Hangfal teszt, hifi teszt, erősítő teszt, házimozi teszt, fejhallgató teszt | av-online.hu
ELAC FS 147 álló hangfal teszt
Legkisebb a JET magassugárzósok között!
2014. január 7., kedd, 16:15
ELAC audio hifi hangfal FS 147 hifi hangfal ELAC hangfal hangfal teszt ELAC hangfal teszt JET III JET magassugárzó
Szabad egy hangfalat egyetlen alkatrész alapján minősíteni? Igazából nem, pedig tagadhatatlan, hogy egy JET magassugárzó láttán szaporábban dobog a hifi rajongó szíve. Vajon van ez annyira fontos, hogy egy típuscsaládot ez alapján ítéljünk meg?
A 140-es sorozat egy furcsa különlegesség. Nem készül belőle 5-6 méret és 4-5 színvariáns, csupán egy állványos és egy álló kivitelben létezik és számos régióban egyáltalán nem is rendelhető. Ha úgy tetszik, az ELAC a szűk kínálattal is csökkentette a tervezés költségeit.
Ez a sorozat nem más, mint a JET magassugárzó méltó használatához szükséges minimum. Egyfajta ajándék azoknak, akik nem engedhetik meg maguknak a nagyobb modellek drágább technikáját.
Ám joggal tesszük fel a kérdést, hogy vajon tényleg ennyire nagy jelentőségű ez a magassugárzó?
Minden komoly hangfalgyártónak van néhány ránézésre is jól felismerhető jellegzetessége. Az ELAC esetében ez az alumínium felületű membrán és a JET magassugárzó, no meg a határozott, szögletes forma, illetve mostanság a lakkozott előlap. Ha ezeket meglátjuk, már tudjuk is, mivel van dolgunk. Aki pedig ismeri a gyártó kínálatát, az már azt is sejti, hogy ami rendelkezik ezekkel a külsőségekkel az nem belépő kategóriás termék. Hiába is tudjuk, hogy a gyártó kisebb hangfalai is jól szerepelnek a tesztekben, mégis máshogy dobog a szívünk, ha meglátjuk az ELAC említett jellegzetes hangszóróit.
Tény, hogy ez a fajta hozzáállás felületes, de az első benyomás már csak ilyen dolog. Ne ostorozzuk magunkat érte! Különben is, ameddig a gyártók nem kezdenek kifordított hangfalakat gyártani, addig ezeket a külső jegyeket fogjuk elsőként észrevenni, no meg az árcédulát, nem pedig a belső értékeket.
Persze a sajátos technológiák nem felismerhetőségük miatt fontosak. Rengeteg kutató, fejlesztő munka és pénz befektetése áll mögöttük. A befektetésnek pedig meg is kell térülniük. Mint minden gyártó, az ELAC is igyekszik saját fejlesztéseit a lehető legszélesebb körben alkalmazni. Így juthatott JET magassugárzó a világ egyik legdrágább és leggyorsabb sportkocsijába, a Bugatti Veyron-ba is! No de miért nem jut minden modellbe szendvics membrán és JET magassugárzó? Azért, mert ezeknek a gyártása rendkívül munkaigényes és költséges. Ezekből nem tud napi 10000 darabot legyártani egy olcsó kínai üzem. Kieli gyárlátogatásunk alkalmával ezt mi magunk is láthattuk.
Az FS 147 és annak kistestvére, a BS 142 a legolcsóbb JET III magassugárzót használó típusok. Egy tesztben ilyenkor egyszerű lenne azt keresni, hogy mit veszítünk a hasonló technológiát alkalmazó, de mégis drágább modellekhez képest, ám ebbe két okból sem mennénk bele. Egyrészt azért, mert a zeneélvezet sem arról szól, hogy mit nem hallunk. Másrészt azért, mert a dobozok vizsgálata közben nem találkoztunk gyenge ponttal. Nem éreztük úgy, hogy a gyártó spórolni szeretett volna. Ezek a hangfalak nem "kevesebbek" hanem végtelenül céltudatosak.
Egy kompromisszummal kell csak megbarátkoznunk!
A 140-es sorozat előlapja lakkozott, de az oldallapok már olcsóbb, fóliázott felületet kaptak. Ez az alacsony ár egyetlen azonosítható velejárója, amivel tulajdonképpen nincs is gond. A lényeges kérdés: jól néz ki az FS 147? Élőben nagyon csinos a doboz! Minket nem zavar, hogy az elő- és oldallap eltérő felületű, de még ha zavarna is, ritkán esik rá úgy a fény, hogy azt észrevehessük.
Mit kapunk a belépő modellben?
Természetesen a JET III magassugárzó és az alumínium szendvics szerkezetű mély/középsugárzók amikre elsőre felfigyelünk. A JET technológia hozadéka az ELAC jellegzetes magastartománya, ami egészen 50 kHz-ig felfut. A szendvics membránszerkezet egyik előnye pedig, hogy a hangfal még erősen meghajtva is fegyelmezetten viselkedik. Persze ez sok más műszaki megoldásnak is köszönhető, amik közül talán a reflexcsövet érdemes kiemelni. Ez mind a külső, mind a belső végén tölcséres, átmérője pedig változó, hogy az átáramló levegő ne hozzon létre felesleges rezonanciákat. A doboz illesztései szépek, a csatlakozók jó minőségűek.
Az FS 147 csak egyszeresen kábelezhető és erősíthető, ami elsőre kicsit meglepett. Persze, ha jobban belegondolunk, az árra érzékeny vásárlók ritkán élnek kettős erősítéssel. Az ajánlott erősítő teljesítmény 20-150 watt közötti, ami nem úgy értendő, hogy az olcsó 40-60 wattos erősítőkkel már érdemes összekötni. Lehetni lehet, csak azok nem fogják kihozni belőle a maximumot. Az erősítők nem egyformák, és könnyű olyan olcsó típussal találkozni a boltok polcain, ami névlegesen 60 wattot ad le, mégsem tud annyit, mint egy jobban megszerkesztett 35 wattos. Ebben nem is szeretnénk jobban elmerülni! Inkább azt javasoljuk, konkrét döntés előtt kérjék ki egy szakkereskedő véleményét!
A hangfal impedanciája névelegesen 4 Ohm, felépítése két és félutas, basszreflex. A magassugárzó a már emlegetett JET III típusú, a mély- és középsugárzók alumínium szendvics szerkezetűek. A keresztváltó elektronika 700 és 2700 Hz-en választja el őket. A frekvenciaátfogás 38 Hz-50 kHz közötti.
Halljuk!
Az ELAC FS 147 tesztjéhez a Cambridge Audio Azur 851A és Norma REVO IPA-140 erősítőket használtuk. Az erősítők és a forrás közé a Cambridge Audio DacMagic Plus-t kötöttük. A meghallgatás előtt minden esetben bőséges időt hagytunk az elektronikák bemelegedésére.
A teszt első felében néhány régebbi felvételt vettünk elő. A Dave Burbeck Quartet zenéivel a figyelmünket a fúvósok remek jelenléte fogta meg elsőre. Bár a zongora pontossága nem volt tökéletes, a felvételi zajok, amik egy ilyen anyagnak természetes velejárói, már-már élvezetessé váltak. Diana Krall lemezei között bogarászva, elsőként egy régebbi darab, a Popsicle Toes ragadott el, majd később a You Know - I Know Ev'rything's Made for Love alatt úgy tűnt, hogy a mélyek egy kicsit válogatósak. Bizonyos tartományok fojtottabbak, mások teltebbek voltak. Később, Tori Amos A Sorta Fairytale című dalához érkezve ilyen gondunk már nem volt. Az énekhang közvetlen volt, de nem nyomult az arcunkba. A mélyek gyönyörűen gördültek kifelé a hangfalakból, de még nem nyomták el a többi hangszert, ami persze egyszerre köszönhető a hangfalnak és a jó erősítőnek is.
Vangelis - Alpha című felvételével is tettünk egy próbát, aminek az eredménye teljesen lehengerlő volt. A szintetizált magashangokból eltűnt a kellemetlen fémes jelleg, helyét pedig átvette a pontosság. Érdekes módon, a Yello, több számot meghallgatva is csak átlagos volt. Belehallgattunk Amy Winehouse első lemezébe is, és végre nem zavart annyira, hogy a felvételek a tömegek igényeit próbálták slamposan kiszolgálni, ahelyett hogy az énekesnő és zenekarának képességeihez méltó lemezt rögzítettek volna. Elvis Fever-jéhez érve ismét remekelt a rendszer. A csettintések és a dobverők jelenléte szinte ijesztő.
Jött Fever Ray és olyan erejű mélyeket terített szét a szobában, hogy bútorok félelmükben reszkettek tőle. Majd jött Madonna és a Little Star, ami már szerényebben teljesített. Ennek a felvételnek a mélyeit inkább csak elmesélte az ELAC, mint megszólaltatta.
Visszatérve a hagyományos tesztanyagok közé, Antonio Forcione Acoustic Revenge című lemezével sok időt töltöttük, miután az felkavaróan pontos közép- és magastartománnyal lepett meg. Érdekes volt, hogy bár nem tűnt hízelgőnek az előadásmód, mégis bele lehetett szeretni. Mindezek ellenére, a hangfalakat ismét tologatni kezdtük, keresve az ideális helyüket. Bár a sztereó színpad jó volt, a méretek pedig csak kicsit tűntek túlzónak, a mélyek továbbra sem dolgoztak egyenletesen. Mintha néha egy csipetnyit ellustult volna a rendszer.
A tesztfelvételek sokaságán végighaladva több érdekesség is megmutatkozott. Egyrészt az ELAC nem szépíti azt, amit hallunk. Ez dicséretes tulajdonság, de az ilyet néha szokni kell, főleg a könnyűzenei felvételekkel. A dolog jutalma, hogyha az előadók valóban tehetségesek, akkor az jobban megmutatkozik, mint más hangfalakon. Nem ilyen a helyzet a JET III magassugárzók hangjával, ami elsőre is meggyőző. Ezek néha egészen meglepő pontossággal dolgoznak, aminek az egyik eredménye, hogy bizonyos dalok egészen újszerűen hatnak. Érdekes, hogy a felvételek analóg zaja, ami hol a lemez és tű találkozásából, hol mágnesszalagból kerül a zene közé, néha mintha önálló hangszerként lenne jelen. Önállóan megjelenik és helyet foglal a hangképben. Mindez pedig nem zavaró, mert az esetek többségében a színpadon nagyon jól elkülönülnek egymástól a különböző hangszerek. A tesztek alatt, egy átlagosnak mondható nappaliban, ahol sem csillapító panelek, sem extra mennyiségű könyvespolc nincs, a leginkább tetszetős eredményt a hangfalak párhuzamos elhelyezése adta. Befelé forgatva azokat a magasak hangsúlyosabbak lettek.
A mélyek terén a hangszórók nagyon jól dolgoznak, de a doboz mérete miatt teljes és egyenletes lefutást nem lehetett megvalósítani. A leggyakrabban nagyzenekari művekkel tűnt fel, de könnyűzenével is felismerhető volt, hogy a frekvenciagörbe bal szélén van egy hullámvölgy. Ez persze a hasonlóan visszafogott méretű dobozok többségének közös jellemzője.
Összefoglaló ítélet
Tökéletes hangfal nem létezik, egy kategória belépő modellje pedig törvényszerűen hordoz valamiféle gyengeséget. Az ELAC FS 147 esetében az egyszerű oldallap és a kissé egyenetlen mélytartomány az, amit el kell fogadjunk. Ez az egyenetlenség viszont az idő nagy részében rejtőzködik. Lesznek majd felvételek, amikkel észrevehetővé válik, máskor viszont pontos és dinamikus mélyekkel szórakoztat a hangdoboz. A közép- és magastartomány pedig ebben az ársávban ki is magasodik az átlagból. Vagyis a legolcsóbb JET III és alumínium szendvics technológiás hangfal jó vétel, mindenképpen érdemes meghallgatni!
A fentiek mellett viszont azt is fontos megjegyezni, hogy 4 ohmos impedanciája miatt mindenképp stabil, jó teljesítményű erősítőre kell kötni.
A tesztelés és a cikk megírása után kaptuk a hírt az ELAC forgalmazójának újévi akciójáról, melynek keretében az FS 147 hangfalak jelentős árkedvezménnyel vásárolhatók meg.
