Hifi

SPL Marc One monitor vezérlő meghallgatás

DA konverter teszt / középkategória

2023. december 1., 11:10

SPL Marc One DAC fejhallgató erősítőElsősorban otthoni szórakozásra tervezett eszközökkel foglalkozunk, de néha kitekintünk a professzionális világ felé is. Tanulságos élmény, amikor nem kizárólag zenehallgatásra, hanem zenekészítésre is alkalmas eszköz vendégeskedik a szerkesztőségben. Ilyen a német SPL cég Marc One nevű monitor vezérlője is. Leginkább hangmérnököknek, profi stúdióknak készült, mi a hifis oldalát vizsgáltuk. A beépített USB DAC és fejhallgató erősítő kombinációjára térünk ki, de előtte áttekintjük fontosabb funkcióit, mivel meglehetősen összetett feladatra készült.

FiiO K9 DAC és fejhallgató erősítő teszt

DA konverter teszt / középkategória

2023. november 24., 18:35

FiiO K9 DACNincsen egyetértés a gyártók között arról, hogy milyen csatlakozókat, ki- és bemeneteket kellene egy adott kategóriában alkalmazni. Ezért mindenki olyan szolgáltatásokat próbál adni a termékéhez, amit ideálisnak vél. Nem könnyű ebben a kuszaságban jövőbiztos, univerzálisnak nevezhető alapot találni a kezdő hifi rendszert építőknek. A FiiO cégnek évek óta tudatos célja, hogy az otthoni asztali hifi felhasználók táborából minél nagyobb közönséget meghódítson. Ehhez saját fórumán kapott visszajelzéseket is megfogadott. Az eredmény olyan eszköz, mely a maga kategóriájában meglehetősen univerzális!

Rotel A11MKII integrált sztereó erősítő teszt

sztereó erősítő teszt / középkategória

2023. november 9., 23:30

Rotel A11MKII sztereó erősítőKen Ishiwata munkásságának záróakkordja már nem a Marantz, hanem a Rotel égisze alatt készült el az A11 Tribute és CD11 Tribute készülékek által, amelyeket korábban párosként teszteltünk. A cég most frissítette a készülékeket, és a szerkesztőségünk érdemesnek találta őket arra, hogy a CD-lejátszó és erősítő új, MKII változata külön cikket kapjon. Ezek közül a sort az A11MKII sztereó erősítővel kezdjük, ami biztos alappillére lehet sok belépő, de már minőségi rendszernek.

FiiO K9 Pro ESS DAC és fejhallgató erősítő teszt

DA konverter teszt / felső középkategória

2023. november 6., 10:20

FiiO K9 Pro ESS DACFolyamatosan hozzák az új audiofil hordozható zenelejátszókat (DAP) és füleseket, de a FiiO fejlesztői más téren is prémium irányba törtek. Asztali felhasználásra szánt, D/A konverterrel egybeépített fejhallgató erősítőjük, a K9 Pro ESS analóg és digitális téren egyaránt izgalmas lehetőségeket ígér.

Fezz Audio EVO Titania csöves sztereó erősítő teszt

sztereó erősítő teszt / felsőkategória

2023. október 16., 12:25

Fezz EVO Titania csöves erősítőA Fezz Audio jó érzékkel építette fel a csöves erősítői választékát, szem előtt tartva az audiofilek kényes ízlését. A Titania integrált (jelentése ebben az esetben a "normál" erősítőket jelenti, ahol az elő és a végfok egybe van építve) az erőre és tisztaságra összpontosít a maga KT88 csöveivel. Így próbálja lefedni a zenehallgatók ízlését, ugyanis minden csőfajtának megvan a maga "saját" hangja, például a 300B-vel szerelt erősítőjük a zene finomabbik oldalát próbálja megmutatni.

iFi GO bar USB DAC teszt

DA konverter teszt / felső középkategória

2023. október 12., 07:10

iFi GO bar USB DACAz iFi bárhol elférő, öngyújtónál is kisebb USB DAC készüléke nemzetközi vásárlói beszámolók, szakvélemények alapján egyaránt tarol. Kíváncsiak voltunk, minek köszönheti sikerét a kis eszköz. Kipróbáltuk, öt perc után beálltunk a hívők közé. Aki telefonból akar digitális futóművet létrehozni, nehezen talál kompetensebb opciót ezen az áron.

