Klipsch R-620F álló hangfal teszt

2018. szeptember 17., hétfő, 20:15

Klipsch audio hifi hangfal Klipsch hangfal hifi hangfal hangfal teszt Klipsch hangfal teszt hifi hangfal teszt

A tradicionális amerikai hangfalgyártó nemrég felfrissítette Reference sorozatát, mely a tapasztaltabb hifis fülnek kissé furcsán cseng, hiszen a Klipsch ezen termékcsaládja sokkal inkább a belépő- és középkategóriát képviseli, mintsem a "referencia" modelleket. Ettől függetlenül nagyon jót tett a hangfalak külsejének és belsejének is ez a kis ráncfelvarrás, mellyel az igényes zenehallgatás, vagy a haladóbb házimozizás világába már kifejezetten korrekt áron léphetnek be az arra vágyók. Mindezt úgy, hogy a szemet gyönyörködtető jellegzetes Klipsch stílus megmaradt, sőt dögösebb lett. A Reference termékcsalád egyik belépő tagjával, az R-620F álló hangsugárzóval töltöttünk pár kellemes hetet.

Tradicionális modernizálás

A siker receptje adott, és a Klipsch bizony nagyon be is talált vele. A hifi világa napjainkra olyan szinten zsúfolt, hogy nagyon nehéz valami olyat kiokoskodni, amitől egy márka sikeres és széles körben keresett lesz. Audiofil hangzás elérhető áron? Mindenkinek ez a szlogenje. Egyedi innovatív dizájn? Hát persze, szintén az összes gyártó ezt harsogja, mégis mindig az egyéni ízlés dönt. Sokszor (személyes tapasztalat) győz vásárláskor a külső a 2-3 meghallgatott hangfal között, ha a hangzásban csak elhanyagolható különbséget érez a vásárló a kevésbé vonzó külsejű, de jobb hangú modellekhez képest. Egy viszont tény: tölcséres magassugárzó, tekinteteket vonzó, állati dögös, réz membránok, és mellé jó hangzás. Ennyi, és semmi több. Bombasiker világszerte! Ez az a külső, amire eddig szinte mindenki elismerően bólogatott, mert egyszerűen jól néz ki minden nappaliban, demó- vagy házimozi szobában és ugyanúgy magára vonzza az avatatlan és a tapasztaltabb emberek figyelmét is.

Szerencsére a Klipsch nem éri be ennyivel, és mi személyesen is sok modellt teszteltünk már a belépő kategóriától egészen a milliós csúcs monstrumokig, de az minden esetben kijelenthető volt, hogy a Klipschek hangzásban is hozzák az elvárható magas színvonalat. Házimozi felhasználásra abszolút a kategóriája él lovasa a Klipsch, de sztereó felhasználásnál is pozitív tapasztalataink voltak eddig.

De térjünk vissza főhősünkhöz. A Klipsch R-620F a Reference sorozat három álló hangsugárzójából a középső az R-820F és az R-610F között, tehát vélhetően az egyik leguniverzálisabban felhasználható mértet képviseli. Ezeken kívül házimozi és Atmos sugárzók állnak rendelkezésre, de jelenlegi tesztünk csak a sztereó képességeket vizslatta.

A Klipsch R-620F külseje megtartotta a jellegzetes stílusjegyeket, ám közelebbről nézve mégis feltűnnek azok a változások, melyek felfrissítették az eddigi optikát. Az igényesen és precízen fóliázott MDF doboz megszokott fekete színét egy kis antracittal bolondították meg, ami az egész előlapot sokkal impozánsabbá varázsolta, melyre egy teljes méretű mágneses rögzítésű takaróselyem helyezhető fel, igény esetén. A hangszórók csavarjait eltűntetni manapság már nem olyan menő az olcsóbb kategóriákban, amit a Klipsch remekül ki is használt, mert ezzel az indusztriális stílussal véleményünk szerint nagyon betaláltak a mérnökök. Ami az egész összképet tovább javítja, az nem más, mint a pár száz forintos, fröccsöntött műanyag talp(ak), melyek túlzással sem nevezhetőek minőséginek, ráadásul nem is szintezhetőek, és mégis az egyik legmutatósabb darab az elmúlt időben. Ráadás, hogy a dobozokat néhány fokkal megdönti hátra, amivel tökéletesen a hallgató irányába állítja a szórási szöget, ahogy a nagyobb tesóknál is.

Az R-620F hátulja szintén nem a már megszokott látványt mutatta. A hátlap ugyanazt az antracit fóliázást kapta, amit a hangfal eleje, mellyel nagyon jól néz ki, bár sokat úgysem látjuk.

Izgalmas részlet a légáramlást hatékonyan kezelő, négyszögletes Tractrix reflex-tölcsér is, melyet az R-620F szintén a legnagyobb rokonaitól örökölt. Az alatta található kábelcsatlakozó terminál csak egyszeres kábelezést tesz lehetővé, és semmi különösebb extrát sem tartalmaznak. Az egyszerű piros/fekete műanyag szorítók tökéletesen ellátják a feladatukat és ebben a kategóriában nem is lenne sok értelme, hogy dupla kábelezést is fogadjanak.

A technikai részletekbe nem tudtunk annyira elmerülni, mivel a hangszórókészlet és a hangváltó eltávolításakor, csak a szokásosnak mondható látvány tárult elénk. Az utóbbi, teljesen elfogadható minőségű komponensekből áll, de a végletekig le van egyszerűsítve, nyilván ilyen összegért nem várhatunk itt csodát.

A Tractrix tölcséres LTS (Linear Travel Suspension) magassugárzó lineáris felfüggesztéssel büszkélkedhet, ám a látványa alapján inkább csak kielégítő teljesítményt várhatunk tőle mintsem kifinomult professzionális előadást. A tölcsér mögött megbújó mágnes mérete akkora, mint egy vékonyabb pilóta keksz, ezzel szemben a 16,5 cm-es jellegzetes és rendkívül merev, rézbevonatú IMG (Injection Molded Graphite) membrános mélyközép sugárzó ikrek, már tisztességes méretű mágnest kaptak a kosaruk alá.

A doboz belsejébe minimális mennyiségű tompító anyag jutott, ám annál több merevítéssel látták el optimális szilárdság érdekében, ami viszont ritkaságszámba megy ezen a szinten.

Adott tehát egy nagyon dögös, felfrissített külsejű, jól megépített masszív hangsugárzó páros, melynek elődei már több ízben bizonyítottak a kategóriájukban, így már csak az volt a kérdés, hogy a hangjuk milyen.

Meghallgatás

A meghallgatáshoz egy 30 négyzetméter körüli átlagosan berendezett helyiséget tartottunk optimálisnak a Klipsch méreteihez, a láncban pedig Naim és Synthesis elektronikák szolgáltatták az erőt és a dallamokat.

Az eddigi Klipsch modellekre is jellemző magas érzékenység itt is rányomta bélyegét az első percek tapasztalataira. A 96 dB jócskán meghaladja az átlagot, amely a zenehallgatás megkezdésekor már olyan jelszinten is magabiztosan és izmosan szólalt meg, ahol például egy állványos hangsugárzó legfeljebb piszmogna. Több mint egy hetes járatásra volt szükség mire előbújtak azok a megszokott basszusok, amiket vártunk ettől a párostól, de utána napról napra csak élvezetesebb lett a hangzás. Mindig ott van a pakliban egy hátsó reflexes álló hangfalnál, hogy búgós dobozhanggal "kényeztet" majd minket, amíg el nem húzzuk a falaktól legalább egy méterre. A Klipsch R-620F kellemes meglepetést okozott, ugyanis 40-50 cm távolságból is nagyon megfogott és testes basszusokat kaptunk, bár lehetett volna gyorsabb és feszesebb ebben a szekcióban.

Oscar Peterson Trio, Dominic Miller, Andrea Razzauti, vagy éppen Dave Brubeck megszokott albumait hallgatva nem tudta túllépni a saját kategóriájának korlátait, ugyanakkor belecsempészett valami kis pluszt a saját egyéniségéből. Ritka, hogy ilyen összegért ilyen kellemes és erőteljes basszusokat kapjunk, de talán inkább a tölcséres magassugárzó tudja hozzátenni azt a kis egyediséget, ami vagy bejön a hallgatónak, vagy nem. Ezeknél az akusztikus muzsikáknál rendkívül részletgazdag előadást hallhattunk, amiből tényleg minden apró részlet előbújt, bár a magas frekvenciák nem tudták levetkőzni "olcsó" mivoltukat. Kissé magasba húzó karaktere inkább hatásvadásznak érződött, mint kifinomulnak, de az a tölcsér belsejében látott hangszóró után érthető is. Mégis nagyon transzparens és légies hangképet kaptunk a Klipsch-től, és éppen ez a magasba húzó karakter adta meg egy gitárpengésnek, egy dobseprűnek, vagy akár az énekhangoknak azt a tiszta és élethű energiáját, amitől olyan egyedi volt a hangzás. Ugyanez volt a helyzet elektronikus zenékre váltva, ahol szintén igyekeztünk sokféle stílust és előadót meghallgatni, mert tapasztalataink szerint ezeket a hangsugárzókat szintén nagyon széles körben kedvelik.

Yello, Daft Punk, Etherwood, Dj Shadow vagy Kraftwerk, teljesen mindegy, minden elektronikus stílus jól állt neki, és élvezettel játszotta el nekünk. Erő, dinamika és tisztaság, ugyanakkor, mivel ezeknél a zenéknél nincs kézzelfogható hangszer, melyek hangjának élethű visszaadásába beleizzadna a magassugárzó, sokkal kevésbé is kritizálható, mint korábban. Ami általánosságban elmondható a produkcióról, az hogy nagyon precíz és rendezett a sztereó színpad, ám egy bizonyos szintnél nem tud szélesebbre nyúlni, akárhogy helyezgettük a dobozokat, így hangszeres zenéknél a zenekar tagjai kissé közel kerültek egymáshoz, de így is kellően szellős maradt az előadás.

Rockosabb zenékre váltva már inkább megtaláltuk a Klipsch R-620F gyenge pontját. Korábbi tesztek alkalmával is feltűnt, hogy ez a stílus áll a legtávolabb ettől a tölcséres konstrukciótól, mert bár erőben és lendületben nem volt hiány, a hangfal magas frekvenciája egyszerűen túlzó, és fárasztóvá, zavaróvá válik, ha dögösebb metál, vagy rock zenéket nyúzunk rajtuk. Ez természetesen egy átlag felhasználónak csak akkor tűnne fel, ha sok egyéb hangsugárzót is hallott volna korábban, ahogy mi is, amúgy pillanatok alatt megszokható.

A teszt során szerencsés helyzetben voltunk, ugyanis rendkívül kellemes meglepetés ért minket, amikor a szintén nálunk vendégeskedő Synthesis Soprano (beszámoló hamarosan) csöves erősítőjének összesen 12 wattját uszítottuk a Klipschekre. Addig a Naim elektronika is nagyon jó hangot hozott ki a dobozokból, de egyrészt irreálisan nagy az eltérés árban (de jól ismerjük a hangját), másrészt az értékben sokkal jobban passzoló csöves erősítő, egyszerűen megszelídítette a tölcséres magassugárzó hangját, és ha lehetséges, még melegebbé, zeneibbé tette az előadást. Ezzel együtt a dinamikából és a testéből is vesztett valamelyest a Klipsch, de a 96 dB érzékenység, még mindig problémamentessé tette ennek a remek párosnak az működését.

Összegzés

A Klipsch R-620F még annyira új, hogy szinte meleg, ezért is megtisztelő érzés volt szinte előbb tesztelni, mint maga a forgalmazó a közönség elé tette volna. 240 000 Ft körüli árával a termékpaletta alsó lépcsőfokait elfoglaló hangfalpár nagyon sok tapasztalatból építkezik,és ez érződik a hangján is. A legújabb trendeket követve azonban egy nagyon friss, fiatalos és vagány külsőt álmodtak meg neki a mérnökök (és dizájnerek) amivel már önmagában, sztereó hangfalként is fel tud dobni bármilyen szobát, vagy helyiséget, és akkor még nem beszéltük arról, ha egy házimozi rendszerben gondolkodunk. A zenei stílusok nagy részével remekül elbír, de ami néhol a gyengesége, azt máshol erősségnek mutatja. Megépítése és kivitelezése nem kifogástalan, de az értékét tekintve nem tudunk belekötni. Rock és metál zenéken kívül bátran ajánljuk mindenkinek, főleg mert nincs szüksége erőműre, de vitathatatlan, hogy előnyére válik, ha az erőt ez esetben a kifinomultság váltja fel, például egy lágy, meleg karakterű, vagy éppen csöves erősítő formájában.

1 2

Következő oldal >