Musical Fidelity MX-HPA fejhallgató erősítő teszt

Maximalisták játékszere

2016. szeptember 1., csütörtök, 18:10

Musical Fidelity audio hifi erősítő fejhallgató fejhallgató erősítő erősítő teszt hifi teszt fejhallgató erősítő teszt Musical Fidelity erősítő Musical Fidelity fejhallgató erősítő

Meg kell hozzá találnunk a megfelelő fejhallgatót, forráseszközt és minőségi zenéket, de azután a Musical Fidelity MX-HPA aligha hibáztatható bármiért is.

Minek erősítő... egy fejhallgatónak?

Kérdezhetik laikus olvasóink. Az Musical Fidelity MX-HPA olyan magas impedanciájú, high end kategóriás fejhallgatókhoz készült, melyek képesek analitikus részletábrázolásra. E kifinomult készülékek karaktere nagy hangerőn könnyen eltorzulhat, ha a meghajtásra szolgáló elektronika nem képes kordában tartani, alacsony zajszint mellett felerősíteni a fogadott jelet. Mivel ma egyre több cég készít alacsony impedanciájú rendszereket, az ultra-nagy teljesítményű fejhallgató erősítők létjogosultsága is csökken. Ettől függetlenül vannak olyan mestermunkák, mint a minket is rabul ejtő Sennheiser HD 800 S, melyek meghálálják a tiszta hajtást.

A fejhallgatók evolúciójának aktuális metszetében két fő húzóágat figyelhetünk meg. Az otthonra, és az utazásra alkalmas rendszereket. A két kategória közt léteznek áthidaló megoldások (mint pl. az Astell & Kern mobil audio lejátszói), ám kétségkívül a négy fal közé szánt komponensekkel érhető el a legjobb hangminőség, mivel náluk az ár és a méret nem függ egymástól. Bruttó 299 999 forintos árcédulájával az MX-HPA nem a legolcsóbbak közé tartozik. Sőt, egy kézzel meg tudjuk számolni a nála drágább, nálunk korábban vendégeskedő dedikált (tehát ezt az egyetlen funkciót betöltő) fejhallgató erősítőket. Léteznek sokkal drágább vetélytársak, ám azok vagy nem kaphatóak az itthoni boltokban (a félmillió forint fölötti fejhallgató erősítők zömét tesztelési lehetőség nélkül, csak előleg kifizetése mellett rendelhetjük meg), vagy pedig elektroncsövesek.

Összességében két tényezőt kell szem előtt tartanunk. Egyrészt, hogy a Musical Fidelity fejhallgató erősítője nem átlagfelhasználásra, hanem audiofil minőségű zenehallgatáshoz készült. Másrészt pedig az, hogy nem tartalmaz DAC-ot, csak viszonylagos hátrány. A mi perspektívánkból inkább pozitívum. Elvégre így mi illeszthetünk hozzá partnert. Pontosan olyan DAC-ot fűzhetünk elé, amelynek szolgáltatásaira nekünk konkrétan szükségünk van. Ha csak egy USB port kell a laptopunk miatt, ámen. Ha hálózati médialejátszóra vágyunk, akkor pedig akár egy Pioneer N-50-hez hasonló tudású eszközt is választhatunk. Csak rajtunk, és persze a pénztárcánkon áll, hogy mit szeretnénk hallgatni és milyen minőségben. Az MX-HPA kompetenciája kimerül annyiban, hogy a jel, amit megkap, lehetőleg roncsolás nélkül haladjon tovább.

Külsőségek

A Musical Fidelity készülékeihez illő módon ezúttal is letisztult, fegyelmezett külsővel volt dolgunk. Az MX-HPA házát eloxált alumínium lemezekből szerelték össze. Az élek és szegélyek íveket, vagy extra csiszolást kaptak, így a dobozt könnyen kézbe tudtuk venni, a csatlakozókhoz is gondtalanul hozzáférhettünk.

Az előlap olyannyira puritán, hogy már inkább művészi, mint indusztriális. Az embléma és a típusnév parányi betűkkel szerepel rajta csupán, ami pozitív irányban fokozza a diszkréciót. A potméter, fejhallgató erősítő viszonylatban hatalmasnak számít, 37 mm-es átmérőjének köszönhetően apró fokozatokban is állítható, mechanikája finom mozgású. Eleinte azt hittük, hogy gondot fog okozni a szinte előlapba süllyedő profilja miatt, mivel így nehéz megfogni, de érzékenységét jól eltalálták, aminek köszönhetően ujjbegyünkkel is könnyedén tudtuk forgatni.

A kellemes tapintású, szinte fehér alumínium előlap közepén sötétlő masszív XLR kimenetek akaratlanul is vizuális kontrasztot eredményeztek. Az MX-HPA teljesen szimmetrikus erősítő, így a megfelelő kábellel megoldható, hogy az XLR bemeneten érkező jel azonos csatolófelületen távozzon. Ami egyeseknek gondot fog jelenteni, hogy a legtöbb high end fejhallgatóhoz nem mellékelnek kettős XLR dugót, ha mégis, akkor a gyártók manapság inkább a 4-tűs apa fejet szorgalmazzák. Szerencsére a felhasználó nincsen rákényszerülve, hogy ilyen spéci vezetéket szerezzen, mivel az MX-HPA kimenetei kombináltak, 6,3 mm-es Jack dugót is befogadnak. Utóbbi esetén két fejhallgatót is képes hajtani.

A különleges vezeték híján elkezdtünk kicsit kutakodni a témában, hogy valamilyen úton-módon kamatoztatni tudjuk a kettős XLR kimenet meglétét. Így jutottunk a KáCsa Audió Kft. boltjába, ahol végül két opció közül választhattunk. Referencia fülesünk (Sennheiser HD 800 S) számára egy ADL gyártmányú, jobbos-balos XLR csatlakozófejes vezeték (ami a készüléktől a fejhallgatóig, toldás nélküli jelfolyamot biztosít) bruttó 87 000 forintba került volna, ám ilyet csak rendelésre hoznak, nekünk addigra pedig vissza kellett adnunk az erősítőt. Ellenben voltak olyan készségesek a KáCsa szakemberei, hogy helyben összeszereljenek nekünk egy arany középutat képező átalakítót, mely két XLR apából transzformálódott át a HD 800-zal kompatibilis, 4-tűs anyává. Ez persze nem azonos mondjuk egy ADL kábel kialakításával, de így már teljes gőzzel tudtuk hajtani az MX-HPA áramkörét.

A különleges kimenet összességében elkönyvelhető jövőbiztos extrának, ami opcionális tuningot tesz lehetővé (az eddig általunk kipróbált fejhallgató erősítők mindegyike jobb hangot nyújtott szimmetrikus kimeneten), de hogy a karakter mitől lesz más, arra válaszolunk a "Hangminőség" c. bekezdésben.

Baloldalt parányi kétállású kapcsolók sorakoznak, melyekkel a jelszint erősségét illetve az aktuális bemenetet választhattuk ki. Az ugyanilyen kialakítású, legelső "gomb" pedig ki és bekapcsolásra szolgál. Efölött narancssárga vagy kék fény mutatja az elektronika üzemállapotát. Eleinte furcsának tűnt, hogy a billenőkapcsolót lefelé kell kattintani ON állapothoz, de néhány nap után (és az állapotjelző LED segítségével) megszoktuk.

A hátlap sem kevésbé szép. Minimalizmusáról külön cikket lehetne írni. Egy pár XLR és RCA közül választhatunk, mindkettő minősége kifogástalan, mondhatni stúdió-jellegű. A beépített tápegységhez standard IEC-27 tápkábelre volt szükség, így bátorkodtunk alkalmazni egyik, saját referenciaként tartott, IsoTek EVO3 Premier kábelünket.

Beüzemelés, meghallgatás

Egyébként kifejezetten az MX-HPA mellé illeszthető DA konvertert is kínál a gyártó MX-DAC néven, amennyiben még nincs otthon kialakított készüléklánc. Mi két konfigurációba illesztettük be tesztalanyunkat. Először egy Meridian Director kimenetére kötöttük, a zenét pedig Windows 10 operációs rendszerű, JRiver médialejátszót futtató PC-ről játszottuk. Ezt követően az évek óta referencia DAC-ként használt Pioneer N-50 lépett akcióba, melynek előlapi USB bemenetére veszteségmentes fájlokkal telepakolt háttértárat biggyesztettünk. A DA konverterek és a fejhallgató erősítő közé AudioQuest valamint HiDiamond RCA kábel került.

A fentebb említett vezetékeket nem találomra választottuk ki, más típusokkal a mi ízlésünknek túl nyers hangot produkált a rendszer. Aztán ahogy megszűntek a zavaró mellékhatások, elindítottunk véletlenszerűen egy számot a számítógépen (történetesen a Blues & Grass - You Lied c. felvételt). Azonnali szemöldökvonogatást követően letettük a távvezérlőt, és hagytuk, hogy végig menjen a dal. Aztán kibővítettük a lejátszási listát, és amíg a végére nem értünk, legyökereztünk a kanapén.

Persze, a természetes dinamizmusért és a gazdag részletekért a HD 800 S is sokat tett, az elképesztően stabil, transzparens és légies hangszínpad viszont a profi elektronika nélkül nem valósulhatott volna meg. Az ének betonstabilan állt fel. A háttérzenei jellegű jelszintnél feljebb merészkedtünk, és ömleni kezdtek a részletek. Melody Garlot éneke az If I?m Lucky alatt (Charlie Haden - Sophisticated Ladies) csiklandóssá tett minket. Nem vicc, tényleg simogatóan hatott ránk az intim csupaszságú vokál, a szavak végén felpattanó mássalhangzók pedig bolhaként ugrottak a dobhártyánkig. Minden más irányból jött. Az ének körülöttünk, a homlokunk felől és az agyunkban is megjelent egyazon időben, a hangszerek pedig külön-külön, mindegyik más szögből érkezett felénk.

Herbie Hancock Watermelon Man-je is magával ragadott minket, pedig ezt a számot rendesen megutáltuk az elmúlt években, unalomig hallgattuk már, másfelől nem is különösebben dinamikus. A dob például súlytalan és erőtlen, mégis most valahogy tökéletesnek éreztük. A visszhangzó pánsíp és az örvénylő, mindenhova szétúszó hangeffektusok közepén állva ez a szárazon kevert ütős hangszer képezte az egyetlen szilárd támaszt, amibe belekapaszkodhattunk. A fúvósok lecsengése önmagában gyönyörű volt. Nem csak simán elhalkultak, hanem gyengéden settenkedtek a néma semmibe. Minden parányi rezdülésre fel tudtunk figyelni anélkül, hogy fárasztó lett volna az eredmény.

Olivier Latry Notre Dame-ban rögzített, orgonán előadott Bach produkciója lélekőrlő, egyben magasztos élmény volt. Nem csak simán tisztán, hanem élettől telve hallottuk a gigászi hangszert. A jelenlétérzet miatt nem kellett többé gondolnunk a fejhallgatóra, vagy az elektronikára sem. Ahogy egyik műfajt kóstolgattuk a másik után, egyre inkább megértettük, hogy az ilyen készülékek nem csak a kedvenc zenéinket, hanem azok részegységeit, a hangszerek tulajdonságait is segítenek jobban megismerni. Joe Satriani - Slow Down Blues c. száma például teljesen nélkülözte a művészre jellemző könnyed metálos virtuózitást, eleve nem elektromos, hanem akusztikus gitárral kezdődött. Aki már fogott ilyen hangszert a kezébe, az újra érezheti a hideg fém érintését, a bundnyakon csúszkáló ujjak húrcsikorgató mellékzaját. A teljes referenciagyűjteményt végig hallgattuk újból, és hosszú idő után úgy, hogy egyik darab sem volt unalmas, jobban mondva újra érdekessé vált.

De mi a különbség az XLR és az RCA között? Nos, az eltérést nehéz egyértelműen megbecsülni, mivel DAC-ja válogatja. Az viszont tény, hogy a mi tesztünk során használt, RCA-s Director után a TEAC NT-503 szimmetrikus kimenetére váltva leesett az állunk. Amikor az erősítő XLR felületen fogadta és küldte tovább, az énekhang térbeli megjelenése meglódult, a komplett hangszínpad kontrasztja, mélysége kiéleződött, és a nagybőgő pendülése is sterilebb jellegűvé vált. Nem tudunk jobb szót annál, mint hogy úgymond megfogta a részleteket az XLR, és tisztábban közölte őket anélkül, hogy frusztrálóvá, vagy túl ércessé vált volna bármi is. Az egyik legjobb hangot hallottuk meg így, amit fejhallgatón keresztül valaha kaptunk, tehát megérte szórakozni a kábellel.

Végszó

Tessék elővenni a kedvenc zenéket. Nem netről letöltött audiofil tesztalbumokat és ismerősök által ajánlott, úgynevezett reference jazz lemezeket. A saját, évek óta hallgatott és unalomig ismert számokra gondolunk. Ehhez kell hozzátenni a legjobb fejhallgatót, amit az olvasó valaha kipróbált. Kelleni fog egy kényelmes ülőgarnitúra is. És persze egy jó DAC, a rácsatlakoztatott MX-HPA erősítővel. Ha ezek a körülmények adottak, akkor szerintünk mindenki rájön, hogy miért aggattunk Kiváló Termék cédulát a Musical Fidelity masinájára.

1 2

Következő oldal >