Hangfal teszt, hifi teszt, erősítő teszt, házimozi teszt, fejhallgató teszt | av-online.hu
NAD DAC 1 vezetéknélküli USB DA konverter teszt
Tradíciókkal DAC-olva
2012. július 23., hétfő, 15:20
NAD DAC1 DAC 1 USB DAC wireless DAC DA konverter hifi Burr-Brown DAC teszt
Az első meghallgatás egy öreg NAD 3020 és egy finoman átépített Tannoy Mercury M1 társaságában történt. A filléres szett a GT40 mindenáron részletező természetével kicsit bajban volt. Nem tudott annyit megmutatni amennyit a Furutech kínált volna és nem tudott élvezetes hangulatot sem közvetíteni. Az igazat megvallva, a GT40 nekem inkább tűnt mérnöki remekműnek, mint a zene szerelmesének.
A NAD bekötése jókora meglepetést hozott. Az öreg, sőt ódivatú, kimondottan könnyűzenében teljesítőképes összeállítás nagyon megtelt élettel. Nem az a meglepő, hogy az AC/DC remekelt, hanem az, hogy Chris Anderson és Sabina Sciubba közös dala - a Naim Sampler 2 lemezéről - is elsodort magával. Amy Winehouse pedig mintha ismét itt lenne, a még tűrhetően felvett Frank című lemez roppant élvezetesen szólt.
Persze ebből mindjárt következik is, hogy a részleteket melegséggel pótolja a kis szett. Imádnivaló, mert hibáit elrejti, kedvességre cseréli.
A második teszt a Primare i22-es erősítőjével, annak CD-játszója ellenében, Paradigm 7-es sorozatú mini monitor és régi barátunk, a KEF Q300 közvetítésében zajlott.
Azt mindjárt az elején rögzíteném is, hogy a Paradigm már a próba elején elsöprő győzelmet aratott vonósokban a KEF felett, bár mélyek terén mind elért frekvenciák, mind mennyiség szempontjából, elmarad. Amíg a KEF mindent igyekszik maga megoldani, addig a Paradigm csak a kis dobozban valóban sikerre vihető tartománnyal foglalkozik, ám azzal elképesztően jól.
Egy kis Vivaldival, közvetlen összehasonlításba küldtem a DAC-ot és a Primare CD22-t. Az eredmény meggyőző. Egy cseppet melegebb, egy icipicit kevésbé részletező. A hegedűk kevésbé kifejezőek. Nem olyan könnyed mint a CD-játszó. Máskülönben viszont nagyon közel van a Primare teljesítményéhez a kis DAC. Tere kevesebb, de ez nem lehet bírálat, mert ezen a területen az ellenfél különösen jó. Amúgy viszont, micsoda élvezet!
Jean Michel Jarre - Oxigene 8
Többször is ellenőriztem, hogy nem a CD-e a forrás. Nagyon korrekten lefutó mélyek, és egy egészen finom melegség jellemzi a hangzást.
Antonio Forcione és Sabina Sciubba - Caruso (Meet Me in London, kiadó: NAIM)
Talán csak az erősítő és a kábel teszi, de én a C 356 DAC-kal szerelt változatánál nem éreztem ennyire élvezetesnek és teljesnek a játékot. Aki a DAC 1-et nem a kényelem, hanem a hangminőség miatt választja, annak mindenképp érdemes lehet egy közvetlen összehasonlítást kérnie a két rendszer között!
Egy csipet kortárs könnyűség érkezett Skrillex - Scary Monsters and Nice Sprites című felvételével. Akár bűn, akár nem, a Primare-nak és a Paradigm-nak most ezt kellett megszólaltatnia. A felvétel nem darál le, bár szilárd, nagyon szilárd, energikus, de nem agresszív. Ezután a Bangarang című track jött, a sampler ninja alapmintái is előbújnak, a hangok eredeti arca is megmutatkozik. Vagyis kicsit úgy vagyunk, mint amikor a Frankenstein alkotta lényben felismerjük a nyersanyagként használt személyeket. Megmaradva a friss felvételeknél, Aloe Blacc - I Need a Dollar szólal meg. Na, ki mondta, hogy kevés a mély? Senki! Csak majdnem. Az az igazság, hogy egy Vivaldi vagy Antonio Forcione olyannyira elbűvöl, hogy az ember hajlamos azt hinni, hogy itt a mély az sekély. Pedig a basszus kipendülése halkan is sokáig fut, még karakter és jelleg is felismerhető benne. M.I.A. - Bad Girls felvétele egy kis pozitív meglepetéssel kezdte. Bár az eszemmel biztosra veszem, hogy a dob csak szintetizált, mégis hallom a bőrt amint megütik, a koppanást, pendülést. A dalt ezen a rendszeren 50 másodpercnél tovább hallgatni azonban bűn. Ki nem fogyva a friss felvételekből, a Daft Punk - Tron lemezéről szólal meg pár részlet. Nem is hiába! Soha ennyire komplexnek még nem hallottam, rengeteg rétegre vált szét a felvétel. A derezzed azonban steril diszkó lett. Megoldás? Ha valaki efféle zenét szeretne hallgatni, válasszon inkább egy NAD erősítőt!
