quadral PLATINUM M35 álló hangfal teszt

M, mint mestermű?

2015. november 19., csütörtök, 17:40

quadral audio hifi hangfal quadral hangfal hifi hangfal hangfal teszt quadral PLATINUM quadral hangfal teszt hifi hangfal teszt

Cikkünk alcíme nem a mi fejünkből pattant ki, hanem a gyártó honlapján a PLATINUM M sorozat ismertetőjénél olvasható az "M - Like Masterprice" szlogen. Vajon egészséges magabiztosság, vagy valós teljesítmény nélküli üres dicsekvés formálta ezt a mondatot? Tesztünkben ennek próbáltunk utána járni.

Karcsúbb és gyorsabb utód

A quadral PLATINUM M sorozata egy modellfrissítési folyamat közepén tart, az eddigi kerek 10-esre végződő típusszámozás mellett, az elmúlt év során megjelentek az 5-ös végű modellek. Tesztalanyunk, az M35 az M30-ast váltotta le. Egyszerű átcímkézés helyett azonban komplett újratervezés történt, az új típus szinte minden porcikájában megváltozott. Csökkentek a méretei, alacsonyabb és keskenyebb lett a doboztest, ezáltal jóval karcsúbb benyomást kelt, könnyen be tud illeszkedni bármilyen stílusú enteriőrbe. A mérettel együtt a felhasznált hangszórókészlet is változott, az eddigi két 170 mm-es helyett 135 mm-esek kerültek beépítésre. Ennek függvényében a terhelhetőség is csökkent, az eddigi maximális 210 wattról 180 wattra. Cserébe a kisebb membrántömeg miatt jobb tranziensátvitel várható. Akik viszont ennél nagyobb teljesítményben gondolkodnak, azok számára továbbra is rendelkezésre áll a két nagyobb testvér, az M40 és az M50.

A hangszórókészlet cseréje azonban csak az átmérő nagyságát érintette, a konstrukció maradt a korábbi, a PLATINUM M sorozatra jellemző, lágy felfüggesztésű, alumínium membrános, külön-külön dedikált mély- és középsugárzó. Ebből már kikövetkeztethető, hogy háromutas, ráadásul basszreflex felépítésről van szó. A harmadik hangszóró, a kör keresztmetszetű hullámvezető tölcsér mélyén elhelyezkedő magassugárzó a látszat ellenére nem hagyományos dóm, hanem a quadral specialitása, az erős neodímium mágnessel szerelt RiCom-V titán ring radiátor. Nevének megfelelően gyűrű alakú membránja van, középen egy fáziskúppal. A dóm és a szalagsugárzók közötti átmenetet képviseli, a könnyű membrán itt is gyors tranzienskezelést ígér. A gyári honlapon megtalálhatóak a keresztezési frekvenciák: 400 és 2400 Hz.

Megjelenés

A hangfal geometriája szintén maradt a korábbi, téglalap alapú hasáb. A frontoldali élek letörése és a tető élvonalában kialakított ívelt mélyedésben elhelyezett márkajelzés ügyesen csökkenti a "baltával faragott" oszlop érzetet, de azért még így is egy kicsit alatta marad a nemrég tesztelt CHROMIUM STYLE 6 eleganciájának. A kidolgozás viszont azéhoz hasonlóan első osztályú, a tükörfényes fekete vagy fehér lakk hibátlan felületet képez. Az élek ilyen jellegű kiképzése egyébként nem csak optikai, hanem akusztikai szempontból is előnyös, csökkenti a sarkokon kialakulható nemkívánatos hullámtöréseket.

A hangszóró védőselyem az ezen az árszinten jogosan elvárható mágneses rögzítésű, így semmilyen otromba furat látványa nem csúfítja el frontoldalt. A hátoldali reflexnyílás alatt csupán egy pár aranyozott aljzat fogadja a csupasz vagy banándugós hangfal vezetéket, mert, ahogy korábban is említettük, a gyártók egyre gyakrabban hanyagolják a kettős kábelezési lehetőséget. Legjobb példa erre maga az elődtípus: az M30 még rendelkezett ezzel a tulajdonsággal. A belső kábelezés is változatlan, továbbra is a francia Real Cable termékei kerültek felhasználásra. Összefoglalva, ez a "downsizing" jellegű fejlesztés egy karcsú, elegáns, ígéretes paraméterekkel rendelkező álló hangdobozt eredményezett.

Házon belüli vetélytársak?

Előzőleg nem véletlenül említettük a CHROMIUM STYLE 6 hangfalat. Az M35 mérete és terhelhetőségének karcsúsítása, az egy párra vonatkozó több mint négyszázezer Ft-os árral kombinálva, olyan pozícióba helyezi a hangdobozt, ahol már található egy - a műszaki specifikációk szerint - nagyon hasonló adottságú másik típus. Méret, teljesítmény, frekvencia-átvitel tekintetében 1-2 centiméter, néhány watt és pár Hz a különbség közöttük. Ugyanakkor konstrukciójukban markáns eltérés mutatkozik: a kissé drágább és elegánsabb STYLE 6 kétutas és ribbon magassugárzós. De ezen az árszinten a negyvenezer Ft különbözet már 10 %-nál kisebb eltérést jelent, így a potenciális vásárlók abban a szerencsés helyzetben lehetnek, hogy valószínűleg inkább szubjektív szempontok és személyes preferenciáik, mint anyagi megfontolás alapján dönthetnek, hogy ki melyik dobozt választja. Mivel a másik hangfalat nem is olyan régen hallgattuk meg, így akaratlanul és önkéntelenül is adódik az összehasonlítás a két lakk fehér állódoboz között.

