KEF LS50 állványos hangfal teszt

2020. július 10., péntek, 19:25

KEF audio hifi hangfal hangszóró hifi hangfal KEF hangfal hangfal teszt KEF hangfal teszt hifi hangfal teszt

KEF LS50. A név és típus mindenkinek ismerős lehet, hiszen korántsem egy új termékről van szó, viszont közel tíz éve annyira népszerű, hogy még ráncfelvarráson sem esett át. Az aktív változatához már volt szerencsénk, ideje megismernünk a klasszikus kivitelt is, ami persze csak az említett évek tükrében tekinthető annak.

Dizájn terén a KEF már régen is feszegette a határokat, főleg a felsőbb kategóriában, azonban az akkori megoldások az emberek véleményét megosztották. A kétezres években már a Q vagy iQ sorozattal a belépő kategóriában is roppant egyénit és mindenki által szerethetőt sikerült alkotniuk, aztán még jobban belelendültek a tervezésbe. A Muon termete és űrkorszakot idéző alakja és nem utolsósorban ára előtt mindenki fejet hajtott, a Blade-del ezt a világot tették ezután "hétköznapibbá", és nem elsősorban megfizethetőbbé. Az LS50 a KEF jelenleg legkisebb Nagy-Britanniában kapható hangsugárzója, viszont a hangszóró egyenesen a Blade-ből lett átemelve, ami egyből két dolgot is jelenthet. Azt, hogy a tervezők és a vásárlók elégedettek vele, másrészről pedig azt, hogy a cég már ebben a kategóriában is igazi audiofil minőséget szeretne nyújtani. 450 ezer forintért ez el is várható, de az eddigi nyolcéves karrier ezt bőven alátámasztja.

Az LS50-et a legendás LS3/LS5 ihlette, a szándék pedig az volt, hogy a professzionális stúdiómonitor koncepciót otthonunkban is élvezhessük. Az Uni-Q fantázianevű hangszóró két részből áll, és már a megjelenését tekintve sem nevezhető átlagosnak, ráadásul fekete, kék és aranyszínű kivitelben is választható, mindezekhez a doboz testének a színe is idomul.

A nálunk vendégeskedő típus oldallapjai fényes, fekete bevonatot kaptak, anyaguk pedig a jól bevált MDF. A frontoldal már matt és DMC-ből készült, ami tulajdonképpen kalcium-karbonáttal kevert poliészter gyanta.

A 11. generációs Uni-Q hangszóró közepébe 25 mm-es alumínium dómsugárzó került, amit hullámvezető redők védenek. A biztonság és a látvány mellett természetesen a minőség terén is szerepe van a megoldásnak, hiszen így a hallgatási pozíció nem feltétlenül szűk helyhez kötött, hiszen sokkal nagyobb dimenziót képes megtölteni, mint egy szabvány kivitelű magassugárzó.

Ez egészül ki egy 130 mm-es magnézium és alumínium ötvözetéből készült mélyközépsugárzóval, párosukkal pedig meg is érkeztünk a pontsugárzás lényegéhez, ami minden egyes hangsugárzó tervező filozófiájának a csúcsa. Ezzel a megoldással ugyanis kiküszöbölik a több hangszóró használatával létrejövő színeződést vagy azt, hogy a magas és mélyfrekvenciák összemosódjanak.

Klasszikus megoldás látványosan kivitelezve, amit kár lenne takargatni, a KEF nem is kínál hozzá védőszövetet. Ezt már az aktív kivitelnél is hiányoltuk, de úgy látszik a tervezőknek van igazuk.

Maga a doboztest az ívektől eltekintve hagyományos, egymással párhuzamos oldallapokból áll, egyedül a frontoldal domborodik ki. A kivitelezés példás, ahogyan a szimpla teflonszigetelésű csatlakozó is első osztályú. Még a hátsó, bal oldalra helyezett reflexnyílás kivitelezésénél sem fogytak ki az ötletekből, hiszen az alakja ovális, befelé pedig keskenyedik, így az összegyűjtött mélyhangokat sokkal jobban szét tudja szórni a térben.

A port másik vége egyébként kiszélesedik, a belső fala pedig rugalmas habból készül. A merevítésekkel nem spóroltak, függőlegesen és vízszintesen is találunk belőlük, a frontoldal belső része pedig bordázott felületű, és nagysűrűségű hab az alapanyaga.

Magát a hangszórót hátulról szerelik be a doboztestbe, a csavarok végét vékony filcréteg rejti el a kíváncsi szemek elől, továbbá így az egységes, finom összkép sem romlik. A gyárilag megadott darabonkénti 7,2 kg-os tömeg itt is többnek érződik megemelve a dobozt, és ez a masszív megépítettség valamit mindig sejtet. Igen, az érzékenység mindössze 85 dB, ami azt jelenti, hogy átlagos teljesítményű és lendületű erősítővel nem sokat érhetünk el nála. Bár már 25 wattot elegendőnek tart a cég, mi látatlanban inkább ajánljuk a maximálisnak megadott százat, mert bizony itt motoszkálással nem kapjuk meg az ígért gyors, tiszta és erőfeszítés nélküli, pontos hangot. Maradtunk hát a jól bevált Parasound elő-végfok párosunknál, ami még az elektrosztatikusokból is ki tudja hajtani a lelket, legalábbis nagy részét (ha azt akarjuk). A nagyon stabil és nehéz állvány pedig szintén elengedhetetlen volt.

Tori Amos - Jackie’s Strenght című dalának újrakevert változatával nyitottuk a sort, ahol az LS50 nagyon jól mutatta meg azt, hogy az énekesnő ebben az esetben sem tartotta be az előírt másfél méteres távolságot a mikrofontól. Így viszont még az angol nyelvet nem ismerőknek is átjött az előadásának a lényege. A zongora és a vonósok picit hátrébb húzódtak, ahogyan a zongora is csak aláfestett, a néha előbukkanó dob viszont nagyon határozottan ütött. Bensőséges és szép, kerek volt így az előadás, igazi érzelemtől átitatott prezentációban volt részünk. Tovább lépve az albumon, ahol már több hangszer szerepelt és egyforma arányban, a KEF egy újabb oldalát mutatta meg. A mély- és középtartományok dominanciája megmaradt, roppant tiszták voltak a dob kávájára történt ütések, és a basszusgitár is bőszen támogatta a dalt.

Marillion progresszív rockzenéjére váltva a hangkép tovább tisztult, és a magashangok is megerősödtek. A humánus megközelítés megmaradt, ami bizony ennél a műfajnál is elengedhetetlen, hiszen rengeteg mondanivalót és értéket tartalmaz mind zene, szöveg és előadás tekintetében. Furcsa mód, az LS50 egy kompaktabb állódoboz stílusát vetítette elő, annak nyugalmával és testességével, amit ekkora termettől nem igazán vártunk el. Igen, ez a KEF ugyan tényleg gyors és pontos, de megfelelőbb szó a hitelesség és magabiztosság, ami eszünkbe jutott, miközben hallgattuk. Doromboltak a basszusok egy 130 mm-es mélyközép hangszóróból, aminek a közepén ráadásul még egy magassugárzó is van. Nos, ez tényleg meghökkentő ebben a kategóriában. Nem feltétlenül látványos, esetleg csillogó, hanem roppant stabil és hangulatteremtő.

Peter Gabriel - Darkness című dala jött ezután az Up albumról, ami egy olyan tétel, amitől egy szerényebb lelkületű embernek a hátán bizony feláll a szőr. Halk, csendes és tobzódó részek váltják egymást, a művésznél megszokottan a természetes és szintetikus hangszerek pedig keverednek. A keverés ugyan hagy némi kívánnivalót maga után, viszont a kis KEF áthozta a lényeget, pedig ez a zene egyáltalán nem egy monitornak való. Az LS50 viszont nem hagyta magát. Tulajdonképpen ki sem zökkent a magabiztosságából, csak kicsit szűkebb térbe terelte a hangjegyeket, ezzel viszont adott az egésznek valami eszement erőt. Éreztük, hogy nem feltétlenül ez lesz a kedvenc felvétele, de mindent megtett, és az bizony nem volt kevés.

Ezt követően jöhetett némi jazz. Igen, az LS50 ezen a stíluson ért révbe. Balázsi Elemér triójának hallgatásakor az jutott eszünkbe, hogy így szólhatott a zenekar a stúdióban, ahol a zenészek és elektronikák mellett bútoroknak, és pár cserepes virágnak is jutott még hely. Valóban átjött az ígért professzionalista megszólalás, fűszerezve az otthoni környezet kényelmével, így tulajdonképpen alig tudtuk eldönteni, hogy a bravúros játékra, vagy a zene hangulatára figyeljünk, mert mindkettő adott volt. Valódi, életnagyságú zongora, pontos és határozott apró részletek, telt nagybőgő, finom kefe, és természetes hangok. Vajon mi kell még egy jazz és zenerajongónak ahhoz, hogy komfortosan érezze magát?

Természetesen szimfonikus zene, hiszen azzal is meg kell birkóznia egy ilyen árfekvésű hangdoboznak. Hogy okozott-e problémát Paganini? Bizony nem, pedig nem is a szóló, hanem a nagyzenekari műveiből válogattunk egy csokorral. Érzelemmel átitatott, valódi audiofil előadást nyújtott, ahol az eddig is meggyőző mély- és magasszekció bravúros cinekkel párosult, és ismét egy filigrán állódoboz jutott közben az eszünkbe, pedig a hátsó falak segítségét még igénybe sem vettük. Peter Gabrielhez hasonlóan itt is váltakoztak a halk és hangos részek, ráadásul a pillanat tört része alatt, de az LS50 a technológiája, megépítettsége és filozófiája által a zavar csöppnyi jelét sem mutatta. Ez bizony csak az audiofil kategória privilégiuma, amiben ez a KEF nagyon is stabil lábakon áll a hallottak alapján.

Mindehhez tartozik még az is, hogy a kommerszebb rockot vagy popot, esetleg diszkót is élvezetesen tálalja, ha csupán szórakozni vagy szórakoztatni van kedvünk egy kisebb társaságot. Ha meglátják, akkor úgysem kerülhetjük el, hogy egy kicsit villoghassunk vele, és az LS50 bizony erre is képes, nem riad vissza a vadabb kétlábdobtól vagy szintifutamoktól. Profi, nem vitás.

A KEF LS50 évek óta kapható változatlan formában, és ezen már nincs miért csodálkoznunk. Divatos, egyéni és sokak számára kihívó külseje olyan tudást tartalmaz, ami irigylésre méltó, de ami a lényeg, hogy nagyon szerethető. Itatja magát az előadásával, ami semmi ridegséget nem tartalmaz, a hangsúly a meleg, odaadó, pontos és zenei megközelítésen van. Olyan szobában tudjuk elképzelni, ami ugyan nem nagyobb 20 m2-nél, a berendezése elég modern, a felhasználója pedig valódi zenebarát, aki szereti az egyéni külsőt, de annál is jobban az audiofil zenehallgatást. A KEF LS50 ugyanis igazi audiofil állványos hangfal, ami hangjával jócskán kinőtte magát. A külseje egyes emberek számára szokatlan lehet, de azt, amit nyújt, úgyis becsukott szemmel fogjuk hallgatni.

1 2

Következő oldal >