ISE 2015 - Amszterdam
2015. február 10., kedd, 21:00
ISE ISE 2014 kiállítás beszámoló audio hangfal multiroom
Ismét kezdetét vette az amszterdami ISE kiállítás, melynek standjait az elmúlt évekhez hűen mi is meglátogattuk!
Ma délelőtt megindult a tömeg az amszterdami RAI épületközpont előtt, és ismételten beléphettünk a jól szervezett, csinos holland hölgyekkel telezsúfolt előcsarnokba, mely máris betekintést engedett Európa egyik legnépszerűbb installációs és konzumer elektronikai kiállításába. A belépőjegy nyakba aggatása után, mintegy sodródva az árral, el is indultunk a legkülönbözőbb kiállítók, cégek standjai felé, miközben megcsodálhattuk a fejünk fölé kiakasztott, tucatnyi Barco projektor által vetített, egybefüggő képsávot.
A vetítéstechnológia nem kevésbé kapott hangsúlyos szerepet az elmúlt évekhez képest, sőt, az ívelt vásznak, félgömb-alakú kijelzők mellett már egyre több speciális alakzatra konfigurált vetítést is láthattunk. Például az egyik csarnok bejáratában hófehér bevonatú Tesla gépkocsira varázsoltak különféle animációkat és látványelemeket a fölé szerelt projektorok.
Az Apple hanyatlása sok helyen szóba kerül, mégis, az almás cég egyeduralma mai napig meghatározó, ezek a kiállítások a nagy számokat is még inkább felnagyítják: nem csak a vezérlőalkalmazások, rendszerek és megoldások iOS kompatibilitása vonta fel magunkra a figyelmünket, hanem annak a ténye is, hogy a körülöttünk tolongó tömegből szinte mindenki, számos országból nagyrészt iPhone 6-ot tartott a markában.
A kiállítás zsúfolt, ugyanakkor precízen felosztott, a helyszűke miatt több cég is a praktikus termékmegjelenítésre összpontosított. Továbbra is felmérjük az ISE 2015 trendjeit és újdonságait, és a kiállítás végeztével részletes beszámolót nyújtunk Kedves Olvasóinknak!
További cikkek: