Tannoy Eclipse Two álló hangfal teszt

Nyúlánk hangkeltők szövetsége

2017. szeptember 21., csütörtök, 10:50

Tannoy audio hifi hangfal hangszóró hifi hangfal Tannoy hangfal Tannoy Eclipse olcsó hangfal hangfal teszt hifi hangfal teszt olcsó hangfal teszt Tannoy hangfal teszt

A Tannoy egyik legolcsóbb állványos hangfala meggyőzött minket egy tesztelés során. Kíváncsiak voltunk, hogy ugyanúgy a belépő kategóriában, de padlón álló méretre váltva vajon mire számíthatunk, így került szerkesztőségünkbe az Eclipse Two.

Nagyobb bendő, nagyobb étvágy

A Tannoy Eclipse Two két olyan elméleti problémát akar kiküszöbölni, amikkel az általunk is tesztelt Eclipse One esetében még szembe kellett néznünk. Egyfelől az állványos hangfalak, ahogy nevükből is sejthető, főleg a számukra sokszor nélkülözhetetlen fémoszlopon ülve nyújtanak optimális hangzást. Az extra talp azonban pénzbe kerül és rögzítés híján nagyon könnyen lerepülhet dobozunk a pusztán akusztikai funkciót betöltő kakasülőről. Másfelől az Eclipse One kis doboz, ezért korlátozott basszust produkált.

Az Eclipse Two azt ígéri, hogy általa kikerülhetjük a hangfalállvány (esetenként akár 30-40 000 Ft/pár felárat jelentő) vásárlását és egyúttal több basszust is kapunk, mint a kisebb testvér esetében. Papíradat szerint az Eclipse One alsó frekvenciás határértékénél 11 hertz-cel lejjebb tud menni az Eclipse Two, ráadásul a terhelhetősége is jobb, 200 wattos csúcsértéke a kisöccsének közel háromszorosát jelenti. Mindez 110 000 Ft körül vásárolható meg.

Küllem

Akik elolvasták az Eclipse One-ról írt cikkünket, azok nyugodtan átugorhatják ezt a bekezdést. Akik nem, azoknak el kell fogadniuk a tényt, hogy a komoly szakmai háttérrel rendelkező Tannoy e szériája nem a világot akarja megváltani, csupán kedvező ár/érték arányú opciót nyújt a hifi felé kacsingató zöldfülűeknek. Tehát az Eclipse Two nélkülözi a nagybetűs audiofil eszközök csillogását, rendkívül egyszerű külleme miatt nem korholhatjuk, hiszen a költséghatékonyság jegyében született.

Kapunk tehát egy hosszúkás, 91 cm magas tornyot, amely fizikai valójában cseppet sem domináns, egyesek talán aranyosnak is titulálhatják. Az előlapi védőselyem ugyanaz, mint ami az eggyel nagyobb (Eclipse Three) testvéren is található, ez pusztán gyártási szempontból egyszerű választás, ne tessék meglepődni, hogy mögötte csak ilyen kevés hangszóró lapul. Utóbbi egy 28 mm-es nitro-uretán csillapítású poliészter dóm magassugárzót és egy 127 mm-es, celluloid rosttal bevont papír membránt jelent.

Összeszereléskor pozitív meglepetésként hatott ránk, hogy talpat is mellékeltek a dobozokhoz. Ez sajnos műanyag, ám a bele tekerhető tüskék és a padló kilyukasztását megakadályozó alátétek fémből készültek.

Az összkép úgymond hallgatói távolságból egész tisztességesnek tűnik, leszámítva, hogy védőselyem nélkül (mi, amikor csak lehet, így tesztelünk) egyeseket zavarhat a grilltartó lukak látványa. A rendszer mechanikai előnye, hogy felszerelt talppal és tüskével egész stabil, így macska vagy kiskutya aligha borítaná fel, a 11,5 kilós össztömeg azonban sejteti, hogy ha lehet, inkább jól elkerített és/vagy biztonságos helyre tegyük a dobozokat (nem mintha a drágább Tannoy modellekkel rögbizni akarnánk).

Meghallgatás

A hangfalakat pontosan abba a rendszerbe (Pioneer BD-játszó, Rotel RA-10 integrált sztereó erősítő, Sony LCD TV, ADL GT40 USB DA konverterrel ellátott számítógép) illesztettük be, amelyben az Eclipse One is vendégeskedett. Mindez egy kb. 18 négyzetméter alapterületű helyiségben, 3 méteres hallgatói távolsággal történt. Az álló kialakításnak köszönhetően több levegőt, nagyobb kompressziót tudott kifejteni a hangfal, ami a megnövekedett alsó frekvenciás lökésekben nyilvánult meg. Ezért kicsit előrébb kellett hoznunk a szokásos referencia pozícióból, de még ekkor is érezhető maradt az a plusz testesség, ill. ütőerő, amit a kistestvértől még nem kaptunk meg.

Az Eclipse Two akusztikai értelemben is afféle hibrid, átmenet a háromutas, nagy hangszórókkal felszerelt és a kompakt, bárhol elférő állványos hangfalak között. Kis méretű (kb. 13 cm átmérőjű) mélyközép sugárzója miatt az a 44 Hz-es alsó határérték amit papírforma szerint produkál, a valóságban nem fedi a ténylegesen több vagy nagyobb membránnal rendelkező dobozokét. Mindazonáltal lemerészkedik a léghullámok, morajlások és puffanó impulzusok birodalmába, hogy onnan szubjektív megítélése szerint néhány motívumot felhozzon.

Ezek eredményeként kapunk egy olyan karaktert, amely középmagas frekvenciák tekintetében szinte tökéletesen azonos az Eclipse One-éval, kiegészülve néhány melegséget, testességet és erőt sugalló alsó frekvenciás részlettel. Mindez nem csak nagy hangerőn jelenthet előnyt. Míg az Eclipse One kis terhelésen erősen korlátozott dinamikát tudott csak felmutatni, addig ez a doboz a szobánk legkülönbözőbb pontjain tudott erős lökéseket a zenébe csempészni akkor is, ha csak háttérzenélésre használtuk.

Johnny Lee Hooker - One Scotch, One Beer c. száma látszólag könnyű falat bármilyen hangfal (akár egy mobiltelefon hangszórója) számára, azonban épp azért kritikus feladvány, mert annyira kevés összetevőből épül fel. Az Eclipse Two szép gitárábrázolást végzett, mintha esernyő módjára nyílt volna ki előttünk a pengetős hangszer mezeje. A jó térhatás a két doboz közötti burokra korlátozódott, függőlegesen és vízszintesen sem akartak saját pozíciójukon kívülre terjeszkedni. Befelé, a két hangfal közti sávba azonban gondosan kiépített színpadot generáltak, amelyet hosszasan el tudtunk hallgatni. Az éneken érezni lehetett egy kis viaszos bevonatot, de az ár ismeretében az ilyesmi elnézhető.

Caro Emerald - Back it Up c. száma jókora lökéseket szabadított fel. Domináns, legörbülő mélyhangokat kaptunk, melyek a nagyobb hangfalak lélegzetvételét nem érték utol, inkább a feszesség érzetét növelték. Az Eclipse Two alaposan felfújta magát, hogy nagyobbnak tűnjön, de a kanapé rezgetését már nem vállalta el. A Back it Up hátterében lévő hangszeres részleteket meglepően ügyesen ábrázolta, szépen kirajzolt és elhelyezett olyan elemeket (pl. xilofon), amikre nem számítottunk. Az Eclipse Two dinamika tartománya leginkább egy izmosabb állványos hangsugárzóéra hasonlított.

Kicsit árnyaltabb, ugyanakkor énekhang centrikusabb zenéink közül Lizz Wright - Somewhere Down The Mystic c. számára esett választásunk. Kicsit itt is büszkén emelte ki basszusait a rendszer, valamint nagy hangerőn, magas amplitúdójú hangoknál lefaragott a dinamikából, ami a fizikai méretekből adódóan érthető is volt. Viszont bizonyos effektusokat, hangszeres rezdüléseket gyönyörűen képes volt megjeleníteni. Ha valamilyen zene nem illik hozzá, az a hard rock vagy metál stílus. Utóbbiból egy Queens Of The Stone Age nótát indítottunk el, ám az érces, érdes gitárhangot nem tudta elég magabiztosan és higgadtan megjeleníteni a rendszer, de ismét kihangsúlyozzuk, az árért, ill. akusztikus műfajok esetében a gyengéd hangszer kezelésért cserébe, ezt meg lehetett bocsátani.

Végszó

A Tannoy Eclipse Two kedves és lendületes karakterű, kétségkívül mosolyt csalhat a lelkes újoncok arcára, de nagy hangerőre és/vagy nagy szobába tanácsos inkább eggyel nagyobb testvérét választani. Ezt a hangfalat azoknak ajánljuk, akik nem akarnak külön állvány beszerzésével bajlódni, de mindenképpen padlóra helyezhető és karcsú megjelenésű, ugyanakkor megfizethető állódobozt keresnek. Egyes szituációkban lehet, hogy kiegészítő mélyláda szükséges mellé, illetve nem varázsolt el minket annyira, mint parányi kisöccse, de attól még a Tannoy Eclipse Two is megérdemel egy erős négyes osztályzatot.

1 2

Következő oldal >