Acoustic Energy AE300 állványos hangfal teszt

2021. január 1., péntek, 18:05

Acoustic Energy audio hifi hangfal hifi hangfal AE hangfal hangfal teszt hifi hangfal teszt AE hangfal teszt Acoustic Energy hangfal Acoustic Energy hangfal teszt

A brit Acoustic Energy nem vállalja túl magát. Összesen három szériát gyárt hagyományos hifi hangfalakból, viszont ezek mindegyike megpróbálja az audiofil kategóriát kimeríteni a saját ársávjában. Nincsenek kommersz megoldások, se high end ambíciók, egyszerűen a zene életszerű visszaadására koncentrálnak. Nézzük, hogy a középső sorozat állványos dobozaival ez mennyire jön be nekik!

Egy kitaposott út méltó folytatása

Fennállásának bő 30 éve alatt az Acoustíc Energy egy olyan szegmensben maradt, ami tulajdonképpen mindenki számára megfizethető. Persze voltak a saját határaikat feszegető megoldásaik, gondolunk itt például a Radiance szériára, ami az árával kikacsintást jelentett egy felsőbb kategória irányába. Ám az elmúlt években megmaradtak egy olyan egészséges határon belül, ahol reményeik szerint mindenki megtalálja magának a megfelelő megoldást, ám sosem kell igazán mélyen a pénztárcába nyúlni. Jelenlegi kínálatuk középső, 300-as sorozatából természetesen összeállíthatunk komplett házimozit is, mi azonban most is elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy az állványos AE300 mire képes klasszikus, sztereó zenehallgatásban. Az előzmények önbizalomra adnak okot, hiszen a felmenője az AE1 hangsugárzó volt, a sorozat pedig a rengeteg díjat besöprő AE100 széria továbbgondolása.

Maga az Acoustic Energy AE300 egy kisméretű hangdoboz, 300x175x260 mm-es mérete révén tulajdonképpen bárhol könnyen elhelyezhető, de elsősorban egy megfelelően stabil állvány az, amin kifuthatja magát. 86 dB az érzékenysége, ami kisteljesítményű erősítőkkel rendelkezőknek fejfájásra adhat okot, ide bizony nem lesz elég 2x50 W. A divatnak megfelelően fényes fehér vagy fekete színben is kapható, de hozzánk a harmadik, valódi diófa furnérozású kivitel került, ami ad egy szép, bútorszerű megjelenést. Mindehhez jön még a gondos megmunkálás, az oldallapok finom lekerekítése, és a méretével ellentétben álló erőteljes kisugárzás, amit alátámaszt a darabonkénti 6 és fél kg-os súly.

130 mm-es mélyközép hangszóró került alulra, aminek a membránja kerámia és alumínium keveréke, így elvileg nagyobb terhelést képes elviselni, ráadásul a basszus terén is vehemensebb, ezt támasztja alá a gyárilag megadott 45 Hz is. Felette 25 mm-es alumínium magassugárzó büszkélkedik, ami Wide Dispersion Technology fantázianevű hullámvezetővel van ellátva, ennek a segítségével pedig sokkal jobbak a hangeloszlási jellemzők, így a mélyközép membránnal közösen alkotott hangkép igazi összhangot mutathat.

Az AE300 basszreflex rendszerű, a kimenete hátra került és lőrésszerű. A cég alkalmazta már ezt a megoldást korábban is, sőt arra is volt példa, hogy előre helyezték, de a fejlesztések során arra lukadtak ki, hogy ez a kivitelezés sokkal stabilabb mélyhangokat képes produkálni.

Mindehhez jön még a 18 mm-es MDF-ből készült ház, amit egyenesen a referencia sorozatukból emeltek át, az egészet pedig 4 darab szilikon talp választja el az állványtól, ami filléres megoldásnak tűnhet, de ez csupán a látszat, ha a feladatát képes rendesen ellátni. A védőselyem nem egy fifikás darab, de a kerete mágnesesen rögzíthető, valamint ottfelejtve is átengedi a zenét, észrevehető veszteség nélkül. Díszítésként csupán a hangszórókat körülvevő fémes keret, valamint a cégnév került az előlapra, de más nem is hiányzik. Az egyetlen negatívum a külsőt tekintve a csatlakozók kivitele, ami elég hétköznapi, megérdemelt volna egy teflon szigetelést.

Már említettük az alacsony érzékenységet, de szerencsénkre a jól bevált Parasound elő-végfokunkban bőven van annyi kakaó, hogy ne okozzon problémát az AE300 meghajtása. Idő kellett, míg sikerült bejáratnunk a dobozokat, és a hangerőt tényleg eléggé meg kellett emelnünk ahhoz, hogy elő tudjunk csalogatni valami kézzel fogható zenét, de a procedúra megérte.

A monitorok precizitása egyesül a zeneiséggel és az egyéniséggel

A Rush korai koncertjével kezdtük a sort, ahol a triót nagyon szépen különválasztotta a hangsugárzó, és az ígért mélyhangok valóban megérkeztek, továbbá a dobok ebben a kategóriában nem elvárható természetességgel szólaltak meg. Az összkép adott volt, de arra gyorsan rá kellett jönnünk, hogy bár a progresszív rock sokszor nyakatekert megoldásainak lekövetése nem okozott problémát, viszont a testes koncerthangulat visszaadása igen. Ekkora méretű doboztól mondjuk csoda is lenne, tehát csalódást nem okozott ugyan, csak be kellett látnunk, hogy a méreteit ezen a műfajon nem tudja meghazudtolni.

Mark Knopfler zenéjével viszont igen. Megnőtt a tér, a gitárok megfelelően rezonáltak, és a lecsengések is nagyon rendben voltak. Már a Rush esetében is tapasztaltuk a naturalista hozzáállást, ez a jelleg itt tovább nőtt, főleg az énekhang tekintetében. A ritmusszekció kicsit hátrébb vonult, ahogyan magán a felvételen is, a hangsúly a főszereplőn volt, és a precizitás mellett kaptunk még valamit, ami szintén nem a legfőbb erénye ennek az ársávnak. Hangulatot. Picit talán hűvösebb és pontosabb volt a megszokottnál, de minden percében élvezetes és magával ragadó.

A Yello albumával ez az érzés erősödött, de a szintetikus hangszerelés ezt meg is kívánja. A svájci duó azonban több szimpla szintetizátor orgiánál, hiszen nagyon egyéni megoldások és dallamok szövődnek a dalokba, így az AE300 együttesen tudta megmutatni azt, hogy a pontosság mellett megfelelő mennyiségű zeneiség is szorult belé. A dögösség picit lanyhult, de a határozottság és a tempó megmaradt, mindezt megfűszerezve egyéni, analógos ízzel. Remek párosítás, 20 nm-es nappaliba ennél talán több nem is kell, ha nem akarjuk, hogy a szomszédok kopogtatásukkal megzavarjanak a bensőséges szórakozásban.

Igen, az AE300 bensőséges. Ez az érzés tovább erősödött bennünk George Michael lemezével, ahol a profizmus egyesül a simogató melódiákkal, a hangsugárzónak ez pedig nagyon-nagyon fekszik. Az énekhang teljesen levált a dobozokról, közben viszont a nagybőgő ritmustartása és ereje zökkenőmentes maradt, adva az egésznek egy olyan jelleget, amit úgy lehet definiálnunk, hogy minőségi zenehallgatás.

Michel Petrucciani esetében az érzés fokozódott, és bár a színpad lehetett volna tágasabb egy picit, hiányérzetünk mégsem keletkezett. A magassugárzókról eddig nem nyilatkoztunk, de ez csupán azért történt, mert nem tettek semmi hivalkodót, egyszerűen végezték a dolgukat, a maguk természetes módján. Az alumíniumról mindenkinek először a fémes íz jut az eszébe, amit ebben az esetben teljesen elfelejthetünk. Inkább selymes, ha meg kell határozni, de a semleges a legjobb szó, ami eszünkbe jutott közben. Ott volt, mindvégig határozottan, de nem hívta fel magára a figyelmet, csak játszotta azt, amit kell.

Szimfonikus zene esetében az Acoustic Energy hozta azt, ami szintén nem hazudtolja meg a méreteit, tehát ne várjuk el azt tőle, hogy egy teljes nagyzenekart varázsoljon a nappalinkba. Valószínű, hogy a tervezők meg tudták volna oldani valamilyen varázslattal, de akkor a magasabb kategóriának mi maradna? Így elégedjünk meg azzal a hozzáállással és teljesítménnyel, amit az eddigi műfajokon már tapasztaltunk, miszerint a pontos és határozott előadás keveredik a megfelelő muzikalitással, és ezt maximálisan vonósnégyes vagy szólóhangszer esetében élhetjük át, a Bécsi Filharmonikusok tagjai bizony feszengenének a létrehozott térben.

A kategória és a méret teljes kiaknázása

Az Acoustic Energy középső sorozatának állványos típusa egy nagyon jól összerakott hangdoboz, így sikerült egy olyan konstrukciót létrehozni, ami bár nem hajtható könnyen, viszont megfelelő erősítő segítségével kihozza kategóriájából és termetéből a maximumot, és mindezek mellett saját egyénisége is van. Monitorosan pontos, de megfelelően zenei is, sőt a balansz inkább az utóbbi felé billen. Nem vállalja túl magát, de azt hozza, amit nyújtani szerettek volna általa a tervezői. 20 nm-es nappaliba bőven elegendő tartalékkal rendelkezik, a hangja nem omlik össze nagyobb hangerőn sem, némi idő - a bejáratás - után pedig egyszerűen követeli azt, hogy tovább hallgassuk és élvezzük az általa előadott zenét. Az AE300 ugyanis valódi zenei megközelítésű állványos hangfal. Nem feltétlenül társasági lény, de egy igazi zenerajongó szívéhez könnyen hozzáférkőzik, ráadásul abszolút partiképes áron.

1 2

Következő oldal >