Astell & Kern AK120 II mobil hifi lejátszó teszt

High end a zsebben

2015. november 11., szerda, 16:10

AK AstellKern audio hifi lejátszó audio lejátszó mobil lejátszó hifi lejátszó lejátszó teszt mobil hifi lejátszó mobil audio lejátszó audio lejátszó teszt hifi lejátszó teszt Astell n Kern Astell and Kern

Létezik-e olyan zenelejátszó, ami hűen visszaadja a stúdióban rögzített hanggal megegyező jelet? De ne legyen nagyobb, mint egy mobiltelefon (nem a nyolcvanas évek bőröndjeire gondolunk), és fogadja zenéinket vezeték nélkül is... szóval lehetséges? Egyeseket talán nem lep meg a válasz (ami természetesen igen), nem csak ezért nehéz szó nélkül elmenni az Astell & Kern AK120 II típusú lejátszója mellett.

Csak semmi aprózás

Két éve teszteltük az Astell & Kern AK120 mobil hifi lejátszóját, mely egyértelműen tudomásunkra adta, hogy a high end hangélmény immár tenyérnyi méretben sem akadály. Aztán jött a hír, hogy az Iriver Co. Ltd. tulajdonát képező, elit mobil audio eszközökre szakosodott cég fejlesztői már dolgoznak a második generáción, melyről mai cikkünk is szól. Nos, megérkezett.

A friss utód kapcsán jó és rossz hírünk is van. Egyrészt bővültek szolgáltatásai, külsején is csiszolgattak, ugyanakkor, amit lehetett, azt nem féltek megnövelni. Például az akkumulátor kapacitása 30 %-ot hízott, így már 3,25 amperórás lítium-ion egység táplálja az áramkört. A nagyobb telep nagyobb külsőt eredményezett, jóllehet, az AK120 II még így is "zsebbarát". Másrészről a beépített memória megduplázódott, vagyis már alapértelmezetten 128 GB áll rendelkezésünkre, melyet egy oldalsó micro SD nyílás segítségével kiegészíthetünk akár további 128 GB-os kártyákkal.

És mi a rossz hír? Nos, az első generáció sem tartozott a nagyáruházi, filléres MP3 lejátszók táborába. Az újonc pedig... még kevésbé. Még leírni is hátborzongató érzés, de el kell fogadnunk: az Astell&Kern AK120 II cikkünk íródásakor bruttó 599 990 Ft-ba került. Laikus olvasóinkban joggal merülhet fel a kérdés: megéri egyáltalán ennyit költeni egy mobiltelefon nagyságú zenelejátszóra, ami (most persze kicsit sarkítunk) lényegében "csak" a digitális jelek - bitek - analóg hanggá alakítására készült? Nos, a hangminőség megszállottjainak csak annyit tudunk mondani, hogy tessék továbbolvasni, aztán a cikk végére mindenki eldöntheti, hogy kipróbálná-e élőben az AK120 II-t, vagy nem. Egy már biztos: mi egy pillanatra sem bántuk meg a találkozót.

Frissebb... nem kicsit

Az előző generációhoz képest nem csak testesebb, hanem kidolgozottabb és részletgazdagabb is lett az AK120 II külseje. Kijelzője drasztikusan megnőtt, hátlapját pedig nem szálcsiszolt alumínium, hanem vékony üveglemez fedi. A hátoldal textúráját közelről nézve látható, hogy a hangyányi méretű, négyágú csillagok valójában a márkaembléma "A" betűjéből tevődnek össze. A bordázott felületű, meglepően erős tengelyen forgó jelszintvezérlő potméter fentre került, hogy minél nagyobb akkumulátornak adhasson otthont az AK120 II alumínium készülékháza.

A tárcsa köré masszív védőkeretet terveztek annak érdekében, hogy a mechanika ellenállóbb legyen. A kitüremkedő, extra felső sarok felületén három mélyedés látható, melyek az Astell&Kern leírása szerint szimbolikus emlékeztetőjegyei a pengetős hangszereknek. A készülékház másik oldalára mindössze három gomb került, melyekkel kikapcsolt kijelző esetén segítik a zeneszámok közti navigációt.

A tetőlemezen egy, erősen az okostelefonos világból ihletet merítő ki-bekapcsoló gomb díszeleg, mellette sötétlik egy 2,5 mm-es szimmetrikus micro Jack valamint egy 3,5 mm-es kombinált fejhallgató és optikai kimenet.

Említést érdemel a gyárilag mellékelt védőtok is, mely nem csupán szilikon vagy műanyag, hanem Olaszországból származó Buttero bőrből készült és még szériaszámmal ellátott garanciajegyet is mellékeltek hozzá. Ennek kibontásakor akaratlanul is elhangzottak "wow" jellegű szófoszlányok az irodánkban. Emlékeznek még Morpheus bőrkabátjára a Mátrixból? Na, ez pont olyan, csak kicsiben.

Miután belecsúsztattuk a lejátszót, szoros keretként kulcsolódott köré a luxus pénztárcákkal azonos minőségű kiegészítő, és a használathoz szükséges részeket (aljzatok, potméter, kezelőszervek, kijelző) továbbra is gondtalanul elérhettük. A krokodilbőr mintázatú védőalkalmatosságból feketét csomagoltak az AK 120 II mellé, de opcionálisan rendelhető piros, barna, narancs vagy sötétkék színekben is.

A "kabátba" bújtatott készülékről túlzás nélkül kijelenthető, hogy már a puszta megjelenésével is igazi prémiumkategóriás érzésről szónokolt, megállás nélkül. Más kérdés, hogy bárminemű baleset, leejtés következtében egyesek már a bőr sérülése miatt is aggódhatnának, de maradjunk annyiban, hogy egy ilyen finom komponenst minden esetben odafigyeléssel, óvatossággal célszerű használni.

Akik sok időt töltenek a számítógép előtt, azoknak praktikus lehet a PEM11 néven futó, opcionálisan elérhető dokkoló modul. Az AK 120 II-vel azonos anyagú és színű kiegészítő nagyon elegáns megoldás, mivel 5 fokozatban dönthető és megóvja mobileszközünket az asztallapon való tologatás általi karcoktól. A PEM11 egyetlen hátránya, hogy bőrtokostul már nem képes fogadni a lejátszót, tehát dokkoláshoz mindig ki kell hámoznunk belőle.

Történt még egy frissítés, amit eddig nem hoztunk szóba, holott bizonyos értelemben jövőbe mutató megoldás, és nem kis mértékben bővíti a lehetőségek tárházát: az AK120 II hálózati zenelejátszóként is használható. Ehhez telepítenünk kell (PC/MAC platformra) egy MQS Streaming szerver programot, amely a gyártó honlapján érhető el. Az lejátszó csatlakoztatható otthoni WiFi hálózatunkhoz, és innen kezdve látni fogja azokat a mappákat, melyeket katalogizáltunk az előbb említett számítógépes szoftverben. Így többek között FLAC, WMA, AAC, DFF és DSF formátumú fájlokat is lejátszhatunk anélkül, hogy ide-oda másolgatnánk őket a PC és a lejátszó között. A vezeték nélküli extrák kapcsán még említendő újdonság, hogy az AK120 II már önállóan, WiFi-n történő firmware telepítésre is képes.

Kézbevétel, használat

Az AK120 II 177 grammos tömegével és másfél cm-es vastagságával, valamint az ehhez társuló anyagokkal egyszerre tekintélyparancsoló és elegáns. Sarkain és élein csak alig látható kerekítéseket végeztek, de alapvető vaskosságának köszönhetően nagyon jól megáll a tenyérben, és egy kézzel is hozzáférhetünk valamennyi kezelőszervéhez.

A potméter forgásakor lágy kerregés hallható, minden egyes zökkenésnél egy pillanatra visszatart a mechanika, hogy éreztesse a fokozatlépcsőket. Egy kattanással 0,5 egységnyit állíthatunk a jelszinten, a komplett hangerőtartományt 150-ig skálázták be. A baloldali navigációs kezelőszervek lenyomásakor hasonlóképpen halk, de érzékletes pattanás érezhető, összességében az AK 120 II épp olyan könnyen használható, mint a manapság kedvelt okostelefonok.

A 480 x 800 pixel felbontású AMOLED kijelző képpontjait csak nagyon közelről (20 centiről szemlélve) vettük észre, bár ennek nincs különösebb jelentősége, mivel az Astell & Kern eszközeit nem internetezésre vagy videózásra tervezték. A lényeg, hogy az albumborítók és fájlnevek kellően kontrasztosan és jól olvashatóan jelentek meg. 50 %-os fényerő fölött szinte retina-égetően látszottak a betűk (napsütötte környezetben egyáltalán nem hátrány), ezért beltéri viszonyok közt bőven megelégedtünk a 20-30 %-kal.

A nagyobb kijelző láthatóan több szabadságot adott az AK szoftverfejlesztőinek, hogy az előző generációhoz képest kicsit szellősebb és letisztultabb szoftverfelületet készíthessenek. A menüben való navigálás összességében jóra sikerült. Mikor készhez kaptuk, számunkra ügyetlennek tűnt az 1.06-os szoftver főmenüje. Feltehetőleg másoknak is feltűnt a sután kiosztott felület, aminek következtében az 1.25-ös verzió letöltésével már logikusabb és kényelmesebb módon osztották ki a virtuális gombokat. Frissítés után döbbenten konstatáltuk, hogy eltűnt a "Settings" menü. Valójában nem vált köddé, csak elrejtették. Ha a kép legtetejét megérintettük, majd onnan lehúztuk ujjunkat, akkor gördült le a (többek között) vezérlőpult elérhetőségét magába foglaló gombsor.

Hangminőség

Az Astell & Kern AK120 II kb. egy hónapig vendégeskedett nálunk, ez idő alatt főleg Sennheiser HD 600 és AudioQuest NightHawk fejhallgatókkal teszteltük. Gyakorta rákötöttük egy hagyományos erősítőből és hangfalakból álló hifi hangrendszerre is, mely az alábbi komponensekből épült fel:

Hangfal: Phonar Veritas M4 Next és DALI IKON 2 MK2

Erősítő: Cambridge Audio CXA80

Kábelezés: AudioQuest

A HD 600-at sok eszközhöz csatlakoztattuk már, de sosem hallottuk még ennyire lenyűgözően teljesíteni. Ez önmagában sokat elárul az AK 120 II-ről, elvégre a 300 ohmos, referencia fülesünket gyakorlatilag megette reggelire. Őrületbe ejtően stabil sztereó hangkép, mikroszkopikus árnyalatokra tagolt dinamikai ábrázolás, és mély, realisztikus színpad épült fel, ahányszor csak kicsit jobb minőségű felvételekkel próbálkoztunk. A Phonar dobozokkal üzemelő hifi rendszeren is hasonlóan jókat sikerült tapasztalni, olyan összefüggő és aprólékosan felépített tér jelent meg előttünk, ami bármilyen eddig általunk kipróbált audiofil DAC/lejátszó becsületére válna.

Astell and Kern AK120 II Az AK 120 II hangja nem csak szimplán segített belefeledkezni a zenébe. Hans Zimmer zenei betétjeit hallgatva (különösen az Interstellar c. filmhez készült darabokat) például sokkal szívbemarkolóbb élményben volt részünk, mint mikor régebben magát a konkrét filmet néztük. Nehéz ennél pontosabban megfogalmazni, de a lejátszó erőlködés nélkül vázolta nekünk az adott felvétel vérét, húsát, atmoszféráját, minden kis apró motívumot, amit csak el lehet képzelni. Hallottuk, ahogy balról, a fúvósoknál kicsit hátrébb és fentebb a hegedűsök pengetik a húrokat. Észrevettük az összefüggéseket az adott zenekaron belül, hogy miként épült fel egy adott darab és melyik hangszer milyen érzelmi töltettel járult hozzá a csúcsponthoz. Más és más ízeket, tónusokat és hangszínbeli arányokat kaptunk attól függően, hogy épp milyen stílus, vagy előadó munkájába hallgattunk bele. Pl. Santana 1973-as lemeze ködbe burkolva, fémízűen, ugyanakkor melegen jelent meg, míg Cassandra Wilson - Red Guitar c. száma precíz és légies módon mutatta be a jazz gitárt és az afrikai dobot, miközben az énekesnő mézédes orgánuma jólesően az agyunkba hatolt. Jól ismerjük ezeket a felvételeket és eddig is tudtuk, hogy az őket készítő zenészek, hangmérnökök milyen hangzást akartak kölcsönözni nekik. Mégis, minden kicsit csupaszabbnak, intimebbnek és nyersebbnek tűnt, míg az AK120 II-t teszteltük.

A kis lejátszó kifinomultsága főleg abban nyilvánult meg, hogy a mobil audio eszközöknél gyakorta tapasztalható digitális hidegséget sokszor szinte tökéletesen száműzte. Egyszerűen nem adott rá lehetőséget, hogy mesterségesnek érezzük a hallottakat. Pontosan ez az, amit egy vájtfülű elvár, ha leül zenét hallgatni: hogy a technika ne szóljon bele az élménybe, hogy az egyesek és nullák, a konverterek és áramkörök ne éreztessék az ottlétüket, hanem csak adjanak helyet a hanginformációnak. Ez most végre megvalósult, önfeledten bolyongtunk kedvenc tesztfelvételeink világaiban, persze halkan megjegyezzük, hogy az átlagos minőségű produkciók ugyanúgy átlagosak maradtak, az AK120 II nemigen akarta szebbé, jobbá varázsolni az eredeti jelet. Egyszerűen jó minőségű forrás kell neki, és kész. A fentebb leírt élményt jórészt 24 bit/96 kHz felbontású fájlokkal értük el, ennél alacsonyabb rátájú felvételeknél lehet, hogy a lejátszó és a rá kötött fejhallgató/hangrendszer érzékenysége miatt, észre fogjuk venni az adott produkció digitális mivoltát.

Egy apró észrevétel: a "Line Out" funkció engedélyezésével lényegében maximálisra állította kimenő jelszintjét az AK120 II, ekkor azonban hallható torzítást produkált a rákötött hifi rendszer. Hogy megszűnjön a zavaró recsegés, vissza kellett állítanunk a lejátszó jelét 150 egységnyiről 120-ra. Ekkor tökéletes tisztasággal szóltak a zenék, ugyanakkor a nagy hangerőről sem kellett lemondanunk.

Záró gondolatok

Ha teljesen tárgyilagos oldalról közelítjük meg, akkor az AK120 II megfelel a mögötte lévő koncepciónak, hiszen (a neten fellelhető vélemények alapján) még a gyakorlott fülű hangmérnökök, zenészek sem nagyon kötnek bele. Szolgáltatásait tekintve kissé jövőbe mutató (különösen az MQS stream tekintetében), fizikai megjelenése is példaértékű. Néhány mákszemnyi tényezőtől (csak PCM-jellé alakítva hajlandó DSD-t lejátszani, a jövőbe mutató Type-C helyett még mindig micro USB csatlakozós) eltekintve az egyik legkorszerűbb és kiforrottabb mobil hifi lejátszó, ami eddig kezünk ügyébe került.

Nehéz objektív konklúziót alkotni egy olyan készülékről, ami képes megállás nélkül a felhasználó agyába közvetíteni mindazt az emocionális töltetet, ami a zenékkel való azonosuláshoz szükséges. Nem tagadjuk, alaposan végigpengette érzelmi skálánkat az Astell & Kern mobileszköze, jobban mondva (és ez az igazi logikai csavar) nem a készülék, hanem a rajta megszólaló zenék váltották ki ezt a hatást. Életre tudtak kelni úgy a felvételek, hogy a hibák, hiányok keresése nélkül átlépjünk a zenészek, hangszerek és stúdiók dimenziójába.

Amikor visszacsomagoltuk diszkrét fekete dobozkájába, még egy kis szomorúságot is éreztünk, mintha egy közeli barátnak kéne búcsút inteni. Sci-fibe illő gondolatmenet, nemde? A gép érzelmet vált ki az emberből - de hát minek köntörfalazzunk, ha ez történt. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az AK120 II csak egy lejátszó, az "üzemanyagot", minél több veszteségmentes, professzionális minőségű zenét nekünk kell majd hozzá beszerezni.

Sajnos, mint minden ritka és jó dolog az életben, az AK 120 II is egy vagyonba kerül, ettől függetlenül előre is, őszinte elismerésünket címezzük mindazoknak, akik egy napon ilyen eszköz tulajdonosává válhatnak, és reméljük, hogy legalább olyan élménydús lesz számukra a zenehallgatás, mint nekünk volt.

1 2

Következő oldal >