Címke

fiio teszt [56 találat]


FiiO FT1 fejhallgató teszt

2024. október 2., 18:00

FiiO FT1A FiiO néhány röpke év alatt épített fel komplett fülhallgatós univerzumot saját kínálatában. Sokáig kellett várni, hogy fejhallgatók is színesítsék a kínálatát, de mostanra ez a kategória is belehúzott. Az FT1 egy széles közönséget vesz célba azáltal, hogy a belépőszintű JT1 és keményvonalas FT3 hifi fejhallgatók közé pozícionálták. Fa külsővel rendelkezik, aminek láttán úgy tűnik, hogy a FiiO még mindig nem tudja, hogy milyen arculat mellett kötelezze el magát. De ha hasonló összegért kapható riválisok mellé kell tenni, akkor az derül ki, hogy a FiiO FT1 teljes kompetenciával száll a ringbe.

FiiO KA17 DAC és fejhallgató erősítő teszt

2024. augusztus 6., 22:15

FiiO KA17 USB DACA FiiO kisméretű D/A konverterei évek óta magas népszerűségnek örvendenek. Már a cég első modelljei is várakozáson felüli kivitelt és hangzást nyújtottak. Lassan, de biztosan PC-ről okostelefonra költözött a legtöbb modern zenekedvelő, ugyanakkor a chipek is rohamos léptékben fejlődnek. A KA17 nem forradalmár, mégis sok középkategóriás mini USB DAC valahogy ódivatúvá válik mellette. Ez az apró eszköz szinte bármilyen átlagos okostelefonból hifi minőségű DAP-ot kreál.

FiiO Q15 DAC és fejhallgató erősítő teszt

2024. június 25., 18:55

FiiO Q15 DACA FiiO magas népszerűségnek örvend DAP (hordozható zenelejátszó) kategóriában, de sokan jobban szeretik mobileszköz vagy számítógép használatával kezelni, navigálni zenegyűjteményüket. A DAC és fejhallgató erősítő szerepeket kombináló Q15 sokszínű koktél azoknak, akik főleg telefont alkalmaznak digitális futóműnek, de a Bluetooth és koaxiális bemenetek által sok további szituációra válik alkalmassá.

FiiO KA13 USB DAC teszt

2024. március 25., 23:35

FiiO KA13 USB DACA FiiO KA13 egy kedvező ár/érték arányra fókuszáló DAC és fejhallgató erősítő. Az 50 000 forint alatti, ultrakompakt kategóriában éles verseny figyelhető meg, itt kell e készüléknek teljesítenie. Tudását kettős D/A konverter chip, szimmetrikus kimenet és alkalmazás alapú finombeállítási lehetőség teszi teljesebbé. Gyártója nem titkoltan a FiiO JT1 fejhallgató mellé ajánlja, a hangminőségét elsősorban azzal vizsgáltuk.

FiiO JT1 fejhallgató teszt

2024. február 28., 23:30

FiiO JT1 fejhallgatóA JT1 bizonyítja, hogy gyártója neve beégett a fejhallgatós világba. Mára a FiiO többségében kiforrott IEM fülhallgatókat szintén készít és nemrég hagyományos, nagyméretű fejhallgatókkal is bővült kínálata. Míg a nagymenő nemzetközi nevek felfelé licitálnak (a legtöbb fülesspecialista rendelkezik akár félmillió-millió fölötti opcióval is), addig a FiiO egyelőre a megfizethetőbb réteget vette célba. A JT1 alig 30 000 forintos árát és esztétikus megjelenését tekintve már attól összetehetnénk kezünket, hogy belépő/középkategóriában evickélni képes, tűrhető hangot nyújt. De annál többet tud.

FiiO K11 DAC és fejhallgató erősítő teszt

2024. február 7., 22:35

FiiO K11 DAC fejhallgató erősítőA kisméretű hifi eszközeiről közismert FiiO legújabb terméke azoknak készült, akik számítógéphez és akár további két forráshoz (játékkonzol, televízió stb.) szeretnének fejhallgató erősítővel egybeépített D/A konvertert. Láttunk ilyet korábban, de a K11 azért érdemel külön említést, mert egész kellemes áron kapható és formaterve új fejezetet nyit a gyártó történetében.

