Zidoo NEO X hálózati médialejátszó teszt

2021. november 29., hétfő, 21:30

Zidoo audio hifi házimozi lejátszó médiajátszó médialejátszó Zidoo lejátszó Zidoo médiajátszó 4K lejátszó UHD lejátszó lejátszó teszt médialejátszó teszt Zidoo médialejátszó teszt 4K médialejátszó teszt UHD médialejátszó teszt

Az AV-Online is hírt adott róla, hogy megjelent a Zidoo NEO X 4K high end médialejátszója, a gyártó új HDR 10, HDR 10+, HLG és Dolby Vision támogatású csúcskészüléke, amely a korábbi zászlóshajótól, az UHD3000-től vette át a képzeletbeli stafétát. A csúcsminőségű filmlejátszás mellett a Zidoo a NEO X-et elsősorban a legmagasabb szintű audio iránt érdeklődő vásárlók elvárásainak megfelelően vértezte fel - tehát sok érdekességet tartogat!

Szerkesztőségünkben komoly várakozás előzte meg a Zidoo NEO X érkezését, hiszen egyrészt kellemes emlékeket őrzünk a már tesztelt UHD3000-ről, másrészt a beharangozóban szereplő paraméterek egy igencsak komolyan felszerelt csúcskészüléket vetítettek előre. A gyártó szerint a NEO X új kategóriát teremt, mivel jelenleg ez az egyetlen high end szintű audio és video médialejátszó a piacon, amely egyszerre nyújt 4K/60 Hz UHD képminőséget, egyaránt támogatja a HDR 10, HDR 10+ HLG és Dolby Vision HDR szabványokat és egyúttal érintőképernyővel, dedikált szimmetrikus fejhallgató erősítővel, D/A konverterrel, streamerrel és variálható szimmetrikus analóg kimenettel is rendelkezik. Impresszív jellemzők, amelyeket külön-külön próbára is tettünk.

A Zidoo NEO X a D/A konvertertől az analóg kimenetig végig teljesen szimmetrikus felépítésű, az órajel vezérlést dupla, femtoszekundum pontosságú generátor végzi. Az ESS Sabre 9038 Pro DAC-nak hála 7 különböző PCM szűrő és 4 különböző DSD felüláteresztő szűrő beállítás közül lehet választani, emellett 10 különböző egyedi EQ beállítás is elérhető. Az audio specifikációban elmerülve és a high end kategóriából érkező DAC chip miatt érződik, hogy a Zidoo itt akart igazán nagyot alkotni. Nem mintha video fronton egyébként ne lenne komoly a NEO X tudása, de ugyanezt az RTD 1619DR SOC chipkészletet az UHD3000 (illetve a Z9X és a Z1000) belsejében már láthattuk, itt pedig csak egy HDMI kimenetet kapunk, amiből nyilvánvalóan látszik, hogy a video képességek terén a stabilabb táptól és az architektúrát érintő egyéb finomításoktól eltekintve a gyártó nem változtatott a hardveren. Annak ismeretében, hogy az UHD3000 képminősége nem hagyott kívánnivalót maga után, mindezt úgy is értékelhetjük, hogy pusztán betartották a "győztes csapaton ne változtass" szabályt, de a még jobb minőségű alkatrészek használata és az árcédula jelzi, hogy egy felső kategóriába pozícionált média lejátszóról beszélünk. Mindazok a technikai részletek, amelyek az UHD3000-et jellemezték a NEO X esetén is megjelennek tehát, de ahol lehetett (anyaghasználat, trafók, alkatrészek) rátettek még egy lapáttal.

