Samsung IFA 2012
Vakítás izomból
2012. szeptember 12., szerda, 20:55
IFA IFA 2012 kiállítás Samsung IFA Samsung Samsung TV 3D TV 3D LCD TV LED TV OLED TV OLED okostévé okos TV smart TV Angry Birds hangprojektor soundbar házimozi iPod dokkoló hifi
A Samsung csarnoka volt idén is a legnagyobbnak és legdrágábbnak tűnő bemutató, mindjárt az északi, avagy városi bejárat mellett a komplexum talán legnagyobb belmagasságú csarnokában. Ez volt az egyik legvilágosabb pont a kiállításon, valamint azon kevés helyek egyike ahol komolyan kihasználták a kibérelt terület magasságát is. Belépéskor OLED készülékek tömege fogadott, a mennyezetről lógva és állványokon is. Ami pedig nem OLED volt az a tévéken látható képhez illeszkedő színben pompázó kocka. Mintha csak a Philips Ambilight rendszerét oltották volna hatalmas kockacukrokba.
A grandiózus látványt persze az OLED panelek képminősége is erősítette, ahogyan azt az LG standján is láthattuk. A technológia hatalmas előnyökkel bír a 3D terén is, különösen az aktív szemüveges 3D számára, ahol eddig mind a képernyő, mind a szemüveg lassúsága vétkes volt a szellemkép kialakulásában. Nos, az OLED esetében a képernyő már nem lesz ludas, és ennek köszönhetően a bemutatón nem is igazán lehetett látni azt a bizonyos szellemképet. Az OLED rendkívüli válaszideje egyúttal kevesebb elmosódást, jobb mozgásmegjelenítést is ígér. Persze a filmek mindössze 24 képkocka/másodperces sebességét még ez sem fogja megnövelni, de a tévéműsorok (például foci és Formula1), illetve majd a Hobbit és az esetleg azt követő, 48 kép/s sebességű filmek már folyamatosabb mozgást adhatnak majd. Végezetül a Samsung bedobott valamit, ami technológiailag érdekes, emberileg viszont borzasztó. Jön a Multiview, ami fülhallgatós szemüvegekkel lehetővé teszi, hogy ugyanazon a tévén ketten kétféle programot nézzünk. Ezek után az esti tévézés csak annyiban lesz közös program, hogy egy tálból markoljuk a chipset vagy ropit?
A Samsung OLED készülékének pontos megjelenési idejéről és áráról még nem tudunk konkrétumot, de az IFA-n elhangzottak alapján úgy tűnik, hogy már az idén megérkezhet az első néhány darab.
Bár a hatalmas tér rengeteg apró szigetre volt felosztva, amik körül sokszor annyian tömörültek, hogy esélytelennek tűnt néhány készülék közelebbről való megcsodálása, kis séta után kirajzolódott a Samsung koncepciója. Középen az élményé volt a főszerep. Vagyis itt a már megvásárolható termékek sorakoztak, kipróbálhatóan. Itt a szolgáltatásokkal is lehetett ismerkedni, vagyis megtudhattuk, hogy adott termék miért is jó nekünk. Ez volt az, amiben a Samsung bemutatója szinte minden versenytársát felülmúlta. Szinte sehol nem érezte magát az ember ennyire kiszolgálva. A bemutató szigetek körül javarészt a technológiai háttérrel barátkozhattunk, vagyis azzal, ami a legtöbb látogató szemében másodlagos dolog, amire csak a magunkfajta szakújságírók kíváncsiak igazán.
Az 55 colos ES9500 típusú OLED készülékek bemutatójától eltekintve, a Samsung nem nagyon hozott olyasmit az idei IFA-ra amire igazán felfigyelhettünk volna. Az új technológiájú tévén kívül nem volt több látványos fókuszpontja a bemutatónak.
