Sonus faber Venere 1.5 állványos hangfal teszt

Nem mindig a méret a lényeg

2015. június 26., péntek, 10:20

Sonus faber Venere audio hifi hangfal high end hifi hangfal Sonus hangfal Venere hangfal hangfal teszt hifi hangfal teszt high end hangfal high end hangfal teszt Sonus faber hangfal Sonus faber hangfal teszt

Viszonylag rövid időn belül, a Fine Sounds csoport egy másik tagvállalata termékének tesztelésére is lehetőségünk nyílt. Az olasz hangfal specialista, a Sonus faber kínálatából hallgattuk meg a relatíve olcsó, belépő modellnek számító, Venere 1.5 típusú állványos hangfalakat.

Fa, fém, üveg

Einstein óta tudjuk, hogy a fénysebességen kívül minden relatív, ezért a bevezetőben említett ?belépő modell? minősítés ne tévesszen meg senkit. A Venere kapcsán egy ízig-vérig audiofil szintű termékről van szó, más kommersz gyártók esetében egy ilyen képességű hangfal a kínálat felső részén helyezkedne el. Viszont a high end Sonus faber milliós árú produktumai között, a hozzávetőleg háromszázezer forintos hangsugárzópár az árlista alsó régiójában található. Ezen tények birtokában, egyáltalán nem lekicsinylő az említett kategóriába sorolni őket.

A teljes Venere sorozat hatelemű: két álló, két állványos, egy center és egy falra szerelhető modellből áll, így akár sztereó, akár házimozi rendszer kialakítása esetén lehet belőlük építkezni. Mi az állványosok közül a kisebbiket, az 1.5 típust teszteltük, egy sztereó rendszerbe illesztve.

A felhasznált anyagok hozzák a cégtől megszokott minőséget: kicsomagoláskor nem egy famintás műanyag fóliával bevont pozdorja dobozt tartunk a kezünkben. A Sonus faber más modellsorozatainál is alkalmazott, dió erezetű burkolat, valódi fából készült. Akik nem szeretik az ennyire ?természetes? megjelenést, azok számára magasfényű, lakkozott fehér vagy fekete színben is rendelkezésre állnak a Venere család tagjai. Ráadásul olcsóbban is juthatnak hozzájuk, mert az igazsághoz tartozik, hogy a diófa burkolat extrának számít, ezért valamivel többe is kerül az a kivitel. A tetőlap fekete üvegborítása szintén nem szokványos megoldás, de jócskán növeli az eleganciát és a minőségérzetet. Disszonánsnak is hatna, ha Vénuszról, a szépség istennőjéről elnevezett termékek valami csúf kis portékák lennének.

A végső hangkép kialakulását erőteljesen befolyásolja a hangfalak stabil elhelyezése. A Sonus faber ezért kínál az 1.5 és 2.0 típusokhoz egy kimondottan hozzájuk tervezett, masszív fémállványt, melynek talapzata szintén sötét, edzett üveglapból készült.

Konstrukció

Kétutas, basszreflex felépítésű, a reflexnyílás az előlapon helyezkedik el. Ezáltal a hangdoboz nem olyan kényes a falhoz közeli elhelyezésre, nem (vagy legalábbis nehezebben) alakulnak ki a hangzást negatívan befolyásoló káros visszaverődések. A nyílás nem a szokványos kör keresztmetszetű, hanem csupán egy keskeny rés a frontoldal alsó részén. Így hangszóróselyem nélkül, jóval elegánsabb látványt nyújt, nem ásít bele egy hatalmas lyuk a szoba légterébe. A levehető előlap mágneses rögzítésű, kár, hogy ennek ellenére mégis kialakítottak rögzítésre szolgáló négy kicsi krátert, ezek nélkül még dekoratívabb lenne a kinézete.