FiiO FT5 síkmágneses fejhallgató teszt

2024. január 27., 18:55

FiiO FT5 fejhallgatóIzgalmasan indult az év, mert épphogy elmosogattuk a pezsgőspoharakat, szerkesztőségünk polcait máris megtöltötték a tesztre váró hifi újdonságok. A FiiO FT5 fejhallgató eljöttét izgatott nemzetközi várakozás övezte, részben azért, mert az FT3 után még komolyabb alternatívát képez, másfelől ez a cég első síkmágneses technológiát tartalmazó terméke. Vajon az FT5 mennyire rázza meg nem kevésbé népszerű, középkategóriás kihívóit?

FiiO K9 DAC és fejhallgató erősítő teszt

2023. november 24., 18:35

FiiO K9 DACNincsen egyetértés a gyártók között arról, hogy milyen csatlakozókat, ki- és bemeneteket kellene egy adott kategóriában alkalmazni. Ezért mindenki olyan szolgáltatásokat próbál adni a termékéhez, amit ideálisnak vél. Nem könnyű ebben a kuszaságban jövőbiztos, univerzálisnak nevezhető alapot találni a kezdő hifi rendszert építőknek. A FiiO cégnek évek óta tudatos célja, hogy az otthoni asztali hifi felhasználók táborából minél nagyobb közönséget meghódítson. Ehhez saját fórumán kapott visszajelzéseket is megfogadott. Az eredmény olyan eszköz, mely a maga kategóriájában meglehetősen univerzális!

FiiO K9 Pro ESS DAC és fejhallgató erősítő teszt

2023. november 6., 10:20

FiiO K9 Pro ESS DACFolyamatosan hozzák az új audiofil hordozható zenelejátszókat (DAP) és füleseket, de a FiiO fejlesztői más téren is prémium irányba törtek. Asztali felhasználásra szánt, D/A konverterrel egybeépített fejhallgató erősítőjük, a K9 Pro ESS analóg és digitális téren egyaránt izgalmas lehetőségeket ígér.

FiiO FT3 fejhallgató teszt

2023. augusztus 24., 18:20

FiiO FT3 fejhallgatóA FiiO FT3 a gyártója elképzelése egy kiforrott otthoni hifi fejhallgatóról. Viszonylag kedvező árához minőségi hangzás társul, ami elcsépelt kifejezés, most mégis helytálló. Komolyabb, elmélyült zenehallgatásra is alkalmas, miközben szolgáltatásokban a drágább riválisokra emlékeztet. Szokatlanul életteli, holografikus karaktert nyújt, ami konkrét előd nélküli terméknél, ennyire telített kínálatban nem kis szó.

FiiO M15s hordozható zenelejátszó teszt

2023. augusztus 9., 15:15

FiiO M15s DAPMikor azt hinnénk, hogy a hordozható zenelejátszók nem tudnak újat mutatni (mert az okostelefonok kiszorítják azokat), váratlan szereplő érkezik a szerkesztőségbe. A FiiO M15s több tekintetben feszegeti a DAP kategória határait. Bőven az M17 ára alatt olyan funkcionalitást és hangélményt nyújt, amivel még kritikusokat is a székhez szögez. Miért vehető komolyan, amit tud és pontosan kinek való az M15s?

FiiO R7 hálózati DAC és fejhallgató erősítő teszt

2023. június 22., 21:10

FiiO R7 hálózati DACA FiiO R7 temérdek funkciót tartalmaz egyetlen kisméretű eszközben. De pontosan micsoda? Miért írtuk róla korábban, hogy felkavarja a hifi világot? Szolgáltatásai nem rontanak a hangzáson? Áráért mennyire számít jónak? Sok jogos kérdés bukkan fel a különc készülék láttán, most írásos formában indulunk a válaszok keresésére.

FiiO Q7 DAC és fejhallgató erősítő teszt

2023. április 29., 21:15

FiiO Q7 DACA FiiO tervezői fogták a zászlóshajó M17 hordozható zenelejátszót, és a DAP részt eltávolították belőle. A megmaradt funkciók is sok módon kihasználhatók, írásunk bemutatja, hogyan. Zsebméretű DAC hallatán öngyújtó nagyságú eszköz jut eszünkbe, de a FiiO Q7 finoman szólva nagyobb. A kategória maximumát akarja megtestesíteni. Tesztje után kijelenthető, hogy van rá esélye.

FiiO M11S hordozható zenelejátszó teszt

2023. március 22., 20:05

FiiO M11S DAPKorábban teszteltük a FiiO M17 csúcs lejátszót, amely mai napig a DAP kategória túltervezett, felülmúlhatatlan bestiája. Csak annyi bajunk volt vele, hogy nem fért a zsebünkbe és az ára sem széles közönségnek szólt. Az M11S hozzá képest harmadannyiba kerül. Ugyanazt a kettős DAC chipet alkalmazza és mindent tud, amire az átlagfelhasználónak szüksége lehet. Indulhat a móka?

