IFA 2011 - AKG

2011. szeptember 16., péntek, 08:20

IFA2011 kiállítás AKG fejhallgató

Ha valaki gyakran sétál a belvárosban, feltűnhetett számára, hogy az utóbbi pár évben érezhetően megnövekedett a fej-és fülhallgató-felhasználók száma. Ez részben annak is köszönhető, hogy a hordozható zenejátszók hangzása érezhető javulásnak indult. Az osztrák székhelyű AKG már több, mint fél évszázada tölt be előkelő helyet (többek közt) a fej-és fülhallgató piacon. Az idei IFA alkalmával tudomást vehettünk néhány olyan újdonságról, melyekkel egyértelműen az imént említett ?hangigényes járókelők? rétegét is célba veszik.

A már ismert termékeken nem végeztek különösebb frissítést (lássuk be, erre nem is volt szükség), viszont találkoztunk 4 új modellel, melyek vagy elődjük feltupírozott változataiként, vagy éppen hiányzó láncszemként mutatkoztak az aktuális palettán. Efféle ?hiánypótló? szépségként vehettük szem-és fülügyre az új AKG K 550 vezetékes, referencia osztályú fejhallgatót. Két dolog is feltűnő lehet azoknak, akik ismerős viszonyban állnak a gyártó high-end füleseivel: az eddigi csúcsmodellektől eltérően a K 550 zárt kialakítást kapott. Praktikus eljárás olyan szempontból, ha nem szeretnénk másokat megzavarni az általunk hallgatott zenével (ez a nyitott konstrukciók egyik hátránya), de ellenkező esetben is hasznos; ha nem szeretnénk, hogy behatoljon bármilyen külső zaj: egy hosszú buszozás, vagy éppen repülőút esetén az ilyen eszközök életmentőek, sőt, ugyanúgy hasznosak lehetnek stúdió-monitor célokra is. További érdekes jellemváltozásként vettük észre, hogy a K550 fejpántja már nem a jól bejáratott, jellegzetes AKG-féle szíj-csúsztatós verzió ? az utcai modellekhez hasonlóan itt is ?csupán? egyetlen bőrbevonatú idom tartja a két, 50 mm-es membránt tartalmazó kabinetet. A gyártó sem tagadta, hogy ezt a terméket egyaránt szánják a vájt fülű utazóknak, az otthoni hifis felhasználóknak és hangmérnököknek is.

Kicsit lejjebb ereszkedve a csúcs-szintről, megismerhettük a kimondottan utazásra szánt, 250-350 eurós kategóriába eső, aktív zajszűréssel felszerelt AKG K 490 és K 495 típusokat. A fülkagylóra fekvő jószágok belső akkumulátora USB-csatlakozással tölthető újra (ha a 40 órás üzemidőt garantáló akksi lemerül, passzív zajszűrést biztosítanak a valódi bőrből készült párnák). A K 495 hangzásban és megépítettségben (és száz eurós árkülönbséggel) valamelyest felülmúlja kisebbik testvérét, viszont mindkettejük könnyedén összecsukható és jár hozzájuk védőtök, illetve repülőgépes adapter.

Valószínűleg sokak tetszését elnyerte az AKG új, prémium szegmensbe érkező fülhallgatója ? és valószínűleg diszkrétebb ütemet kapott az éljenzés, mikor ennek árfekvéséről is tudomást vettek az érdeklődők: Az intenzív fejlesztések eredményeként debütált AKG K 3003 típus, 1000 euró körüli összegével egyike a piac legigényesebb, s ehhez mérten legdrágább fülhallgatóinak. A 100 %-os minőségi ellenőrzésen átesett apróságok külön szériasorszámmal kerülnek piacra, ha a rozsdamentes acél külső és a speciális, hibridmembrános kivitel nem nyújtana kellő exkluzivitást.

Az AKG fej- és fülhallgatókat Magyarországon az Invitone Kft. forgalmazza.

 

További cikkek:

Impresszum

Főszerkesztő:
Zsóka Krisztián
email: zsoka.krisztian@av-online.hu

Kapcsolatfelvétel:
info@av-online.hu
telefon: +36-30-2272035

Kiadó:

Future Life Kft.
Future Life Kft.

3535 Miskolc, Fényesvölgyi u. 16. 1/3.

 

Kapcsolat

Kérdése merült fel a szórakoztató elektronika rejtekében?
Írjon nekünk: info@av-online.hu

Médiaajánlat

Személyre szabott ajánlatért írjon a info@av-online.hu címre.