Naim NAIT 50 integrált sztereó erősítő teszt

sztereó erősítő teszt / felsőkategória

2023. október 10., 13:10

Naim NAIT 50 sztereó erősítőÚj hullám figyelhető meg a hifi világában, melynek jeligéje: nosztalgia. Egyre több neves gyártó dönt úgy, hogy újjáéleszti valamelyik régi, ikonikus termékét. A high end készülékeiről ismert Naim eddig csak előre tekintett, de fennállásának 50. évfordulója alkalmából aktuálisnak érezte, hogy visszahozza talán eddigi legszerethetőbb mini audiofil erősítőjét. Kétségtelen, hogy látványra egy időutazás. De mit ad még az áráért cserébe?

Vitus Audio RI-101 Mk.II high end sztereó erősítő teszt

sztereó erősítő teszt / high end

2023. szeptember 29., 11:00

Vitus Audio RI-101 Mk.II high end sztereó erősítőA Vitus Audio filozófiájáról, Dániában tervezett és gyártott termékeikről és a középső, Signature sorozatba tartozó integrált erősítő és CD-lejátszó párosukról még év elején írtunk, ízelítőt adva az ultra high end cég születéséről, elképzeléséről és hangzásáról. Most egy konkrét teszt következik Vitus RI-101 Mk.II-ről, ami a termékpalettájuk legkisebb erősítője, a súlya 38 kg, ára pedig majdnem 6 millió forint.

Pro-Ject Stereo Box S3 BT sztereó erősítő teszt

sztereó erősítő teszt / középkategória

2023. szeptember 26., 12:50

Pro-Ject Stereo Box S3 BT sztereó erősítőKicsi, praktikus, jó minőségű és megfizethető. Mi más lehetne, mint egy Pro-Ject! Igen, újból érkezett a szerkesztőségünkbe az osztrák mini specialista gyártótól egy termék, ami nem sokat köntörfalaz, hiszen egy Bluetooth vevővel ellátott sztereó erősítőről van szó, semmi másról, és az esetek többségében más nem is kell a szimpla szórakozáshoz.

Fezz Audio EVO Titania Power Amplifier végfok és Fezz EVO Sagita Line előerősítő teszt

sztereó erősítő teszt / high end

2023. szeptember 8., 18:00

Fezz Audio EVO Titania Power Amplifier végfok és Fezz EVO Sagita Line előerősítőA Fezz Audio név már ismerősnek számít az AV-Online olvasói számára, mint a csöves technológia jó hírét keltő gyártó. Az eddig tesztelt gyártmányaikban nem nagyon találtunk kifogásolni valót hangilag és az árazása sem elérhetetlenül elszállt (már persze más, nevesebb gyártóval összevetve). A sorozat egyik ékköve az EVO Titania, mégpedig KT88 csövekkel, amikkel már jókora teljesítményt, 2x45 wattot lehet előcsalogatni az erősítőből, így széles körben használhatóvá teszi ezt a típust. Kaptunk mellé egy Sagita névre keresztelt előerősítőt is (mivel a Titania csak egy végfok) ami bőségesen el van látva bemeneti csatlakozókkal, sőt még egy szubládát is rá lehet kötni, ugyanis két változtatható színtű RCA kimenete van.