A doboz extravagáns formája nem öncélú formatervezői brillírozás, hanem gondos akusztikai tervezés eredményeképpen született meg. A zászlóshajó Aida modelltől örökölt lant alakzatnak és a hátrafelé meredeken emelkedő tetőnek köszönhetően nincsenek párhuzamos lapjai. Ez csökkenti a belső rezonanciák kialakulását, illetve a falakról visszaverődő akusztikai hullámok nemkívánatos hatását. Az összetartó oldalak miatt, a keskeny hátlapon csak egymáshoz képest elcsúsztatva fér el a kettős kábelezést lehetővé tevő két pár, aranyozott hangszóró csatlakozó.

A Venere 1.5 egy széleskörű nemzetközi munkamegosztás eredményeképpen jött létre. Mind a műszaki-, mind formatervezés a cég székhelyén az Észak-Olasz Arcugnano városában történt. A két hangszóró mindegyike német származású, a 29 mm-es selyemdóm DKM, a 150 mm-es, homorú porsapkás, megerősített polipropilén anyagú mélyközép pedig Propex gyártmány. A konkrétabb részletek iránt érdeklődőknek lehet plusz információ, hogy ez utóbbinak a membránja a Curv™ fantázianevű kompozit anyagból készül. A gyártás és a végső összeszerelés pedig (hol máshol?) Kínában történik. A számszerű műszaki adatok átlagos értékeket mutatnak, de mint tudjuk, nem ezen múlik a hangminőség. A frekvencia-átvitel 50 Hz-25 kHz közötti. Az alsó határ azért jelzi, hogy egy kisméretű dobozról van szó. Az érzékenység 85 dB, ez szintén közepesnek számít.

A magas és mélyhangok fázishelyes lesugárzása érdekében célszerű, ha a dómsugárzó a mélyközép hangszóró membránjának legmélyebb pontjával van azonos pozícióban. A Sonus faber a Venere esetében a magassugárzó hátrébb helyezését nem a hangdoboz előlapjának lépcsős vagy ferde kialakításával oldotta meg, hanem egyszerűen az állványzat megdöntésével. A becsavarozható tüskék közül az első kettő valamivel nagyobb méretű, így kissé megemelve a talapzatot, hátrafelé döntik az összeállítást.

Hangminőség

A Jazz at the Pawnshop albummal kezdve, ismét megtapasztalhattuk a felvétel kapcsán már oly sokszor hangoztatott jelenlétérzést. Elhittük, hogy nem is a két, állványra helyezett hangdobozt halljuk, hanem a - kézzelfogható valósághűen megjelenített - színpadra fellépő zenészeket. A sztereó tér nem csak egy vonal mentén balra és jobbra húzódott, hanem precízen felépült előre/hátra irányban is. A hangfalak természetes közvetlenséggel tolmácsolták a hangszereket, precízen követve a dallamok legapróbb részleteit is. Hibátlanul reprodukálták a felvételből sugárzó laza és életvidám klubhangulatot. Az egész lemez arról szólt, ami: egy kellemes környezetben eltöltött nagyszerű estéről.

Hangsúlyozott mélyekkel rendelkező rockon a dob és a basszusgitár (a várthoz képest) meglepően izmosan és erőteljesen szólalt meg. A hangerő növelésével jó darabig bírta szusszal, a keskeny reflexnyíláson egyre nagyobb vehemenciával lélegzett a kis doboz, simán el tudta volna fújni egy születésnapi torta gyertyáit. De mindezt észlelhető portzaj nélkül tette, semmilyen felesleges, oda nem illő surrogás, szuszogás nem ült rá a zenére. Ilyenkor zeneélvezet közben akaratlanul is elismeréssel adózunk az előtt a mérnöki teljesítmény előtt, amely ilyen mélyhangokat tud elővarázsolni ezekből az apró kis dobozokból. Saját határait azonban nem tudta átlépni, a 15 cm-es membránnal nem volt képes azt a robusztus hangzást produkálni, amire egy álló hangdoboz erejéből telik. De nem vállalja túl magát, az addigi magabiztos előadás nem csapott át felesleges erőlködésbe. Mint egy reálisan gondolkodó sportember, aki tudja, hogy meddig terjed a képessége, és nem akar olyan versenyszámban bizonyítani, amelyben nem lenne esélye a nagyobb súlycsoportú vetélytársakkal szemben.

A felső frekvenciák megjelenítésénél szerencsére szintén hiányzott a mindenáron való bizonyítási vágy. Sem az akusztikus, sem az elektronikus műfajok esetén nem voltak forszírozott, erőszakos cinnek, levegős, transzparens volt az összhatás. Harmonikusan illeszkedett a középtartományhoz, nem vonta el a figyelmünket felesleges csillogással. A rossz értelemben vett hifi hangzás híveit ez hiányérzettel töltheti el, de tény, hogy a Venere 1.5 sem bombasztikus mélyekkel, sem túlhangsúlyozott magasakkal nem tud szolgálni. Helyette kiegyenlített, határozott, életteli produkció nyújtott. A tiszta, harmonikus hangzásnak köszönhetően hosszú távon sem vált fárasztóvá a hangja, órák múlva is élvezettel hallgattuk.

Elvárásaink szerint egy jó audiofil hangfal nem kizárólagosan egyetlen műfajra optimalizált hangzásvilággal rendelkezik. Ezért is került le a polcról a The Rolling Stones kultikus lemeze, az Exile on Main St. Ezt a (valljuk be) csapnivaló keverésű és szűk dinamika tartományú albumot a rá jellemző precizitással, tehát olyan agresszíven és nyersen tárta elénk, ahogy az annak idején a stúdióban megszületett. Nem finomkodott, nem simította el a karcos felületeket, igazi időgépként repített vissza minket a 70-es évek vad és fésületlen világába.

E kis kitérő után nyugodalmasabb vizekre eveztünk. Angelo Badalamenti: Twin Peaks soundtrack albumán a kis dobozokból méretüket meghazudtolóan áradtak a megnyugtató, széles ívű dallamok. Ugyanezt tapasztaltuk a Pink Floyd: Endless River CD-jének hallgatásakor is, nyoma sem volt a csekélyebb képességű monitor sugárzókra jellemző vérszegény, testetlen hangzásnak.

Értékelés, ajánlás

A végső minősítés elején egy dolgot feltétlenül érdemes tisztázni: akik attól félnek, hogy a Sonus faber Venere 1.5 esetében egy high end gyártó lebutított és csökkentett tudású, olcsósított termékéről van szó, azokat sietünk megnyugtatni, hogy erről szó nincs. Kiváló képességű audiofil hangfal, amely egy közepes méretű lakóhelyiségben remekül helyt tud állni. Kifordítva a mondást, meggyőzően bizonyította, hogy nem feltétlenül a méret a lényeg, a minőség fontosabb lehet a mennyiségnél. Az előlapi reflexnyílásnak köszönhetően, azért érdemes falhoz viszonylag közeli elhelyezéssel kísérletezni, így támogatva a mélytartomány erőteljesebb leképzését, negatív mellékhatásként feláldozva valamennyit a plasztikus színpadképből.

Természetesen a kis doboz nincs versenyben (sem házon belül, sem más high end gyártók termékeit tekintve) a milliós árcédulát viselő hangfalakkal, de nem is ilyen céllal lett megalkotva. Korlátai nem műfaj specifikusak (egyaránt jól teljesített jazzen, rock és egyéb zenén), hanem inkább a zenei anyag jellege és az elhelyezés körülményei számítanak. Aki szereti az extrém mélyhangokban gazdag darabokat (legyen az akár szimfonikus vagy elektronikus zene), és jó sorsának köszönhetően egy terem nagyságú nappalival rendelkezik, annak nem biztos, hogy a tesztalanyunk az optimális választás. De az extrémitásoktól mentes stílust kedvelők egy igazi allrounder audiofil hangfalra találnak a Venere 1.5 személyében.

1 2

Következő oldal >