Láthattunk átlátszó LCD-t ami egy kiállításon talán érdekesnek tűnhet, de valójában egyike az otthon is elvégezhető barkácsolásoknak. Természetesen kötelező jelleggel volt egy kis felsorolás arról, hogy mely Samsung technológiákkal mennyi energiát takaríthatunk meg. Az átlátszó LCD energiamegtakarítása 90%, ami nem meglepő, hiszen a panel mögött nincs fényforrás. Az aktuális LED monitoroknál legfeljebb 40%, az okostelefonoknál legfeljebb 20%, a nyomtatóknál maximum 51%, a notebookoknál 45% és a LED tévék esetében 35% az elérhető legnagyobb energiamegtakarítás.
A csarnok közepén rengeteg bemutató szól az okostévék funkcióiról, szolgáltatásairól, a tartalommegosztásról és a kommunikációról. Nagyon egyértelmű, hogy a Samsung nem csak tévéket kínál, de komplett szolgáltatáscsomagot is. Pár éve még egyenesen kinevettük az életviteli appokat, ám most elnézve a Samsung fitnesz videóit, nagyon úgy tűnik, hogy Norbi és Réka jobb lesz, ha ezután csak az ?ápdét? pékárura koncentrálnak, mert a DVD eladásoknak lőttek. Játékokból is rengeteg van, így bármerre nézünk, legalább egy apró utalást láthatunk az Angry Birds alkalmazásra.
A beüzemelt tévék alatt persze rengeteg hangprojektort láthatunk és hallhatunk. Több helyen is szól a Gangnam Style, ami itt különösen találó, hiszen a Samsung főhadiszállása is Szöul Gangnam kerületében található. A berendezett moziszobák egészen meggyőzőek. Miközben a Sony és a Panasonic már-már fájdalmas minimalizmussal rendezte be bemutatószobáit, hogy azokban a készülékekre jobban felfigyeljenek a látogatók, az LG pedig akusztikailag igyekezett korrigálni a demó helységet, addig a Samsung gyönyörűen berendezte azokat. Életszerű, látványos és kellemes, mégsem a dekorációra figyelünk hanem a termékre. Maga a demó pedig a szokásos. Áruházihoz hasonló körülmények között bemutatott kompakt termékekkel nem lehet csodát tenni. Megy helyette a megszokott, de teljesen korrekt csinn-bumm cirkusz.
Az idei dokkolók nagyon látványosak és egyediek. Az persze, hogy a piac mennyire fogja ezeket a futurisztikus formákat befogadni, még a jövő zenéje. Persze láttunk már olyat, hogy egy merész formaterv egy termékkör ikonjává nőtte ki magát, például a JBL átlátszó aktív hangsugárzói esetében. A kockázatot még a Samsung tervezői is érezhették, mivel a szinte űrhajószerű dokkolók mellett van egy nagyon klasszikus téglatest is, gyönyörű faborítással és valami egészen meglepő dologgal, elektroncsövekkel. Igen, miközben más gyártó a tápegységet is digitálisra cseréli az erősítőiben, a Samsung elektroncsövet épít egy dokkolóba, egyenesen a Bluetooth és a WiFi mellé. Ha pedig már dokkolás, említsük meg, hogy a Samsung rengeteg ilyen egységet szerelt fel dupla csatlakozással, hogy azt akár iPhone-nal akár Androidos készülékkel is használhassuk. Ezen meg ugye igazán senki nem lepődik meg. Egyrészről az iPhone megkerülhetetlen, az Android meg szükséges, sőt elvárható, a legnagyobb Android gyártótól mindenképp.
A tévék terén mintha kicsit kompenzálna a Samsung. Talán nincs elég olyan termék, ami a legnagyobb, vagy az első lehetne valamiben. Csak ez lehet annak az oka, hogy a sok szép tévé között áll egy, amire a következőt írták: a világ legnagyobb Samsung tévéje. Nem a világ legnagyobb tévéje, hanem a Samsung legnagyobbja, de így, hogy a világot is belevették, mindjárt sokkal jobban hangzik. Na nem mintha 75 col kevés volna, és a kép is szép. Éppen csak jól esik a blőd marketing szövegen egy kicsit mormogni. Nagy kár, hogy ez a 75-ös tévé nem kapott 4K felbontást. Így a képpontok gombostű fejnyi méretűre duzzadtak. No de jön a 4K is, igaz még csak 70 colos méretben és igazából még nem tudni mikor.