Tulajdonságok, külső-belső megjelenés

Elkerülhetetlen az UHD3000-rel történő összehasonlítás, mivel mindeddig az volt az egyetlen általunk tesztelt Zidoo modell, a NEO X pedig a külső megjelenés szempontjából egy merőben más megközelítésű készülék, hiszen nem hagyományos 43 centiméteres, hanem keskenyebb, csak 29 cm széles. Mélysége ellenben majdnem 40 cm, melyhez 11 cm magasság és mintegy 10 kg-os tömeg társul, igen súlyos darab. A külső tekintetében a hatalmas, 5 colos állítható fényerejű OLED HD érintőkijelző vonja magára a figyelmet, különösen, ha bekapcsoljuk a készüléket. A grafika letisztult, a működés magától értetődő, az előlap jobb oldalán található hangerő és kiválasztó gombok forgatásával és benyomásával minden elvégezhető. Az OLED egyúttal bónuszt is tartogat, ugyanis a menüben akár egy grafikus EQ vagy műszeres szintjelző is kiválasztható, az utóbbi kifejezetten jópofa és megfelelő távolságból nézve az illúzió szinte tökéletes - ha pedig az ilyesmi nem lenne kedvünkre való, egyszerűen nem kell aktiválni a menüben - nekünk tetszett! A streamer funkció is zökkenőmentesen működött, mind a beépített Spotify kliens, mind NAS-ról történő lejátszás során, a készülék a FLAC-től a DSD-ig minden audio formátumot lejátszott. A borítónézet és a menürendszer tekintetében az UHD3000-nél már megismert áttekinthetőség és letisztult grafikus formaterv köszön vissza, ami jó hír, de az azonosság sajnos a távvezérlő tekintetében is megmaradt, ami használat közben ugyan kényelmesen illik a kézbe, háttérvilágítású, működése stabil, de a kivitele nem illik egy ilyen kategóriájú készülékhez, szerencsére az alkalmazás képes a kiváltására.

A Zidoo NEO X a külső megjelenés terén azonban megfelel az elvárásoknak és az árának: magas minőségű, repülőgép ipari minősítésű alumínium-ötvözet anyaghasználat és precíziós CNC megmunkálás, szép illesztések és méretpontosság jellemzi, színe ezüst (csak ez a színváltozat elérhető). Az előlap bal oldalán az OLED kijelző mellett a bekapcsoló gombot és a fejhallgató kimeneteket találjuk, utóbbiakból az egyik 6,3 mm-es Jack, a másik szimmetrikus, 4,4 mm-es Pentaconn szabványú. A NEO X tehát nemcsak egy "odavetett" fejhallgató kimenetet kapott, hanem egy dedikált, jó minőségű, állítható érzékenységű fejhallgató erősítővel rendelkezik.

A fejhallgató kimenetek felett már csak egy infra érzékelő található, a kijelző jobb oldalán pedig két kisebb és két nagyobb kör alakú gomb van, méretük egyre nagyobb: a "switch" és "retur" gombok a kisebbek, a "select" feliratú forgatható és benyomható választó gomb közepes, a hangerő szabályzó nagyméretű, alatta pedig még 2 db USB bemenetet találunk. Az előlap sallang a működés pedig zökkenőmentes. A 16 TB kapacitású szimpla 3,5" SATA HDD tálca a készülék jobb oldalán kapott helyet, a NEO X négy rezgéscsillapított lábon áll.

A külcsín tehát több, mint rendben lévő, a NEO X kifejezetten szép, de az alkatrészlista is igen impresszív: dupla toroid transzformátort, az ESS Sabre ESS 9038 Pro DAC chip készletet, illetve szimmetrikus XLR analóg kimenetet is kapott. A 9038 Pro a megjelenésekor az amerikai csúcsmodellje volt és jelenleg ugyan már nem legfrissebb és legjobb DAC az ESS kínálatában, mivel már a 9068A is kapható, de továbbra is a felső kategóriát képviseli. Videó fronton a korábbi Zidoo készülékekhez hasonlóan a NEO X is a hatmagos, 64 bites Realtek RTD 1619DR alaplapra és Mali-G51 MP3 grafikus vezérlőre épül, emellett a kétsávos WiFi, a Gigabit Ethernet és a BT 5.0 (aptX HD, LDAC) egyaránt támogatott. A DAC DSD 512, PCM 32 bit/768 kHz és MQA támogatású, jel/zaj viszonya 118 dB, áthallása -128 dB. A Zidoo a NEO X alaplapját is közvetlen aranymerítéses eljárással készíti, az alkatrészek között Wima és ELNA szűrőkondenzátorok és Omron relék is megtalálhatóak.

Csatlakozók

Az előlapi fejhallgató kimenetekről már ejtettünk szót, lássuk a hátoldalt! Mivel a Zidoo NEO X keskeny kivitelű, a hátlap a csatlakozási lehetőségek tekintetében meglehetősen zsúfolt, de az elrendezés logikus és áttekinthető. Balról jobbra haladva a 3 pólusú IEC aljzat felett a ventilátor nyílást találjuk (hangja távolról nem, de közelről hallható) majd a LAN, HDMI, USB 3.0 következnek. Mellettük sorakoznak a digitális bemenetek, szám szerint három van belőlük: 1-1 db koaxiális, AES/EBU és USB. A Zidoo ezen túl 2 db digitális kimenettel is ellátta el a NEO X-et, 1-1 optikai és koaxiális áll rendelkezésére azoknak, akik tovább kísérleteznének egy külső D/A konverterrel. A hátlap jobb oldalára kerültek az analóg RCA és XLR kimenetek, mindkettő körül bőven elegendő helyet kínálva az átlagostól nagyobb méretű csatlakozók számára. Ne feledkezzünk meg az RS-232, infra és trigger be/kimenetekről sem, illetve a reset gomb is a hátlapon található. A Bluetooth és WiFi antennák kis mérete és elhelyezése kifejezetten tetszett, csatlakozási pontjuk pont annyira került alacsonyra, hogy az antenna csúcsa alig van magasabban a fedőlapnál, ezzel is segítve az elhelyezést ha kicsi lenne a polctávolság.

Használatba vétel

A NEO X konfigurálása zökkenőmentes volt, csakúgy, mint a letölthető alkalmazás működése. A tesztkörnyezetet LG OLED tv, Marantz SR7015 házimozi erősítő, Macbook Pro, Parasound A23+ végfok, Musical Fidelity M8S Pre és M8 500S elő-végfok, Naim NDX2 streamer/DAC, DALI RUBICON, Focal Aria K2 936 hangfalszett, Velodyne DB12 mélyláda, AudioQuest Dragon 48, Thunderbird 48 és Vodka 48 HDMI kábelek, Husky szubkábel, Water, Fire XLR/RCA interkonnektek, Cinnamon és Diamond USB, Robin Hood Zero, Rocket 88 és SLiP 16/4 hangfalkábelek, illetve Tornado HC/Source és Blizzard X-Treme tápkábelek és egy Jitterbug FMJ jelentették, PowerGrip YG-2 és AudioQuest Niagara 5000 tápszűrővel. A médialejátszót 12 napig járattuk bejárató jellel folyamatos üzemben, a tesztelésre csak ezt követően került sor.

A specifikáció ismertetésekor már utaltunk rá, hogy a Zidoo a NEO X-et elsősorban sztereó zenehallgatásra hegyezte ki, de 4K HDR médialejátszó lévén először filmekkel teszteltük, hang és képminőség szempontjából egyaránt. Igyekeztünk minden formátummal próbára tenni, különös tekintettel a Dolby Vision-re és egyéb 4K HDR tartalmakra, nagyító alatt vizsgálva a kapott kép és hangminőséget. A sztereó mód tesztelésére csak ezt követően kerítettünk sort.

HDMI hang és kép

A Hobbit: The Battle of the Five Armies (Hobbit az öt sereg csatája) kiváló felbontással, élethű részletekkel, robbanékonyan, nagyon dinamikusan és hatalmas térrel szólalt meg, amely mélységében is kiterjedt és a legjobbakat idézte. Könnyed, légies volt a hangzás, de ha kellett, elsöprő erejűvé és dinamikussá vált. A kiváló felbontás nemcsak a közép és magastartományban jelent meg, hanem a basszusban is: nem masszát, hanem definiált mélyhangokat kaptunk, ami nagymértékben fokozta az élményt. A harangzúgás, az effektek, a lezuhanó torony, mind nagyon élethű volt, amit a filmzene monumentalitása csak tovább fokozott. A hangok felfutása és lecsengése tekintetében az egyébként remek UHD3000-hez képest a NEO X egy kategóriával még magasabb produkciót nyújtott, leginkább a részletező képessége, transzparenciája és az ehhez kapcsolódó természetessége ragadt meg bennünk. A filmet 2014-ben a legjobb hangvágás kategóriában Oscar díjra jelölték, méltó volt rá, a Zidoo NEO X pedig igyekezett ebből mindent megmutatni.

A Hobbit-tal a képminőséget is kiemelkedően jónak találtuk. Háromdimenziós hatást kaptunk, a színek élénkek voltak, de a szaturáció a határokon belül maradt, a tűz pedig szinte körülöttünk égett, ahogy Smaug megkapta a halálos találatot. Folyamatos volt a lejátszás, nem tapasztaltunk semmilyen akadást, a kép pedig éles, a mikrodinamika és mikrokontraszt terén is kimagasló volt, valódi moziélményt kaptunk.

Miután a Hobbit-tal igazán lehengerlő teljesítményt produkált a NEO X, ezután a Spotlight-ra (Spotlight - Egy nyomozás részletei) esett a választásunk. Ez a film elsősorban a párbeszédek és az effektek ellenőrzése miatt került fel a listára és a hangsáv itt is magával ragadó természetességgel szólalt meg, egyértelművé téve, hogy a legfelső kategóriás (high end) hangzás nem csak ígéret maradt. Ércességnek vagy felkeményedésnek nyoma sem volt, de a hangok elé nem is került függöny, a NEO X mindent az egyensúly jegyében tolmácsolt, szinte megteremtve azt az illúziót, mintha előttünk beszélnének a szereplők. A makulátlan hangsáv és keverés ellenére a Spotlight nem a hangvágás, hanem a legjobb film és a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában nyert Oscar díjat 2016-ban.

Christopher Nolan-től a Dunkirk került fel a listára. Annak ellenére, hogy cselekmény tekintetében kapott hideget-meleget, mi bevallottan a rajongótábort erősítjük és tagadhatatlan, hogy a kép és hangminőség szempontjából egyaránt igazi csemege. Ezúttal azonban mi a Dunkirk-re inkább a kép mintsem a hang tesztelése szempontjából tekintettünk. Van olyan kritika, amely a Dunkirk-öt egyenesen Nolan leggyengébb filmjének tartja, de a képminőség tekintetében ez a mozi még a kritikusai részéről is érinthetetlen, pláne HDR-ben. A film jeleneteinek mintegy 70 %-át IMAX kamerákkal rögzítették, a nagy formátum használatával pedig gyakorlatilag mindent kihoztak a 4K Blu-ray-ből, amit csak lehet. Ehhez pedig a Zidoo NEO X kiváló társnak bizonyult, a részletek megjelenítése, a színmélység és az élesség tekintetében egyaránt. Akár a katonák zubbonyának gyűrődéseit, a tengerpart homokját, a fodrozódó tengert, vagy a szereplők hajszálait nézzük, minden természetes, szinte kézzelfogható, a nappali jelenetekben a HDR hatás pedig kiváló: az ég nem ég ki, nincs sávosodás, részletvesztés, zajosodás vagy tompaság, épp ellenkezőleg, a képminőség elsőrangú. A Dunkirk hangsávja Nolan kifejezett kérésére DTS HD 5.1 Master Audio, nincs tehát Dolby Atmos vagy DTS:X támogatás, ami tekintetbe véve a harci jeleneteket talán sajnálatos, azonban ami rendelkezésre áll, az igazán jó minőségű, nem megfeledkezve Hans Zimmer filmzenéjéről. A Zidoo NEO X itt is remekelt, kivételes tisztaságot, tökéletesen érthető párbeszédeket, elsöprő dinamikát kaptunk tőle. Az elsüvítő golyók pozícionálása és a harci jelenetek megszólaltatása egyaránt kiválóan sikerült.

A John Wick I. epizódja leginkább a harcjelenetekkel vonult be a köztudatba, pedig a film a finomságokkal sem maradt adós, hangeffektjei kiemelkedően élethűek, legyen szó akár a zuhanó testekről, betörő ablakokról, telefoncsörgésről vagy egy borítékból előhúzott papírról. Mindezek megszólaltatása során is sziporkázott a Zidoo NEO X, amivel az illúzió megteremtése tökéletesre sikerült. A több tucatszor látott klubjelenet hangzása talán még sosem volt ennyire kidolgozott, a térinformációk megszólaltatása is példás, de a képminőség szempontjából sem maradt bennünk hiányérzet.

A 2 Guns (2 kaliber) hangsávja is tartogatott pár csemegét számunkra. A helikopter hangja és térbeli pozícionálása roppant élethűek, a párbeszédek pedig megdöbbentően természetesek voltak. A páncélököl könyörtelenül csapott le, az autó felrobbanásakor hatalmas energiák mozogtak, a lassítás közbeni pisztoly és géppuska lövések lélegzetelállító precizitással érkeztek, a filmzene pedig hibátlan összhangot teremtett a cselekménnyel. Mindent egybevetve egy lehengerlő, robbanékony előadást kaptunk.

A Life of Pi (Pi élete) megtekintésekor a NEO X a Dolby Vision kópiából egészen mellbevágó részletekkel szembesített, a HDR hatás pedig tökéletes volt. Az éles kép miatt szinte megfoghattuk volna a csónakkötelet, a bőrszín és a bőr részleteinek megjelenítése hibátlan, még a tigris a csónakban (CGI ide vagy oda) is félelmetes látványt nyújtott. Szájtátva néztük a csendes vízen tükröződő napfényt, a fodrozódó víz részleteit, az éjszaka foszforeszkáló medúzákat, vagy amikor Pi megitatta a szomjúságtól haldokló tigrist. A NEO X egészen elképesztő természetességet nyújtott és valósághű képeket varázsolt elénk. Mindehhez a korábbiakban már megszokott elsöprő dinamikával érkezett a filmzene, tökéletes összhangot teremtve a kimagasló képminőséggel.

Fejhallgató erősítő

A fejhallgató szekció teszteléséhez először az AudioQuest Night Owl Carbon fejhallgatót használtuk, de később más típusokkal is (Audio-Technica AP 2000Ti, Focal Clear, Sennheiser HD 800 S) tettünk próbát. Ehhez a teszthez forrásként egy MacBook Pro-t használtunk, amit egy AudioQuest Jitterbug FMJ-be csatlakoztatott Diamond USB kábellel kötöttük a NEO X-be. Az AQ Cinnamon USB-vel kezdtünk, de a Diamond-ra váltva a NEO X sokkal nagyobb betekintést engedett a zenébe, ezért aztán végig azzal zajlott a meghallgatás. A Muzsikás: Repülj madár repülj dalában olyan rétegek bontódtak ki mind a harmóniák, mind a ritmika, a pengetős játék tekintetében, de mikro és makrodinamikailag is, amely meggyőzően igazolta, hogy a Zidoo NEO X fejhallgató erősítője és D/A konvertere remek összhangban dolgozik együtt. Lee Ritenour: Little Bumpin' c. számát hallgatva is élet költözött a hangok közé, az indítások, a dinamika tekintetében egyaránt nagyon jó minőséget képviselt a NEO X, de a megfelelően élménygazdag előadás érdekében meglehetősen fel kellett hangosítani. Hans Zimmer: Live in Prague koncertjét is nagyon jó volt vele hallgatni, de a teljesítmény és a meghajtási képességek tekintetében ez már rámutatott a készülék korlátaira, főleg a HD 800 S használatakor. Zimmer zseniális zenéi és hangszerelése egyaránt eufórikus hangulatot képesek okozni és igazából ennek sem áll útjába a NEO X, de ennek a lemeznek a tökéletes élvezetéhez annak monumentalitása miatt már egy dedikált, nagy teljesítményű fejhallgatóerősítő szükséges, főleg ha hallottuk már úgy szólni, ahogy kell - de ez mit sem von le a NEO X képességeiből, eleve nem is vártuk tőle, hogy ebben a tekintetben megugorja a megugorhatatlant.

A NEO X tehát fejhallgató erősítőként is korrekten teljesít, a felbontás tekintetében például kifejezetten és nem meglepő módon leginkább a 4,4 mm-es Pentaconn kimeneten. Kimenő teljesítménye nem túl nagy, ezért inkább csak érzékenyebb fejhallgatókkal lehet sikeresen párosítani, mivel halk felvételeket egy érzéketlen fülessel egész egyszerűen nem tud elég dinamikával megszólaltatni. Ameddig azonban a határain belül használjuk, érdekes, részletező és ritmikailag is vonzó az előadása. Valószínűleg nem a fejhallgatós képességek miatt fogják elsősorban megvásárolni a Zidoo NEO X-et, hiszen a ez csak egy kiegészítő funkciója, de messze nem egy hevenyészett vagy odavetett megoldásról van szó, amit már a szimmetrikus kimenet is sejtetni enged, és a meghallgatások is visszaigazoltak. Ezen a téren is nagyon jó a minősége, de a kimenő teljesítményét figyelembe kell venni és ehhez illeszteni a megfelelő fejhallgatót, amivel ki tudja mutatni a képességeinek legjavát - mindez a magas érzékenységű beállítással együtt is igaz.

Analóg hang

Amikorra az analóg sztereó képességek tesztelésére került sor, már megfelelően kiismertük a Zidoo NEO X-et és nem titkoltan meg is kedveltük. Az előerősítő funkciót is próbára tettük, Parasound A23+ és Musical Fidelity M8S 500S végerősítőkkel és a Musical Fidelity M8SPre előerősítővel vetettük össze. A meghallgatás visszaigazolta, hogy a Zidoo NEO X szimmetrikusan megépített készülék, az XLR kimenetet használva sokkal jobban szólt, mint RCA-n ami természetes, de ezt is ellenőriztük. (Ehhez az összevetéshez természetesen azonos kategóriájú RCA/XLR kábeleket használtunk: az AudioQuest Water és Fire személyében). A Musical Fidelity M8SPre önmagában több mint kétszer annyiba kerül, mint a Zidoo NEO X, ráadásul kifejezetten az M8 500S végfokhoz tervezték, ezt a szinergikus egységet megbontva kellett hát a NEO X-nek teljesítenie. Az összehasonlítással nem az volt a célunk, hogy meghatározzunk egy képzeletbeli értéket, ameddig a médialejátszó még versenyképes lehet, pusztán a kíváncsiság hajtott bennünket, csakúgy, mint a fejhallgató erősítő esetében. Anélkül, hogy részletekbe menően elemeznénk a két előerősítő közti különbségeket, rögtön a tárgyra térünk: a tekintetben nem született meglepetés, hogy az M8SPre teljesebb, finomabb, teltebb és hihetőbb produkciót nyújtott, a NEO X azonban a vártnál messze-messze jobban teljesített, a felső kategóriás kábelezést használva mondhatni ott lihegett "versenytársa" nyakán. A minőség nem függött a hangerőállástól. Egy különálló elő-végfok páros jelent(het)i persze a végső megoldást, de ha rendelkezésre áll egy végerősítő, a NEO X nem fog csalódást okozni, különösen az XLR kimeneten. Némi meglepetésre ugyanez a helyzet állt elő a Naim NDX 2-vel való összevetés során is, amelyet aszimmetrikus készülék lévén csak RCA kábelekkel tudtunk bekötni. Az NDX 2 hozta a kötelezőt, az igen magas színvonalú produkciót, amit megszoktunk tőle, nem véletlenül szinte állandó digitális forrásunk. Ugyanakkor a Zidoo NEO X nem a másodhegedűs szerepében játszott, hanem nagyon is felvette a kesztyűt. Mindaz a kifinomultság, bensőséges előadásmód, ritmika és végső soron zeneiség, amit a Naim NDX2 képvisel ismét csak mintegy háromszoros áron lehet a miénk, de a NEO X által nyújtott hangminőség nem egy harmadannyiba kerülő média lejátszót idézett. A hang nagyon élvezhető, kellemes, részletező, transzparens háromdimenziós és minden szempontból élvezetes volt. Nem az volt a meglepetés, hogy a Naim NDX2 jobban teljesített, hiszen durván fogalmazva az volt a dolga, hanem az, hogy a Zidoo NEO X-et könnyű volt hallgatni, hosszú ideig is, részletező hangkaraktere ellenére nem fáradtunk el a hangjától. Több tucat lemezt hallgattunk meg és a kiváló képminőség és a HDMI kimeneten nyújtott hangminőség mellé végül az analóg kimeneten nyújtott produkció is csatlakozott.

Herczku Ágnes-Nikola Parov: Volt nékem szeretőm albumáról a Shto Kaszmete tökéletes példája Parov zseniális gitárjátékának, a megfelelő reprodukciójához azonban olyan készülékre van szükség, amely ritmikailag nem kompromittált. A szaggatott ritmusképletű, ellenpontozott muzsika megszólaltatása kiválóan sikerült a NEO X-nek, a Ha te tudnád amit én brácsája és basszusgitárja is roppant precíz és pontos volt. Ebben a számban ugyanis nem bőgő szól, és ez pontosan hallatszik is. Miért döntöttek így a szerzők? Valószínűleg a kitartott hangok hatása miatt, de a választ csak ők tudják. Az Édes voltál kedves voltál-ban ugyancsak basszusgitár szól, de ez itt nem is kérdéses, mivel az a slap technika, amit hallunk, nagybőgővel kivitelezhetetlen. A gitár hangszínének beállításakor szándékosan választottak egy olyan sötétebb tónust, ami megfelel a dal hangulatának, ezt szépen kaptuk vissza (más felvételeken ugyanez a hangszer élénkebb hangszín beállítással szól, hangja nem egysíkú). A brácsás unisono adta meg a szám löketét, a basszusgitár szóló (Megyaszay István) pedig dallamvezetésében és tempójában egyaránt világszínvonalú. A Zidoo felnőtt ehhez a feladathoz, részletező, pontos hangképet és a színpad mélységét is ábrázolni képes előadással, valamint nagyon korrekt ritmikával.