Musical Fidelity A1 integrált sztereó erősítő teszt

sztereó erősítő teszt / felső középkategória

2023. szeptember 4., 22:25

Musical Fidelity A1 sztereó erősítő tesztA Musical Fidelity 40 éves pályafutásának egyik ékköve az 1984-ben megjelent A1 integrált erősítő, amit akkoriban úgy jellemeztek, mint "az Egyesült Királyság hifi színtere reneszánszának eddigi legfontosabb fejlesztése". Lássuk, hogy az új kiadás ugyanolyan fontos szerepet fog-e betölteni a sztereó zenehallgatók körében!

Zidoo Eversolo DAC-Z8 DAC teszt

DA konverter teszt / felső középkategória

2023. augusztus 28., 12:10

Zidoo Eversolo DAC-Z8 DACA Ziddo az Eversolo DAC-Z6-tal rárúgta az ajtót józan és elérhető árazásával a hifi társadalomra (igaz ez nem olyan meglepő a kínai gyártóktól) ami a barátságos árcédula mellett, első osztályú, bár kissé karakteres hangot kínál-kínált. Természetesen egy ekkora ország nem engedheti meg magának a spórolós jelzőt, ezért rögön ki is adott még egy verziót, nagyjából ugyanabból az árkategóriából, Eversolo DAC-Z8 néven. Ahol az alapok nagyjából ugyanazok, a DAC chip változott, mégpedig az ES9038Pro 32 bites konverter került, a másik változatban lévő ES9068 helyére. A jókora színes kijelző itt is tiszteletét tette a maga látványos és választható hátterével (Deprez műszer) ami szemet gyönyörködtető látvány. DSD 512 és PCM 768 kHz felbontás, teljes MQA kibontás, szimmetrikus kimenetek azok, amikkel még büszkélkedhet a kis masina.

NAD C 298 sztereó végerősítő teszt

sztereó erősítő teszt / felsőkategória

2023. augusztus 12., 10:25

NAD C 298 sztereó végfokA NAD ünnepel, mégpedig pontosan félévszázados fennállását. Ebből az alkalomból születtek jubileumi termékek, amelyeket természetesen mi is górcső alá veszünk idővel, most azonban jöjjön egy olyan elektronika, amiben a cég mindig is erős volt. A C 298 egy végfok, vagy teljesítményerősítő, kinek melyik kifejezés tetszik jobban, viszont sem minőségben, sem felszereltségben nem hétköznapi.

Technics SA-C600 hálózati sztereó erősítő teszt

sztereó erősítő teszt / felső középkategória

2023. augusztus 7., 20:45

Technics SA-C600 hálózati sztereó erősítőA Technics váratlan lépések sorával lepett meg minket az utóbbi 5 évben. Izgalmas termékekkel tértek vissza a neves hifi gyártók közé. Jelenlegi eszközük kompakt, de intelligens doboz, amihez már csak egy pár hangsugárzó kell. Azoknak készült, akik újra elővennék porosodó CD gyűjteményüket, nem vetik meg a hálózati funkciókat, ugyanakkor nem akarják ormótlan hifi rendszerrel teletömni a nappalit. Mi sül ki ebből: túlgondolt bonyodalom, vagy "all-in-one" sikersztori?

SVS Prime Wireless Pro SoundBase hálózati sztereó erősítő teszt

sztereó erősítő teszt / középkategória

2023. július 18., 19:35

SVS Prime Wireless Pro SoundBase hálózati sztereó erősítőAz SVS eddig nem streamer-eiről volt híres, annál inkább az audiofilek körében igen jól szereplő mélysugárzóiról. Viszont a világ nem áll meg, és ha nem tartunk vele lépést, akkor vidáman elsuhan mellettünk és ott állunk csodálkozva, hogy ugyan mi történt. Felismerve ezt az örökbecsű igazságot és haladva a korral, a gyártó megalkotta a Prime Wireless Pro SoundBase erősítő/DAC/streamer készüléket. 2x150 watt teljesítmény, WiFi, Apple AirPlay 2, Chromecast és Bluetooth csatlakozás valamint Spotify Connectet is kínál a leendő vásárlónak. HDMI-n keresztül közvetlenül csatlakoztatható tévéhez, 24 bit/192 kHz felbontással és még szubkimenet is ott rejtőzik a palettán.

