Panasonic plazma tévék a CES-en

2013. január 10., csütörtök, 13:10

Panasonic Panasonic TV Panasonic plazma plazma TV Panasonic Viera 3D TV Smart Viera ZT60 VT60 GT60 ST60 S60 X60 CES CES 2013 kiállítás

Természetesen rengeteg újdonsággal jelentkezett a Panasonic is a CES-en, melyek közül most a tévéket emeljük ki, azokról adunk hírt Kedves Olvasóinknak. Szokás szerint egyelőre csak az USA piacára szánt palettát mutatták be, ettől akár lényegesen is eltérhet az európai választék.

Az ál és valódi hírekben megfogalmazott gazdasági nehézségek egyáltalán nem vehetőek észre az idei felhozatalban. Körülbelül 30 új Smart Viera HDTV plazma és LCD modellt kínálnak.

Panasonic ZT60 plazma TV

Legérdekesebbnek a plazmák csúcsát képviselő ZT60 széria tűnik, benne a teljesen új fejlesztésű Studio Master Panel, mely a korábban sokak által hiányolt és reklamált 60 colos méretben is kelleti magát. Üröm az örömben, hogy ez egyben a legkisebb is. Nagyobb testvére 65 colos képátlóval büszkélkedik, ám van valami, amit viszont nem tudunk dicsérni, az a HDMI bemeneteket érintő spórolás, csak három darabot szereltek a zászlóshajóra.

Panasonic ZT60 plazma TV

Idén is lesz, illetve van VT sorozat és a méretválasztékban szintén a nagyobbakra koncentrálódás vehető észre: nincs 50-es képátlójú, csak 55, 60 és 65 colos.

Panasonic VT60 plazma TV kamerája

A GT kikerült a pixisből, de ha a pletykáknak hinni lehet, Európában tovább él ez a széria. Azt is reméljük, hogy a tavalyinál kedvezőbb árazással, mivel nem második, hanem harmadik lesz a rangsorban!

A CES-en felsorakoztatott tévék között az ST60 a következő lépcsőfok, ebből már 50 colos a legkisebb és feltehetően ez fog örvendeni a legnagyobb népszerűségnek, mert szolgáltatásainak listája, műszaki adatai és a demófilmek tanúsága szerint átlagon felüli igényeket is képes kielégíteni.

Ezzel vége is a 3D képes plazmatévék sorának, a 42 colossal induló S60-asok csak kétdimenziós megjelenítésre képesek, amit szintén sokan hiányoltak a tavalyi kínálatból.

Nagyon sokan temették a HD-ready felbontást, de a jóslatok tévesnek bizonyultak, idén is kaphatóak X60 néven, 42 és 50 colos képátlóval.

www.panasonic.hu

Panasonic S60 plazma TV

 

További cikkek:

Impresszum

Főszerkesztő:
Zsóka Krisztián
email: zsoka.krisztian@av-online.hu

Kapcsolatfelvétel:
info@av-online.hu
telefon: +36-30-2272035

Kiadó:

Future Life Kft.
Future Life Kft.

3535 Miskolc, Fényesvölgyi u. 16. 1/3.

 

Kapcsolat

Kérdése merült fel a szórakoztató elektronika rejtekében?
Írjon nekünk: info@av-online.hu

Médiaajánlat

Személyre szabott ajánlatért írjon a info@av-online.hu címre.