Természetesen a Samsung standján is vannak 3D tévék, még OLED alapúak is. A szemüveg természetesen aktív típusú. Ez persze nem annyira kényelmes, mint a passzív, de cserébe jobb felbontású.
Persze a legnagyobb buli a ?dühös madárkák? körül volt. A Samsung néhány okostévéjén ugyanis már mozgásvezérléssel is megpróbálhatjuk rommá lőni a malacok házait az Angry Birds-ben. Volt még egy kicsi dicsekvés azzal, hogy a Samsung tévékre már 45 millió alkalmazásletöltés történt meg, ami okostelefonok között talán nem lenne annyira nagy dolog, de a tévék piacán azért eléggé az.
Kevéssé feltűnő, de a jövő szempontjából jelentős fejlesztések is megjelentek az IFA-n. Bár már kezdem sajnálni, hogy állandóan más cégeket emlegetek a Samsung bemutató kapcsán, de csak megteszem még egyszer. Az elmúlt fél évben egyre több pletyka szól a jövendőbeli Apple tévé készülékről, amit sokan már nagyon várnak, de csak nem érkezik. Nos a pletykák szerint azért nem jön, mert a készüléknek csak úgy lenne értelme az Apple számára ha a tartalmakat is a Cupertinoi óriáson keresztül szereznénk be, vagyis kihagynánk a hagyományos tévé csatornákkal és persze a kábelszolgáltatókkal való küzdelmet. No de a tartalmat közvetítő és azt gyártó olyannyira összefonódott, hogy egy stúdió sem szeretné ?elárulni? szövetségeseit azzal, hogy a műsorok közvetítését úgy engedné át az Apple-nek ahogyan az történik például egy új album esetében.
No, itt jön a Samsung a képbe, akik most IPTV kompatibilis tévét mutatnak be. Igaz, még csak Észtország, Svédország és Finnország örülhet az új technológiának. Az IPTV kompatibilitás rengeteg dolgot jelent. A legkézenfekvőbb, hogy nem kell két távszabályzóval bajlódni, a tévé az tévé lesz, mint ahogyan az volt még 20 éve. Másrészt pedig szolgáltatásdömpinget jelent. Eddig az okostévéken túlnyomórészt játékok és közepesen haszontalan alkalmazások voltak a legjellemzőbbek még az IPTV többnyire csak élő adást kínált. Bár ennek megváltoztatásáért már eddig is rengeteget tett a Samsung, és az IPTV szolgáltatók egy része is (ennek hazai pozitív példája a T-Home) a rengeteg szolgáltatáshoz nagyon hiányzott az átláthatóság és a kényelem. Ha a jövőben a tévé bekötéséhez elég lesz a WiFi és nem kell többé kivárni a Barátok közt kezdését, akkor talán kevesebben fogják lenézően elutasítani a tévézést, talán kiemelkedhet az otthoni szórakozás ezen formája a ma annyira jellemző sekélyes állapotából. Na de ne is ragozzuk a végtelenségig! A tévébe épített IPTV jó, az a fajta jó, amivel tényleg mindenki jobban járhat.
A Samsung standján napokat tudtunk volna tölteni, de nem tehettük. A Galaxy készülékek és a rengeteg fényképezőgép csak rövid pillantásokat kapott. Pedig mennyire érdekes lett volna kipróbálni, milyen is egy Androidos fényképezőgépről távirányítani a tévét! Tovább kellett haladjunk, ám búcsúzóul még lefotóztunk Önöknek egy igazi ipari kémet! Bizony az efféle kiállításoknak ez is velejárója. Úriemberek, ügyesen megszerkesztett mérőeszközzel a kezükben görnyednek termékek előtt és jegyzetelnek. Volt ahol a fényképezőgépet meglátva a leskelődők heves tiltakozásba kezdtek, volt ahol csak eltették gyorsan eszközeiket. A Samsung standján dolgozó kollégát azonban látható módon csak kicsit zavarta a nyilvánosság. Apró mosollyal továbbhaladt.
További cikkek: