Parasound Halo A 23+ sztereó végerősítő teszt

Nyugati profizmus

2022. november 7., hétfő, 20:55

Parasound audio hifi erősítő végerősítő végfok sztereó erősítő hifi erősítő Parasound hifi Parasound erősítő Parasound végfok erősítő teszt végerősítő teszt Parasound teszt hifi teszt hifi erősítő teszt sztereó erősítő teszt

A végerősítők előnye, hogy kizárólag egy feladatra készültek, hangsugárzók hajtására. Használatukkal könnyebb olyan hangrendszert építeni, ami a tulajdonosa igényeihez illeszkedik. Viszont a high end gyártók végfok opciói gyakran többmillió forintba kerülnek, ami egy átlagember számára túl sok. A Parasound A23+ sztereó végfok specifikációjából sugárzik a kompromisszummentes mentalitás, de a cég csúcsmodelljeihez képest sokkal kedvezőbb áron kapható. Közepes szobába nem is biztos, hogy kell ennél több.

Stabil háttér

A Parasound sikere nagymértékben a legendás mérnök, John Curl érdeme, aki korábban a Mark Levinson égisze alatt is tevékenykedett. Saját tervezésű áramkörei 1989 óta részei a gyártó DNS-ének. Az A 23+ (e sorok írásakor 789 900 Ft) A/AB osztályú topológiára épül. Jelenleg ez a Halo sorozat legkisebb végerősítője, de egy átlagos középeurópai otthonokhoz és ésszerű hangnyomásszint igényekhez mérve nincs miért szégyenkeznie. Zenei (RMS) teljesítménye 160 W 8 ohmon, mindkét csatorna egyidejű terhelésével.

A névben szereplő pluszjel frissített kiadást jelent. Apró módosításokat tartalmaz az előző A 23-hoz képest. Masszívabb kivitelre cserélték a hátsó oldalon lévő hangsugárzó csatlakozókat és a belső érintkezéseken lévő aranyat is módosították. Emellett változtattak az automatikus bekapcsoló áramkörön, ami említést érdemel, mint kényelmi extra. Mit is jelent pontosan? Az automata bekapcsolás funkció tetszés szerint, fizikai kapcsolóval engedélyezhető. Lényege, hogy a végerősítő automatikusan bekapcsol, ha a bemenetén jelet érzékel. Így nem kell külön odasétálni az A 23+-hoz, ha a jelet biztosító előerősítő távvezérlővel egyébként is bekapcsolható. Második lehetőségként 12 voltos trigger mód is választható. Utóbbi logikus feltétele, hogy az előerősítőn is legyen trigger kimenet.

Nehezebben hajtható hangfalak tulajdonosainak jó hír lehet, hogy a készülék stabilan üzemel akkor is, ha a hangsugárzó impedanciája 2 Ohm alá esik. Említést érdemel még, hogy az erősítő nemcsak RCA, hanem szimmetrikus, diszkrét áramkörről működő XLR bemenetet is tartalmaz. Jelútja közvetlen elcsatolású, kondenzátort vagy tekercset nem tartalmaz. Bemenete JFET, kimenete pedig MOSFET elven működik.

A kimenő tranzisztorok és szűrő kondenzátorok fajtáját nem soroljuk fel tételesen, de a részletes specifikáció alapján az a benyomásunk, hogy látványosan ügyeltek az alkatrészek minőségére. Annyit még meg kell jegyeznünk, hogy a tápellátásért 1,1 kVA erősségű toroid transzformátor felel, amelyben a jobb- és bal oldal tekercselése egymástól független. A bemenet, vezérlő és kimenet modul egyaránt különálló tápellátásban részesül.

Küllem, funkciók

A Parasound Halo formaterv majdnem két évtizede látott napvilágot. Időtlen jellege mai napig kitart, nem érződik elavultnak, de hozzá kell tenni, hogy meglehetősen jellegzetes. A lefelé ívelő előlap és a középen aranyló felirat olyan hatást kelt, mintha egy nívós amerikai épület makettjével néznénk farkasszemet. Nálunk a fekete kiadás járt, arany talpakkal, de létezik belőle ezüst változat is, fémszínű lábakon. Jóleső részlet, hogy a nagyobb modellek mintájára megmaradt a hátsó oldal szélein lévő fogantyú. A készülékház rack szekrénybe is telepíthető, de a behelyezésre szolgáló füleket külön kell megrendelni.

