Egy hónap a MusicCast használatával
2016. november 16., szerda, 21:45
Yamaha MusicCast audio hifi házimozi multiroom hangfal hangrendszer Yamaha MusicCast Yamaha hangrendszer MusicCast hangrendszer
Kipróbáltuk milyen az élet napjaink egyik leginkább elérhető árú multiroom rendszerével, ami tulajdonképpen lopakodva, Yamaha készülékek tucatjaival kerülhet be az otthonunkba.
Mai napig hajlamosak vagyunk a multiroom-ra úgy gondolni, mint valami nagyon drága, nehezen megszerezhető dologra. Ez talán még igaz is, ha úgy közelítünk hozzá, hogy gyorsan lecserélünk otthon mindent, és kifejezetten multiroom-ként hirdetett készülékeket veszünk helyettük. Ám az igazság az, hogy a szobák közötti zenemegosztáshoz és vezérléshez szükséges technológia már annyira elérhető árú, hogy csak szándék kérdése, melyik cég mikor teszi alapszolgáltatássá. Itt jön a képbe a Yamaha, ami a MusicCast szolgáltatással merészen megelőzte a konkurenseket és már sok tucatnyi típusba építette be, amivel a ház összes hifi berendezése, rádiója és házimozija, végre egységes rendszerként működhet.
A MusicCast bizonyos értelemben csak egy multiroom rendszer, még akkor is, ha annak egészen jó. Ám a Yamaha MusicCast termékek kínálata és azok használata egy egészen új dimenziót nyit meg a legtöbb felhasználó előtt. Új lehetőségek kutatására ösztönöz és rávilágít olyan, nagyon is lényeges kérdésekre, mint például az, hogy mitől lehet egy cég és egy termékkör igazán sikeres? No de ne szaladjunk ennyire előre! Bár használni könnyű, összefoglalni, hogy miért is annyira jó, nagyon is nehéz. Hogy kicsit jobban érthető legyen, miért is tetszett meg nekünk a teszt alatt a MusicCast, három pontba szedtük előnyeit.
1. A MusicCast egy könnyen használható multiroom rendszer. Az ezzel felvértezett hangrendszerek sokat tudnak, a távvezérlő alkalmazás pedig szép, és könnyen használható.
2. A MusicCast-os termékek kínálata nagy, így bőven van miből válogatnunk. Ha pedig tényleg Yamaha termékekkel rendezzük be az otthonunkat, akkor egyetlen, jól átlátható alkalmazásból irányíthatunk mindent.
3. Az egyes eszközök közötti tartalommegosztás rengeteg olyan lehetőséget nyit meg előttünk, amiről korábban azt gondolhattuk, hogy csak a méregdrága, nagy rendszerek képesek rá.
Bővebben:
Az első pont tulajdonképpen nem is igényel sok magyarázatot. A MusicCast alkalmazás szép, átlátható és könnyen kezelhető. A készülékek párosítása, vagyis az otthoni MusicCast rendszer felállítása, illetve újabb eszközök felvétele aránylag gyors és egyszerű. Mi ugyan szívesen látnánk még egy NFC párosítási lehetőséget és WPS gombot a WiFi-re csatlakozáshoz, de ennek ellenére, nincs okunk panaszra. A beállítás logikusan zajlik.
Egy apró panaszunkat, azért mégis meg kell fogalmaznunk. A teszt alatt használt Android alkalmazás (2.00 verzió) a készülékek szoftverfrissítése alatt semmi mással nem hajlandó foglalkozni, csak azzal, hogy épp hol tart az a frissítés. Vagyis, ha csak egyetlen eszközünkön van rajta az alkalmazás és épp az egyik lejátszót frissítenénk, miközben a másikon zenét hallgatunk, akkor bizony elvesztjük az irányítást. Persze a hangerőt és kikapcsolást még így is elérjük magán a készüléken. No és az is igaz, hogy ahol több lejátszó eszköz van otthon, ott lesz több okostelefon vagy tablet is. Vagyis, az efféle rendszer megbénulás, az esetek túlnyomó többségében, kis fáradsággal kezelhető. Mégis, jó volna, ha nem kellene a frissítés folyamatát bámulnunk percekig a képernyőn, még ha az csak néhány percig is tart.
A második pont látszólag egyszerű. Sok készülék van a Yamaha kínálatában, ami tudja a MusicCast-ot. De ha azt mondjuk, hogy a szokásos vezeték nélküli hangrendszerek, aktív hangfalak, házimozi és sztereó erősítők, mikro hifik, hangprojektorok is szerepelnek a kínálatban, akkor már sejthető, hogy mivel is állunk szemben. Nagyon úgy tűnik, hogy a Yamaha ebben látja a hifizés jövőjét, ezért ezt alapszolgáltatásként igyekszik mindenbe becsempészni. Okos gondolat, pláne, ha az ebben rejlő üzleti lehetőségeket nézzük. Erre majd később visszatérünk.
