224 milliárd forint a Samsungtól az Apple-nek

Hatalmas pofont kapott a koreai óriás egy amerikai bíróságon

2012. augusztus 25., szombat, 09:15

Apple Samsung

Megszülettek a döntések amelyekre a tech világ már annyira várt, kevés meglepetéssel ám egy lélegzetelállító végösszeggel. Több mint 1 milliárd dollár, vagyis több mint 224 milliárd forintnyi kártérítést kell fizessen a Samsung az Apple-nek.

Évek óta zajlik az új csata az Apple és mindenki más között ám ez a mostani minden eddiginél jelentősebb volt. A történet nagyjából a megszokott módon indult. Egy forradalom előtt álló új termékkategóriát felkarolt és sikeressé tett az Apple. Név szerint előbb az okostelefonok majd a tabletek piacát az iPhone majd az iPad termékekkel. Majd jött mindenki más, élen a Samsunggal és igyekeztek meglovagolni az Apple által keltett hullámot. A konkrét részletek, vagyis, hogy ki másolt hamarabb, illetve mely másolás tolerálandó és mely nem, eddig eldöntetlen volt. Azt ugyanis nehéz lenne letagadni, hogy bár az Apple termékei teli vannak eredeti, vagy újszerű ötletekkel, azok is sok mindent másoltak, illetve bizonyos megoldásaikban nem pusztán jól választottak, de szükségszerű választásokat hoztak meg. Ilyen például az ikonok rácsos elrendezése, amire józan paraszti ész szerint ez az egyedüli értelmes megoldás. Ám eközben azt is nehéz volna vitatni, hogy az ezüstös keret, legömbölyített sarkokkal a készülék oldalán nem csak az antennák működését szolgálja, de az iPhone designját is megidézi.

Meglepetésként aligha értékelhetjük a döntést.

Egyrészről az Apple alaposan összeszedte az érveket, hogy miben és miként másolta őt a Samsung, amivel tulajdonképpen nem is volt nehéz dolga. Másrészről viszont azt sem felejthetjük el, hogy ez a döntés nem csak erről szól. Ebben a pillanatban egy amerikai bíróság állt ki az amerikai tőzsde legértékesebb cége mellett annak legnagyobb ellenfele, a világ legnagyobb szórakoztatóelektronikai cége ellenében. Visszadobva a Samsung jó néhány megalapozottnak tűnő kifogását és kiállva az amúgy ma már szinte mindenki által bírált szabadalmi rendszer mellett.

Mi lesz a Samsunggal?

A Samsung visszavág. Ebben egészen biztosak lehetünk. Eddig sem volt ez másképp. A bírságot ha kell, kifizetik, bele biztosan nem rokkannak. Még több szabadalmi kérelmet fognak benyújtani, akár abszurdnak tűnőket is. Szinte biztos, hogy az Apple által kiszemelt tévé piacot még agresszívebben, még több koncepcióval és persze még több szabadalommal fogják elárasztani, hogy ezzel is magukénak tudhassák mind a piaci elsőbbséget mint az Apple által mostanság olyannyira felhasznált érvet, a ?rólunk másolták?-at.

Mi lesz a telefonokkal?

A Samsung most elmarasztalt típusainak többsége nem éppen friss modell, így ezek elvesztését könnyű lesz túlélni. Ahogyan a HTC és a Sony is sajátos arculatot tudott mostanra adni Android alapú készülékeinek, úgy a Samsung is elindult már ezen az úton. Nincs is más teendő, mint tovább haladni és a különbözőségre törekedni. A brandimage az autógyártók egyik legnagyobb kincse, miért ne élne ezzel épp a legnagyobb telefongyártó?

A nagyobb kérdés most az, hogy kit és miként fog az Apple legközelebb megtámadni? Agresszív hozzáállásukról már legendák szólnak. Különösen nagy kérdés, hogy a kényszerű különbözőség mennyire korlátozza a fejlesztőket és rajtuk keresztül mennyire lesz ártalmas nekünk a fogyasztóknak? A másolás rossz és nem segíti a fejlesztést, ez nem lehet kérdéses. Ám bizonyos alap dolgok védelme komolyan aggasztó. Gondoljunk csak a duplaklikk védelmére ami körül 2004-ben igen nagy vita alakult ki, hiszen az a hír járta, hogy azt a Microsoft sikeresen levédette. Most pedig gondoljunk ismét a dupla kattintásra, a többujjas gesztusokra amiket olyan könnyű volt megszokni, hiszen teljesen magától értetődőek voltak. Az Applnek, a Microsoftnak és a Samsungnak is jól jöhet, ha a készülékeiken valami egyedi vezérlési séma alakul ki de mi felhasználók ezzel kimondottan rosszul járunk! Mégis, ki a fontosabb? A részvényes vagy a felhasználó akinek a pénzéből a részvényes is kap egy kicsikét, osztalék formájában?

Ugyanakkor van egy kis kivétel is, hiszen a Samsung táblagépei úgymond győztesen távozhattak a bíróságról. Az Apple velük kapcsolatos panaszait az esküdtszék elutasította. Talán a Star Trek-ben használt PADD miatt (amire apró utalást még az Apple is tett az iPad bemutatásakor) vagy talán más okból.

Összegezve a döntések üzenete egyértelmű. Piacot hódítani nem másolással kell. Ezúttal azt is sikerült viszonylag egyértelműen megfogalmazni, hogy mi is az a másolás ami tolerálható volt és mi az ami nem. Kérdés, hogy ezt lehet-e majd példaértékű döntésként kezelni? A fejlesztők minden bizonnyal így igyekeznek majd eljárni. Alaposan kielemezve, hogy mi is az amit a világ egyik legnagyobb piaca felett őrködő bíróság elfogadható hasonlóságnak és mi az amit elfogadhatatlan másolásnak tekint.

Mi pedig reménykedhetünk, hogy az eredmény nem olyan unalmas és fantáziátlan termékek tömege lesz amilyet anno az első szélcsatornák és töréstesztek által diktál kényszerű korlátok szültek az autóiparban, nagyjából a 80-as évektől kezdődően! Bízzunk benne, hogy a másolás árnyéka nem ilyen korlát lesz!

 

További cikkek:

Impresszum

Főszerkesztő:
Zsóka Krisztián
email: zsoka.krisztian@av-online.hu

Kapcsolatfelvétel:
info@av-online.hu
telefon: +36-30-2272035

Kiadó:

Future Life Kft.
Future Life Kft.

3535 Miskolc, Fényesvölgyi u. 16. 1/3.

 

Kapcsolat

Kérdése merült fel a szórakoztató elektronika rejtekében?
Írjon nekünk: info@av-online.hu

Médiaajánlat

Személyre szabott ajánlatért írjon a info@av-online.hu címre.