Látogatás a Philips fehérvári gyárában

2011. május 13., péntek, 10:55

Philips gyárlátogatás Philips gyár beszámoló

Aki az M7-esen tart a Balaton vagy az Adria felé, már biztosan felfigyelt arra a gyárkomplexumra ami Székesfehérvár mellett, az autópályával párhuzamosan húzódik. Bár itt nincsenek mérges füstöt eregető hatalmas kémények és olvadt műanyag vagy festék hígítójának szaga sem lengi be a környéket, a nagy csarnokokból, meg az azok között a levegőben hosszan húzódó titokzatos folyosóból azért sejteni lehet, hogy itt bizony valamit gyártanak.

Bizony itt készül a 21:9 képarányú LED TV. No de ne rohanjunk ennyire előre!

A Philips már 1925-ben megvetette lábát Magyarországon, nem kisebb vállalkozással mint a Philips Rádió és Elektronikai vállalattal. A kor jelentős szereplője azonban, ahogyan sok más cég is, áldozatul esett a XX. század viharainak és csak a rendszerváltás hajnalán, 1989-ben tért vissza.
Az 1992-ben alapított székesfehérvári üzem ma egy különlegesen sokoldalú és rugalmas egység. A cégóriás hazai jelenlétének van még egy jelentős képviselője, a Tamásiban működő lámpagyár ami mind gyártási módszereiben, mind rugalmasságában és termékeiben az élvonalhoz tartozik.

Székesfehérváron, ahol látogatásunkat tettük, a tekintélyes méretű és összetettségű központban nem csupán egy termékkör és az ahhoz kapcsolódó komponensek gyártása és összeszerelése történik. A Philips itt számos terméket gyárt, összeszerel vagy éppen csomagol és persze gondoskodik ezeknek a logisztikai igényeiről is.

Látogatásunk során az első csarnokban emeletes magasságú gépekkel nézhettünk farkasszemet. Mögöttük hatalmas polcrendszeren méretes ládák sorakoznak. A hatalmas csarnok végtelennek tűnő alkatrészkészletéből, a mellettünk elhaladó ládák egyikében fekete, formára préselt lemezek sorakoznak egymás mögött, szűkös, katonás rendben. Az árumozgató szinte észrevétlenül halad a tiszta padlón. Ez az egy fuvar legalább 200db tv hátlapját viszi és van még hasonló láda megszámlálhatatlanul sok.

GyárlátogatásGyárlátogatásGyárlátogatásGyárlátogatásGyárlátogatásGyárlátogatásGyárlátogatásGyárlátogatásGyárlátogatásGyárlátogatásGyárlátogatás

A következő csarnokba belépve egy különlegesen változatos és elsőre még rendezettségében is kissé kuszának tűnő világ tárult elénk. Az egymás mögött sorakozó utcák, gyártó és összeszerelősorok vagy éppen csomagoló állomások nem a megszokott, végtelenségig ismétlődő, egyforma képet mutatták. Az egyes sorok arculata néha csak kissé különböző, máskor azonban teljesen eltérő. Az egyetlen közös a sok gyártósoron a sok szorgos emberi kéz.

A szorgos gépek és kezek között azonban van egy hely, ahol ottjártunkkor egy csepp mozgás sem volt. Itt a kész TV-k sorakoznak beüzemelve, tesztelés közben. A látványt bármely nagy áruház megirigyelhetné. Ennyi bekapcsolt tévé és ekkora teljes képfelület talán sehol máshol nincs az országban. Itt azt is megtudtuk, hogy az új típusok első ezer darabját különösen nagy figyelemmel, és az átlagosnál jóval hosszabban tesztelik. A legfőbb ellenség a rejtett hibával útnak induló készülék, a legféltettebb kincs pedig a Philips hírneve. Épp ezért, a sajtó is maximálisan el volt tiltva az alkatrészek vagy készülékek érintésétől is.

A teszt alatt álló tévék utcája mögött egy hosszú gyártósoron épp felső-középkategóriás modellek készültek. A következő soron pedig a mostanság oly sokat emlegetett 21:9-es képarányú 3D LED TV-k. Ezen a helyen feltűnő különbség volt az egy készülékre jutó dolgozók nagy száma, illetve a futószalag-jelleg hiánya. Láthatóan több figyelmet szenteltek még az egyes csavarok beillesztésének is, a képbeállításról nem is beszélve. Bizony, itt még egy apró beállítószoba is feltűnt a gyártósor mögött.

Az elkészült tévék következő állomása a már korábban említett teszt, majd a csomagoló. Majd, ahogyan az ma már természetes, a csomagolás is megkapja a maga csomagolását. Vagyis az egyesével csomagolt termékek raklapokra kerülnek, a raklapok hármasával egymásra állnak, ezek a tornyok pedig egy nagy fóliázógépbe kerültek. A végeredmény, a magas TV-torony egy automata lifthez került. Itt kezdődik a kész termékek útja az autópályáról is látható hosszú, föld felett épített folyosón, teljesen automatizáltan, a nem messze található logisztikai központig. Ezek után, a készülékek már egyenesen a boltok felé indulhatnak, hogy megkívánjuk, megkedveljük őket és végül hazavigyünk egyet közülük.

Az ottjártunkkor útjukra indított készülékek között voltak a legújabb 3D-s, 21:9 képarányú modellek is, amik közül hamarosan mi is tesztre foghatunk egy példányt!

A túra ezzel azonban még nem ért véget. A gyár tágas folyosóján haladva, az egymást követő tv rakományokat kerülgetve láthattunk még borotvákat amint épp megkapják kiegészítőiket és csomagolásukat. Láthattunk rengeteg felhasználásra váró alkatrészt, 3D TV-t kalibrálás közben, figyelmeztető táblákat és pontgyűjtőket amik az üzemzavar és balesetmenetes működést hirdetik.

A Philips magyarországi tevékenysége a felső kategóriás TV és házimozigyártáson, a már említett borotva és egyéb kis-termékek csomagolásán túl kiterjed a regionális logisztikai szervezésre is, ami egy kicsit felértékeli hazánk szerepét a régióban. Ahogyan a Tamásiban működő, ezévtől már led alapú világítótesteket is készítő lámpagyárra is büszkék lehetünk.
Bár a legféltettebb titkokat nem sikerült kifürkészni, így is sokat megtudhattunk az egyik hazánkban működő elektronikai cégről. Jó volt látni, hogy Székesfehérvár az igényes tv-gyártás egyik fővárosa.

 

További cikkek:

Impresszum

Főszerkesztő:
Zsóka Krisztián
email: zsoka.krisztian@av-online.hu

Kapcsolatfelvétel:
info@av-online.hu
telefon: +36-30-2272035

Kiadó:

Future Life Kft.
Future Life Kft.

3535 Miskolc, Fényesvölgyi u. 16. 1/3.

 

Kapcsolat

Kérdése merült fel a szórakoztató elektronika rejtekében?
Írjon nekünk: info@av-online.hu

Médiaajánlat

Személyre szabott ajánlatért írjon a info@av-online.hu címre.