Az előlap alján, hosszú mélyedésben sorakozik a gyártótól megszokott, lebegő hatású be-kikapcsoló, két állapotjelző LED (amelyek lágy kék fénnyel világítanak aktív üzemállapotban) és egy túlmelegedésre figyelmeztető piros LED. Az összkép hifi viszonylatban picit díszes, ugyanakkor a lapos profil ellenére meglehetősen masszív érzetű. Egyetlen lemez képezi a tetőt és a két szélső oldalt, ennek ellenére az A 23+ egyáltalán nem zörög úgy, mint egyes kommersz, fapados erősítők.

A belsőt mutató fotókon és a hátsó oldal csatlakozóin is egyértelműen látható, hogy tesztalanyunk áramköre szimmetrikus felépítésű. A bal oldali Turn On Options feliratú mező nem szokványos lehetőségeket kínál. Itt helyezkedik el a korábban említett kapcsoló, amellyel kiválaszthatjuk, hogy bemeneti jel vagy trigger kábel által kapcsoljon be az erősítő. Az alapértelmezett üzemmód manuális, ami azt jelenti, hogy csak az előlapi gombbal kapcsolható be vagy ki az elektronika. Külön érdekesség, hogy apró tekerőgombot is helyeztek ide, amellyel beállítható, hogy gyengébb, vagy éppen csak erősebb jel érzékelése esetén kapcsoljon be az elektronika.

A bemeneti modul XLR vagy RCA kábelt fogad. Kapcsolóval választható ki, hogy melyik szóljon a kettő közül. Az RCA bemenet mellé helyeztek egy Loop Output nevű kimenetet is. Ennek előnye, hogy a jobb és bal csatorna jele is tovább fűzhető egy második végerősítő, vagy aktív mélysugárzó(k) felé. A Parasound középre pozícionált egy módválasztó kapcsolót, amellyel hídba kötött monó, vagy hagyományos sztereó állapotba küldhető az elektronika. A gyártó inkább utóbbit, vagyis a sztereó alapbeállítást javasolja. Főleg azért, mert Bridged Mono üzemmódban az A 23+ teljesítménye 600 wattra is nőhet, amitől sok hangsugárzó megsérülhet. Azt javasolják, hogy ha a felhasználó mindenképpen teljesítmény növeléssel kacérkodna, akkor inkább válassza a kettős erősítést (bi-amping).

Használat közben

A tesztelésre Zidoo NEO Alpha hálózati médialejátszóval párosítottuk. Utóbbi előerősítőként funkcionált, szimmetrikus XLR hangkimenetére csatlakoztattuk tesztalanyunkat, amely először B&W 705 S2, majd Atlantic Technology AT-1 álló hangfalakat hajtott. Mindez 25 négyzetméteres szobában volt beüzemelve.

Az A 23+ mindkét rendszerben ugyanolyan stabilan és zökkenőmentesen működött. Automatikus jelérzékelő funkciója nem okozott csalódást. Ahogy a Zidoo vagy RME jelet küldött neki az előre beállított erősségi szint fölött, 3 másodpercen belül már üzemkészen hajtotta a hangsugárzókat. Ha a forrást kikapcsoltuk és 10 percig nem kapott jelet, akkor a Parasound automatikusan visszalépett készenléti módba. Huzamosabb használat után közepesen átmelegedett a tetőlemez, az előlap is langyossá vált. A melegedés ilyen mértékben még teljesen normális jelenség, ezért nem kellett aggódnunk miatta. A teszthez használt környezetben megfelelő szellőzésben részesült így egyszer sem vált riasztóan forróvá az elektronika, órákig tartó filmnézés vagy zenehallgatás után sem.

Hangminőség

A 705 S2 és az AT-1 is régóta állomásozott szerkesztőségünkben, sok elektronikával voltak már párosítva. Ezért bizakodásra adott okot, hogy az A 23+ szinte teljesen érintetlenül hagyta mindkét hangfal általunk megismert karakterét. Mélyhangokban enyhe mértékű játékossággal egészült ki, de közben a basszusok árnyalatai is gazdag érzetűek voltak. A B&W esetében inkább a pontosság volt hangsúlyos, enyhén fényes mellékízzel (átlagos szobaakusztika miatt). Az AT-1 jóval megbocsátóbb és barátságosabb módon ábrázolta a zenét, köszönhetően lágy dóm magassugárzójának. Ezzel nem a két hangfalat akartuk versenyeztetni. Pusztán arra szerettünk volna kitérni, hogy a végerősítő szinte teljesen érintetlenül hagyta a hangfalak alapvető tulajdonságait. Úgy is lehetne fogalmazni, hogy mindkét dobozból a határozottan igyekezett kihozni a valódi énjüket. De mi a helyzet az erővel?

A Parasound A 23+ a Halo sorozat jelenlegi legkisebb sztereó végerősítője, de a gyártó teljes kínálatában és általános hifi viszonylatban egyáltalán nem gyenge. 25 négyzetméteres szobánkat szükség esetén bivalyerős ütemek és masszív lábdob impulzusok töltötték meg. A hangerő önmagában nem minden, mert feleennyibe kerülő erősítőket is hallottunk már rendkívül hangosan szólni. Ahol John Curl és a Parasound csapatának szakértelme megmutatkozott, az a kontroll és zavartalanság volt. Utóbbi alatt értendő, hogy erősebb terhelésen sem rogyott össze a basszus és megmaradt a dinamikaelosztás. Az AB osztályú erősítőknél olykor tapasztaltuk, hogy kisebb terhelésen csökkent a részletességük. Az A 23+ halk járatás esetén is átlagon felüli dinamikával és finom részletességgel hagyta megszólalni a zenét.

Yuja Wang - Ravel Piano Concertos c. albumába belehallgatva széles színpadot kaptunk, kiváló felbontással. A térmélység közepes volt, a hátrébb eső hangok nem váltak le teljes mértékben a hangsugárzókról, viszont a zenészek közti szeparáció dicséretet érdemelt. Hogy énekhangra is sor kerüljön, ezután Gregory Porter - Quizas, Quizas, Quizas c. nagyzenekarral kísért dala következett. Szép kerek mélyhangok úsztak ki a hangrendszerből kisebb terhelésen is. Tetszett az énekhang áttetsző, transzparens jellege. A háttérben kísérő zenészek kicsit Porter nyakában ügyködtek, de a textúrát és az energia elosztást nem lehetett kifogásolni.

A viszonylag rövid pórázon tartott mélységet nagy függőleges ábrázolás kompenzálta. Utóbbiról orgonajáték hallgatása közben győződhettünk meg (Midnight at Notre-Dame c. album). Tetszett a festői, oldalra és felfelé kitárulkozó színpad, mellette a szépen kontrollált mélyhangok is segítettek elmerülni a monumentális zenében. Ennél a térmikrofonozott hangfelvételnél képtelenek voltunk rámutatni a Parasound saját hangjára, csak a dallamok és érzelmek domináltak. Ha a zenei stílus azt kívánta, akkor bútorrezgető basszusban sem volt hiány. Utóbbit remekül igazolták a Massive Attack - Angel és a Hedegaard - Ratchets c. számok. Ráadásul a kolosszális basszus mellett megmaradt a szélesedő, magasra nyújtózó sztereó színpad is. Tesztalanyunk nem dúsította feleslegesen a mélyhangokat, de ha feljebb emeltük a jelszintet (hangerőt), automatikusan vette a lapot és szabadjára engedte a benne lakozó erőt. Lejátszott műsortól függetlenül, az A 23+ szépen egyensúlyozott a határozottság és játékosság között. A részleteket tisztelettudóan kezelte, de közben mellőzte, hogy unalmassá váljon.

Végszó

A Parasound Halo A 23+ előnyei közé tartozik, hogy az átlagos AB osztályú erősítők többségétől eltérően kis terhelésen is finom részletességre képes. Erősebb járatás esetén megmutatja a benne rejlő, komoly tartalékokat. Jó hangsugárzóval és kábelezéssel megőrzi definiált karakterét akkor is, ha magasabb hangnyomásra kerül sor. Zenehallgatás során lehet figyelni a zenészeket és az atmoszférát. Az erősítő saját hangja szinte egyáltalán nem érzékelhető, legfeljebb az átlagnál kicsit energikusabb mélyhangokban mutatkozik meg. Színpad tagolása ügyes, térszélessége meggyőző, de térmélysége a mi rendszereinkben kissé korlátozottnak tűnt. Aki azt szeretné, hogy jobban köddé váljanak hangsugárzói, annak feltételezhetően inkább az A 21+ irányában érdemes gondolkozni. Az A 23+ még nem mindig garantál teljesen leváló, holografikus sztereó középpontot, viszont intimitásban és közvetlenségben rendkívül meggyőző. Okos kombinációja a fegyelemnek és élvezetességnek, közepes szobákba untig elég, ezért nekünk kifejezetten tetszett!

1 2

Következő oldal >