FiiO K7 DAC és fejhallgató erősítő teszt

2023. február 9., 22:10

FiiO K7 DACFejhallgató erősítővel egybeépített D/A konverterekből léteznek kimondottan számítógéphez készült darabok, de azok csak egy USB csatlakozót tartalmaznak. Aki koaxiális és optikai bemenetet is szeretne, választhat a gazdagabb felszereltségű alternatívák közül, de azok többsége viszonylag drága. A FiiO K7 azok számára töltheti be az űrt, akik megelégednének a megfizethetőbb középkategóriával, ha cserébe jó hangot és rugalmas funkcionalitást kapnak.

FiiO BTR7 Bluetooth DAC és fejhallgató erősítő teszt

2022. december 15., 17:55

FiiO BTR7 Bluetooth DACA FiiO megpróbált egy eszközzel megtestesíteni mindent, ami a modern zenekedvelők számára kellhet digitális forrás (telefon, számítógép) és a hangrendszer (fejhallgató, otthoni hifi rendszer, autóhifi) között. Már tucatnyi ilyen eszköz megfordult a szerkesztőségben, de a BTR7 másnak érződik. Gazdag szolgáltatásaival összetett problémákat old meg. A kényelemre és jó hangra törekvőket is kiszolgálhatja, ezért érdemes vele foglalkozni.

FiiO BTA30 Pro Bluetooth DAC teszt

2022. július 25., 15:35

FiiO BTA30 Pro Bluetooth DACHogy funkciója érthető legyen, Bluetooth DAC-ként hivatkozunk rá, de gyártója inkább nevezi Bluetooth adó-vevőnek. Utóbbi azonban nem érzékelteti eléggé a FiiO BTA30 Pro tudását. Talán egyszerűbb "hifi okosítónak" hívni. Többfunkciós eszközként számos helyzetben segítség lehet. De elsősorban azoknak segít, akik régi hangrendszerüket szeretnék átemelni a 21. századba, százezrek elköltése nélkül.

FiiO M11 Plus és FiiO M11 Plus LTD összehasonlítás

2022. július 6., 17:05

FiiO M11 Plus és FiiO M11 Plus LTD DAP-okKorábban teszteltük a korlátozott mennyiségben gyártott FiiO M11 Plus LTD hordozható zenelejátszót. Azért volt csak limitált mennyiségben kapható, mert a benne lévő kettős AK4497 EQ DAC chipet a FiiO saját raktárkészletéből biztosította. Várható volt, hogy az M11 Plus LTD helyére előbb-utóbb megérkezik az "LTD" jelölés nélküli, sima M11 Plus. Mivel a két készülék közti különbség csekély, ez a cikk nem egy teljesértékű teszt. Azért íródott, hogy megválaszolja: az AKM chipekkpel szerelt elődhöz viszonyítva miben más a kettős ES9068AS DAC-ot tartalmazó M11 Plus?

FiiO M17 hordozható zenelejátszó teszt

2022. április 4., 14:10

FiiO M17 hordozható zenelejátszóA FiiO M17 új fejezetet nyit a DAP kategóriában, rámutatva, hogy meddig lehet feszegetni egy szinte bárhol használható lejátszó határait. A kávéfőzést leszámítva alig lehet olyat említeni, amit nem tud.

FiiO KA3 USB DAC teszt

2022. január 23., 20:45

FiiO KA3 USB DACA FiiO KA3 abban segít, hogy használója visszanyerje az okostelefonokról mostanában egyre gyakrabban száműzött analóg hangkimenetet. Ráadásul a benne lévő, minőségi D/A konverternek köszönhetően sok integrált hangkártyát képes maga mögé utasítani, miközben nem túl drága.

következő oldal >

Impresszum

Főszerkesztő:
Zsóka Krisztián
email: zsoka.krisztian@av-online.hu

Kapcsolatfelvétel:
info@av-online.hu
telefon: +36-30-2272035

Kiadó:

Future Life Kft.
Future Life Kft.

3535 Miskolc, Fényesvölgyi u. 16. 1/3.

 

Kapcsolat

Kérdése merült fel a szórakoztató elektronika rejtekében?
Írjon nekünk: info@av-online.hu

Médiaajánlat

Személyre szabott ajánlatért írjon a info@av-online.hu címre.