A harmadik pont az, ahol az ember feje elkezd igazán pörögni. Legalábbis addig, ameddig csak olvassuk, mit is tud a rendszer. A használat ugyanis pofonegyszerű. Ráadásul, azt is meg merjük kockáztatni, hogy a rendszer már fölöslegesen nagy szabadságot ad a felhasználónak. Elvégre a teszt alatt képesek voltunk a telefonunkon tárolt zenét a mikro hifin lejátszani, úgy, hogy az továbbította a zenét az egyik kis hangrendszernek is, ami végül ezt tovább adta egy Bluetooth fejhallgatónak. Majd levettük a hangot mindkét hangrendszeren, és hallgattuk a zenét, telefonról, fejhallgatón, két Yamaha hifi egység teljesen felesleges közbeiktatásával. Ugyanis a telefon maga is képes a zenét a Bluetooth fejhallgatón megszólaltatni.
No de ez csak egy extrém próba volt, egy kísérlet, hogy mi az, amit még eltűr a rendszer. A MusiCast pedig jelesre vizsgázott.
Milyen az élet a MusicCast-tal?
Egy pár hétre beüzemeltük a Yamaha két vezeték nélküli kompakt hangrendszerét, egy mikro hifijét, egy házimozi erősítőjét, egy ébresztő rádióját és egy hangprojektorát. Előbb otthoni környezetben, majd irodában kísérleteztünk mire is jó ez a sok gép.
Az otthoni teszt simán indult. Annak résztvevői 10 és 40 év közöttiek voltak és a rendszer használata semmilyen gondot nem okozott egyiküknek sem. Illetve a használat mikéntje nem okozott fennakadást, mert hát, az igazat megvallva, a MusicCast kiválóan alkalmas arra is, hogy a kisebbik gyermek a saját szobájából bekapcsolja a nappaliban a hangfalat, ezzel alaposan felbosszantva testvérét. No de egy olyan rendszerről beszélünk, ami sok eszközről irányítható. Így, amint kiderül a szándékos bosszantás, apa egy mozdulattal közbe avatkozhat, a saját dolgozószobája kényelméből. Persze, nem csak egymás heccelésére használható az efféle kényelem. Pár mozdulattal bedobható a konyhai rádióba az otthoni szerverről egy olyan album, amivel jó kedvet, örömet szerezhetünk az ott tartózkodóknak. Mindezt a ház másik végéből, egyfajta meglepetésként. Ráadásul, ezt egy mozdulattal tovább lehet vinni a nappaliba is. Picit olyan ez, mint régen a kívánságműsorok voltak a rádióban. Az is kellemes, hogy este, lefekvés előtt a hálószoba kényelméből kapcsolhatjuk ki az összes bekapcsolva felejtett hangrendszert. Nem kell 3-4 alkalmazást végig böngészni, nem kell lemenni a földszintre és távirányító után matatni.
Buli van, zeng az egész ház!
A központi vezérlés egyik vonzó tulajdonsága, hogy a sok kis készülékünket mind együtt használhatjuk. Mondhatjuk nekik, hogy mind váljanak az általunk választott lejátszó távoli hangfalaivá, majd egyenként irányíthatjuk a hangerőt, hangszínt, vagy akár egyenként kapcsolhatjuk ki az egyes hangszórókat. És persze, felhangosíthatjuk és lehalkíthatjuk együtt az egész rendszert. No de mennyire fog egyszerre szólni a rengeteg hangforrás? Az igazat megvallva, az első próba alkalmával nekünk nem jött össze a pontos időzítés. Hiába volt közel a háromantennás router, a készülékek perceken át, hallható, pár tizedmásodperces időbeli eltéréssel szóltak. Ez a probléma az irodába áttelepített rendszerrel már nem ismétlődött meg. Ám épp az áttelepítés napján érkezett szoftverfrissítés is a gépekre, így lehet, hogy a javulást az hozta, nem pedig az irodai router megbízhatósága.
Az irodai teszt
A teszt második fele az AV-Online főhadiszállásán zajlott. Itt a kellemes zenehallgatás mellett már bőven jutott idő olyan próbatételekre is, amikkel a rendszer gyengéit próbáltuk felkutatni. Addig kerestünk, ameddig találtunk is apró tökéletlenségeket, de ennek ellenére is, azt mondjuk, hogy a MusicCast egésze példásan stabil és sokoldalú. Meg kell emelnünk kalapunkat a cég mérnökei és programozói előtt!
Ahogyan azt már korábban is írtuk, a rendszer egészen abszurd és logikátlan kéréseinket is teljesíti. Azt teszi, amit kérünk tőle, még akkor is, ha mi túlbonyolítjuk a dolgot. Erre volt jó példa, amikor a telefonról egy Bluetooth fejhallgatóra továbbítottuk a zenét, két Yamaha egység közbeiktatásával. Nos, ez nem minden. Messze nem...
