Panasonic TX-P42ST60E 3D plazma TV teszt
2013. július 12., péntek, 15:35
Panasonic palzma TV Panasonic plazma Panasonic TV 3D TV ST60 42ST60 plazma TV teszt
A Panasonic 2013-as plazmatévé választékának tesztelését az ST60 típussal kezdjük, mely a belépő Full HD modell. Ez ne tévesszen meg senkit, mert a képminősége és tudása messze túlmutat azon, amit általában érteni szokás ez alatt.
Már évek óta kongatják a vészharangot a plazma technológia fölött, sírját elsősorban az LCD-re specializálódott gyártók próbálják mélyre ásni. Ezekre fittyet hányva, idén olyan modellpalettával rukkolt elő a Panasonic, ami kimerítette a különböző tesztoldalak ítészeinek, szakújságíróinak szókincsét, ami a szuperlatívuszokat illeti. Már az ST60-nal való ismerkedés első órájának végén meggyőződtünk arról, hogy szemernyi túlzás nincs a dicséretekben.
A Panasonic még néhány éve tévéinek konzervatív, sőt, ósdinak ható kinézete miatt kapott sok bírálatot. Ennek már nyoma sincs. Az ST60 paneljét az oldalain és felül 2 centis, alul 3 centis műanyag káva, azt pedig 6-6,5 mm széles fémkeret fogja közre. Talpa fémborítású, kinézete diszkrét, pontosan olyan, amilyennek lennie kell: tervezésekor a funkcióra helyezték a hangsúlyt.
Csatlakozói az IEC aljzat kivételével lefelé vagy oldalra néznek, természetesen a hátlapján, nem máshol. A legfontosabbak: 3 db HDMI, közel a széléhez, ezért hajlékony kábelek használata javasolt. A felettük elhelyezett két USB csak 0,5 amper leadására képes, még a HDD címkézésű is. Az ehhez kapcsolódó médialejátszási funkció évről-évre javul, de még mindig vannak hiányosságai egyes konkurensek tévéihez képest. Ezt csak félig kritizálás, mert egészen elfogadhatóan használható és egy célhardver, nevezetesen egy dedikált médialejátszó kötelező tartozék, ha ki akarjuk használni a TV maximális tudását és bolondok lennénk, ha nem akarnánk. Az úgynevezett okostévés szolgáltatások és telepített és letölthető alkalmazások tekintetében nincs oka szégyenkeznie az ST60-nak, annyi mindent tud, hogy oldalakon keresztül tartana felsorolni. Egyet azért megemlítünk, mert különlegességnek számít. Ez a Touchpen, ami egy arasznyi hosszúságú "varázsceruza", mellyel a TV képernyőjére írhatunk, rajzolhatunk. Kiválaszthatjuk az alapszíneket - fekete, piros, kék, zöld, sárga - háromféle vastagságot, és mehet a móka! Hagyhatunk üzeneteket valamelyik családtagunknak, aki számára a tévé mintegy kézbesíti a legközelebbi bekapcsolásakor. Az SD kártyáról megjelenített fényképeken is végezhetünk - leginkább vicces - módosításokat, például szemüveget vagy bajuszt rajzolhatunk az arcokra. Ha azt gondolják ezeket olvasva, hogy olcsó játék gyerekeknek, akkor csak félig van igazuk, mert egy whiteboard sokkal kevesebbe kerül, viszont tényleg a gyerekek lehetnek az igazi célközönsége ennek a funkciónak.
Bekapcsoláskor többféle nyitóoldal közül választhatunk, az egyik neve Üzenetek, ami az említett ceruzával készült feljegyzéseket hívja elő. Szerencsére teljes képernyős tévéadás is alapértelmezetté tehető, ami az ST60 elsődleges funkciója, legalábbis szerintünk. A menüben csaknem teljes egészében ugyanazokat a pontokat és aloldalakat találjuk, amiket az elmúlt évek során megszoktunk. A kép beállításai között vannak újdonságok, de csupa olyanok, amiket kalibráló műszer nélkül jobb érintetlenül hagyni, mert többet árthatunk vele, mint amennyit esetleg javítanánk a színhelyességen. A zajcsökkentéseket, élénk színeket feltétlenül kapcsolják ki és az IFC-vel is ajánlott ugyanezt tenni, ha minden kötél szakad, esetleg lehet a minimum állást választani. Ellenkező esetben művi, agyondigitalizált kép lesz a büntetés és ez az összes tévére érvényes, nem csak a Panasonic plazmákra.
A távirányítóra illik a belépő kategóriás jelző, nincs a gomboknak háttérvilágítása és az elrendezésükkel sem voltunk igazán elégedettek. Például a felfelé nyíl helyett minden harmadik-negyedik alkalommal a szorosan felette lévő HOME-ot sikerült megnyomni.
Az iOS és Android alapú hordozható eszközökkel való távirányíthatóság ma már nem maradhat ki egy tévé szolgáltatásai közül, itt sincs másként.
A képminőség teszteléséhez OPPO BDP-105EU lejátszót csatlakoztattunk a tévéhez AudioQuest Vodka HDMI kábellel, valamint tetőantenna segítségével a DVB-T tuner képességeit is megvizsgáltuk. Tucatnyi filmet és néhány tévéadást néztünk meg a rendelkezésünkre álló három hét alatt, köztük voltak szokásos Blu-ray lemezeink is, a Casino Royale és az Avatar. Csak egyetlen szót tudunk ismételgetni, mint a sok-sok évvel ezelőtti reklámban: kiváló, kiváló, kiváló! Mármint a jó, öreg, hagyományos 2D megjelenítés, mert a 3D-vel szemben akadnak kifogásaink. A mért kontrasztarány ugyan alacsonyabb annál, amire számítottunk, de panaszra nincs okunk, erősen kell meresztgetni a szemeinket, ha meg akarjuk különböztetni a szélesvásznú mozifilmek felső és alsó fekete csíkjait a TV keretétől. A műanyagra gondolunk, nem a fémre, bár azt sötétben észre sem lehet venni. Az összes többi paraméter közelít a tökéleteshez, ez bőven kárpótol minket azért a plusz 4-5 ezredrész gyertyafényért.
A jövőben igyekszünk majd minél több Panasonic TV-n elvégzett mérésekkel feltérképezni ezt a kis kontraszt anomáliát. Ugyanakkor addig se feledjük, hogy egyelőre semelyik másik gyártó, egyetlen terméke sem szárnyalta még túl azt az értéket sem, amit itt, ebben a tesztben ezen a 42ST60E készüléken mértünk. Kivéve a már évek óta nem kapható, de a maguk idejében jóval drágább Pioneer Kuro plazmákat, és a ma még igen korlátozottan és nagyon drágán beszerezhető OLED TV-ket. Tehát, ha vannak is idén apró különbségek (például véletlen gyártási szórásból), akkor is csak házon belüli "versenyről" beszélhetünk, ismét kiemelve, hogy szabad szemmel egymagában nézve igen apró eltérésekről van szó.
Ez a kontrasztarány (mely némely konkurens gyártók plazmáitól eltérően pillanatnyi képtartalomtól függetlenül is nagyjából állandó) világos és sötét jelenetekkel is minden tekintetben egyaránt igen kellemes élményt nyújt. A fekete elég mély, a fehér pedig igény szerint, világos szobához is elég fényes lehet.
2D képminőség (szőrszálhasogatás)
További megjegyzésünk, hogy 2012-höz hasonlóan a mozgókép-kezelés még most sem makulátlan (ami egyáltalán nem meglepő, hisz az ST60 lényegében a 2012-ben bevezetett panelt és vezérlést használja némi finomhangolással). 60 Hz-es tartalmakkal ugyan szebben (és abszolút skálán is szépen) működik, de még ez is merevebb egy kicsit Panasonic, mint Samsung plazmák képernyőin.
Az 50 Hz-es mozgás, ami az európai TV adás sajátsága, viszont (bár a Panasonic istállóján belül sokat javult 2011 óta) még mindig láthatóan gyengébb a 60 Hz-es teljesítményhez képest, és a már említett konkurens modellek 50 Hz-es mozgáskezelésétől is elmarad.
Ezt sem neveznénk rossznak, szinte bármelyik LCD-t elcserélnénk erre, ha mozgásmegjelenítésről van szó, de még mindig jobban szeretjük egy kicsit a Samsung plazmák mozgókép kezelését (főleg 50 Hz-es tartalmakhoz). De megismételjük: "egy kicsit", tehát bőven élvezhető az 50 Hz az ST60-on is.
3D képminőség
A 3D képminőség tárgyalását sajnos néhány negatívum felsorakoztatásával kell kezdenünk.
Kontrasztos mozgó éleket tartalmazó jeleneteknél, mint például az Avatar első pár percében az űrhajó, megfigyelhető, hogy a Panasonic plazmái még idén sem minden esetben adnak teljes Full HD felbontású 3D képet. Kicsit olyan ez (bár finomabb formában), mint a hibás de-interlace ("szétcsúszott sorok"), vagy a vektor és raszter grafika közti konvertálás utáni aliasing ("fűrészfogas élek", pl. játékokban) jelenségek.
De a teszt során ez volt a kisebb gond, sokan észre sem veszik, míg nem hívják fel rá a figyelmüket és kezdik tüzetesebben is vizsgálgatni. Ugyanis a Panasonic saját szemüvegével, és próbaképpen egy Samsung gyártmányúval, egyaránt gyengén teljesített a készülék, mikor szellemképekbe átvibráló hatású mozgást, és összességében is kellemetlen képet produkált. Ez elsősorban a sötét és mozgalmas jelenetek során volt zavaró, például szintén az Avatar-ban, mikor Jake a rögtönzött fáklyája fényében kezd reménytelenül hadakozni a rátámadó vadakkal.
Mivel a forráseszköz és a szemüvegek hibáját is kizárhatjuk (több TV-t is rákötöttünk aznap ennek a HDMI kábelnek a végére, aminek a másik oldalán semmi sem változott, így csak az ST60 TV-t tudjuk kritikával illetni.
A negatívumok mellett azért elmondható, hogy még mindig határozottan jobb a helyzet, mint a passzív szemüveges megoldásoknál (amik szintén felezik a sorfelbontást, csak éppen kellemetlenebb formában), világosabb jeleneteknél pedig kellemes (nem zavaróan vibráló, vagy épp áthallásos) a 3D kép. A sötét jelenetek pedig más tévéknél (például akár aktív, akár passzív szemüveges LCD-k) is szenvedhetnek egyéb problémáktól (mint például az elégtelen kontrasztarány, amivel itt nincs gond).
Egyszerűen csak a 3D mód még mindig kemény falat minden technológiának. Egyik sem tökéletes (mármint az adott készülék 2D módjához képest gyengébb minőséget nyújt 3D-ben), de általánosságban ez a készülék is elég jól használható 3D-s tartalmak megtekintésére. Még ha nem is ez lenne az első választásunk a 3D-s házimozizáshoz, a felsorolt hibáival együtt is a TV-k élmezőnyében mozog.
Input lag és végszó
Végezetül pedig meg kell említenünk az idei sláger problémát, az úgynevezett "input lag" kérdését. Ez lényegében a forráseszköz "utasító szava" és a jel tényleges képernyőre rajzolódása közt eltelt idő, ami elsősorban a játékos kedvű felhasználókat érinti. Nekik komolyan kell venniük ezt a tulajdonságot, hiszen nem szeretnék, hogy minden fontos pillanatban késve regisztrálja a gépük a reakcióikat azért, mert nem látták időben, amire reagálniuk kellett volna.
Bár konkrétan nem játszottunk rajta, viszont összehasonlítottuk egy laptop kijelzővel klónozott képmódban, és valóban látványosan késett az ST60. (Egy akciós FPS játéknak nem mertünk volna nekivágni, főleg nem online vetélkedve.)
De a biztonság kedvéért kiemelnénk: filmek és televízió adások nézése során ez semmilyen problémát nem okoz. Illetve igény szerint korrigálhatjuk az AV erősítőnk "ajakszinkron" funkciójával. Ez a korrekció szinkronba hozza a képet és a hangot (de egy másik félreértés megelőzéséül: a virtuális játékvilág eseményeit és a képernyőn látható képet nyilván nem, tehát erre a problémára ez nem megoldás).
A hosszas szőrszálhasogatás után, általánosságban leginkább jókat mondhatunk erről a TV-ről, hiszen árához képest, a piac többi termékével összevetve kiváló kontrasztarányt és mozgókép-kezelést nyújt. Nem tökéletes, de a kategóriában bőven megfelelő minőségű színkezeléssel. Mindezek fényében kiemelt fontosságúnak érezzük, az alapos megfontoltsággal végzett műszeres kalibrálást, amivel kapcsolatban új információ, hogy az előző évektől eltérően már nem elegendő 50-100 órát várnunk, hanem inkább 300-500 üzemóra elteltével fog stabilizálódni a panelünk, ám ez különböző módokon gyorsítható.
A Panasonic ST60 kiváló televízió, az ára is egyre kedvezőbb - éppen a cikk írása idején csökkent jelentősen az 50 colosé (274 990 forintra) és némiképp a 42-esé is (219 990 forintra) - ezért a jelenlegi teljes TV kínálat legjobb vételének tartjuk.