Gustard A26 DAC teszt

DA konverter teszt / felső középkategória

2023. július 12., 21:00

Gustard A26 DACA Muzix Audio kínálatát böngészve rátaláltunk a Gustard A26 DAC-ra, ami követve a hagyományokat, egy tökéletesen felépített (ebben a kategóriában, de még felette is megállja a helyét) és gondosan elkészített variáció a választékban. Kínában nincs megállás, megkapjuk a legújabb AKM 4499EX chipet, mindjárt két darabot(!) belőle, két különálló toroid trafót a belsejében, LAN csatlakozási lehetőséget, Roon Ready, NAAA (Network Audio Adapter), UpNP hálózati protokollokkal. A DSD 512, a PCM 768 valamint az MQA felismerés és lejátszás természetesen alap a Gustard ezen gyártmányánál.

Pioneer SX-N30AE hálózati sztereó erősítő teszt

sztereó erősítő teszt / középkategória

2023. július 11., 23:15

Pioneer SX-N30AE hálózati sztereó erősítőJó pár sok mindent tudó készülék került már a kezeink közé és a füleink elé, ahol nem kell a kábelekkel bajlódni, mindent szolgáltatást belezsúfoltak, amit lehetett. Most sikerült egy olyan Pioneer svájcibicskára találnunk, ami még az eddig tesztelteken is túltesz tudásban, és amit SX-N30AE névre kereszteltek el. Felsorolni is nehéz, mi mindent sikerült belepakolni kezdve a phono előerősítőn át a DAB és az FM rádióig, kétsávos WiFi, Bluetooth, Spotify, TIDAL, Deezer és TuneIn streaming szolgáltatások, Chromecast, MQA és egy 2x135 W teljesítményű erősítő koronázza meg a képet.

Fezz Audio Lybra 300b csöves erősítő teszt

sztereó erősítő teszt / felsőkategória

2023. június 30., 11:35

Fezz Audio Lybra 300b csöves erősítőÚjból egy Fezz csöves erősítő került terítékre, mégpedig a sorozat csúcsragadozója, a Lybra 300b, amibe (mint ahogy a neve is jelzi) 300b végfok csöveket pakoltak a fejlesztők. Mivel ez is az Evolution szériába tartozik, választhatunk egy rakat szín közül, ami passzol a szobánkhoz és az aktuális társunk is kibékül vele. Kétszer 15 W kimenő teljesítménnyel büszkélkedik, ami csöves mércével mérve egészen tisztességes adat.

FiiO R7 hálózati DAC és fejhallgató erősítő teszt

DA konverter teszt / felső középkategória

2023. június 22., 21:10

FiiO R7 hálózati DACA FiiO R7 temérdek funkciót tartalmaz egyetlen kisméretű eszközben. De pontosan micsoda? Miért írtuk róla korábban, hogy felkavarja a hifi világot? Szolgáltatásai nem rontanak a hangzáson? Áráért mennyire számít jónak? Sok jogos kérdés bukkan fel a különc készülék láttán, most írásos formában indulunk a válaszok keresésére.

Exposure 3510 sztereó erősítő teszt

sztereó erősítő teszt / felsőkategória

2023. június 14., 20:35

Exposure 3510 sztereó erősítőMár két év eltelt azóta, hogy hírül adtuk, a brit Exposure megújította 3000-es szériáját, és azóta vártunk arra, hogy közelebbről megismerjük a sorozat legalább egy tagját. Főleg annak tudatában, hogy 10 éve, az akkori hasonló kaliberű elektronikák a műhelyükből elég mély benyomást tettek ránk. Az Exposure most a 3510 sztereó erősítő segítségével mutatja meg azt, hogy mit is jelent náluk a legmagasabb szint az integrált erősítők terén!

Magnat MC 400 hálózati sztereó erősítő teszt

sztereó erősítő teszt / felső középkategória

2023. június 11., 14:55

Magnat MC 400 sztereó erősítőEgyesek szerint, ami minden tud, az semmire nem jó. Biztos, hogy mindig így van? Igen, a mindentudó "egydobozos" szetteknél számos negatívummal lehet szembesülni. De mi a helyzet az erősebb, kompromisszumoktól kevésbé szenvedő felső-középkategóriában? A Magnat MC 400 célja egyszerre sokrétű és modern. Csak egy pár hangdoboz szükséges hozzá, és indulhat a móka. Elsőre bonyolultnak tűnik, mégis jól átgondolt svédasztalként fogadja a zenefalatokra vágyókat.

TEAC AI-303 sztereó erősítő teszt

sztereó erősítő teszt / középkategória

2023. június 2., 01:20

TEAC AI-303 sztereó erősítőIdősebb hifisták nosztalgiával emlékezhetnek a legendás, régi japán gyártókra, amik közül sajnos sokan eltűntek a piacról, vagy stílust váltottak és nem sok közük maradt az eredeti felálláshoz. A TEAC üdítő kivétel ezek közül, haladva a korral nem a régi dicsőségben bízott és nem abból próbált megélni, hanem vette a fáradtságot és új fejlesztésekkel rukkolt elő, például a nemrég megjelent AI-303 erősítő/DAC (2x25 W 8 ohmon és 2x50 W 4 ohmon) kombinációval. Ami teljesíti a ma elvárt funkciókat és az audio formátumok széles skálájának a kezelését egy, kisméretű kompakt dobozban tárolva ezeket. MQA, DSD, DXD, Bluetooth LDAC, aptX HD lehetőséggel és még a mélynyomó kimenetről sem feledkeztek meg.

Gustard P26 sztereó előerősítő teszt

sztereó erősítő teszt / felső középkategória

2023. május 30., 14:55

Gustard P26 sztereó előerősítőA kínai illetőségű Gustard termékpalettájáról eddig kettő DAC jutott el hozzánk, de mivel három a magyar igazság, ezért befutott hozzánk egy újabb modell, ráadásul egy előerősítő személyében. Egyelőre csak annyit árulunk el róla, hogy reményeink szerint lesz ráadás is!

AVM EVOLUTION CS 5.3 hálózati sztereó erősítő teszt

sztereó erősítő teszt / high end

2023. május 27., 16:00

AVM CS 5.3 hálózati sztereó erősítőAz AVM berendezéseket három minőségi kategóriába, az Inspiration az Evolution és az Ovation szériába sorolták. Az AVM szintjén "belépő" Inspiration CS 2.3 integrált erősítő tesztelésekor magunk is meggyőződhettünk róla, hogy a német gyártó milyen magas szinten szeretné kiszolgálni az igényeket, most pedig a magasra tett léc mentén a középső osztály mindenesét, az Evolution CS 5.3-at teszteltük. Nemcsak megugrotta, magasan átvitte.

Kinki Studio EX-M7 sztereó végerősítő teszt

sztereó erősítő teszt / high end

2023. május 16., 09:55

Kinki Studio EX-M7 sztereó végfokA Muzix Audio kínálatában egy új név jelent meg, ez a Kinki Studio, ami egy 16 éve, Kínában alapított cég, és kizárólag audiofil, high end elektronikák gyártására specializálódott. A Kinki Studio nálunk egy nagyon komoly sztereó végerősítővel, az M7 modellel nyitott be az ajtón.

