabb (beépített lejátszó, vezeték nélküli kliensek, hálózati lejátszás, aktív SUB kimenet, stb.) szolgáltatás felhozatalt nyújtó modellekkel egyaránt lehet találkozni.

Mikro hifi minőségi kategóriák

Már pár-tízezer forinttól is kaphatóak mini hifi rendszerek, amelyek jellemzően egy központi egységből (erősítő, amely kiegészül beépített lejátszóval vagy rádióvevővel) és egy pár polcméretű, állványra helyezendő hangfalból állnak. A százezres határon és afölött beszélhetünk közép, illetve felső-középkategóriáról, amely jellemzően még jobb megépítettségi minőséget, ennél fogva igényesebb hangzást kínál. A komolyabb mini hifi eszközök egyik ismertetőjegye, hogy kábelezésük moduláris, tehát a vezetékek nincsenek az elektronikához rögzítve. A magasabb minőségi kategóriában jobb alkatrészeket és fejlettebb technológiákat alkalmaznak a tisztább és kellemesebb hangélmény érdekében. A drágább mikro/mini méretű erősítőkhöz általában már nem mellékelnek hangsugárzókat, így a felhasználó saját ízlése és igényei szerint választhat társakat az elektronikához. Manapság egyre több gyártó épít ún. hálózati funkciókat mini komponenseibe, amelyek internetről történő zenelejátszást és multiroom rendszer építést tesznek lehetővé.

Hogyan teszteljük a mini hifi rendszereket?

A tesztalany tudásától függően több napig vagy hétig is eltarthat a próbaidőszak. Sokféle zenével, szükség esetén filmekkel is használjuk a hangrendszert. Mivel legtöbben kis szobákba vesznek ilyen eszközöket, mi is jellemzően kis alapterületű helyiségben tesztelünk. Kipróbáljuk a rendszer főbb funkcióit, megvizsgáljuk, hogy mennyire felhasználóbarát és szubjektív szempontok alapján összemérjük hangminőségét más, korábban általunk kipróbált rendszerekével. Ha csak különálló erősítőt kapunk tesztre, olyankor törekszünk arra, hogy a vele harmonizáló hangdobozokkal történjen a meghallgatás.

Marantz M-CR612 hálózati rádióerősítő teszt

mini hifi teszt / felső középkategória

2019. június 17., 10:40

Marantz M-CR612 mikro hifi rendszerA Marantz M-CR612 arany középutat képez a klasszikus mikro készülékek és a különálló egységekből összeállított rendszerek között, mivel egyedülálló csomagban nyújtja azokat a fontosabb szolgáltatásokat (és még többet), amelyekre általános otthoni bevetés során a legtöbben igényt tartanak.

Denon CEOL RCD-N10 mikro hifi rendszer teszt

mini hifi teszt / középkategória

2019. február 11., 16:55

Denon CEOL RCD-N10 mikro hifi rendszerA Denon tovább erősíti igényes mikro hifi kínálatát: a már tesztelt RCD-M41 és DT-1 után a CEOL RCD-N10 modellel ismerkedtünk meg. A kis, fehér eszköz sok kellemes meglepetést tartogat: rengeteg szolgáltatás, 24 bit/192 kHz és DSD képes DAC, USB csatlakozó, csatornánként 60 W teljesítmény és komoly hálózati képességek a specifikációk szerint - minden várakozást felülmúló hangzás és nagyszerűen kezelhető szolgáltatások a valóságban.

Denon D-T1 mikro hifi rendszer teszt

mini hifi teszt / középkategória

2019. február 4., 20:10

Denon D-T1 mikro hifi rendszerA Denon név hallatán a legtöbb hifi rajongó azonnal a nagy múltú gyártó erősítőire vagy éppen forráseszközeire asszociál, értelemszerűen a kimagasló hangzás és minőség miatt. A D-T1 azonban a kor általános igényeinek megfelelőenkialakított, ám mégis a hifi felé hajló hangzást közvetítő egységként jelenik meg.

Technics OTTAVA f SC-C70 hifi rendszer teszt

mini hifi teszt / felső középkategória

2018. március 21., 08:55

Technics OTTAVA f SC-C70 hifi rendszerEgy hónapja sincs, hogy beharangoztuk a legendás Technics visszatérését az otthoni hifi világába, és már Magyarországon is hozzájuthatunk az új termékeikhez a kecskeméti AV-Land jóvoltából. Nagyon felcsigázta csapatunkat a Technics feltámadása, így különös lelkesedéssel vártuk az első terméket a cég kínálatából, amely a jelenlegi trendek egyik legszélesebb körben kedvelt All in One audio rendszere, az OTTAVA f SC-C70 lett.

Yamaha MCR-N870D mikro hifi rendszer teszt

mini hifi teszt / felső középkategória

2017. szeptember 20., 14:35

Yamaha MCR-N870D mikro hifi rendszerAki egy Bluetooth hangszórónál igényesebb megjelenésre és legfőképpen hangzásvilágra vágyik, de nem kíván egy külön szekrényt berendezni drága hifi elemekkel, annak a Yamaha PianoCraft mikro rendszerei remek megoldást nyújtanak. Többrészes sorozatunkban az alapmodelltől indulva boncolgattuk a legendás márka egységeit, melynek jelenlegi tesztünkkel a csúcsára érkeztünk. A Yamaha PianoCraft MCR-N870D vendégeskedett nálunk.

Denon RCD-M41 mikro hifi teszt

mini hifi teszt / belépő kategória

2017. augusztus 30., 19:10

Denon RCD-M41 mikro hifiA Denon fogta 2016 sikeres receptjét és egy kicsit hozzáigazította azt 2017 igényeihez, illetve belenyúlt a gép belsejébe is, de hogy mennyire, az csak meghallgatás után derült ki.

Yamaha MCR-N570D mikro hifi rendszer teszt

mini hifi teszt / középkategória

2017. augusztus 16., 11:05

Yamaha MCR-N570D mikro hifi rendszerVan úgy, hogy az ember néha azt érzi, lehetett volna még egy kis pluszt kihozni a munkájából, ha már annyi energiát fektetett bele. Talán, ez lehetett az apropója a Yamaha MCR-N570D létrejöttének, talán nem, de annyi bizonyos, hogy kíváncsiak lettünk arra a bizonyos pluszra.

Yamaha CRX-N470D mikro hifi rendszer teszt

mini hifi teszt / középkategória

2017. július 14., 23:45

Yamaha CRX-N470D mikro hifi rendszerA Yamaha PianoCraft családjának legkisebb tagja, az CRX-N470D szinte csordulásig van töltve tudással. Egyszerűen muszáj volt tesztre fognunk.

ELAC Element EA101EQ-G integrált sztereó erősítő teszt

mini hifi teszt / középkategória

2017. február 16., 18:30

ELAC Element EA101EQ-G hifi erősítőAz ELAC sikeres lépést tett a megfizethetőbb kategória felé, mikor létrehozta modern, ügyesen hangolt Uni-Fi szériás hangfalait. Nem sokkal később úgy döntöttek, hogy házon belül megoldják a népszerű dobozokhoz illeszkedő elektronika biztosítását is. Így aztán üdvözölhetjük az ELAC Element erősítőt, mely elméletileg tökéletes párost alkot az említett hangsugárzókkal.

TEAC CR-H101 mikro hifi teszt

mini hifi teszt / középkategória

2017. február 6., 06:10

TEAC CR-H101 mikro hifiÚgy néz ki, mint egy profi eszköz, akad benne pár érdekes szolgáltatás, és szinte pontosan azt tudja, amit szeretnénk. A TEAC nagyon ráérzett a megrögzött hifisták igényeire.

Cambridge Audio ONE mikro hifi rendszer teszt

mini hifi teszt / középkategória

2017. január 17., 16:35

Cambridge Audio ONE mikro hifi rendszerKicsi méret, nagy hang. Klasszikus igény, amit szinte lehetetlen kielégíteni. Szinte...