Visszatérés a klasszikus tesztanyagok közé
Sabina Sciubba - Visions című dala tiszta élvezet, nagyon jó hifiként szól a rendszer. Ez egyszerre dicséret, hiszen a felvételt hallgatni igazi élvezet, és bírálat is, a Primare i22-es erősítője, már egy kicsivel többet is megérdemel az egyszerű hifinek titulálásnál.
Egy újabb szettel, a korábbi Tannoy hangfalakoz, egy apró Onkyo erősítőt használva, újabb próbák jöttek. A mély tompult, a közép eltűnt. Nincs mese, a 21 cm széles mikro erősítő esetlen társa a NAD-nak.
Végül, mert épp kéznél volt egy nagyszerű ELAC FS 247 BE hangfal pár, azzal is gyorsan kipróbáltuk, a Primare i22-t használva erősítőként.
Vangelis - Pulsar volt az első felvétel. Meglepő precizitással mutatkoztak be a hangszerek, avagy szintetizált hangok, amik egyszer csak pontosan megmutatták, hogy milyen arányban is állnak egymással. Maradva a könnyebb kihívásoknál, Adele - Rolling in the Deep következett. Ez a brit hangmérnökök átkozásába torkollt. A doboktól a hideg futkos az ember hátán és a könnyek akarnak kigurulni a szemeiből. Vagyis a rendszer eddig remekül teljesített, éppen csak Adele hangja szól csapnivaló módon. Jött Vivaldi, Concerto No. 2 in G Minor. Andrea Marcon kezei alatt a Venice Baroque Orchestra, a füleim között pedig a borzongás! A hegedűsök játéka, virtuozitása csodás, nem csak a hangok gyors váltakozása hallatszik, de az is ahogyan a vonók táncolnak a húrokon. Nem csak holmi zanzásított eredményt, összefoglalót kapunk, hanem magát a munkát, a játékot.
Na, most válik roppant egyértelművé a Primare CD-játszó előnye, ami ugyanezt olyan dinamikával és kifejezőképességgel tudja előadni, hogy az ember azon kezd tűnődni, mikor is indul a legközelebbi gép Velencébe. A Primare előadásában a mű végén szinte hadseregként rohan ránk a zenekar. A NAD, majd harmadannyiért, erre nem képes.
Majd még hosszan pörögtek a felvételek, egyre gyakrabban váltogatva az ELAC és a Paradigm hangdobozokat. Az eredmény pedig egyre egyértelműbb lett.
Nem olyan kifejező és részletező, mint a Primare CD22, de azért elég közel kerül hozzá. A mélye is lehetne valamivel őszintébb, de igazából nincs okunk panaszra. Oh, félreértés ne essék, kifejező a DAC 1 és képes finoman gördülő mélyek továbbadására, éppen csak egy nálánál majd háromszor drágább rendszerrel nem veszi fel a versenyt. Felveszi viszont tucatnyi, akár másfélszer drágább eszközzel. Talán nem ez a világ legdinamikusabb vagy legprecízebb eszköze, de a hozzá árban is illeszkedő hifi készülékekkel nagyszerű élményhez képes juttatni hallgatóját. Mosolyt és örömöt tud okozni a könnyűnek titulált műfajokkal, és remekül képes dolgozni az oly nagyra tartott, igényesen felvett klasszikus és jazz művekkel, amiket amúgy akkora sikk egy autóval egy árban lévő rendszeren hallgatva kritizálni.
A nagy kérdés, hogy kellene-e?
Egy kisebb, pendrive méretű adóval mindenképp vonzóbb lenne. Az sem ártana, ha a vevő doboz úgy lenne kialakítva, hogy oldalára is lehessen állítani, illetve ha lenne rajta külső antenna csatlakozás, amivel a dolgozószobában hagyott notebookról is stabilan szólhatna a nappaliban a zene.
Ha azonban csak a hangját nézem, akkor a NAD DAC 1 nagyon is "kell" típusú vétel. Annál, amit én tipikusan hifiként ismerek el, a DAC 1 nagyságrendekkel őszintébb, korrektebb. A vételárát is ismerve, tipikus NAD, egyszerűen nagyszerű.
