Hangfal

GoldenEar BRX állványos hangfal teszt

sztereó hangfal teszt / felsőkategória

2024. március 29., 22:05

GoldenEar BRX hangfalAz amerikai illetőségű GoldenEar termékei eddig sajnálatos módon elkerülték a szerkesztőségünket, közelebbről csak a Triton Three+ álló hangfalukat ismertük meg, de annak is már öt éve. Ezt a csorbát mindenképpen ki kellett köszörülnünk, amiben segítségünkre volt az új forgalmazó, az AudioMe, így került hozzánk a BRX állványos hangfal, ami gyártója állítása szerint kategóriájának egyik legjobbja. Lássuk, igazuk van-e!

Perlisten R4b high end állványos hangfal teszt

sztereó hangfal teszt / high end

2024. március 23., 13:40

Perlisten R4b high end hangfalAz iparágban újnak számító Perlisten újszerű közép/magassugárzó kiosztásával hívta fel magára vájtfülűek és magas igényű házimozisok figyelmét. A gyártó kínálata folyamatosan bővül és már több EISA-díjat is bezsebelt. Kíváncsiak voltunk a népszerűség okára, ezért kipróbáltuk a cég R7t és R5t hangfalait sztereóban, továbbá egy 5.1-es házimozi demonstrációnak is fültanúi voltunk. A tanulságos próbák után néhány hétre vendégül fogadtuk a gyártó egyik állványos méretű hangsugárzóját, hogy azoknak is válaszokat adjunk, akik kisebb szobába szeretnének R4b-alapú hangrendszert.

Acoustic Energy CORINIUM high end álló hangfal teszt

sztereó hangfal teszt / high end

2024. március 19., 20:25

Acoustic Energy CORINIUM hangfal tesztAz 1987-es születésű brit Acoustic Energy hangfalai mindenekelőtt azokat a zenerajongókat akarják kiszolgálni, akik olcsón, vagy még a bőven megfizethető szinten keresnek minőséget, és a tapasztalataink alapján találtak is. Most viszont megalkották a CORINIUM nevű modelljüket, ami egyértelműen a csúcskategóriában próbálja feladni a leckét a többieknek.

Yamaha SR-X50A soundbar teszt

hangprojektor teszt / felső középkategória

2024. március 15., 22:00

Yamaha SR-X50A soundbarYamaha soundbar utoljára úgy két évvel ezelőtt járt nálunk a YAS-209 személyében, ami egy nagyon jó ár/érték arányú rendszer volt, de közelebb volt a belépő kategóriához, mint a közép szintűekhez, és bizony Atmos képességgel sem bírt, ami nélkül ma már szinte nem érdemes ringbe szállni. Egy határozott ugrással a Yamaha kihozta a mai igényeknek megfelelő SR-X50A (más néven True X Bar 50A) verziót, ami tudásban és árban is egy kategóriával feljebb van a ranglétrán. Papíron.

Focal Sopra N°1 high end állványos hangfal teszt

sztereó hangfal teszt / high end

2024. március 7., 19:55

Focal Sopra No1 hangfalPontosan hét éve debütált a Focal Sopra sorozata, hogy az akkor még futó Electra és Utopia széria között lévő űrt töltse be. Ez már bőven a high end kategória, ami azoknak készült, akik vágynak a francia cég csúcshangzására, azonban nem engedhetik meg maguknak az Utopiát. Jelen írásunk főszereplője a Focal Sopra N°1 állványos hangfal.

Ruark R410 hálózati hangrendszer teszt

Bluetooth hangszóró teszt

2024. március 4., 22:15

Ruark R410 hálózati hangrendszerHogy mi az, amit a legjobban szeretünk az audio világ fejlődésében? Azt, hogy lényegében már mindenféle formában, stílusban és méretben hozzájuthatunk minőségi hangzáshoz, ha tudunk rá eleget szánni és bizonyos dolgokban kompromisszumképesek vagyunk. A Ruark éppen ebben erős, hiszen azoknak készít hangrendszereket, akik több értelemben kedvelik a klasszikus külsőt vagy funkciókat, de nyitottak a modern világra is. Az Ruark most finoman szólva egy súlyos sziklatömböt dobott az all-in-one lejátszók nyugodnak tűnő vízébe az R410-zel, úgyhogy érdemes felkötni a gatyát a konkurenciának.

