31 éves a Twin Peaks!

2021. április 9., péntek, 12:50

filmajánló Twin Peaks

1990-ben történt, hogy David Lynch nem is első alkalommal szembement a világgal, és elkészítette kultikussá vált Twin Peaks című sorozatát, ami minden téren újat és maradandót alkotott a televíziózásban.

Twin PeaksTwin PeaksTwin Peaks

Lynch és Mark Frost története dramaturgiai értelemben és művészi igényességét tekintve is reveláció a televíziós sorozatkészítés történetében. Első epizódja 1990. április 8-án került adásba az ABC csatornán a Sunday Night Movie keretein belül, mint vasárnap esti mozifilm. A sikerét további hét epizód követte, majd egy 22 részből álló második évadot is megrendeltek, azonban a csökkenő nézettség miatt, az utolsó két epizód egyszerre került adásba 1991. június 10-én. A törést egy bátor húzás jelentette, hiszen az alkotók az első évad végén leleplezték a gyilkost, aki maga volt az áldozat apja. Lynch Kyle MacLachlanon kívül ismeretlen, vagy addig mellékszerepeket játszó színészeket válogatott a stábba, elkerülve azzal azt is, hogy a történetről bármi elterelje a figyelmünket.

Twin Peaks

Angelo Badalamenti kísérőzenéje szintén meghatározó volt, a zeneszerző ezt követően a sorozattól független, önálló sikerpályát futott be. A filmzenék mellett a könnyedebb műfaj területén is alkotott, hiszen Barry Adamson, Jocelyn West, Tim Booth vagy Marianne Faithfull számára is írt dalokat, de dolgozott együtt David Bowie-val is.  Korábban szintén Lynch számára komponált zenét a Blue Velvet (Kék Bársony), vagy a Wild at Heart (Veszett a Világ) című filmjeihez, az utóbbiból a hírek szerint sorozatot is terveznek készíteni. Kevesen tudják, de szerepelt is David Lynch filmekben, hiszen egy zongoristát alakított a Blue Velvet-ben, a Mulholland Drive-ban pedig gengsztert játszott. Persze maga a rendező is számtalanszor vette elő zeneszerző énjét is, amire a legjobb példa a 2011-ben megjelent Crazy Clown Time, amit mi is ajánlottunk olvasóink figyelmébe. Persze csak azoknak, akik erősebb idegrendszerrel vannak megáldva.

Twin Peaks

A sorozatot a mozivásznon a Twin Peaks - Tűz, jöjj velem! követte, ami lényegében egy előzményfilmnek tekinthető, és a zenéjét szintén Badalamenti fémjelzi. Míg a sorozathoz klasszikusabb értelemben vett dalcsokrot komponált, addig a mozifilmben szélsőségesebb megoldásokhoz is nyúlt, így már az ének sem csupán sejtelmes, hanem sokszor nagyon is dominánssá válik benne. A Badalamenti által szerzett zenék hatalmas népszerűségnek örvendtek, ahogyan a kávé vagy pitefogyasztás is megnőtt szerte a világon. Az alkotások, főleg a sorozat, nem csupán a hollywoodi, hanem az európai televízió és mozifilm készítőknek, és a közönségnek is megmutatta, hogy a televízióba több fér bele, mint egy zsarupáros, bikinis lányok a strandon, vagy a stand up, a vásznon pedig nem mindig az értelemé, hanem az érzelemé a főszerep, a megoldás pedig néha ránk van bízva. Valódi mozifilmszerű minőségével, a karakterek egyéniségével és annak ábrázolásával Lynch folytatta a Blue Velvet és a Wild at Heart által megkezdett és kitaposott utat, bevetett hangulatelemei pedig addig mindenki számára ismeretlenek voltak. Több mint 25 év után a készült el a sorozat folytatása, amit 2017-ben a Showtime csatornán kezdtek vetíteni, a két alkotó szintén Mark Frost és David Lynch volt, de Kyle MacLachlan sem hiányozhatott, aki egy teljesen új arcát mutatta be a közönségnek. Érdekesség, hogy a nyitó dupla epizódban például a főcím utáni másfél órában nincs zene.

Hiánypótlásként bármikor elővehetjük Angelo Badalamenti bármelyik albumát, hiszen az a bizonyos, jellegzetes varázslat csak általa valósulhat meg. Kétszer jelölték Grammy-díjra, ahogyan Lynchet is többször az Oscar szobrocskára, de egyikük sem kapott belőle. Hiába, az elismerés nem mindig azoknak jár, akik valódi egyéniséget visznek a művészet világába.

 

További cikkek:

Impresszum

Főszerkesztő:
Zsóka Krisztián
email: zsoka.krisztian@av-online.hu

Kapcsolatfelvétel:
info@av-online.hu
telefon: +36-30-2272035

Kiadó:

Future Life Kft.
Future Life Kft.

3535 Miskolc, Fényesvölgyi u. 16. 1/3.

 

Kapcsolat

Kérdése merült fel a szórakoztató elektronika rejtekében?
Írjon nekünk: info@av-online.hu

Médiaajánlat

Személyre szabott ajánlatért írjon a info@av-online.hu címre.