Yamaha A-S1000 integrált sztereó erősítő és CD-S1000 SACD/CD lejátszó teszt

Díjnyertes ezres

2011. szeptember 22., csütörtök, 12:10

Yamaha sztereó erősítő hifi audio SACD CD lejátszó S1000 A-S1000 CD-S1000 Yamaha hifi hifi erősítő CD-lejátszó erősítő teszt hifi erősítő teszt lejátszó teszt

A mai többcsatornás világban már szenzációnak számít egy felsőkategóriába tartozó sztereó termék vagy páros bemutatása, főleg akkor, ha ezt egy multi állítja elő. Talán egy kicsit kritikusabbak is vagyunk ilyenkor, hiszen sok embernek meginog a bizalma egy olyan készülék láttán, melynek gyártója mindezek mellett teljesen más jellegű dolgokkal is előrukkol folyamatosan. Most újból bizonyításra kerül, hogy ez egy megalapozatlan tévhit.

A Yamaháról kevesen tudják, hogy már több mint egy évszázaddal ezelőtt gyártottak harmóniamunkát, ráadásul az ő nevükhöz köthető a hifi fogalma egy 1954-es lemezjátszó által. 1967-ben bevezették a Natural Sound fantázianevet, mely először egy hangszóróhoz kapcsolódott, majd egész termékpalettát építettek rá. A 70-es években megszületett a CA-1000, mely első osztályú működésével mércét állított az integrált erősítők világában. A cég történetében itt most meg is állhatunk, hiszen az akkor megálmodott külsőt a tervezők átmentették ugyanebben a stílusban egy felsőkategóriás erősítő/CD-játszó párosba, majd ennek a kisebb változataiba. Mi most a csúcsnál egy apró lépéssel lejjebb nézünk szét, ahol a CD-S1000 és A-S1000 helyezkedik el.

A dizájn minden apró szegmensében a múltat idézi, legyen szó a famintázatú oldallap és ezüst ház kombinációról, a billenőkapcsolókról, vagy a hatalmas méretről és tömegről.

A CD-játszó a közel 20 kg-jával nem tekinthető játékszernek, vélhetően semmit nem spóroltak ki belőle. A rendkívül keskeny lemezfiók pontosan középre került, mögötte rendkívül precíz, és halk mechanikájú meghajtó rejtőzik. Mellette egysoros állítható fényerejű, és kikapcsolható kékszínű kijelzőtalálható, ez alatt pedig a téglalap és négyzet alakú alapvető funkciógombok. A bal szélen sem nagyobb a felhozatal, hiszen itt az üzembehelyezés mellett csak a Pure direct üzemmódot aktiválhatjuk, vagy válthatunk a CD és SACD lejátszás között. Igen, a CD-S1000 lejátssza a nagyfelbontású formátum sztereó változatát is, így nem kényszerülünk mindenképp hibrid lemez vásárlására.

A hátoldalon minőségi analóg, optikai és koax kimenetek vannak, valamint egy hálózati aljzat, amelynek kábele cserélhető. A speciálisan formatervezett talpakon nyugvó kasztni belsejébe szimmetrikus jelátvitelű digitális-analóg jelátalakítót építettek, de szimmetrikusak az áramköri kapcsolások is a jobb- és baloldali tápáramkörökkel. A tervezők külön transzformátorokat használtak a DAC-hoz, a meghajtó motorhoz, és a kijelzőhöz is. A lejátszóhoz távirányító is jár, amely ezüstszínű, nagyon szépen formatervezett, és még a közvetlen elérést is megtaláljuk rajta.

A páros második tagja értelemszerűen az A-S1000 intergált sztereó erősítő, melynek tömege már meg is haladja a 20 kg-ot, illik hát komolyan venni. Az előlap itt is minimál stílusú, hiszen a nagyméretű bemenetválasztó, és a még nagyobb hangerő tárcsa mellett csak a balansz, valamint a magas-mély szintszabályzók vannak. Az utóbbiakat természetesen ki is iktathatjuk - audio mute -, hiszen az igazi vájt fülűek ezeket nem igazán szeretik alkalmazni.