Indiana Line Diva 5 álló hangfal teszt

sztereó hangfal teszt / középkategória

2024. február 26., 20:10

Indiana Line Diva 5 hangfal tesztAz olasz Indiana Line legfelső Diva sorozata szépen lassan megújul, közülük eddig a Diva 3 állványos dobozhoz volt szerencsénk, ami ugyan nem hibátlan, de remek ár/érték aránnyal rendelkezik. A Diva 5 egy kompakt, álló hangfal, ami szintén nagyon jól van árazva, és kiderítettük, hogy valamivel több, mint 400 ezer forintért mennyire tudta megvetni a lábát abban a kategóriában, ahol rengeteg a vetélytárs.

Sennheiser AMBEO Soundbar Mini soundbar teszt

hangprojektor teszt / felső középkategória

2024. február 15., 07:10

Sennheiser AMBEO Soundbar MiniHa lehetőségünk van rá, igyekszünk egy-egy termékcsaládnál lentről felfelé menni a ranglétrán, de néha úgy jön ki, hogy a csúcsról indulunk visszafelé. Nem volt ez máshogy a Sennheiser AMBEO Soundbar-okkal sem, így a nagy AMBEO Max és a nemrég tesztelt AMBEO Plus után, most elérkeztünk az AMBEO Mini-hez, ami a jelek szerint kevesebb dologban marad el a nagytesókhoz képest, mint gondoltuk.

Monitor Audio Platinum 100 3G high end állványos hangfal teszt

sztereó hangfal teszt / high end

2024. február 11., 00:35

Monitor Audio Platinum 100 3G high end hangfalAz alaposan megújult Monitor Audio Platinum 3G négyesfogatából az Extreme Audio szaküzletében már sikerült megismernünk a Platinum 200 3G álló típust, ami nagyobb nappalik ékköve lehet kivitelezését és előadását is tekintve. A most az AV-Online otthonába látogatott Platinum 100 3G kisebb alapterületbe próbálja ugyanazt a szintet eljuttatni. Szerintünk sikerült is neki!

Bowers & Wilkins 603 S3 álló hangfal teszt

sztereó hangfal teszt / felsőkategória

2024. február 2., 12:30

Bowers & Wilkins 603 S3 hangfalA Bowers & Wilkins megújult 600-as sorozatának nagyobb állványos, 606 S3 típusát már bemutattuk, és bizony nem okozott csalódást, hiszen a korábbi, nagyon is jól sikerült modellt még jobbá tették, ezáltal kisebb alapterületű szobák szinte mindenese lehet. A 603 S3 a széria egyetlen álló doboza, ami tartalmazza a kisebb típus újításait, kiegészítve dupla mélysugárzóval. Nézzük csak a részleteket és a benyomásainkat!

Kanto ORA aktív hangfal teszt

sztereó hangfal teszt / középkategória

2024. január 30., 20:30

Kanto ORA aktív hangfalA Kanto ORA célja kombinálni a multimédiás számítógépes hangfalak és professzionális célra tervezett stúdió monitorok világát. Kedvező ár/érték arányt preferáló tartalomkészítők, számítógépes játékosok vagy kis szobában élő zenekedvelők számára praktikusnak tűnik. Titkos fegyvere a váratlan erő, amire a kis méret alapján senki nem számítana. Kipróbáltuk!

Indiana Line Diva 3 állványos hangfal teszt

sztereó hangfal teszt / középkategória

2024. január 26., 22:15

Indiana Line Diva 3 hangfal

Az Indiana Line a Nota, Tesi és DJ sorozatú hangfalaival bebizonyította azt, hogy Olaszországban is létezik olyan specialista, amilyen kevés akad a mai világban. Bátran kimondhatjuk, piszok kevés pénzért nyújt megbízhatóságot és minőséget. A legmagasabb, Diva elnevezésű hangfalcsaládjuknak új változata múlt év végén jelent meg, amiből az állványos Diva 3 feladhatja a leckét a konkurenseknek, hiszen párjának ára nem haladja meg a 250 ezer forintot.

Harman Kardon Go + Play 3 Bluetooth hangszóró teszt

Bluetooth hangszóró teszt

2024. január 25., 10:55

Harman Kardon Go + Play 3 Bluetooth hangszóróHosszú ideje vártunk már, hogy végre kijöjjön az utód, de megérkezett. Az egyik örök közönségkedvenc a Harman Kardon zenélő retikülje, és bár korábban még lényegesen több konkurenciával kellett megküzdenie, a HK Go + Play derekasan helyt állt és sosem hagyta, hogy letaszítsák a trónról. Ha esetleg voltak is gyengéi, a gyártó igyekezett mindent megtenni, hogy a legfrissebb modellen már ne találjunk fogást. Azért persze megpróbáltuk.

Lyngdorf Audio MH-3, BW-3, TDAI-1120 2.1 hangrendszer teszt

sztereó hangfal teszt / felsőkategória

2024. január 19., 22:40

Lyngdorf Audio hifi rendszerA dán székhelyű Lyngdorf Audio kompakt szettje azoknak készült, akik kis szobába keresnek diszkrét, de kifinomult karakterű hangrendszert. Rengeteg okos funkciót rejt, cukiságával a feleségfaktornak is kedvez, ha pedig arra kerül sor, meglehetősen strapabíró. Akkor mégsem a méret a lényeg?

Focal Theva N°3 álló hangfal teszt

sztereó hangfal teszt / felső középkategória

2024. január 14., 19:10

Focal Theva No3 hangfalA Focal vadonatúj termékcsaládjából eddig vendégeskedett nálunk a Theva N°1 állványos hangdoboz, ami letisztult formájával, nagyon könnyen megszerethető, gördülékeny előadásával kisebb nappalik allroundere lehet. A Theva N°3 a széria nagyobb álló hangfala, ami természetesen már több légköbmétert kíván megtölteni remek hanggal, még mindig megfizethető áron. Nézzük, ez mennyire sikerült!

Klipsch Nashville Bluetooth hangszóró teszt

Bluetooth hangszóró teszt

2024. január 10., 18:40

Klipsch Nashville Bluetooth hangszóróA Klipsch mérnökei úgy döntöttek, hogy nem nézik tovább karba tett kézzel a JBL és Marshall Bluetooth hangszórók térhódítását. Legújabb, amerikai városokról elnevezett szériájuk robusztus, első ránézésre katonai célra szolgáló eszközöket tartalmaz, melyek valójában zenehallatásra valók. Bárhol és bármikor koncertélményt kölcsönöz a kis Nashville, ahogy a reklámszövegben olvasható. De mit nyújt a gyakorlatban?

Sennheiser AMBEO Soundbar Plus soundbar teszt

hangprojektor teszt / felső középkategória

2024. január 9., 13:05

Sennheiser AMBEO Soundbar Plus soundbarA soundbar piac telítettségét senki sem vitathatja, így a gyártóknak is nehéz dolguk van, ha valamivel ki akarnak tűnni a tömegből. Az elmúlt 12-13 évben mióta teszteljük ezeket házimozi helyettesítő csodákat, találkoztunk már minden elképzelhető megoldással, de ha valaki ma megkérdezi tőlünk, hogy mi volt eddig a legemlékezetesebb, csak ezt feleljük: Sennheiser AMBEO!

JBL Authentics 500 multiroom hangrendszer teszt

Bluetooth hangszóró teszt

2023. december 28., 12:15

JBL Authentics 500 hangfalA JBL évek óta készít hálózatképes, egydobozos hangrendszereket. A korábban debütáló Link széria volt saját megközelítésük, mely HomePod/Google Nest alternatíva benyomását keltette. Kellemes irány volt, de valahogy hiányzott belőle a fantázia. Az Authentics 500 csavar egyet a sztorin, mert olyan külsőt kapott, ami a retró szerelmeseit könnyebben megérinti. A '70-es évek inspirálták, de belül fenevad lapul, ezért érdemes jóban lenni a szomszédokkal.

KLH Kendall 2B állványos hangfal teszt

sztereó hangfal teszt / felső középkategória

2023. december 26., 18:00

KLH Kendall 2B hangfalA KLH termékei közül eddig csak néhányat ismertünk meg, de mindegyik képes volt egyéniségével, sajátosságaival és minőségével magára vonni a figyelmünket. Nem mindig haladnak a klasszikus hangfalépítés útján, azonban készítenek olyat is. Ennek ékes példája a legfrissebb Kendall 2B állványos modelljük, ami olyan új, hogy a cikk írásakor még nem is szerepel a gyártó weboldalán! A Muzix Audionak elsőként sikerült Európába importálni a Kendall hangfalak új generációját, így jelenleg a kontinensen csak Magyarországról vásárolható meg.

Klipsch The One Plus és The Three Plus Bluetooth hangszóró teszt

Bluetooth hangszóró teszt

2023. december 19., 22:25

Klipsch The One Plus The Three Plus Bluetooth hangszórókBemutatásuk idején külön írásban mutattuk be a Klipsch The One II és a Klipsch The Three II Bluetooth hangszórókat, amelyek most megújult külsővel, és modernizálva kerültek újra a polcokra, Plus elnevezéssel. A két modellt nem igazán hasonlítjuk össze a korábbi típusokkal, bár az újításokat nem hagyjuk szó nélkül, de inkább egy cikkben foglaljuk össze a hallottakat és a kettő közötti különbségeket.

Bluesound PULSE SOUNDBAR+ PULSE SUB+ és PULSE FLEX2i soundbar hangrendszer teszt

hangprojektor teszt / felsőkategória

2023. december 15., 12:10

Bluesound PULSE SOUNDBAR+ soundbarAz alapvetően elektronika és streaming specialista Bluesound vezeték nélküli hangdobozokat is gyárt, valamint soundbart, így komplett házimozit is összedobhatunk cégen belül. A PULSE SOUNDBAR évekkel ezelőtt járt szerkesztőségünkben, amihez plusz mélynyomót is használtunk a teszt során. Pár napja viszont egy olyan Bluesound rendszerrel ismerkedtünk meg az Extreme Audio bemutatótermében, ami összesen négy komponensből áll, és mindenkinek érdemes meghallgatnia, aki egymillió forint körül venne egy kompakt, ám nagyhangú és nagytudású moziszettet.

Bowers & Wilkins 606 S3 állványos hangfal teszt

sztereó hangfal teszt / felső középkategória

2023. december 13., 17:45

Bowers & Wilkins 606 S3 hangfalA Bowers & Wilkins, azon belül is a 600 Series mindig is nagy népszerűségnek örvendett azok körében, akik a megfizethető kategóriában keresgéltek audiofil jegyekkel felvértezett hangfalat. Három éve mutattuk be a jubileumi Anniversary Edition változat tagjait, most pedig jöjjön az S3, annak is egyik állványos tagja, a 606 S3!

Canton Townus 90 álló hangfal teszt

sztereó hangfal teszt / felsőkategória

2023. december 4., 18:55

Canton Townus 90 hangfalA Canton a Townus sorozattal már az audiofil kategóriát súrolja, ahogyan azt a Townus 30 tesztjekor már tapasztaltuk. Most jöjjön az egyetlen állódoboz, a Townus 90, ami hasonló minőséget ígér, viszont sokkal méretesebb nappaliba, hiszen az esetében egy elég impozáns, masszív hangfalról van szó!

Klipsch Reference Cinema System 5.1.4 Dolby Atmos hangfalszett bemutató

5.1 hangfalszett teszt / középkategória

2023. november 30., 08:25

Klipsch Reference Cinema System Dolby Atmos hangfalszettA Klipsch gondolt egy merészet, és összeállított egy olyan többcsatornás szettet, ami kis helyigényű, a mai kor vívmányait teljesen használja, ráadásul egy átlagos nappalit gond nélkül meg tud tölteni a hangjával, elsősorban a házimozi kedvelők igényeit kielégítve. A Reference Cinema System ugyanis egy 5.1.4 csatornás rendszert alkot, amit az Extreme Audio bemutatótermében sikerült lencse, majd fülvégre kapnunk!

JBL Authentics 300 multiroom hangrendszer teszt

Bluetooth hangszóró teszt

2023. november 27., 12:20

JBL Authentics 300 hangfalA JBL Authentics széria e sorok írásakor három tagot számlál. A középsőnek számító Authentics 300 abban tér el két testvérétől, hogy akkumulátort is tartalmaz. Ha nagyon egyszerűen kellene elmagyarázni, akkor kapunk egy vintage rádiónak öltözött JBL PartyBox hangrendszert. Tényleges tudása viszont ennél összetettebb, ráadásul nem kizárólag házibulira szolgál.

M&K Sound X12+ aktív mélyláda teszt

mélyláda teszt

2023. november 22., 23:25

MK Sound X12+ aktív mélyládaA Miller & Kreisel V15+ szubláda mélyen belopta magát a szívünkbe, amikor teszteltük. Számos kellemes órát szerzett csapatunk tagjainak, ezért repesve vártuk a találkozást a gyártó magasabbik kategóriájának valamelyik tagjával. Annak is eljött az ideje, vendégül láttuk a középsőt, a THX Ultra minősítésű X12+ aktív szubbasszus sugárzót.

Focal Theva N°1 állványos hangfal teszt

sztereó hangfal teszt / középkategória

2023. november 21., 13:45

Focal Theva No1 hangfalA Focal most a Theva sorozattal folytatja a Chorus, majd a Chora által kitaposott utat saját belépő kategóriában, ami a francia céget ismerve messze nem kezdő szint, maximum csak náluk. Várhatóan sem a minőségre, sem a dizájnra és kivitelezésre nem lehet okunk majd panaszra, de ezt mindjárt ki is derítjük első tesztalanyunkkal, a Focal Theva N°1 állványos hangfallal megismerkedve.

KEF LSX II aktív hangfal teszt

sztereó hangfal teszt / felső középkategória

2023. november 18., 12:45

KEF LSX II aktív hangfalAz aktív hangfalak praktikus alternatívát képeznek a hagyományos, passzív hangdobozokat tartalmazó hifi rendszerek mellett. Mindkét világ része a kivételes hangzás, de a KEF LSX II minden megtesz, hogy bebizonyítsa: ez a jövő. Sok meglepetést tartogat az angolok bárhol elférő szettje, ezért vétek lenne figyelmen kívül hagyni.

Fyne Audio F1-8 high end állványos hangfal teszt

sztereó hangfal teszt / high end

2023. november 11., 20:20

Fyne Audio F1-8 high end hangfalA Fyne Audio high end kategóriás F1 sorozatának legkisebb tagja rendesen megmozgatta szerkesztőségünk agytekervényeit, hiszen ilyen előadást még nem hallottunk kompakt hangdoboztól. A széria következő tagja az F1-8, ami szintén állványos modell, ám már hétköznapi méretben, korántsem hétköznapi külsővel és teljesítménnyel.

Gold Note XT-7 high end álló hangfal teszt

sztereó hangfal teszt / high end

2023. november 7., 10:05

Gold Note XT-7 hangfalTavaly nyár óta az Extreme Audio termékpalettáját a neves Gold Note cég készülékei is színesítik, mint azt egy korábbi híranyagunkban meg is írtuk. Azóta sajnálatosan csak néhány terméküket ismertük meg, most viszont egy kicsit belehúzunk, mert rengeteg gyöngyszem található az olasz cég kínálatában. Ne is aprózzuk el, jöjjön high end álló hangfaluk az XT-7!

< előző oldal

következő oldal >

Impresszum

Főszerkesztő:
Zsóka Krisztián
email: zsoka.krisztian@av-online.hu

Kapcsolatfelvétel:
info@av-online.hu
telefon: +36-30-2272035

Kiadó:

Future Life Kft.
Future Life Kft.

3535 Miskolc, Fényesvölgyi u. 16. 1/3.

 

Kapcsolat

Kérdése merült fel a szórakoztató elektronika rejtekében?
Írjon nekünk: info@av-online.hu

Médiaajánlat

Személyre szabott ajánlatért írjon a info@av-online.hu címre.