Ola Gjeilo: Stone Rose lemezén a North Country c. felvételen a zongora, a cselló és a trombita játéka tökéletes összhangban volt, de mégis minden elkülönült, a zongoraakkordok által megteremtett és előkészített finom, gördülékeny alapra harmonikusan épült rá a többi hangszer. Némi melegséget talán még csempészhettek volna a hangképbe, de a NEO X érezhetően inkább a precizitás és a pontosság jegyében muzsikált. A felvétel egyszerre sugárzott nyugalmat, vált lendületessé, sodróvá majd újra visszatért a kiindulást jelentő nyugalmi pozícióba, amihez a Zidoo megfelelő partnernek bizonyult.

Kari Bremnes, Lars Krevstand: Tid a Hausta inn lemeze az ének, a harmonika és a furulya/gitár tekintetében is példásan szólt, a részletező, de nem felkeményedő hangkép itt is visszaköszönt.

Keith Jarrett: The Köln Concert-jét is élvezettel hallgattuk, a NEO X Jarrett sziporkázó zongorajátékának szinte minden elemét remek felbontással és kirobbanó dinamikával tolmácsolta, nagyon jó ritmikával.

Patricia Barber: Clicque lemezeről a Straight No Chaser-ben Barber persze fantasztikusat alakít, de Patrick Mulcahy bőgő szólója roppant meggyőző (szinte az egész lemez "húzását" az ő játéka adja), John Deitmeyer dobjának bőrhangja pedig egészen meglepően élethű volt. A lemez kiváló hangminőségű, az eredeti hangrögzítési formátum DXD, ami a lecsengések, a színpadmélység és a jelenlétérzet tekintetében vissza is köszön. A NEO X nem állt Barber érett játékának, és énekének tolmácsolásának útjába és remekül adta vissza a felvétel kimagasló minőségét is. Helyenként az előadásnak talán itt is jót tett volna némi melegség, bensőségesség, de semmiképp sem klinikai, vagy rideg hangzást kaptunk. A lemez leghosszabb számát, a Mashup-ot szinte rövidnek éreztük, olyannyira belefeledkeztünk a harmóniákba és a ritmusba. A ritmika a felbontás és a hangindítások tekintetében a NEO X egyértelműen túlmutatott kategóriáján és médialejátszó mivoltán.

Manu Katché-től a Number One visszatérő felvétel tesztjeink során. A monoton bőgő alap kidolgozottsága és kottázhatósága tekintetében a NEO X komoly erényeket vonultatott fel, a tenor szaxofon és a zongora "felelgetős" játéka, pozíciója és megszólalása is megfelelő volt. Katché dobolásának ritmikáját szépen tálalva kaptuk vissza, a felvétel nem vált zavarossá.

Igor Sztravinszkij Tűzmadár szvitjének záró tétele jelentette talán a legnagyobb kihívást, amely rövid idő alatt a piano-tól a forte-ig, majd a fortissimo-ig jut el és a nagyzenekar a maga teljességében mutatkozik meg. Az üstdobok, fúvósok és vonósok teljes egységben muzsikálnak a felvételen, amit szinte teljesen tökéletesen kaptunk vissza, a dinamika és a lecsengések tekintetében nem is maradt bennünk hiányérzet. A színpad méretét is rendben lévőnek találtuk, illetve az élő hangszerek koherenciáját és a jelenlétérzetet illetően is szinte tökéletes volt a produkció.

Összegzés

A Zidoo NEO X minden fronton helytállt, kétség sem férhet hozzá, hogy a médialejátszók piacán az eddig szerkesztőségünkben járt készülékek között pillanatnyilag a legteljesebb csomagot kínálja. 4K HDR képességei kiemelkedőek, fejhallgató erősítője versenyképes, D/A konvertere kifejezetten az és előerősítő funkciója remekül teljesített. Ha mindehhez hozzátesszük a szép kivitelű készülékházat, a hatalmas OLED érintőkijelzőt és az applikációt, akkor meg is kapjuk mindazon összetevőket, amelyek miatt Kiváló Termék elismerésben részesítettük!

1 2

Következő oldal >