Accuphase E-270 integrált sztereó erősítő teszt

2020. május 27., szerda, 13:10

Accuphase audio hifi erősítő sztereó erősítő hifi erősítő high end Accuphase hifi Accuphase erősítő erősítő teszt Accuphase teszt hifi teszt hifi erősítő teszt sztereó erősítő teszt high end erősítő teszt

Accuphase termékeket eddig nem nyílt lehetőségünk tesztelni, így külön öröm volt számunkra, amikor a forgalmazó Stream Audio jóvoltából sikerült egy példányt láncunkban meghallgatni. A gyártó E-270 típusú integrált sztereó erősítője tesztünk alanya, ami az Accuphase-nél a belépő szintet képviseli - a maga 5000 euró körüli árával - megszólalásában viszont egy kategóriával magasabban árazott konkurenseket idéz.

Bevezetés

1972-es alapítása óta az Accuphase beírta magát a high end történelem nagykönyvébe. Kifinomult technológiai megoldásai és a legendásan kiváló hangzás egyértelműen a legnagyobbak közé emelte a japán gyártót. A legtöbb termék a high end rajongók vizuális kielégülését is szolgálja: kifejezetten esztétikus, aranyszínű megjelenésük mellett gyakorlatilag az összes erősítőn láthatunk két nagy, teljesen analóg VU-métert. Kis tapasztalat birtokában tudhatjuk, hogy ez jelzésértékű: költségek tekintetében egy közepesen jó használtautó árára számíthatunk, megszólalásban pedig nyugodtan tehetjük tetszőlegesen magasra a lécet - legalábbis egy olyan nagy és patinás márkanév, mint az Accuphase esetében biztosan.

Az E-270 is ilyen a kinézet: aranyszínű, szabvány méretű ház, az elején VU-méterekkel és egy sor kapcsolóval, lássuk, mire szolgálnak ezek!

Bal oldalon felül látjuk a méretes bemenetválasztót, alatta pedig a főkapcsolót. Mellette egy Main in feliratú gomb helyezkedik el, amivel választhatunk, hogy alapkiépítésben, vagy kizárólag végfokként kívánjuk használni az E-270-et. A következővel választhatunk A, B vagy A+B hangsugárzó kimenetek között. A következő gombbal aktiválhatjuk a Recorder módot, ami egy vonalszintű kimenetet biztosít felvételkészítéshez. A következő két kapcsoló akkor lehet aktív, ha a választható DAC opcióval kértük az E-270-et; ekkor itt választhatjuk ki a digitális bemenetet illetve a kijelzőn látható adatokat is módosíthatjuk. Közvetlenül emellett a szintén opcionális MM/MC előfok beállításait adhatjuk meg, de csak MM és MC mód között választhatunk, illetve egy fázisfordítót is kapunk, a bemeneti jel szabályzásáról viszont le kell mondanunk. Mivel a nálunk lévő tesztmodell tartalmazza a phono opciót, így ezt lehetőségünk nyílt kipróbálni, külső egységgel is összehasonlítani tesztünk során.

Ezektől jobbra a hangszínszabályzókat találjuk, amik viszont kikapcsolhatók, ráadásul true bypass megoldással, azaz a jel nem megy át a hangszínszabályzó áramkörökön, hanem egyenesen a végfokozat felé veszi útját. Az iméntiek mellett egy balance és egy mono mód állítót találunk. Ezután már csak a loudness kompenzációt szabályzó illetve az attenuator kapcsolókat, egy fejhallgató kimenetet, valamint a szintén nagyméretű hangerő szabályzót láthatjuk.

A készüléket megfordítva kicsivel jobban beleláthatunk az E-270 lelkivilágába: az 5 pár sztereó RCA-n túlmenően találunk még egy pár XLR bemenetet, a Recorder funkció RCA csatlakozóit, valamint előerősítő kimenetet és egy végerősítő-csatlakozót, mindkettő RCA kialakítású. Alattuk a szabványos IEC tápcsatlakozó helyezkedik el, majd összesen nyolc darab, ránézésre is minőségi és robusztus, banándugó fogadására is alkalmas hangsugárzó kimenet.

Vajon milyen érdekességeket találhatunk még az E-270-en? Ránézésre ezeken túlmenően semmit, a specifikációk viszont tartogatnak néhány érdekes részletet. Itt van mindjárt a rendkívül magas, garantáltan legalább 400-as értéket mutató csillapítási faktor, ami az elődmodell E-260-hoz képest dupla értéket mutat. A csillapítási faktor a hangsugárzó és az erősítő kimeneti impedanciájáinak hányadosát mutató arányszám, amely minél nagyobb értéket mutat, annál kontrolláltabb mélyhang megszólaltatásra képes az erősítő. Kontextusba helyezve a 400-as csillapítási faktor a gyakorlatban azt jelenti, hogy az E-270 a kényesebb vagy komplex hangváltóval rendelkező hangdobozok mélytartományát is képes megfelelő kontroll alatt tartani, hogy azok feszes, gyors alsó oktávval tudjanak megszólalni.

Újfajta zajcsökkentő technológiák is alkalmazásra kerültek, így az elődhöz képest 2 %-kal kisebb zajszint érhető el. Ennek megfelelően az E-270 teljes zajkibocsátása mindössze 35 μV, míg az E-260-é 45 μV volt.

Az AB osztályú erősítő fokozat 8 ohmon 2x90, míg 4 ohmon 2x120 W teljesítmény leadására képes. Így a 4 ohmos impedancia esetében 5 W pluszt kapunk az E-260-hoz képest.

Továbbfejlesztették az energiaellátást is: az E-260-ban alkalmazott 2 db, 22 000 μF kapacitású, saját gyártású kondenzátorok helyett immár 35 000 μF-os egységeket kapunk.

Érdekesség, hogy ezek az alkalmazott technológiák a C-3850 előfokból, illetve az A-200 végfokból származnak; mindkettő a gyártó zászlóshajó modellje (az A-200-at már felváltotta az A-250, a C-3850 cikkünk írásakor még aktuális modell).

Mindezek tudatában igencsak kíváncsian néztünk az E-270 meghallgatása elé, hiszen ismereteink alapján igencsak kiváló hangra számítottunk. Mivel azonban egy az E-270 ligájában játszó erősítőt minden tekintetben szükséges kiszolgálni, lássuk milyen további komponensekkel párosítottuk!

Tesztkörnyezet, tesztzenék

Az E-270-et kategóriájából adódóan is méltó környezetben teszteltük. Analóg és digitális forráseszközökkel is kipróbáltuk a következők szerint:

Áramellátás: LessLoss Firewall 1x passzív tápszűrő, Torus TOT MAX leválasztó transzformátor, Inakustik Reference AIR 2404 és HiDiamond tápkábelek.

Digitális forrás: Questyle Twelwe Standard DAC foobar2000 és saját szoftverével, laptopról működtetve.

Analóg forrás: Marantz TT-15S1 lemezjátszó, Unison Research Simply Phono csöves phono előerősítő.

Hangsugárzók: Monitor Audio Gold 300 és PMC twenty5.22i

Kábelek: Nordost Heimdall 2 és HiDiamond (USB, RCA, XLR és hangsugárzó)

E környezetet megfelelőnek véltük az Accuphase kipróbálására, ezután már csak szokásos tesztzenéinket kellett feltennünk: Wintersun - When Time Fades Away, Jean Michel Jarre - Equinoxe Infinity, Mike Oldfield - Return to Ommadawn, Shota Osabe - Happy coat, Vivaldi - Négy évszak (DSD), Yes - The Steven Wilson remixes.

A meghallgatást megelőzően alapos bejáratással és bemelegítéssel biztosítottuk, hogy láncunk a lehető legtöbbet hozhassa ki magából.

Meghallgatás

Tesztünk legfőbb attrakciója - számunkra legalábbis mindenképpen - az E-270 meghallgatása volt. Hiszen a technikai adatok vagy a gyártó marketing anyagai nem tükrözhetnek hűen semmilyen eszköz által keltett érzéseket, fülünk szigorú véleményét.

Ennek megfelelően a Wintersun-nal nyitottunk, amivel nem titkolt szándékunk volt kipróbálni, hogy a rendkívül sok szólam hogyan szólal meg. Jelen esetben egy nagyjából 2-300 sávon rögzített, szimfonikus műről beszélünk, így vele jó képet kaphatunk az E-270 teljesítményéről - legalábbis ez volt az elmélet.

A gyakorlat ezzel szemben mást igazolt: az E-270 megszólalásától elállt a lélegzetünk, pedig megfordult már néhány, adott esetben magasabb árszínvonalat képviselő erősítő is kezeink között. A megszólalás hihetetlenül könnyed, szellős és transzparens volt, ugyanakkor nem nélkülözte az erőteljes, dinamikus mélyeket sem, sőt! A középtartomány fedetlen, egy pillanatra sem volt olyan érzésünk, hogy lehetne tisztább is az előadásmód. A hangszínpad mérete - különösen a sztereótér - minden képzeletünket felülmúlta, nehezünkre esett értelmezni a megszólaló hangokat hangsugárzóink térbeli elhelyezkedését is figyelembe véve.

A szólamok megjelenítése briliáns: szabadon válogathattunk, hogy éppen mely szólamot, hangszert figyeljük éppen, mivel mindegyik kellően szeparáltan, tisztán és pontosan jelent meg, ráadásul a már említett hatalmas, háromdimenziós térben elhelyezve. Ugyanakkor - és ez talán a legnagyobb "művészet" amit az E-270-től hallottunk - a zene koherens maradt, nem vált túlzóan analitikussá, vagy szétesetté, nem is szőrszálhasogató a megszólalás. Sokkal inkább olyasmi érzést keltett, mint amikor egy szimfonikus zenekart élőben hallgatva és az egyes hangszerek felé fordulva, azokra figyelve megállapíthattuk a zenész pontos helyét, hangszerének hangját külön is hallhattuk - de közben a produkció mindvégig egységes maradt. Az olyan fogalmakat, mint mosottság, fedettség, pontatlanság el kellett felejtenünk: az E-270 mindent beleadott, hogy magas igényeinket és finnyássá vált hallásunkat kielégítse. A zenehallgatás katartikus volt a Wintersun művével, le is játszottuk néhányszor még az első meghallgatás után, de még sokadszorra hallgatva is döbbenetes volt az élmény.

A kezdeti sikereken felbuzdulva váltottunk a Yes - Close to the Edge című művére, ami egy igen kifinomult, komplex rockzenei mű, ráadásul teljesen analóg felvétel, amit a master szalagokból közvetlenül digitalizáltak. Ismét magával ragadt az E-270 hangja: minden képzeletünket felülmúlta a tér mérete, a mélyhangok pregnánsak, mégis került beléjük egyfajta pozitív értelemben vett lágyság, az akusztikus hangszerek megszólalása pedig borzongatóan realisztikus volt. Az analóg szintetizátorok hangjai kibontakoztak: eddig mintha feleekkora szobában hallgattuk volna a művet, most azonban standion jellegű élményt kaptunk.

Tovább léptünk Mike Oldfield - Return to Ommadawn-jára, ami lényeges pont tesztünk során, mivel ez a lemez vinyl és nagyfelbontású PCM formátumban is rendelkezésünkre áll, így lehetőségünk nyílt összehasonlítani a digitális és analóg megszólalást, sőt, még a Simply Phono előerősítő és az E-270 opcióként beépített phono egységének hangját is.

Tapasztalataink nagyon hasonlóak voltak az előzőekhez, transzparencia, szellős hang, mégis dinamikus, erőteljes továbbá hatalmas térben szólalt meg. Ugyanakkor a már szinte szokásosnak mondható high end kvalitások megjelenése is kifinomult, elegánsan tálalt formában jelent meg. A felvételt igazán "élővé" tévő, főként az akusztikus zenékre jellemző jegyek megjelenése - a hangszerek testének méret érzékelése, Oldfield finom érintései a húrokon, a körömmel való pengetés egyedi megszólalásának konnotációi és még sorolhatnánk. Mindezek olyan koherencia részeként jelentek meg, ahol a zene teljesen természetes részeiként éreztük megszólalni ezeket is ahelyett, hogy afféle megrögzött audiofilként a hangban az ilyen részletekre vadászva veszítenénk el a lényeget - azaz magát a zenét, a mondanivalót, az érzéseket, amiket a meghallgatás gerjeszt.

A lemez végighallgatása után analóg forrásra váltottunk és az E-270 saját phono egységéhez csatlakoztattuk lemezjátszónkat. (Felkészül: Unison Research Simply Phono!) A hangkép jó tulajdonságai teljességükben megmaradtak, de a megszólalás mégis természetesebb volt, és bár ez egyáltalán nem szakkifejezés, de "analógabb", mint az előző, PCM-es meghallgatás esetében. Néhány apró nüánsz kevésbé jelent meg, ugyanakkor a hang kiegyensúlyozott, kellően dinamikus és nem mutatott hidegséget sem. A jól eltalált phono kiegészítővel így elégedettek voltunk, de lássuk mit ad hozzá a közel 2-szer drágább Unison Research csöves előerősítő.

Ha egy szóval kellene jellemeznünk a Simply Phono csatlakoztatását követő hangélményt, akkor a "megérkeztünk" kifejezés jutna eszünkbe. Ha azonban kifejthetjük, akkor elmondható, hogy a csöves előerősítés használata még egy szinttel feljebb emelte a megszólalást. Különösen a legalsó oktávokban jelentkeztek a csöves hang karakterei: úgy kaptunk komoly mennyiségű és igen nagy mennyiségű basszust, hogy nem húzott mélybe a hang, megmaradt minden, amit eddig szerettünk - sőt, kicsivel talán még élőbbé, zeneibbé vált a megszólalásuk - miközben vastag, puha szőnyeget képzett a magas- és középtartomány alatt. Az opciós phono egységben némileg hiányolt nüánszok újult erővel tértek vissza, hogy ismét belesimuljanak a zenei koherenciába, miközben egy pillanatra sem váltak zavaróvá. A basszusokkal nem tudtunk betelni: végre ismét előadhatták szeretett Monitor Audio hangsugárzóink azt a produkciót, amit lényegesen magasabb kategóriás eszközökkel tapasztalhattunk eddig. A mélyhangok megjelenése ugyanis nagyon érdekessé és értékelhetővé vált: olyan érzésünk volt, hogy mindjárt elfolynak és nem lesz kellően megfogott, kontrollált, viszont ez soha nem következett be; mindig éppen határon maradt a megszólalás. Valahogy mégis olyan érzésünk volt, mintha csak pillanatok választanának el ennek bekövetkeztétől.

Visszatérve a digitális formátumhoz, még meghallgattuk Vivaldi zenéjét és ismét igen elégedetten nyugtáztuk az E-270 kiváló teljesítményét: minden a helyén volt, a csend szürreálisan mély és térérzékelésünk is megviccelt minket, mivel gyakran volt olyan érzésünk, mintha stadion méretű szobában hallgatnánk a művet.

Shota Osabe - Happy Coat lemeze pedig a jelenlétérzetet hozta kézközelbe: csukott szemmel minden további nélkül azt mondhattuk volna, hogy a zenekar ott játszott előttünk a nappali szőnyegén, nem pedig felvételt hallottunk.

A fejhallgató kimenetet csak rövid próbának vetettük alá egy Neumann NDH-20 zárt fejhallgatóval. A kialakítás okán a tér némileg kisebb lett, ugyanakkor a további karakterisztika megmaradt: nem volt hiányunk tisztaságban, részletekben vagy mélyhangokban sem - ugyanakkor lényeges, hogy az erősítő teljes pompájában inkább hangsugárzókon keresztül hallgatva mutatkozott meg.

Összegzés

Az Accuphase integrált sztereó erősítő kínálatában az E-270 a belépőszintet képviseli, legyen bármilyen furcsa leírni ezt egy több mint 1,5 millió forint értékű termékről. Ennek ellenére, a fejlett, de kiforrott technológiai megoldásoknak és az elkötelezett mérnöki csapat munkájának köszönhetően az E-270 meghallgatása még rutinos füleinknek is szinte katartikus élmény volt. Ennek legfőbb oka, hogy egy AB osztályú erősítőről soha nem gondoltuk volna, hogy megszólalásában más márkák akár tiszta A osztályú, az E-270 árát messze meghaladó modelleket is leköröz, vagy legalábbis egy szinten van ezekkel. Az opcionális phono egység kiváló darab és remekül passzol karakterében az E-270 megszólalásához, ugyanakkor apró "hiba", hogy bár DAC vagy phono opció is elérhető az E-270-hez, a kettőt egyszerre nem tudjuk beilleszteni a házba, mint a nagyobb modellek esetében, így vagy DAC-unk vagy phono egységünk lesz "házon belül" az E-270-ben. A számunkra is nehezen érthető igazság ezzel szemben az, hogy ez az egyetlen kvázi hiba, amit az E-270-ben felfedeztünk (nagy igyekezetre volt szükség, hogy legalább valamilyen apró gondot találjunk - és ez is kissé hajánál fogva előrángatott érv, de többet tényleg nem tehettünk az ügy érdekében). Ennek a ténynek, és árához viszonyított megszólalásának köszönhetően egyértelműen az Ajánlott Vétel elismerésben részesítjük!