Egyetlen telefonról akár három külön eszközre is küldhetünk, három különböző zenét. Játszottunk le zenét mikro hifibe bedugott pendrive-ról, úgy, hogy magát a mikro hifit elnémítottuk, és helyette két kisebb vezeték nélküli hangfal szólt. Megkerestük a legkisebb vezeték nélküli hangrendszeren a Radio Padova adását, majd ezt megszólaltattuk rajta keresztül, még további két eszközön. vagyis, még egy kis modell is lehet forrása egy csapat nagyobb gépnek. Majd kipróbáltuk ugyanezt szerverrel, nagyfelbontású zenével és semmilyen fennakadást nem tapasztaltunk. Hosszan próbálgattuk és teszteltük, mit is tud a MusicCast és az élményeink nagyon kellemesek voltak.
Nem teljesen korlátlan
Bár szinte minden készülékről, szinte minden tartalmat megoszthatunk a többivel, bizonyos korlátokba azért belefuthatunk. A tesztünkben használt CRX-N470 mikro hifi például nem volt képes a CD-játszó és az analóg bemenet hangját továbbítani a többi MusicCast eszközre. Ám az FM és DAB rádió, illetve a digitális források gond nélkül átjutottak.
HD Audio
A Yamaha nagyon büszke rá, hogy a rendszere még a HD felbontású zenével is megbirkózik, de mi ezt nem érezzük fontosnak. Persze a lehetőség jó, de a HD Audio inkább akkor érdekes, amikor leülünk zenét hallgatni, USB-ről, online szolgáltatásból vagy otthoni szerverről. Erre pedig az arra igazán érdemes típusok, vagyis a hifi komponensek és mikro hifik a MusicCast-tól függetlenül képesek. A kis vezeték nélküli modellek pedig hiába is kompatibilisek a HD-vel, az nem az ő asztaluk.
...és Bluetooth is...
Talán ez az egyik legnagyobb meglepetése a rendszernek. Ugyanis a legtöbb Bluetooth képes hangrendszer ma csak egy irányban, telefonról vagy tabletről tud zenét megszólaltatni. Ám a rajta a lejátszott zenét már nem tudja egy Bluetooth fejhallgatónak, vagy másik BT hangfalnak továbbadni. Nos, a MusicCast szakít ezzel a szokással és megnyitja az utat a Bluetooth fejhallgatók és hangfalak felé. Vagyis a rendszer végre rendesen kétirányú lett. Miért kellett erre ennyit várnunk?
Zseniális üzleti terv
Ahogy a teszt elején utaltunk már rá, a MusicCast nem csak azért zseniális, mert a Yamaha felismerte, hogy miként kovácsolhatja egyetlen rendszerré az otthonunkban lévő összes hifi készüléket vagy hifi-szerű eszközt. A Yamaha arra is rájött, hogy ezzel épp úgy, tartósan magához csábíthatja a vásárlóit, mint az Apple. Mert aki már vett egy MusicCast képes házimozi vagy sztereó erősítőt, az valószínűleg a Yamaha kínálatából választ majd magának rádiót a konyhába, a hálóba, a dolgozószobába és a garázsba is, mert ezeket egy rendszer részeként használhatja. Igen! A Yamaha felismerte, hogy a puszta márkahűségen túl is van olyan csábító erő, amivel törzsvásárlókat szerezhet magának. Ez pedig dicséretet érdemel! Nem kívánunk mást, csak azt, hogy a konkurensek is felismerjék az ebben rejlő lehetőségeket! Ha így lesz, azzal mi vásárlók csak nyerhetünk.
Értékelés
A Yamaha MusicCast rendszere fantasztikus. Annyira sokoldalú és könnyen kezelhető, hogy bátran ki merjük jelenteni, ez egy mérföldkő, nem csak a cég, de az iparág történetében. Biztosak vagyunk benne, hogy már a konkurensek is gőzerővel dolgoznak, hogy hasonlóan nagy termékpalettát tudjanak egy, közös vezérlés alá vonni, áremelés nélkül. Mert, hát legyünk őszinték, elérhető volt ez a szolgáltatás színvonal már eddig is, csak drágábban. Aki szeretné az otthona minden rendszerét együtt vezérelhetővé tenni, annak mindenképpen ajánljuk a MusicCast rendszert. Ám a tesztben szereplő készülékeket, ezúttal külön nem értékeljük. Mindegyikük magán hordozta a saját kategóriájára jellemző hangminőséget. Vagyis, a MusicCast-tól még nem fog jobban szólni a kisrádió, csak könnyebb lesz annak a használata.
Iránytű
Bemutatóterem: |
Extreme Audio |
További cikkek: