Digital Projection HIGHLite 660 házimozi projektor teszt
2015. március 10., kedd, 15:25
Digital Projection DREAMCINEMA házimozi projektor házimozi projektor DLP projektor projektor teszt házimozi projektor teszt
Többször írtunk a DREAMCINEMA cégnél tett tanulságos látogatásainkról. Komplett moziszobákat készítenek, akár nulláról, szerkezetkész állapotból kiindulva. Magától értetődően, minden szükséges alkotóelemet, készüléket beépítenek, köztük projektort is, ami meghatározója egy házimozinak. Kínálatukban a manchesteri Digital Projection cég vetítői szerepelnek kiemelt helyen, közülük mutatunk be most egy figyelemreméltó modellt, amely a HIGHLite 660.
Tavaly márciusban megjelent cikkünkben bemutattuk a Digital Projection egyik kiváló projektorát, de a gyártójáról nem ejtettünk szót. Ezt most, bár röviden, de pótoljuk. Ami számunkra különösen szimpatikus, az a manchesteri székhely és gyártás. Előbbi nem egyedülálló, mert akad néhány cég, amelynek székhelye Európában található, de szinte kivétel nélkül Távol-Keleten folyik a gyártás és összeszerelés. Hogy ez mennyiben jelenthet hátrányt, azt most nem elemezgetjük, nem e cikk témája. A Digital Projection választéka óriási, tudásban, és azzal arányosan, árban is ott kezdődik, ahol másoké végződik. Magyarán, nem kínálnak klasszikus értelemben vett belépő és középkategóriás vetítőket. Elsősorban a nagyobb házimozik és különleges kivitelezésű moziszobák számára tervezik és készítik termékeiket.
Nem kimondottan szobadísznek szánt, házimozis projektor a Digital Projection HIGHLite 660, inkább dedikált moziszobákba való, ahol ugyanolyan rejtett elhelyezést kap, mint a DREAMCINEMA demóhelyiségében. Mi ezt tartjuk a legszimpatikusabbnak, pláne falba illetve vászon mögé bújtatott hangsugárzók alkalmazása esetén. Miért mondjuk ezt a HIGHLite 660-ról? Mert kinézete a lehető legegyszerűbb. Nem formatervezői remekmű a készülékház, a lehető legegyszerűbb téglatestbe bújtatták a szerkezetét. 3 db 0,65 colos DarkChip 3 alkotja a képet, melyeket természetesen a Texas Instruments gyártott. Felszereltségének része a motoros lencseeltolás (lens shift), zoom és fókusz.
Ennek a vetítőnek az igazi különlegessége a dupla lámpa és annak egyenes következménye a hatalmas fényerő, ami konkrétan 8000 lumen. Cserében ? értelemszerűen - nem kiemelkedő a feketeszintje és az on-off kontrasztja: valamit, valamiért. Ha valaki számára nem egyértelmű, mi célból készítenek ilyen ?fényágyút?, elmondjuk, hogy a nagy felületű vásznak, ez a 3 méternél szélesebbet jelenti, és a nagy vetítési távolság követelik meg. Ez utóbbi a HIGHLite 660 esetében, lencsétől függően, akár 35 méter is lehet. Ha már szóba kerültek a lencsék, elmondjuk, hogy ehhez a vetítőhöz szokatlanul széles választékot kínál a Digital Projection. Minden elképzelhető és elképzelhetetlen helyzetre, elhelyezési és vetítési módra találni köztük megoldást.
Másik területe a házimozizásnak, ahol jól jöhet a légvédelmi reflektorokéhoz mérhető fényerő, az a világos falakkal megáldott - vagy inkább sújtott - lakószobákban történő vetítés. A visszaverődő fény durván ronthatja a képjellemzőket, simán elveszhet a valós kontraszt háromnegyede. Ezen a lumenek sokszorozásával lehet némiképpen segíteni, de hathatós megoldást csak egy vödör fekete festék jelent.
Amikor a tulajdonos úgy dönt, hogy beéri kisebb fényerővel, a HIGHLite 660 projektor okos elektronikája az izzókat teszteli és az egyenletes elhasználódás biztosításának érdekében azt kapcsolja be, amelyik kevesebbet üzemelt. Ezt csak automatikusra állítva teszi, mert természetesen adott a lehetősége a manuális lámpaválasztásnak, bár az nem a legcélravezetőbb. Azt is eláruljuk, hogy miért. Az izzószál elhasználódásával, ha nem is jelentős mértékben, de változik a kibocsájtott fény némely jellemzője. Amennyiben a két lámpa üzemideje között számottevő a különbség, az észrevehetővé válhat a vásznon megjelenő színeken és egyéb képparamétereken. Ezért roppant hasznosnak ítéljük az említett automatikus módot.
Akik átlagosra kalibrált fényerővel történő vetítéshez szoktak, azok sokallhatják a brutális, 8000 lument, velünk is ez történt. Megállapítottuk, hogy egy lámpával is bőségesen elegendő a fényáram, amennyiben moziszobához illő színűek a falak és a plafon. A DREAMCINEMA termére ez érvényes, így a filmnézést szemeinknek kellemes körülmények mellett folytattuk tovább. Érdekes, hogy amikor próbaképpen ismét bekapcsoltuk a második lámpát, csak néhány percig éreztük vakítónak a vászonról visszaverődő fénysugarakat, utána szemünk és idegrendszerünk hozzászokott.
Lehet azon filózgatni - mi megtettük - hogy milyen lenne a HIGHlite 660 képe egy normál vásznon, amelyik nem hangáteresztő. Feltehetően valamicskét jobb, de akkor cserében le kellene mondani az igazi, vérbeli moziszoba kinézetről és az még nem minden. Az adott fal- illetve szobaszélességből kevesebbet foglalhatna el a vászon, mert bőséges helyet kellene biztosítani az álló hangfalak számára. Nem ajánlatos a falakhoz 70-80 centinél közelebb elhelyezni azokat és a vetített fénysugarakat sem akadályozhatják. Ez mindkét oldalon legalább fél méter mínuszt jelentene. Azért csak annyit, és nem többet, mert nem szokás faltól-falig érő vásznat használni, sem otthon, sem a nyilvános mozikban. Tehát itt például a jelenlegi grandiózus, 3,5 méter széles vászon helyett csak egy átlagos 2,5-ös férne el. Biztosan nem kell tovább magyarázni, mekkora a differencia, és mekkora élményfaktor csökkenéssel járna.
Annyiszor említettük a moziszobák szintén élményfaktort meghatározó alkotóelemét, a vásznat, hogy ideje bemutatnunk azt a példányt, amin a HIGHLite 660 képét megcsodáltuk. Ez a Screen Research gyártmánya, látható képmérete 350 x 149 cm. Fix és feszített, bársony keretes (egyenes, nem ívelt), X-Mask 4Way X4R modell. Mind a négy oldaláról elektromotorok segítségével maszkolható és rendelkezik teljes bezáródás funkcióval, IR távirányítóval, IP és RS232 interface-szel az esetleges vezérléshez. Anyagának neve ClearPix 4K White 1.0, ISF és THX minősített, szőtt hangáteresztő felületű, mögötte úgynevezett ?black backing-gel?, ami megakadályozza, hogy például egy fém magassugárzó felületéről a nézők szemébe tükröződjön a projektor fénye. Ez bizony létező és zavaró jelenség, láttunk már ilyet. Szinte csodával határos, hogy a vászon anyaga mindössze 0,75 dB-t ?blokkol? a mögé helyezett hangszórók teljesítményéből (a black backinggel együtt 1,5 dB).
Három alkalommal volt lehetőségünk a Digital Projection HIGHLite 660 képminőségét megvizsgálni, analizálni. Ez még mindig nem egyenértékű azzal, amikor megkapunk tesztelésre egy vetítőt, műszerrel megmérjük, beállítjuk és utána hetekig intenzíven használjuk. Ahhoz viszont bőségesen elegendő, hogy megalapozott, bár szubjektív véleményt alkossunk róla. Tömören: jó. Bővebben: nagyon jó. A szakszerű műszeres kalibrálás pedig magától értetődően itt is megtörtént. Egy magára kicsit is adó bemutatóterem, vagy szaküzlet nem mutogat gyári beállításokkal képmegjelenítőket. Még akkor sem, ha azok annyira közelítik a szabványos, színhelyes állapotot, mint a Digital Projection projektorai.
Összesen kb. 4 órán keresztül néztünk filmrészleteket a DREAMCINEMA Kaleidescape szerverének óriási választékából csemegézve. A Samsara és az Apocalypto pazar színvilágú és kiemelkedő képminőségű alkotások, amennyire lenyűgözően tudnak mutatkozni egy kiváló képmegjelenítőn, ugyanannyira előhozzák a hibákat is. Nos, ilyeneket nem találtunk, pedig veszettül meresztgettük szemeinket, hátha... De nem. Az említett feketeszintbeli elmaradás, egy 2000 lumenes maximumra specifikált vetítővel szemben, az valóban látható, de érdekes módon, csak akkor tűnt fel, amikor direkt arra figyeltünk. Mindegyik elénk kerülő képmegjelenítőn megvizsgáljuk a sötét képterületek részletességét, ami itt sem maradt el. Azt is rendben lévőnek találtuk. A Casino Royale egyik fejezetében, montenegrói tájon, erdős vidéken halad a James Bondot és partnernőjét szállító vasúti szerelvény. A fák nem összefüggő masszának néznek ki, hanem akár ki lehetne válogatni azokat, amelyek kivágásra érettek. Az optika magas minőségét mutatja, hogy a vászon (3,5 m széles) sarkaiban az élesség csökkenés elenyésző, vignyettálást nem tapasztaltunk.
A Digital Projection HIGHLite 660 egy csúcskategóriás, háromcsipes DLP projektor, ez tény, amit anélkül is tudtuk, hogy láttuk volna, mit produkál. De szerencsénkre láttuk és még sokszor megnéznénk, mert lenyűgöző a képminősége, pláne olyan környezetben, amilyenbe a DREAMCINEMA elhelyezte.