IFA 2012 Berlin

2012. augusztus 31., péntek, 15:00

IFA IFA 2012 kiállítás ShowStoppers hifi iPod dokkoló fejhallgató pocket kamera

Üdvözöljük Kedves Olvasóinkat Berlinből! Az időjárás kissé borús, a hangulat annál kevésbé. Megnyíltak Európa legnagyobb (és legrégebbi) szórakoztató elektronikai kiállításának kapui, s nem tudni, hogy a látogatók szem mozgató izma vagy lába adja fel hamarabb a szolgálatot ? mert idén sem fogták vissza magukat a gyártók, rengeteg újdonságot zúdítottak a világba. A show még alig vette kezdetét, máris van miért koptatni a billentyűzetet ? rengeteg hírünk van.

Azt már eddig is megszokhattuk, hogy évről évre valamennyi konzumer berendezés egy arasznyit közelebb kúszik a felhasználói kényelem felé, vagy épp praktikusságában próbál nőni, míg méreteiben összébb zsugorodik. Erre remek példa a tegnap esti ShowStoppers rendezvény, amely afféle ?Pre-IFA?-ként szolgált a sajtónak. Mivel a sajtó javarészt már az első napot megelőző délután megérkezett, szinte kínálja magát az időpont egy IFA előtti eseményre, ahol a kiállítók egy szűkebb köre tarthatott bemutatót a sajtó kiválasztott képviselőinek. Úgy gondoltuk, az esti program időtartama, három órányi idő bőven elég lesz, hogy a maroknyi kiállítókat szemügyre vegyük... de tévedtünk. Valójában kissé feszes tempóban kellett haladnunk ahhoz, hogy a kiállított termékek, szolgáltatások mibenlétéről jobban meggyőződjünk. Ahhoz képest, hogy a ShowStoppers csupán ?előétel? az IFA-féle svédasztalon, a kezdés biztató.

Kisebb, gyorsabb, erősebb, okosabb

A rendezvény területét döntő részben olyan gyártók foglalták el, kiknek neve Magyarországon nem (vagy még nem) annyira ismert, amennyire ígéretes termékeket mutattak nekünk. Egyik példa a viszonylag idegen csengésű Eton márka, s annak USB Solar termékei. Receptjük addig nemigen forradalmi, míg a több színben kapható, mobileszközök töltésére szolgáló USB-s töltőket nézzük. Figyelmünk hamar átterelődött az ultramodern konyhamérleget imitáló, iPod/iPhone dokkolós hangrendszerükre. A hófehér és lime-zöld színben is kapható készülék tetőlapját jókora napelem képezi, tulajdonképpen környezetbarát módon valósítja meg a zenehallgatást. Csöppet sem unalmas kinézete miatt fiataloknak is csábító, ezzel az ifjú korosztály is komolyabban figyelembe veszi a környezetvédelmet... talán. Remélhetőleg az IFA-n is találunk ehhez hasonló zöld megoldásokat!

Kevésbé környezetbarát, de annál elegánsabb és masszívabb látványt nyújtottak a Mass Fidelity asztalán tündöklő, szintén mobileszközök dokkolására alkalmas berendezések. A cipődoboz nagyságú rendszereket alumínium házba bújtatták, hangszóróik felül, vagy oldalt, lyukacsosra fúrt védőrács mögött helyezkednek el. Nem teljesen Apple-féle unibody megoldásra kell gondolni, elvégre a köralakban csiszolt dobozkák két oldalán valódi faburkolatot találtunk, az összkép szinte luxusszínvonalú, mégis kompakt méretekben.

Bátrak technológiája

Szó szerint extrém sportolók gyöngye lehet a fürjtojásnál alig nagyobb, Liquid Image EGO kamera. A csöppséghez 50 méterig vízálló tok kapható, az aljába pedig, gondolva a sokrétű felhasználhatóságra, állványmenetet építettek. A rögzített, Full HD felbontású képanyagot akár élőben is streamelhetjük Apple mobileszközünkre, vezeték nélkül. Ez azért jópofa, mert az iPad-et konkrét monitorként használhatjuk, és a rögzítőeszközt teljesen függetlenül pozícionálhatjuk. Ha pedig bevadulunk és mondjuk kerékpáron vagy motoron száguldva akarunk videót rögzíteni, szintén megoldható az opcionális állványidomokkal. A terméket bemutató úriember igen lelkesen ecsetelte az EGO nyújtotta lehetőségeket, persze az extrém sportolók fantáziája amúgy is beindul az aprócska kütyü láttán. És ha minden igaz, Magyarországon is kapható lesz.

Apropó, kimondottan extrém sportok kedvelőinek gyárt ugyanez a cég, védőszemüvegbe épített Full HD kamerát is. Ez garantáltan nem esik le a fejünkről, hiszen a síeléshez, görkorcsolyázáshoz vagy akár motocross célra alkalmas szemüveget hagyományos pánt tartja.

Ugyancsak a játékélményhez kapcsolódnak a gear4 Angry Birds figurás iPod dokkoló hangrendszerei és fülhallgatói, habár ezeket sajnos nem dobálhatjuk kedvünkre. Akárhogy is, több cég látványosan beadta derekát az ?ultrakompakt hordozható hangrendszerek? fejlesztésére. Kiváló példa a Jabra Solemate mobil, csepp, por és ütésálló hangfalacskája. A divatos Lime-zöld és fehér színben kapható készülék parányi méretű, és vezeték nélkül is küldhetjük rá a zenét, míg lazán tűri, ha véletlenül elejtjük 1-2 méter magasról. Ebbe az irányba halad jó néhány, fogyasztói igényeknek megfelelni próbáló gyártó: a hordozhatóság kritikus tényező.

Innovációból sosem elég

Már tegnap este volt szerencsénk kóstolgatni a Sennheiser és a Monster fejhallgatóit. Előbbi arzenáljában immár meghallgatható az IE 800-as high-end fülhallgató és az utcai felhasználásra szánt Sennheiser Momentum.

A sötétbarna, báránybőrbe bújtatott füles anyagminősége egyszerűen pazar lett, és ami (legalábbis számunkra) különlegessége, hogy végre szakít a már-már unalmasnak nevezhető hi-tech Sennheiser formavilággal. Fejlesztői sokkal inkább a retrót, egyszerűséget vették célba, szerintünk jól tették ? nem meglepő lépés, tekintettel a népszerű, mára divattermékké vált Monster Beats fejhallgatókra. Apropó, az amerikai cég sem volt rest: legújabb, Inspiration fantázianévvel ellátott termékük ellenben a Momentummal, ultramodern kinézetű. Belsejében aktív zajzárral kombinált erősítő áramkör munkálkodik, rozsdamentes acél szárára pedig cserélhető (!) pántot tehetünk. Jelenleg kb. 20-30-féle, különféle színű és mintázatú bőrszalag közül választhatjuk ki, a legszimpatikusabbat ? kár, hogy saját mintát (egyelőre) nem szerkeszthetünk!

Szóval a gyártók úgy tűnik, nem tétlenek, igyekeznek lehetőleg intim kapcsolatot teremteni a felhasználói réteggel, s egyre inkább bebizonyosodik, ami régen még problémát jelentett: a kinézet már nem megy a minőség rovására. Kedves Olvasóink, hamarosan további beszámolókkal jelentkezünk innen, az IFA kiállításról!

ifa-berlin.com

 

További cikkek:

Impresszum

Főszerkesztő:
Zsóka Krisztián
email: zsoka.krisztian@av-online.hu

Kapcsolatfelvétel:
info@av-online.hu
telefon: +36-30-2272035

Kiadó:

Future Life Kft.
Future Life Kft.

3535 Miskolc, Fényesvölgyi u. 16. 1/3.

 

Kapcsolat

Kérdése merült fel a szórakoztató elektronika rejtekében?
Írjon nekünk: info@av-online.hu

Médiaajánlat

Személyre szabott ajánlatért írjon a info@av-online.hu címre.