3D út közben is

Szemüvegbe foglalt, átlátható képet adó 3D megjelenítőt kínál az Epson

2011. november 11., péntek, 07:35

3D szemüveg WiFi Epson

Már meghatározni is nehéz. Átlátszó 3D szemüveg, de nem az a fajta ami a tévé képét teszi élvezhetővé, hanem olyan ami a képet maga adja. Egymásra talált a 90-es évek virtuális valóságának egy ikonikus eszköze, a legújabb technológiák és a praktikusság.

Érdekes és teljesen új termék ez, hiszen a korábbi, szemüvegbe épített képernyők kizárták a külvilágot, így erősen korlátozottá vált használhatóságuk. A Moverio BT-100 nem zár el minket a külvilágtól, ugyanakkor kizárja a külvilág kíváncsiskodását, mivel képe kintről nem látható.

Az újszerű termék hagyományosabb tulajdonságai a következőképpen alakulnak:

A rendszer két részből áll. Az egyik maga a szemüveg a másik a vezérlő egység, ami Android 2.2 oprendszert használ. Ez az egység hasonló szolgáltatáskört kínál mint amit az okostelefonoktól is megszokhattunk. Van benne WiFi, böngésző, Mpeg4 lejátszási lehetőséggel és számtalan olyan hétköznapi dologgal amit egy telefon vagy tablet esetében is természetesnek tekintünk. A vezérlőegység gombokat és trackpad-et is kapott, mivel a szemünk elé helyezett kép a szokásos érintőképernyős koncepciót kizárja.

A szemüveg által kínált kép első fontos jellemzője, hogy az 3D is lehet. Persze ez tartalomfüggő. Az adattárolásról SDHC kártya gondoskodik, amiből az alapcsomag egy 4 GB-ost tartalmaz, de természetesen a készülék 32 GB-ig elfogadja a nagyobbakat is. A kép QHD, vagyis a Full HD felbontás negyede, a látott kép pedig 20 m távolságban lévő 320 colos felületnek megfelelő. A szerkezet hagyományos szemüveggel együtt is viselhető, a külső fény elnyomását pedig egy levehető árnyékoló is segíti.

A hangot a csomagban mellékelt Dolby Mobile2 fülhallgatók adják. Az akkumulátor üzemideje egy feltöltéssel 6 óra.

A BT-100 hazai megjelenéséről és áráról ebben a pillanatban még nincs információnk.

global.epson.com

 

További cikkek:

Impresszum

Főszerkesztő:
Zsóka Krisztián
email: zsoka.krisztian@av-online.hu

Kapcsolatfelvétel:
info@av-online.hu
telefon: +36-30-2272035

Kiadó:

Future Life Kft.
Future Life Kft.

3535 Miskolc, Fényesvölgyi u. 16. 1/3.

 

Kapcsolat

Kérdése merült fel a szórakoztató elektronika rejtekében?
Írjon nekünk: info@av-online.hu

Médiaajánlat

Személyre szabott ajánlatért írjon a info@av-online.hu címre.