Hangfal teszt, hifi teszt, erősítő teszt, házimozi teszt, fejhallgató teszt | av-online.hu
Max Richter The New Four Seasons - Vivaldi Recomposed
2022. július 10., vasárnap, 21:10
lemez zene ajánló vinyl lemezajánló zeneajánló
Egy évtizeddel a barokk óriás mindenütt jelenlévő vonósversenyeinek fergeteges feldolgozása után, a londoni zeneszerző újra átformálta az anyagot, de forradalmi újításokat most nem alkalmazott.
Közel kétszáz évvel Antonio Vivaldi 1741-es halála után, csak a Bach és a barokk kutatók ismerték a nevét - egy szellem, aki egy kis temetőből kísértette a nyugati zenét Bécs városfalain kívül, viszont drámai volt az olasz zeneszerző feltámadása a második világháború előtti időszakban. Az 1930-as években Vivaldi legnagyobb szurkolója, Ezra Pound segített bevezetni a kánonba az olasz Riviérán, Rapallóban tartott előadások során. Az 1950-es évekre a diákok világszerte elkezdték tanulni a velencei kompozíciókat, de a négy hegedűverseny - jogosan vagy helytelenül - felülmúlja a többit.
A The Four Seasons a nyugati kultúra történetének leghíresebb zenei alkotásai közé tartozik, egyformán szeretik és kigúnyolják, mint minden, mindenütt jelenlévő popművet. Ahogy Alex Ross a The New Yorkerben érvelt, most Vivaldira úgy gondoljunk, mint "a középosztály muzsikájára, a burzsoá nyüzsgés háttérzenéjére". Ez a hírnév leginkább a Négy Évszakból ered, amely hihetetlenül mindenütt jelen van. A "Tavasz" kezdőhangjai évről évre lebegnek az esküvői felvonulások felett; a "Nyár" áradása és a "Tél" viharos hangjai közel egy évszázada a reklámszünetek és a filmzenék örök kedvencei.
A The Four Seasons-t több százszor, ha nem ezerszer vették fel, és Max Richter 2012-es "újrakompozíciója" az egyik legelterjedtebb. Tavasz 1-ét gyakran alkalmazzák a televízióban, így csodálatosan kidolgozott vezérmotívumként jelent meg Elena Ferrante My Brilliant Friend című filmjének HBO-adaptációjában, vagy az avantgárd ételekről készült felvételek közben a Chef's Table-ban. A Négy Évszak Richter-verziója a londoni zeneszerző munkái nagy részének jegyét viseli magán, ami bizonyos posztmodern értékeket visz a kánonba. Projektjét inkább Vivaldival folytatott "beszélgetésnek", mint egy újabb újrafelvételnek keretezve kidobta az eredeti anyag háromnegyedét, megtartotta azt, ami a legjobban tetszett neki, átírta a kottát, és hurkolási technikákat alkalmazott, hogy ezek a makacs hangok ismeretlennek és újszerűnek tűnjenek.
"Mindenhol halljuk [A Négy Évszakot] - amikor várakozunk, halljuk a bevásárlóközpontban, a reklámokban; mindenhol ott van" - mondta Richter az NPR-nek. "Számomra a lemez és a projekt megpróbálja visszaszerezni a darabot, hogy újra megszeressem." Egy évtizeddel később visszatért a Négy Évszakhoz, abban a reményben, hogy még egyszer újra elkészítheti. Együttműködött Elena Urioste hegedűssel és a Chineke zenészeivel, akik korabeli hangszereket, bélhúrokat és régi analóg szintetizátorokat használnak, hogy Richter elérje azt, amit remél, egy "durvább, punk rock hangzást".
Ahelyett, hogy durvább lenne, a The New Four Seasons felülete még csillogóbbnak tűnik, minden egyes tételét króm és csillagpor borítja. A "Tavasz 0" kezdőmásodpercei melodramatikusak, az égi szintetizátorok látszólag arra szolgálnak, hogy a dalt anyagként második életre keltsék a kozmoszról szóló PBS dokumentumfilmekhez. Az "Ősz 2" hátborzongató mesterséges ragyogása talán a rettegés és a vágyakozás keverékét hivatott előidézni egy indie drámában. A "Nyár 3" habos rohanását minden bizonnyal hamarosan egy luxus villanyautó-reklámban is felhasználják majd. Ám az évtizedes verzió és az új verzió közötti különbségek felismerése trükkös: a The New Four Seasons nem durvább textúrájú, nem más a felépítése, a hangzása nagyon hasonlít a régire.
Ha a Richter 2012-es újrakomponálása arról szólt, hogy a múltat a jelenbe hozza, akkor úgy tűnik, hogy a The New Four Seasons-on a Richter szoftverfrissítést alkalmaz, amely a háttérben zümmög, és olyan funkciókat ad hozzá, amelyekről azt mondják, hogy elengedhetetlenek, de egyébként súrlódásmentesek és láthatatlanok. A 2012-es újrakompozíció újragondolta azt, ami egykor ismerős volt, de anélkül, hogy visszamennénk a tervezőasztalhoz, a The New Four Seasons csupán visszatér a megszokotthoz. Benne annak a veszélyével, hogy felejthetővé válik.
Mégis vannak pillanatok, amikor Richter teljesíti azt a célját, hogy az egykor "simának, kellemesnek és kissé émelyítőnek" nyilvántartott dolgokat - ahogy Alex Ross írta az amerikai drive-time klasszikus rádión sugárzott versenyművekről - a világ tárgyaivá alakítsa. Jövőbeli, elég rugalmas és gördülékeny ahhoz, hogy olyanok legyenek, amilyennek akarjuk, bármikor, amikor szükség van rájuk.
Ez leginkább a "Spring 1"-re igaz, amely alakváltó erőt hordoz magában, képes örömet és fájdalmat egyszerre kiváltani. Egymás mellett hallgatva az évtizedes felvételhez képest az új kisebb, de érezhető különbségeket hordoz; az újabb verzió akcióorientáltabb, gyorsabb tempójú és kevésbé derűs. Itt azt a szikárabb Vivaldit láthatjuk, amelyet Richter felfedezni remélt, amely a földre és a talajra, a szélre és az esőre emlékeztet bennünket, éppen azt az időjárást idézi, amelyet a Négy Évszaknak utánozni és tisztelni kellett.
Max Richter albuma júniusban jelent meg a Deutsche Grammophon gondozásában, és természetesen minden létező digitális és analóg formátumban elérhető a klasszikus zene rajongóinak, akik szeretik az értékeket újragondolni.
További cikkek:
