klangBilder 2017

Hifi kiállítás osztrák módra

2017. december 19., kedd, 05:10

klangBilder kiállítás beszámoló hifi hangfal hifi hangfal high end hifi kiállítás klangBilder 2017

Ismerjük és szeretjük a müncheni HIGH END vagy az ISE nyüzsgését. Mégis, van valami az osztrák fővárosban rendezett, csendes, nyugodt kiállításban, ami vonzóbbá teszi azoknál.

A klangBilder csak lazán követi a szállodákban tartott hifi kiállítások szokásait. A kiállítók nagy része, mintha nem tolongott volna a fogadó szint nagy termeiért. Még az amúgy nagy standokkal kiállító Pro-Ject is beérte néhány szigettel. Az igazán érdekes dolgok többsége az emelet kicsi szobáiban lapult, ám ez nem minden! A bécsi kiállítás másik jellegzetessége, hogy látszólag egy szűk közönségnek szól és teljesen hiányoznak a zörgő szatyrokkal érkezők és azok, akik mindenáron le szeretnének fotózni mindent a telefonjukkal, folyamatosan besétálva a hallgatók és a hangfalak közé. Ráadásul, itt mintha a zenei választék is egy kicsit merészebb lenne. Idén is éreztük, de a pár évvel ezelőtti eset a legjobb bizonyítéka, amikor is a lényegében zenebohócnak titulálható Helge Scneider lemezét hallottuk, amúgy kitűnő minőségben megszólalni, és erre senki a hallgatóságból egyetlen sértett hangot, egy árva fintort el nem eresztett.

A fogadószint legfontosabb "helyisége" a liftakna

Fenti kijelentésünk kemény, sőt igazságtalan is, de nem tehetünk úgy, mintha a probléma nem létezne. No de kezdjük az elején!

A fogadószinten a ruhatár mellett olyan, az audiofil világhoz lazán (sem) kötődő szolgáltatások fogadtak, mint a fotobox, vagy a bérelhető buli hangosítás. Két sarokban is álltak wurlitzerek. Az egyik mellett szépen felújított rádiók, no és egy eszelős, hangos kanapé is sorakozott, illetve volt itt még két autó, drágán beszerelt, de nem éppen jó hangú hifi rendszerrel. Szerencsére ezután tengernyi hanglemez vigasztalta az igényesebb látogatókat. Mellettük tovább haladva a SoReal Audio picike asztalán megnézhettünk pár egyedi, fül minta alapján készített fülhallgatót.

Az apró stand mögött pedig a hatalmas német hifi kereskedő hálózat, a Nubert birodalma várt, benne a cég saját termékei és egy kevés Musical Fidelity, Russel K. és egyebek. Jó lenne ezekről szépeket írni, de amikor ott játunk, nem sikerült igazán meggyőző hangokat kicsalogatni a rendszerekből. Arról nem beszélve, hogy a szomszédos Murray teremben Roomba robotporszívókat is sikerült kiállítani, ami már tényleg nem ide való. (Amúgy hifi rajongóként nekünk is vannak érveink a robot porszívók mellett.*) A földszinti termekből kilépve, még megpillantottunk két kis asztalt, a Conrad és hifi-Lounge cégek demójával, de ezeken egykettőre túlléptünk, mert meghallgatni igazán nem lehetett őket. Visszatérve, a bejárat közelébe, egy kicsit alaposabban megnéztük a Pro-Ject lemezjátszóit, bár ezek többségét itthon is láthatjuk.

Mögöttük, a Mississippi teremben Micromega elektronikával hajtottak épp egy pár Tannoy Cheviot hangfalat. Amit hallottunk az nem volt rossz. A falak mentén pedig ott sorakoztak az osztrák Audio Tuning által forgalmazott márkák. A következő, kisebb teremben, vagy inkább nagyobb szobában, a Soun’Arte demója zajlott. Érkezésünkkor épp a szokásos műszaki adatokat sorolta a kolléga. Amikor a hangfalakhoz érve 200 dB-es érzékenységről, sikerült pár szót elrebegni, mi leléptünk. Pedig a hang nem lett volna rossz.

Ezzel lényegében magunk mögött hagytuk a földszintet. Kétségtelen, hogy volt itt néhány kiváló készülék, csak épp vagy nem voltak bekötve, vagy nem sikerült őket megfelelő módon megszólaltani.

A szokásos bécsi hifi show az emeleten zajlik

Az imént leírtak alapján akár azt is hihetné a Kedves Olvasó, hogy nem szeretjük a bécsi kiállítást, pedig ez igen távol áll az igazságtól. A klangBilder egy remek rendezvény.

Az első szoba ahová betértünk a Hemiolia records-é volt, de mi szinte azonnal a Wiener Lautspecher Manufaktur (WLM) Stella típusú hangfalát kezdtük nézni és hallgatni. A kis doboz látványa fogott meg, de a hangja volt az, ami ott tartott. Hiába volt a magassugárzó helyén egy látszólag kutyaközönséges papírmembrán, a hang roppant kellemes volt. Ám mire belemelegedtünk volna a meghallgatásba, már át is invitáltak minket a következő szobába, ahol az osztrák hangfalgyártó egy nagyobb doboza, a Maria prototípusai álltak. Nos, a hang itt is igen kellemes volt, bár a hangszórókészlet ebben sem a megszokott. A középtartományt egyiptomi importból származó papirusz membránok adják, a magas egy kúpos közepű papír kónusz. A dobozok pedig, mint a kisebb Stella esetében is, nagy fa tömbökből lettek kimarva. Ez a módszer már ismerős lehet a Boenicke hangfalairól, amiknek a dobozait ugyanaz az üzem esztergálja, ami a WLM hangfalait is.

Az MDF vagy tömör fa a jobb?

A szemünknek és szívünknek nyilván a tömör fa kedvesebb, még akkor is, ha nem egyetlen, hatalmas tömbből készül, hanem egymás mellé ragasztott „gerendákból”. Ez sokkal szebb, mint a finom faőrlemény, ami az MDF alapja. Még akkor is, ha magát az MDF anyagot nem is látjuk, mert a doboz testét fóliával, vagy furnérral fedi a gyártó, és a hangszerek sem őrleményből, hanem nagyobb fa gerendákból, lécekből és lemezekből készülnek. Akkor a hangfalak többsége miért apróra darált farostból készül? Az egyik ok nyilván az ár. Az olyan hangfalaknak, mint a Boenicke vagy a WLM termékei, nem csak az esztergálása kerül sokba, de a felhasznált faanyagok válogatása és megadott minta szerinti összeillesztése, ragasztása is sok-sok munkát és odafigyelést követel. Az erezet megfelelő illesztése nem csak esztétikai kérdés, de a szerkezetben esetleg megbúvó anyagfeszültségek is ezen múlnak. A feszültség pedig hatással lehet a doboz rezonanciájára, sőt az élettartamára is. Ugyanis a fa száradásával, egy-egy ponton könnyen kialakulhatnak olyan repedések, amik lényegében tönkre teszik a dobozt. Ez ellen pedig csak részben tud a gyártó védekezni, az anyag lassú szárításával és figyelmes gyártással. Ahogy azt a cég képviselőjétől megtudtuk, a hangfalakra vigyázni kell egész élettartamuk alatt, óvva őket a nagy páratartalomváltozásoktól és hirtelen hőingadozástól.

A WLM szobájában a cég hangfalai mellett saját erősítőit dolgoztatta, illetve forrásként az innsbrucki DAS (Digitale Audio Systeme) zeneszervere működött. Érdekes módon, a DAS termékei nem csatlakoznak a megszokott online szolgáltatókhoz, tehát nincs Spotify vagy TIDAL. Helyette egy saját fejlesztésű szoftver, saját adatbázissal dolgozik. A cég ígérete szerint ez sokkal gyorsabban működik, mint a többi szolgáltatás, illetve sokkal szebb lemezborító képeket ad a konkurenseknél. A látottak alapján a gyorsaságot és szépséget mi is egyértelműen igazoljuk. A TIDAL stabilitási problémái mellett az is nyilvánvaló, hogy a sebesség is versenyképes. Persze a roon szolgáltatásával versenyeztetve lenne igazán érdekes az összehasonlítás.

A következő szobában a Live Act Audio bemutatójába futottunk. Egyebek között a Tannoyokéra emlékeztető, koaxiális hangszórók, hasított fára emlékeztető dobozokba lettek szerelve, a hangfalselyem helyén gumi húrok feszülnek, a hangszórók körül pedig nyitott hab szerkezetű burkolat van, ami akusztikailag talán nem is olyan rossz ötlet. A 10000 eurótól kezdődő árú dobozokról a gyors látogatás alatt két dolgot sikerült megállapítanunk. Egyrészt, a látványuk egészen szokatlan, némileg sokkoló. Másrészt a hangjuk, az összeállított rendszerben kimondottan felejthető.

Paltauf, Graz-ból.

A forrás az Ayon CD-35 és az Auralic Aries volt. A DAC szerepkörében MUTEC MC3+ USB modellek dolgoztak. A hangfalak meghajtásáról Paltauf erősítő gondoskodott, a tápszűrést pedig egy KECES-re bízták. A Paltauf kétutas, koaxiális hangfalai tetszetős, meggypiros színben pompáztak, de a burkolatáról, színéről természetesen a vásárló dönt a megrendelés pillanatában. A hang összességében kellemes volt, és itt tényleg csak annyit szeretnénk megjegyezni, hogy a fotókon is látható, hatalmas kristályok a hangfalak tetején nem annyira akusztikai célt szolgáltak, mint inkább a nézők szemeit szórakoztatták.

A folytatás egy olyan szoba volt, ami a high end iránti vágyakozás iskolapéldája lehetne. A SoReal Audio bemutatójának középpontjában ugyanis lemezjátszók álltak, vagy ha úgy tetszik, lemezjátszóvá összeállított, méretes alumínium darabok. Az elv a szokásos: a lemezjátszó rendelésre, igény szerint készül, az általunk kiválasztott hangkarral. Tehát, a hangkar és hangszedő, no meg a kábelezés, más cégek termékei. Mégis, mit kínál a gyártó az amúgy 3-6 millió forint körüli vételárért? Hatalmas, repülőgép-alumínium lapokból esztergált alapszerkezetet. Azt nem tudjuk meg, hogy az ötvözet az 5, 6 vagy 7000-es családból van, csak annyit, hogy repülőgép, mert az jól hangzik. Ha ez nem lenne elég, a cég emellett kövekkel, kavicsokkal, üveggömbökkel és EMF semlegesítővel kereskedik. Olyannal, amibe beteszünk két ceruzaelemet, letesszük a földre és minden jobb lesz… Persze a puding próbája az evés, szóval meghallgattuk és pontosan azt hallottuk, amire számítottunk, vagyis amit akartunk. Csapatunk egyik tagja semmit nem hallott, másik sejteni vélte a kereskedő által elmondott változást, a harmadik meg semmit nem hallott a saját belső röhögésétől. Persze a fenti morgásunk ellenére, a termékek (az értékelhetők) szépen megmunkáltak, így jó komponensei lehetnek egy nagyszerű high end rendszernek, ez nem vitás. Épp csak a mókusvakításból volt egy kicsit több, mint amire igényt tartunk.

Inkább bekaptunk egy marék víz DSN emlékkel átitatott homeopátiás bogyót és haladtunk tovább, hátha a következő szoba meggyőzőbb lesz.

A Wolf Von Langa szobája megfogott és ott tartott minket. A moduláris hangfalak tulajdonképpen nyitottak, hiszen a magas- és középsugárzó csupán egy lapra van szerelve, miközben oldalra és hátra teljesen nyitott. A mélysugárzók dobozai pedig a kosár mögött, a hangszóróéhoz hasonló méretű nyíláson át lélegezhetnek.

Mellette és persze ellene is, lehet érvelni, de az tény, hogy ebben a szobában részletgazdag, csodásan dinamikus, de egyúttal könnyen befogadható, nem úthengerszerű zenét kaptunk. Talán csak az amúgy szokatlanul nagy felületű ribbon magassugárzók hangja torzított néha, egy keveset.

A következő szobában egy régi kedvencünk, a Boenicke várt. Azon túl, hogy mennyire szépek ezek a hangfalak, a hangjuk is jó. Különösen a kisebb W5 a megdöbbentő, hogy mennyire pici és mégis mennyire jó. Nem hangos, hanem élénk, szapora és úgy általában, egy kellemes, friss élmény.

Persze csodák nincsenek, a fizikát a svájci csapat sem tudta megkerülni. A trükk az, hogy az apró dobozka oldalában nagy, vagy legalábbis az előlap szélességénél sokkal nagyobb mélysugárzó dolgozik.

A következő állomásunk a Technics szobája volt, ahol a kiállítók valamiért a zene helyett a "villantás"-ra fókuszáltak. Megcsodálhattuk egyebek között az OTTAVA CD-lejátszót, aminek a fedele a bemutató videókon csodálatosan oldalra sikló meseszép üveglapnak tűnt, de a valóságban inkább hasonlított olcsó műanyagra, ami annyira sem mozog szépen és finoman, mint az ezredforduló táján oly divatos mikró dizájn hifitornyocskák műanyag (akril) fedelei. Ám ez nem minden! A Technics továbbra is gőzerővel igyekszik eladni az otthoni zenerajongóknak az amúgy évtizedeken át a DJ igényekhez igazított 1200-as lemezjátszó aktuális verzióját. Igen, kétségtelen, hogy ez egy remek gép, de nagyjából annyira illeszkedik az átlag zenerajongó igényeihez, mint egy nagy amerikai pickup az európai irodai dolgozó mobilitási igényeihez. Bizony, a demó jelentős része arról szólt, hogy ez a lemezjátszó kevesebb mint egy másodperc alatt képes átállni 33-ról 45 fordulatra, sőt akár 78-ra is. Nos, mi a magunk részéről, inkább valami másra költenénk. Ráadásként, a hatalmas japán gyártó CD-lejátszója és erősítője más árnylatú előlappal rendelkezett. Bármerről néztük, bármerről is esett rá a fény, a két gép eltérő színű volt. Amúgy minden morgolódásunk ellenlére, a lemezjátszóról, a komplett Technics rendszeren megszólaltatott zene kellemes volt.

Egy szoba, ami a szobaakusztikai korrekciót igyekszik becsempészni a sztereó zeneélvezet világába. Egy kissé ködös, és eleinte varázslatosnak tűnő rendszer egy 3D mikrofont (4 kapszulás) használ a szobaakusztika felmérésére. Ez alapján pedig a hifi rendszerbe beiktatott jelfeldolgozók úgy módosítják a hangot, hogy az egy adott ponton legyen a legjobb. Ezt a csapat megfejelte azzal, hogy 360 fokos sugárzású hangfalakat állítottak fel, így a szobában mindjárt két ponton is „ideális” volt a sztereó hang. Eltekintve attól az apró részlettől, hogy a hangfalak „túloldalán” ülők tükörképét kapták a színpadi reprodukciónak. Hogy ne csak kritikát fogalmazzunk meg, azt is hozzátesszük, hogy a rendszer képes több pontot megjegyezni, így gombnyomásra állíthatjuk át az ideális hang helyét oda, ahol épp vagyunk. Már amennyiben a helyet előtte mikrofonnal bemértük.

A következő helyszínen a Piega hangfalait hallgathattuk, egy igazi kereskedői szobában. Itt nem egy vagy két márkán volt a hangsúly. Volt itt minden, Micromega, Onkyo, Yamaha, T+A, sőt még egy a raum+akustik logójával márkázott Pro-Ject lemezjátszó is, Goldring hangszedővel. Ám hiába dolgozott a Piega dobozok mögött a T+A gyönyörű Scala lejátszóval kombinált erősítője, a hangot nem sikerült igazán eltalálni. A magasak furcsák, a mélyek vérszegények voltak. Gyorsan tovább álltunk.

A Downtown Hifi szobájában leültünk a hangtól. Egy Advance Acoustic végfokról, Spendor A4 hangfalakon át hullámzott és ömlött felénk a zene. Tiszta énekhangokkal, telt, lágy basszusokkal bűvölt el a rendszer. Furcsa módon, az alig 1400 eurós hangfalak és 1300 eurós végfok mellé egy több mint 7000 euróért kínált Lumin A1-est kötöttek be.

Eközben az 1650 euróért kínált, gyönyörű Nativ Audio zeneszerver és lejátszó csendben pihent. Pedig meghallgattuk volna, mert gyönyörű készülék. Még annak ellenére is, hogy a képernyője alighanem egy tabletből lett „kölcsönözve” és még a kamera illetve fényérzékelő ablakok is meg vannak a gépen.

A Kristalltone szobájában a hang kifejezetten jó volt, pedig a látvány szédületesen gagyi benyomást kelett. A nyitott hangfalak színes „kristály” talpakon álltak, a hangszórók körül kézzel vágott filc volt, a membránokra pedig alighanem szimpla ecsettel vitték fel az alvázvédőre emlékeztető bevonatot.