Merason frerot DAC teszt

DA konverter teszt / felső középkategória

2023. május 9., 12:15

Merason frerot DACMindig hálás feladat európai gyártó készülékét tesztelni, konstatálni, hogy itt is tudnak elfogadható áron remek gyártmányokat készíteni. Jelen tesztünk alanya a svájci illetőségű Merason frerot névvel illetett DAC, ami több szempontból is különleges. Dacolva a mostani trendekkel, mindössze 192 kHz/24 bit felbontást kínál, se MQA, se natív DSD nem szerepel az étlapon - természetesen DSD-t is le lehet vele játszani, csak konvertálni kell a lejátszó szoftverrel/digitális futóművel PCM formátumba. Kínál viszont kettős monó felépítést, szimmetrikus kimenetet, kettős koaxiális és Toslink bemenetet az USB mellett. Egy (a digitális érában ősréginek számító) TI Burr-Brown 1794A felelős a D/A átalakításért.

FiiO Q7 DAC és fejhallgató erősítő teszt

DA konverter teszt / felső középkategória

2023. április 29., 21:15

FiiO Q7 DACA FiiO tervezői fogták a zászlóshajó M17 hordozható zenelejátszót, és a DAP részt eltávolították belőle. A megmaradt funkciók is sok módon kihasználhatók, írásunk bemutatja, hogyan. Zsebméretű DAC hallatán öngyújtó nagyságú eszköz jut eszünkbe, de a FiiO Q7 finoman szólva nagyobb. A kategória maximumát akarja megtestesíteni. Tesztje után kijelenthető, hogy van rá esélye.

NAD C 3050 LE hálózati sztereó erősítő teszt

sztereó erősítő teszt / felsőkategória

2023. április 26., 15:00

NAD C 3050 LE hálózati sztereó erősítőNAD C 3050 LE újragondolva régi külső, modern belső tartalommal. A NAD is (kénytelen?) követni a mai trendeket, gondolt egy nagyot, és ha már 50 éves évforduló, akkor húzott egy merészet és digitális streamert (is) csinált az egyik legendájából, nevezetesen a 3050 erősítőből, C 3050 LE néven.

Rotel S14 hálózati sztereó erősítő erőpróba

sztereó erősítő teszt / felsőkategória

2023. április 22., 16:25

Rotel S14 hálózati sztereó erősítőAz átalakuló felhasználói igények és fejlődő technológia teljesen átformálták a zenehallgatási szokásokat is. Sokáig úgy tűnt, hogy régi japán hifi gyártóként a Rotel nem vág bele az "okos" kategóriába, ami alatt telefonról vezérelhető, hálózatképes eszközök értendők. Az S14 fontos termékük, főleg mert ez a cég első Chromecast, AirPlay és Roon Ready támogatottságot egyaránt nyújtó eszköze.

Pro-Ject Amp Box S3 sztereó végfok teszt

sztereó erősítő teszt / középkategória

2023. április 19., 21:30

Pro-Ject Amp Box S3 sztereó végfokJelenlegi tesztalanyunk egy olyan komponens, ami a tenyerünkben is elfér, mégis jelentős erő lakozik benne, továbbá a legújabb technológiákat zsúfolták bele. Akinek a Pro-Ject neve jut az eszébe, nagyon is megközelítette a megoldást, és nem is csigázzuk tovább az érdeklődést, inkább következzen a Pro-Ject Amp Box S3 sztereó végfok!

< előző oldal

következő oldal >

Impresszum

Főszerkesztő:
Zsóka Krisztián
email: zsoka.krisztian@av-online.hu

Kapcsolatfelvétel:
info@av-online.hu
telefon: +36-30-2272035

Kiadó:

Future Life Kft.
Future Life Kft.

3535 Miskolc, Fényesvölgyi u. 16. 1/3.

 

Kapcsolat

Kérdése merült fel a szórakoztató elektronika rejtekében?
Írjon nekünk: info@av-online.hu

Médiaajánlat

Személyre szabott ajánlatért írjon a info@av-online.hu címre.