Denon RCD-M40 mikro hifi teszt

mini hifi teszt / belépő kategória

2016. november 3., 08:35

Denon RCD-M40 mikro hifiKlasszikus mikro hifi készülék, se több, se kevesebb. Ez lehetett a vezérelv a Denon RCD-M40 tervezői számára. No de mi emel ki a tömegből egy olyan típust, ami nem ül fel a divatnak?

Onkyo CR-N765 hálózati CD-lejátszós mini hifi teszt

mini hifi teszt / középkategória

2016. augusztus 17., 11:25

Onkyo CR-N765 mini hifiA CR-N765 egy a sok kis erősítő/CD lejátszó kombináció közül, egy kis extrával, egy kis kompromisszummal és egy váratlan, mindent meghatározó meglepetéssel.

Yamaha MCR-N670 hifi rendszer teszt

mini hifi teszt / felső középkategória

2016. február 24., 21:35

Yamaha MCR-N670 hifi rendszerA tavaly ősszel bejelentett új, MusicCast termékcsaládba tartozó Yamaha MCR-N670 vendégeskedett nálunk. Lássuk, mit tud egy hálózati képességekkel ellátott kisméretű hifi összeállítás a gyakorlatban.

Marantz M-CR611 hifi rendszer teszt

mini hifi teszt / felső középkategória

2015. október 28., 10:40

Marantz M-CR611 hifi rendszerJogos alapokon nyugszik a megállapítás, miszerint a túl sok szolgáltatás általában a teljesítmény és/vagy a minőség rovására megy. A csillogó fekete készülékházba bújtatott, látszólag átlagos Marantz M-CR611 ezt a feltevést nem csak megcáfolni akarta: őszinte elismerést akart kiváltani belőlünk, és voltaképpen sikerült is neki, ami a mai konzumer világban azért nem semmi.

Marantz Melody M-CR610 hifi rendszer teszt

mini hifi teszt / felső középkategória

2014. október 24., 14:30

Marantz M-CR610 médialejátszós mini hifiAmi kicsi az nem lehet nagy? Avagy kérhetünk-e egyszerre kis méretet, sok szolgáltatást és jó minőséget, vagy kénytelenek vagyunk az előbbi hármasból kettőt választani? Erre kerestük a választ a Marantz M-CR610 társaságában.

Cambridge Audio Minx Xi erősítővel egybeépített hálózati médialejátszó teszt

mini hifi teszt / felső középkategória

2013. október 25., 17:55

Cambridge Audio Minx Xi erősítővel egybeépített médialejátszóNehéz megfelelni az olyan vásárlók elvárásainak, akik mindent szeretnének, de a lehető legkisebb helyigénnyel. Most a Cambridge Audio üzen nekik, jelezve, hogy számukra egy ilyen készülék megépítése egyáltalán nem okoz fejtörést. Szóval mit tud a Minx Xi? Rengeteg dolgot. Alapvetően mindent, amire egy korszerűségre törekvő zenerajongónak szüksége lehet.

Pioneer XC-HM81 mikro hifi teszt

mini hifi teszt / középkategória

2013. április 12., 12:55

Pioneer XC-HM81 mikro hifiKell még nekünk hagyományos mikro hifi? Szükségünk van még CD-játszóra és AM/FM rádióra, amikor már vezeték nélküli aktív hangfalak tömege sorakozik a különböző gyártók kínálatában? A Pioneer XC-HM81-es modelljével erre is kerestük a választ.

Pioneer X-CM31 mikro hifi rendszer teszt

mini hifi teszt / belépő kategória

2013. január 4., 18:10

Pioneer X-CM31-K mikro hifi rendszerA miniatűr sztereó rendszerek is fejlődnek, igaz, nem olyan látványosan, mint mondjuk a lapos televíziók. Ha például szemügyre vesszük a Pioneer mikro berendezéseit, itt is bekövetkeztek méretbeli csökkentések, vagy esztétikai átalakulások. Ezúttal a Pioneer X-CM31 készüléket próbáltuk ki, egy hagyományos mikro hifi rendszert, mely ügyesen helyezkedik az abszolút ?low budget? és a mindentudó, felsőbb kategória között.

Sharp XL-BD601PH Blu-ray mikro hifi és házimozi rendszer teszt

mini hifi teszt / középkategória

2012. június 5., 10:45

A vásárlók nagy része otthon ráébred, hogy frissen vásárolt, ultramodern televíziójának hangminősége finoman szólva is gyenge. E problémát átugorva, ha már úgy döntöttünk, ideje belépni a nagyfelbontás világába, nem árt arra alkalmas jelforrást is, mondjuk Blu-ray olvasót beszerezni, viszont a sok kütyü lassan ellepi a nappalit. Mi van akkor, ha olyan megoldást szeretnénk, ami elvárásainknak megfelelően lejátssza filmjeinket és zenéinket, elfeledteti velünk a TV telefon-hangszóróit, és kis helyet foglal? Ilyen alternatíva lehet a Sharp jelenleg tesztelt médiamindenese.

Pioneer XC-HM70 mikro hifi és S-A4SPT-PM állványos hangfal teszt

mini hifi teszt / középkategória

2012. február 15., 11:15

A Pioneer X-HM sorozatának egyik kisebb tagját nemrég sikerült bemutatnunk, most pedig egy huszárvágással következzen a legnagyobb, amelyik várhatóan minden téren sokkal többet nyújt nála.

Arcam Solo Mini hifi rendszer teszt

mini hifi teszt

2012. január 5., 07:35

Öt évvel ezelőtt az Arcam Solo mély benyomást tett ránk, kiváló hangjával, szolgáltatásaival, kinézetével és kezelhetőségével kiérdemelte, hogy kedvenceink közé soroljuk. Az egy dobozba épített CD lejátszó, erősítő, FM és DAB tuner remek ötlet, és ami a legfontosabb, a miniatürizálás nem hozott magával minőségi kompromisszumokat. Fokozott kíváncsisággal vártuk, hogy saját füleinkkel meggyőződhessünk az Arcam Solo Mini képességeiről, tudásáról.

Yamaha PianoCraft Micro 330 mikro hifi teszt

mini hifi teszt / belépő kategória

2011. december 23., 07:25

Teszt alá vetettük a Yamaha PianoCraft családjának egy kisebb tagját, hogy megnézzük, mit is ér ma a mikrohifi?

Pioneer X-HM20 mikro hifi rendszer teszt

mini hifi teszt / belépő kategória

2011. november 8., 08:05

Komolyabb hifi rendszerünket optimális esetben a nappaliban állítjuk fel, hiszen az igazi élvezethez kell a tér, egy fotel vagy kanapé, és a komponensek is helyet igényelnek. Viszont sokan a konyhában, garázsban vagy hálószobában sem tudnak lemondani kedvenc zenéjükről.

Philips Streamium MCi900 mini hifi teszt

mini hifi teszt / felső középkategória

2011. június 6., 14:05

Néha sokkolóan egyértelmű, néha hosszas magyarázatot igénylő a Philips termékkoncepciója. Ám egy biztos, hogy minden esetben rajta ragad a tekintetünk. ...hogy min is? Majd kihámozzuk!

Harman Kardon MAS 100 mini hifi rendszer teszt

mini hifi teszt / felső középkategória

2011. május 18., 16:40

Van-e digitálisabb erősítő annál ami digitális forrásokból dolgozik? A Harman Kardon MAS sorozat egyfajta szükségszerűség a hifi termékek piacán. Olyasvalami, amit valakinek muszáj volt megcsinálnia, hiszen minden rendelkezésre állt a termék elkészítéséhez. A MAS 100 a klasszikus hifi funkció feltöltése aktuális műszaki tartalommal, minimalizmussal és dizájnnal.

Impresszum

Főszerkesztő:
Zsóka Krisztián
email: zsoka.krisztian@av-online.hu

Kapcsolatfelvétel:
info@av-online.hu
telefon: +36-30-2272035

Kiadó:

Future Life Kft.
Future Life Kft.

3535 Miskolc, Fényesvölgyi u. 16. 1/3.

 

Kapcsolat

Kérdése merült fel a szórakoztató elektronika rejtekében?
Írjon nekünk: info@av-online.hu

Médiaajánlat

Személyre szabott ajánlatért írjon a info@av-online.hu címre.