A bal alsó sarokban itt is megtaláljuk a Power feliratú billenőkapcsolót, de fejhallgató kimenetet is kínálnak, valamint egy többállású gombot, mellyel kiválaszthatjuk az alkalmazandó hangsugárzók állását. A két pár csatlakozóterminállal a kettős erősítés is megoldható. Az aljzatok nagyon jó minőségűek, fogadják a banándugókat is, ötletes elhelyezésük révén pedig könnyen hozzájuk férhetünk. Bemenetekből hat pár kínálkozik, amelyek között szerencsére van phono is, valamint egy pre out, amennyiben kevés lenne a csatornánkénti 90 W/8 Ohm teljesítmény.

Itt is speciális formatervezésű talpakat, valamint teljesen szimmetrikus felépítést alkalmaztak, a beépített Floating balanced végerősítőhöz négy nagyteljesítményű adaptert társítottak. A három hangerő és hangszínszabályzó párhuzamos, a helyi előerősítő-szabályzók ún. Shunt típusúak, a diszkrét felépítésű fejhallgató erősítő pedig illik az alacsony impedanciájú transzduktorhoz. A felépítés egyébként dual-mono, hiszen a két csatornát teljesen elszeparálták egymástól, és a nagyméretű hűtőbordákról sem feledkeztek meg, amelyek nagyon is szükségesek ekkora teljesítmény esetében.

A páros nem hétköznapi darab, ezért hangsugárzónak sem választhattunk olyanokat. Az egyik egy Focal Electra, míg a másik a PMC stúdiómonitora. Mindkettő szinte verhetetlen a saját kategóriájában, a karakterük viszont merőben eltér egymástól - meglátjuk a Yamaha mit szól hozzájuk.

Először megnyomtuk az eject gombot, és nem hallottunk semmit, olyan finoman, gyorsan és halkan csúszott ki a lemeztálcája - nagyon biztató a kezdet. A folytatás nem különben, hiszen az erősítőre nem jellemző a mostanában elterjedt kierőszakolt finomkodás, tehát nem teljesen északra tekerve a potit, kel életre a több tucatnyi watt. A produkció mégis finom, teljesen kulturált, egyáltalán nem forszírozott. Elektronikus zenék kedvelői eleinte biztosan fanyalognak majd egy kicsit, hiszen elsősorban nem nekik találták ki az ezreseket. Igaz idővel, az áramkörök beérésével a mélyek is definiáltabbak, és felszabadultabbak lesznek, és a teljesítmény is adott egy jó kis tomboláshoz, mégsem ez lesz a legfőbb védjegye a Yamaháknak. Jazzen megkapóbb az összkép, részletes, kitárulkozó az előadás, de mellbevágó rohamokat itt se várjunk el. Úgy látszik ez az a kategória, ahol a Yamaha már igazán komolyan veheti a Natural Sound védjegyét, hiszen mindenből arányosan eleget kapunk, semmiből nincs kiemelés, csak a józan ész, és a finomság. Megtalálható itt is a japánokra általában jellemző megfelelni akarás, de azért ez már jócskán az audiofil kategória. Egyes multik a zenét úgy prezentálják, ahogyan azt mi hallani szeretnénk, ez a duó viszont úgy, ahogyan annak szólnia kell. Keményebb vonulatra váltva bemutatja, mit is lehet érteni ősi szigor alatt, nagyon jól kezeli a torzított gitárokat, és a lábdobok is nagyon masszívak. Mindezek mellett a gyorsaság is megfelelő, nem esik nehezükre tartani a tempót a zenészekkel. A komolyabb arculatuk is minden elismerésünket kiérdemlik, hallani, hogy a zenészek kezében valódi fa hangszerek vannak, és nem valami elektromos replika. A néha előbukkanó zongorabetétek enyhén szárazak, határozottak és naturálisak, egy rossz szavunk se lehet.

Összegzés

A Yamaha felsőkategóriás párosát még nagyon sokáig lehetne elemezni, de akár egyetlen mondattal is ki lehet fejezni azt, amit kínálnak. Nagyon zenei a hangja, minden egyes műfajon ügyel az arányokra, és a hitelességre, a finomság mellett pedig óriási erővel rendelkezik. Nagyon egyéni, főleg ezüstszínben tetszetős is a külsejük, a súlyukról már ne is beszéljünk. Egy újabb bizonyíték arra, hogy egy CD-játszó/erősítő kombinációt félmillió környékén nem csak az angolok tudnak remekül összerakni.

1 2

Következő oldal >