No és a „kristály”-ba foglalt lejátszóról még nem is szóltunk. A szerkezet ránézésre nem több, mint egy fém reszelékkel és kaviccsal elkevert, epoxi gyantával körbeöntött elektronika. Mindez elegánsnak cseppet sem nevezhető, réz vízvezeték csövekből vágott lábakon nyugszik. Nyilván ezt is meg lehet magyarázni, de nincs az a bioszappan illat, ami elnyomná a gondolatot, hogy ha ebben bármi elromlik, a gépnek örökre vége.

A Lifelike szobájában beüzemelt Marantz elektronikák és Duevel hangfalak sajnos nem tudtak 10 másodpercnél tovább lekötni. Haladtunk tovább.

A mo sound csapatunk egyik régi kedvence. Nem azért, mert ár/érték arányban, vagy akár csak hangjában valami különlegeset nyújt, hanem azért, mert egy egyszerű dizájnra építve készítenek meseszép kis hangfalakat, vagyis hang-gömböket. Kicsivel 1000 euró alatti összeget kell letennünk az asztalra a legkisebb készletért, és ha akarunk, akár 3500-at is elkölthetünk a cég gömbbe, illetve félgömbbe bezárt hangrendszereire.

A legkisebb termékük lényegében a kis aktív hangfalak egy szuper dizájnos változata, kerámia "doboz"-ba zárt hangszórókkal és kerámiába foglalt hangerőszabályozóval. A legnagyobb modellt most láthattuk első alkalommal. Ez a már jól ismert, nagyobbacska gömb hangsugárzó alá helyez egy félgömbbe szerelt mélynyomót. A doboz teste a márkára jellemző kerámia helyett, ezúttal beton, a lábak pedig fából készültek. Az igazat megvallva, a mo sound inkább lakberendezési tárgyként tekinthető különlegesnek, mint sem hangfalként. Bár tény, hogy az itt hallottak vidáman benne vannak a kiállítás középmezőnyében.

A NAIM szobájában Uniti Atom és Nova modellek versenyeztek egymással a Neat Acoustics IOTA Alpha Xplorer hangfalain át. A hang jó volt, de a NAIM miatt, mi ezt el is vártuk. A nagyobb modell talán egy picivel több teret és dinamikát nyújtott, de az adott rendszerben a különbség nem volt egetverő.

Természetesen itt volt a Sennheiser is, az új HD 660-nal, IE 800 S-sel és Orpheus-sal együtt.

Mint mindig, természetesen most is volt egy szoba sógoréknál, teli a magyar HEED Audio termékeivel. Ám volt ebben a szobában még valami, ami felkeltette az érdeklődésünket. Egy bőrönd, teli csupasz elektronikákkal. A StreamUnlimited demója elsősorban a szakmának szólt és nem a zenerajongóknak, ugyanis az osztrák cég a hálózatos szolgáltatásokhoz szükséges modulokat és szoftvereket kínál, amit aztán a megrendelő beépíthet a saját készülékébe. Sajnos nem nevezhetjük meg a cég ügyfeleit, de annyit elárulhatunk, hogy a bécsi székhelyű csapat legnagyobb high end márkáknak is szállít komplett megoldásokat. Így azok nagyon leegyszerűsítve, már csak a saját készülékük belső DAC-ját kell össze kössék a StreamUnlimited moduljával. Csalódást okozott, hogy X nagy high end gyártó nem maga fejleszti a lejátszó szoftvert és a WiFi és Bluetooth modulokat kezelő mini számítógépet, ami amúgy a DAC számára értelmezhető folyamatos jelfolyammá alakítja a szerverről vagy online szolgáltatótól érkező adatcsomagokat? Kár ezen bánkódni! A legtöbb high end cég az elektroncsöveket, kondenzátorokat és trafókat sem maga gyártja. Még akkor sem, ha azok az alkatrészek magukon viselik a logóját, vagy nevét. Ilyenkor is csak arról van szó, hogy X megrendelte a saját, vélhetően igen szigorú elvárásainak megfelelő minőségű alkatrészeket, és ezeket valami egészen jelképes összegért, még a cég márkajelzésével is ellátják. Van, amit jobb egy külső, szakértő cégre bízni.

A StreamUnlimited kapcsán még annyit érdemes megjegyeznünk, hogy ők foglalkoznak a már leszállított, beszerelt alkatrészek szoftverfejlesztésével is. Tehát ők készítik a szoftverfrissítéseket. Ám csak akkor, ha ezt megrendeli tőlük a vásárló. Márpedig egy ilyen frissítés akár sok tizezer euró is lehet. Nem csak a belefektetett munka miatt, hanem azért is, mert a felhasznált licenszeket mind meg kell fizetni.

Az egyik utolsó szoba, amit meglátogattunk, az Ichos hangfalműhelyé volt. A csapat egy gyönyörű, bronz/narancssárga metál fényezésű hangfalat hozott el, aminek a hangja is kiváló volt. Meggyőző középtartományt és koherens mélyeket kapunk a rendszertől. Persze a 6000 eurós ár mellett, el is várjuk, hogy jó legyen az összeállítás hangja. Egyetlen kritikánk a helyiség méretéből fakadt. Egyszerűen túl nagy volt a szett a szobához. Forrás oldalon elsőként a Cocktail Audio digitális lejátszóját hallottuk, majd egy lemezjátszót. Hangban ez utóbbi, a Lyric PS10 előerősítővel, volt a nyerő. Az erőről mindvégig a Lyric Ti140 csöves integrált erősítő gondoskodott.

A Rega szobájában sajnos nem kaptuk meg azt a hangot, amit vártunk, ezért itt sem időztünk sokat.

A szoba kijárata mellett, csendben pihent a Tivoli Art sorozata, amiről hamarosan mi is teszttel jelentkezünk.

Az utolsó említésre érdemes szoba a Tube Profié volt, ahol ismét jó hangot, jó zenét kaptunk. Épp csak a nagy meleg zavart egy kicsit, de ennyi beüzemelt csöves erősítő között ez nem is csoda. Volt itt egy bevásárlószatyorra való KT88 és 300B cső a legkülönfélébb elektronikákban. Egymás közt halkan megállapítottuk, hogy ismét egy jó rendszert hallunk, amikor jött a válasz, magyarul. Bizony, a JJ termékeit Losonci Róbert kereskedése, a bécsi Tube Profi forgalmazza.

El is beszélgettünk egy keveset és persze meghallgattunk pár rendszert. Alapos tesztről nyilván ezúttal szó sem lehetett, így most csak annyit írunk le Kedves Olvasóinknak, hogy az elektronikák szépen muzsikáltak, a Brodmann hangfalakba pedig egy picikét beleszerettünk. Pedig azok nem a szokványos elrendezés szerint épültek. Az előlapra csak a magassugárzók kerülnek fel, miközben a közép- és mélytartomány membránjai egymás ellenében, a hangfalak két oldalán dolgoznak. Akinek a név ismerősen cseng, az jól sejti, a Joseph Brodmann által alapított zongorakészítő cég termékeivel állunk szemben.

Az emeleti barangolásunk végén még bekukkantottunk egy szobába, ahol a Sonos termékei igyekeztek sztereó rendszerekként felállítva, versenyre kelni a szomszédos szobák, sokszor egészen komoly high end rendszereivel.

Ezek után inkább visszatértünk a földszintre és még egyszer körbejártunk, hátha most jobb benyomásokat szerzünk. Majd egy rövid találkozónk volt Európa legnagyobb lemezjátszó márkájának kereskedelmi vezetőjével, de ez már egy másik történet kezdete. Nem sokkal később, már autóban ülve, azon mélázhattunk, hogy a Bécstől keletre fekvő hatalmas szélfarmok által termelt energia egy része egy bécsi szállodában, most a múlt század technológiáját, elektroncsövek százait fűti, és mi ezt cseppet sem bánjuk.

*érveink a robotporszívó mellett:

(Nem röhög!!!)

Csendes, tehát nem zavarja a szomszédot, ha épp zenét hallgat. Mert, ugye nem csak mi lehetünk érzékenyek a zajra. Nem kavarja fel úgy a levegőt, mint egy 900 wattos orkán, így az épp fel nem szívott por sem rakódik le a kedvenc hifi eszközeinkre. Minden nap dolgozik, tehát eleve kevesebb porral lesz dolgunk, aminek különösen a lemezgyűjtők örülnek.

További cikkek: