Star Trek

Új időpontot kapott a következő Star Trek film bemutatója, és egyre közelebbi a The Next Generation

2011. december 1., csütörtök, 09:35

filmajánló HD trailer lemezajánló Star Trek

A Sony átírta a terveit és 2013 május 13-án mégsem mutatja be Roland világvége Emmerich Singularity című scifi-jét, amit a Paramount a jelek szerint örömmel fogadott, hiszen gyorsan be is tervezték erre az időpontra saját azévi nagy dobásukat, a Star Trek legújabb feltámasztásának második filmjét. Ohh, és mindezt 3D-ben. Bár a 2000-es évek elején úgy tűnt, hogy a végtelennek tűnő űropera végül kifullad, végül úgy tűnik sikerült feltámasztani az üzletet. Ahogyan azt hasonló történeteknél mostanság egyre többet látjuk, a megoldást a reset gomb megnyomása jelentette. Így egyszerre cserélték le a név mögött álló alkotógárdát és indították újra a történetet, új arcokkal, frissített világgal.

Bár nulláról újrakezdeni kockázatos dolog, a ?resetelt? Batman filmek és a Battlestar Galactica sorozat sikere is bizonyította, hogy jó csapattal érdemes. Utóbbit amúgy az a Ronald D. Moore támasztotta fel, aki a Star Trek (TNG, DS9, VOY) egyik legtehetségesebb írója volt.

Az új Star Trek film forgatása még el sem kezdődött, bizonyos pletykák máris szárnyra kaptak. Az első mindjárt megemlíti a Klingonokat, mint Kirk csapatának legfélelmetesebb kihívóit, ami ugye a korábbi sorozatok és filmek alapján nagyszerű alap az újjáéledő film vagány karakterének megerősítésére. A pletykák között azonban felbukkannak a triblik is, méghozzá a klingonok bolygójának lerohanóiként. No ezt ne is taglaljuk! Bízzunk J.J. Abrams tehetségében. Egy mozit már becsülettel megcsinált a sorozat rajongóinak, akik úgy tűnik, még az újraindítást is elnézik neki, hiszen a film remekül szerepelt a mozikban.

A trek rajongók nem kell 2013-ig várjanak újabb kiadásokért, mivel a Paramount belefogott egy másik kockázatos és drága vállalkozásba is. Javában zajlanak a Star Trek második sorozatának (a rajzfilmeket nem számolva) a The Next Generationnak Bluray-re feldolgozásának munkálatai.

A TNG átdolgozása nem kis feladat, hiszen a korának egyik legdrágább és különleges effektekben bővelkedő sorozata videotechnikával lett vágva, vagyis a kész epizódok csak kis felbontásban állnak rendelkezésre. A HD lapjául ez esetben a felvételkor használt 35 mm-es film kell szolgáljon. Jó hír, hogy legalább van jó minőségű alapanyag, rossz hír, hogy a lényegében a teljes sorozatot újra össze kell rakni, apró alkotóelemeiből.

A tekintélyes feladat bemutatkozólemeze a három népszerű epizódot tartalmazó, The Next Level című kiadványon a sorozat első története, az Encounter at Farpoint, a Ronald D. Moore által társ-szerzett Sins of the Father és a Hugo díjjal is jutalmazott történet, a The Inne Light lesz.

Az első trailer alapján okuknk van bízni benne, hogy a TNG igényesebb Bluray átiratot kap, mint például a Star Wars Return of the Jedi, ahol a leglátványosabb jelenetek megőrizték az anno, a technika korlátaival együtt járó minden gyengéjüket.

Az első lemez január 31én jelenik meg, az első szezon pedig valamikor 2012 folyamán várható. Az egyes évadok megjelenésének időpontja még ismeretlen, ami a munka komplexitását nézve talán érthető is. A sorozat képaránya az eredetivel megegyező, vagyis 4:3-as lesz, míg a hang ezúttal 7.1-re lesz keverve. Egyelőre úgy tűnik, hogy a Trek rajongók egy a Blader Runner Final Cut-hoz hasonló, korrekt szettet tehetnek majd magukévá, miközben a sorozat talán új életre kel.

 

További cikkek:

Impresszum

Főszerkesztő:
Zsóka Krisztián
email: zsoka.krisztian@av-online.hu

Kapcsolatfelvétel:
info@av-online.hu
telefon: +36-30-2272035

Kiadó:

Future Life Kft.
Future Life Kft.

3535 Miskolc, Fényesvölgyi u. 16. 1/3.

 

Kapcsolat

Kérdése merült fel a szórakoztató elektronika rejtekében?
Írjon nekünk: info@av-online.hu

Médiaajánlat

Személyre szabott ajánlatért írjon a info@av-online.hu címre.