Hangzás

A zenei teszt a Stream Audio sztereó demószobájában zajlott. A hangfalak meghajtásáról Audia Flight One II erősítő gondoskodott, egy Primare BD32 MkII univerzális lejátszóra csatlakoztatva. A tesztanyagok váltakozva jöttek CD-ről illetve hálózatról, média szerverről. A hangkép az első pillanattól kezdve transzparens, jól definiált volt, és nagyon emlékeztetett a többször hivatkozott STYLE 6 előadására. Ez végső soron magától értetődő, és el is várható, ugyanannak a gyártónak két hasonló méretű és árazású hangfala között nem igazán lehet számottevő hangzásbeli különbség, különben jogosan merülhetne fel a kérdés, hogy melyik az, amelyik hamisan tolmácsolja a felvételt?

Gyakran használt tesztanyagaink közül - melyeket már elég sok rendszeren hallgattunk, és így megvannak a jellegzetes részek, melyekre érdemes figyelni - a Dave Brubeck kvartett albumával kezdtünk, ahol a sztereó színpadnál nem csak az előadók bal/jobb irányú elhelyezkedése érdekes, hanem hogy észlelhető-e a szaxofon magasabb függőleges pozíciója a dobhoz képest? Ezt követte a - sokak szerint túl gyakran hivatkozott - Jazz at the Pawnshop albumról az I'm Confessin bevezető része, amelyen már jó néhány, csekély hangulatteremtő képességű hangfal elvérzett. Nos, az M35 magabiztosan vette ezeket az akadályokat, mind színpadábrázolásban, mind vitalitásban meggyőző előadással indított. Még ez utóbbi lemeznél maradva, a klarinét és a vibrafon egyaránt levegősen, az apró részleteket is előtérbe helyezve jelent meg, a vibrafon esetében szinte fizikailag érezhető volt, ahogy a zene apró buborékjai szétpattantak a levegőben.

A finom, minden rezdülést megmutató előadás azonban nem vált mesterkélten finomkodóvá, kellő testesség és határozottság jellemezte. Áttérve az STS Digital kiadó audiofil albumaira, az M35 izmos és dinamikus mélytartománya a basszusgitárt és bőgőt tartalmazó felvételeknél egyértelműen jól tetten érhető volt. A megpendített húrok rendkívül gyors tranzienssel indultak, és óriási vehemenciával keltették életre a levegőhullámokat. Egy kis túlzással élve, Christian McBride: Night Train és a Thom Rotella Band: Friends c. száma alapján doktori disszertációt lehetett volna írni a "rezgő húrok fizikája" témakörben. De hogy ne csak kritikátlanul dicsérjük az M35-öt, visszaidézve a korábbi meghallgatást, a STYLE 6-nál valamivel csekélyebb energiájú mélyeket sugárzott le, ami feltételezhetően az eltérő dobozhangolásnak tudható be. Annak ellenére, hogy hasonlóan mélyről indul a frekvenciamenete (sőt az M35 papíron még 2 Hz-cel lejjebb is megy, de nem hisszük, hogy lenne élő ember, aki hallaná ezt a különbséget) a megmozgatott levegőtömeg tekintetében elmaradt márkatestvérétől. De szó sincs mélyszegény hangzásról, szigorúan csak a STYLE 6-hoz képesti összehasonlításról. Tesztalanyunk izmos, bár nem döbbenetes mértékű basszussal szolgált végig a szeánsz alatt.

A legkényesebb középtartományban az énekhangok közvetlensége testközelbe hozta az előadókat, sőt néha már-már túlzott intimitással is vádolhatnánk a produkciót. Kisebb és nagyobb hangerőn sem borult az egyensúly, sem az ellaposodást, sem a túlzott harsánnyá válást nem tapasztaltuk. A felső szegmensben, az 50 kHz-es határfrekvencia ellenére szintén a józan mértékletesség és visszafogottság volt a jellemző, a rossz értelemben vett hifi hangzásnak, a csilingelő magasaknak és a forszírozott mélyeknek nyoma sem volt. Kézben tartott kiegyensúlyozottság nyomta rá a bélyegét a hangképre. Úgy is mondhatnánk, hogy a lehengerlő, demonstrációs célokat szolgáló, vevőkábító előadás agresszivitás hiányában elmaradt. Az M35 nem elkápráztatni akar minket, hanem minőségi zeneélvezetet nyújtani. Ami a lemezre került, azt hitelesen, maradék nélkül elénk is tárja anélkül, hogy feleslegesen hozzátenne bármit is.

Összegzés, ajánlás

A meghallgatás végeztével visszakanyarodhatunk a kezdeti kérdéshez, hogy vajon mesterműnek tekinthető-e az M35? Egy kicsit ódzkodunk az ilyen bombasztikus és kategorikus minősítésektől (főleg amiatt, hogy akkor miként lehetne jellemezni a négyszer, ötször többe kerülő high end hangfalakat?), de mindenképpen egy kiváló képességű, audiofil hangsugárzót ismertünk meg a személyében. Transzparens, természetes és semleges hangzása nem a házibulik dübörgő erőművének szerepére szánja, viszont analitikus, részletező előadásmódja, tiszta, plasztikus magasai, energikus mélytartománya a garancia a műfaj-független, allrounder alkalmazhatóságra.

Viszonylag rövid időtávon belül megismerve a két quadral kvalitásait, aki a konzervatívabb formákat, és a klasszikusabb felépítést kedveli ("egy álló hangdoboz legyen háromutas négyzetes hasáb"), az nem csalódhat az M35-ben, változatos zenei ízlés esetén sem. Ár/érték aránya reálisnak mondható, koherensen illeszkedik a kisebb és nagyobb tudású márkatestvérei közé, árával nem lóg ki sem felfelé, sem (sajnos) lefelé a sorból.

1 2

Következő oldal >