iBasso SR2 hifi fejhallgató teszt

Erősen finom

2020. augusztus 30., vasárnap, 14:15

iBasso audio hifi fejhallgató hifi fejhallgató iBasso fejhallgató fejhallgató teszt iBasso fejhallgató teszt hifi fejhallgató teszt

Az iBasso szakemberei szembesülve a vetélytársak halmazát jelképező végeláthatatlan hegyvonulattal, úgy határoztak, hogy kiteszik rá a maguk kis jelzőtüzét. Ez jelen esetben egyetlen fejhallgatót jelent, amely egyszerűen csak jó akar lenni. Ennek a jóságnak most is megkérik az árát, cserébe viszont adott az a frissítő tudat, hogy a tömeggyártóktól eltérően néhány apróságot máshogyan ültettek át a gyakorlatba. De mint sokan mások, ők is kizárólag a jó hang reményében tették mindezt.

Audiofil vegyestál

Az SR2 név nem túl hangzatos, de annyit egyértelműen kommunikál, hogy volt korábban egy SR1 is. Elődjében már sikerrel csíráztatták az ezúttal is alkalmazott hangszóró technológiát. A hanghullámokat szilikon peremes bio-cellulóz dóm membrán szólaltatja meg ún. Tesla mágnessel. Utóbbiból nem derül ki, hogy milyen rokonságot, mennyiség egyezést vagy egyéb jelentésbéli kapcsolatot képez a technológiát ugyancsak előszeretettel alkalmazó Beyerdynamic cég Tesla mágneseivel. Azt mindenesetre jól sejteti, hogy az átlagosnál erősebb, így a hallgató dinamikus, élénk hangélmény reményében dönthet vásárlás mellett.

iBasso SR2 fejhallgatóiBasso SR2 fejhallgatóiBasso SR2 fejhallgatóiBasso SR2 fejhallgatóiBasso SR2 fejhallgatóiBasso SR2 fejhallgatóiBasso SR2 fejhallgatóiBasso SR2 fejhallgatóiBasso SR2 fejhallgatóiBasso SR2 fejhallgatóiBasso SR2 fejhallgató fejpántiBasso SR2 fejhallgatóiBasso SR2 fejhallgatóiBasso SR2 fejhallgatóiBasso SR2 fejhallgató kábeliBasso SR2 fejhallgató kábeliBasso SR2 fejhallgató kábeliBasso SR2 fejhallgató hangszóróiBasso SR2 fejhallgatóiBasso SR2 fejhallgató tok

Félig nyitott rendszerű, fül köré fekvő fejhallgató az iBasso SR2 és elődjéhez képest elegánsabb, letisztultabb formát mutat. Ránézésre bármely jól ismert fülesgyártó cég termékének gyaníthatnánk, szemünk sarkából még Beyerdynamicnak is, ami összességében bóknak is értelmezhető. Az ezüstösen csillogó doboz egyszerű és tárgyilagos üzeneteket hordoz, a hivatalos Hi-Res Audio emblémán kívül "magas felbontású fejhallgató" alcímet is megjelenítve. A fejhallgató az audiofil és high end közti mezsgyén táncol, amit megerősít annak ténye is, hogy kb. 200 000 forintért vásárolható meg.

iBasso SR2 fejhallgató hangszóró

Küllem

Példás, hogy a doboz kemény falú, cipzáras védőtokot (inkább táskát) is tartalmaz. A mellékelt ezüstözött, átlátszó köpenyes, kötegelővel ellátott, fonott kábel 1,8 méter hosszú, 3,5 mm-es Jack véggel (6,3 mm-es adapter is része a csomagnak).

iBasso SR2 fejhallgató tok

A fejhallgató jó minőségérzetet kelt javarészt fém elemeivel, műanyagot csak rejtettebb részletei tartalmaznak. A fül köré fekvő kialakítás által meglehetősen terebélyes darab, de még nem ormótlan méretű. A kamrák 90 fokban elforgathatók, de a szerkezet nem összecsukható. A hangszórók külső oldalát fekete fém rács fedi.

iBasso SR2 fejhallgató

Használat közben

Kb. 400 grammos tömegével kicsit nehezebb az átlagnál, mégsem érződik kifejezetten nehéznek az SR2, köszönhetően széles fejpántjának és rendkívül puha műbőr párnáinak. A puha bélések azonnal felveszik a fej formáját, ezzel olyan érzetet keltve, mintha kimondottan a felhasználóra szabták volna őket. Mindehhez átlagos stabilitás társul.

iBasso SR2 fejhallgató

Ülő/álló pozícióban, a zenére bólogatva vagy fejet rázva minden tökéletes - hátra dőlve, vagy fekvő pozícióban viszont már érezhető, hogy a gravitáció nagyon enyhén lefelé húzza a kamrákat.

iBasso SR2 fejhallgató

Az SR2 alapos bejáratást követően mindennapi fejhallgatóvá lépett elő és nemcsak referencia számlistánk erejéig, hanem minden egyéb tevékenységhez (munka közbeni háttérzene, HBO GO, YouTube, videojáték stb.) használatban maradt.

iBasso SR2 fejhallgató fejpánt

A kritikus meghallgatás és a minőségi zenefájlok lejátszása FiiO M15 DAP közreműködésével történt. Hogy ne csak drága elektronikával hallgassuk, miniDSP HA-DSP fejhallgató erősítőt és egy Audio-Opus 1s valamint egy Astell&Kern AK Jr DAP-ot is elővettünk.

iBasso SR2 fejhallgató kábel

Hangminőség

Az iBasso karaktere finom, feltáró, ugyanakkor teres is. Teres alatt azt értjük, hogy akusztikus felvételeknél (pl. Buena Vista Social Club - Chan Chan) első pillanattól kezdve behúzza hallgatóját a zenei atmoszférába, élettelivé teszi a térben játszó zenészeket, miközben jól reprodukálja a szoba vagy terem hangvisszaverődéseit.

iBasso SR2 fejhallgató

A térábrázolás mellett a dinamikai árnyaltság tartozik fő erősségei közé. A gazdag dinamika által élénk, határozott módon jelennek meg a jazz műfajú zenék is. A sztereó középpont markáns, a zenészek tisztán és elhatároltan helyezkednek el a virtuális színpadon. A nagybőgőn érezhető a fejhallgató lágysága, jószándékú melegsége. Kis terhelésen megmarad a transzparens, levegős érzet. Nagyobb jelszinten (hangerőn) kissé megbillen az egyensúly és előtérbe kerül a basszus teste, feszessége. Aki a zene izgalmát, lüktetését akarja érzékelni, annak tetszeni fog ez a fajta közlésmód.

iBasso SR2 fejhallgató

A Voces8 kórus Barber Agnus Dei című száma azonnali libabőrt váltott ki, nem pusztán a zene szépsége miatt (azt már az olcsóbb fejhallgatók is megmutatják, még ha felszínesen is) hanem az érzelmi töltet, zengő tér és gazdag textúra által. Az SR2 pontossága még nem sorolható a klinikai kategóriába, de pont ez a jó benne. Nem száraz őszinteséggel ábrázol, hanem hagy egy kis sejtelmet, egy kis lágyságot, amiből izgalmasabban kerülhet elő a zene.

iBasso SR2 fejhallgató kábel

Ez persze apró hiányosságokkal is jár néha. Például Eric Clapton - Hey Hey vagy Tears In Heaven c. számainál elviseltünk volna még egy kis fémes érzetet a gitárhúr visszaadásához. Viszont a fejünkben belépő színpad határozott jelenlétérzetet biztosított. Az akusztikus daraboknál tehát el kellett fogadni az SR2 jellegzetes testességét. Cserébe a lendületesebb, keményebb stílusokat (pl. Röyksopp - Monument vagy Trentemoller - The Last Resort) energiával, izgalommal, lendülettel jelenítette meg.

iBasso SR2 fejhallgató

Az SR2 hosszú távú hallgathatósága kifejezetten jó. Ésszerű terheléssel, minőségi műsorral és elektronikával órákig is hallgathatnak rajta zenét frusztráció, fáradás, fejfájás nélkül. Elsősorban jellembeli sajátosságát, kissé meleg és az átlagosnál vastagabb mély frekvenciáit kell elfogadni. Természetesen nem vagyunk egyformák és lehet, hogy egyes zenerajongók éppenséggel a sötétebb tónusai, energikusabb karaktere miatt választják majd az iBasso SR2 fejhallgatót.

Alternatívák

Az iBasso olyanokkal kíván ringbe szállni, mint a Beyerdynamic Amiron Home, Sennheiser HD 660 S vagy a Brainwavz Alara (mindhárom Ajánlott Vétel díjazásban részesült). Ezek mind erős opciók és több szempontból is kiemelkedőek. A cikkek végén közölt "Mérleg" bekezdés összevetése lehet mérvadó, ha valaki mindenképpen az említettek közül szeretne választani. Az iBasso SR2 ezekhez képest picivel lazább, játékosabb hangkarakterre képes. Amivel (egyeseknek fontos tényező lehet) előnyt képez, hogy rendkívül könnyen hajtható, így nem kell monstrum fejhallgató erősítő hozzá, már egy belépő/középkategóriás DAP/DAC társaságában is képes megmutatni tudása javát.

iBasso SR2 fejhallgató

Végszó

Az iBasso SR2 sztereó középpontja, dinamikai árnyalása és általános felbontása annyira fejlett, hogy gondtalanul versenybe szállhat a 200 000 Ft körüli kategóriában. Basszus visszaadása néha melegebb és testesebb az átlagosnál, aminek megítélhetősége elég szubjektív, de közvetlensége, lelkes közlésmódja ezt ellensúlyozza. Hosszú távú zenehallgatáshoz ideális, persze nem a rekkenő nyári hőségben. Küllemén még egy-két módosítást üdvözöltünk volna az egységesebb megjelenés érdekében, ezzel együtt leginkább zenei mindenevőknek ajánlott, otthoni használatra.

A CIKK MÉG NEM ÉRT VÉGET, KÉRLEK LAPOZZ!

Impresszum

Főszerkesztő:
Zsóka Krisztián
email: zsoka.krisztian@av-online.hu

Kapcsolatfelvétel:
info@av-online.hu
telefon: +36-30-2272035

Kiadó:

Future Life Kft.
Future Life Kft.

3535 Miskolc, Fényesvölgyi u. 16. 1/3.

 

Kapcsolat

Kérdése merült fel a szórakoztató elektronika rejtekében?
Írjon nekünk: info@av-online.hu

Médiaajánlat

Személyre szabott ajánlatért írjon a info@av-online.hu címre.