Yamaha CRX-N470D mikro hifi rendszer teszt

2017. július 14., péntek, 23:45

Yamaha audio hifi erősítő CD MusicCast hifi rendszer MusicCast rendszer multiroom rendszer Yamaha MusicCast hifi teszt Yamaha teszt MusicCast teszt hifi rendszer teszt mini hifi teszt mikro hifi teszt mikro hifi rendszer

A Yamaha PianoCraft családjának legkisebb tagja, az CRX-N470D szinte csordulásig van töltve tudással. Egyszerűen muszáj volt tesztre fognunk.

Kereskedői szemmel

Valamikor, nem is olyan régen, amikor az áruházakban százával fogytak a "kétkazettás-háromcédés" mini hifi tornyok, komoly minőségi lépés volt felfelé egy Yamaha PianoCraft mikro hifi rendszer eladása. Ezen sorok írója is naponta harcolt, hogy a csilivili Aiwa vagy Thomson helyett egy Yamaha kerüljön a kosárba. Aztán a kétkazettás mini hifik kikoptak a piacról. Ma a vezeték nélküli hangrendszerek, vagy ha úgy tetszik, WiFi-s Bluetooth-os aktív hangfalak uralják a piac alsó szegmensét. Aki egyetlen géptől várja, hogy az szinte mindent lejátsszon, ami ma divat, az csak rákattint valamelyik webshopban egy "mindentudó" hangrendszer mellett a vásárlás ikonra, és két nappal később, már hallgatja is a zenét. Mi mégis azt mondjuk, adjunk esélyt a klasszikus, két hangfalas hifi berendezéseknek! A hagyományos, nagy rendszerek kistestvérkéinek is helye van a világban.

Mit kapunk?

A gép szíve egy 2 x 22 wattos erősítő, CD-lejátszóval, FM/DAB rádióval, analóg, digitális bemenetekkel, rengeteg hálózatos szolgáltatással és persze ott van a MusicCast. Vagyis, a gép alaposan ki van tömve hagyományos funkciókkal és olyan online zeneszolgáltatásokkal, mint a Net Radio, Spotify, Napster, JUKE, qobuz.

Emellett persze DLNA kompatibilis, vagyis képes lejátszani az otthoni számítógépeken vagy NAS-on tárolt zenéket és megbirkózik USB-s adathordozókkal. Ehhez jön még hozzá a Bluetooth, az AirPlay és a hátlapi bemenetek. Ezeket fogja össze a MusicCast rendszer, ami önmagában is megérdemelt egy cikket.

Használat

Imádjuk a klasszikus, nagy távirányítókat, legalábbis ha rend van rajtuk és nincsenek felesleges gombokkal kitömve. A Yamaha ezen a téren jól szerepel. A szögletes távvezérlő és az apró gombok sokkal kényelmesebbek, mint amilyennek tűnnek. A bekapcsoló gomb alatt ott sorakoznak a külön források, kapunk egy rakat számgombot is, amit mi már szinte soha nem használunk. A menü gombok körül sikerült szétszórni a lejátszás és léptetés funkciókat, amit ennek ellenére, könnyű volt megszokni. A hangerő állító talán lehetne nagyobb, de igazából ez is kényelmes volt. Na és alul akad még néhány, ritkán használt gombocska is.

Persze, amint az ember elkezdi a MusicCast telefonos alkalmazásából irányítani a rendszert, már nincs visszaút. Legalábbis, mi rákattantunk a dologra, így a távvezérlőt hamar belepte a feledés vékony porrétege. Ha telefonról vagy tabletről irányítjuk, a készülék gyorsan reagál az utasításokra. Egyszóval, a gép mindennapos használata távirányítóval átlagos, MusicCast alkalmazással pedig különösen kényelmes, egyszerű.

Apróság, de megemlítjük, ezen a készüléken nincs külön Direct üzemmód a hangszínszabályozás kikapcsolására. Egyszerűen csak nullás értékre állíthatjuk a digitális hangszínt.

Szintén nem nagy dolog, de mi örülünk neki, hogy a firmware frissítés, ami nem is olyan régen még bő fél órát vett igénybe egy átlagos hifi komponensnél, most mindössze három perc. Érezzük, hogy az évek múlásával fejlődik a hifi ipar.

Hangja

A teszt szíve lelke természetesen a hangminőség vizsgálata, amit két részre osztottunk. Mivel a teszt ideje alatt sok kis hangfal megfordult nálunk, alkalmunk volt a Yamaha gépet is többel kipróbálni. Természetesen az első teszteszközünk még így is a Yamaha saját hangdobozkája volt. Vagyis egy pár, az N470-hez is rendelhető NS-BP150.

Yamaha hangfalakkal

Az NS-BP150-ekkel a hang nem különösebben testes, vagyis nem hazudtolja meg a méretével kapcsolatos prekoncepciókat. Mégis, le tud tenni az asztalra egy kis basszust. A közép- és magastartomány is hozza a papírformát. Vagyis kissé steril, de mégis csak szórakoztató. A magasak lehetnének pontosabbak, a közép pedig részletezőbb, de az összhatást így is el tudjuk fogadni. Ez egy olcsó hangfalszett. Persze, a kis dobozkák és a kis erősítő miatt, érdemes elgondolkodni egy aktív mélysugárzó beszerzésén. Nem azért, hogy erősek legyen a mélyek, hanem azért, hogy színesebbé váljanak. Na de a legfontosabb, hogy a gyári lábak alá, vagy azok helyére feltegyünk valami jobbat, vagy esetleg állványra tegyük a kis hangfalakat! Bár órákig hallgattuk a korábban alaposan bejáratott Yamaha szettet, végül úgy döntöttünk, tudunk mi ennél jobbat is ráakasztani a kis N470-re.

Klipsch R-15M hangfalakkal

Nagyon nagy versengés volt a Monitor Audio Bronze 2 és a Klipsch R-15M hangfalai között, de végül úgy tűnt, a Yamaha utóbbival jobban játszik.

A teszt gerincét természetesen egy sor olyan dal adta, amit már számtalanszor hallottunk. Ide sorolhatjuk a Kari Bremnes által énekelt Per og Pål og Janus-t is, melyet élvezettel hallgatunk meg, újból és újból. A Yamaha hozta is azt, amit vártunk tőle, de többet nem igazán tett hozzá. A jelenlét nagyon vegyes volt. Az alsó tartomány még többnyire megfogott volt, de a magasak pontossága hagyott kívánnivalót maga után. Cserélgettük a hangfalakat, hogy biztosak legyünk benne, nem a Klipsch tölcséres magasa a ludas, de még a klasszikus selyem dóm magassugárzók (Tannoy) sem hoztak igazi változást. Ezzel együtt, az ütemet mintha egy kis késlekedéssel tartaná. Hasonló volt a helyzet a Lover in Berlin című dallal is. Az alsóbb középtartomány becsülettel helyt állt, de a magasak nem tudtak igazán pontossá és nyitottá válni. A Deborah Henson által előadott Tiger dance alatt is az ütemtartás pontosságának hiányát tudtuk felróni a kis rendszernek. Ám ennyi elmarasztaló szó után meg is állnánk egy percre, ahogyan azt a teszt alatt is tettük. Igaz, most nem a kábelek és hangfalak cserélgetésével próbáljuk tökéletesíteni a rendszert. Inkább leírjuk, hogy az alapvetően kellemes, tetszetős hangzás miatt újból és újból belefutottunk abba a hibába, hogy az apró gépet a nagyobb, drágább típusok mércéjével akartuk mérni, pedig ez igazságtalan. A kis Yamaha nem lépte át az elérhető árú mikro elektronikák határait, de tulajdonképpen ez volna a normális.

Tovább haladva a tesztben, szinte dalról-dalra ugyanazt tapasztaltuk. Kellemes, kis hifis hangot kapunk, ami nem tudja a nagyokat utolérő módon rendezni az énekhangokat, így azok hitelessége, jelenléte nagyon változó mértékű. Ugyanakkor, a gép kitartóan küzd, hogy bizonyítsa erejét, energiáját, ami egyaránt megmutatkozik a mélyek és középtartomány hangjaiban. Éppen ezért vált izgalmassá, amikor összeeresztettük Nirvana, Queen, Miike Snow, Prodigy, Röyksopp és Daft Punk dalokkal. Az N470 ereje ezekkel sokkal inkább élménnyé formálódott. A Prodigy féle Break & Enter szólt, ahogy kell, a Breathe fenyegetett és a mélyeivel úgy darált, mintha az ablak túloldalán egy 3 literes dízelt járatnának alap fordulatszámon. A Röyksopp Monument című dala türelmesen haladt, stabilan, erősen megállva a hangokon. Bár lehetett volna kicsit analitikusabb, az felvételben megbúvó ridegséget jobban átadó, de ezeket az elvárásainkat nem ebben az árban és méretben kell megfogalmaznunk.

Ajánlás

A Yamaha értékelését akár három részre is lebonthatjuk. Az első a hang, aminek kapcsán leírhatjuk, hogy az korrekt és még ma is érezni rajta azt, hogy miért is volt anno olyan nagy dolog egy PianoCraft-ot eladni az Aiwa, Panasonic vagy Thomson kétkazettás gépei helyett. Ez még mindig egy igényesebb kategória belépő szintje. Ám a hang, túl azon, hogy hozta a márkával szembeni elvárásokat, muzikalitásban nem emelkedett ki a tömegből. Amiért dicséretet érdemel, az inkább az ereje. Az, ami a könnyűzeneként kategorizált felvételeket felemelte és szórakozássá tette. A második dolog, amit értékelnünk kell, a szolgáltatások listája. Itt az CRX-N470 teljesítménye kimagasló. Éppen csak a ma annyira divatos DSD támogatást hiányoljuk egy kicsit. A harmadik pont a MusicCast, ami már önmagában is elég érv lehet a vásárlásra azoknak, akik már ma is használják a Yamaha multiroom rendszerét.

1 2

Következő oldal >