Popcorn Hour A-400 médialejátszó teszt
2013. október 18., péntek, 18:10
Popcorn A-400 médialejátszó mediaplayer lejátszó hálózati lejátszó hálózati médialejátszó médialejátszó teszt
Már tavaly decemberben kezünkbe vehettünk egy példányt a Popcorn Hour A-400 médialejátszóból, de használata közben olyan furcsaságokba, nehézségekbe ütköztünk, amik miatt a tesztelését felfüggesztettük. A gyártó számára is ismertek voltak ezek a szoftveres hibák, azokat fokozatosan kijavítottak és ennek eredményeként, nemrég egy kiválóan működő készülékkel ismerkedhettünk meg.
A gyártó Syabas Technologies időközben csatlakozott a Cloud Media cégcsoporthoz, amire több magyarázatot is hallottunk, de a felhasználók szemszögéből ez igazából mellékes.
A PC építők számára alighanem ismerős, SilverStone cég által tervezett és gyártott készülékház kimondottan igényes és szép kivitelű. Az alján és a tetőlap alatti csatornákban gazdagon, bőkezűen méretezett hűtőbordákkal látták el. Ám a jobboldalán nyíló merevlemez fiók tervezésénél porszem kerülhetett a gépezetbe, mert arra nem illenek az előbbi dicsérő jelzők. Körülötte nagyok a hézagok, lötyögős érzetű, viszont ezzel a tulajdonosok többsége legfeljebb egyszer, üzembe helyezéskor fog találkozni, no meg portörlések alkalmával. A gyártó szerint ez nem bug, hanem feature, vagyis szándékos, mert így nem lehet könnyen kárt tenni a belső SATA csatlakozóban. Mindenképpen pozitívum, hogy 2,5 és 3,5 colos merevlemezeket is fogad, amiket nem szükséges, de lehet akár EXT3 fájlrendszerre is formázni az NTFS és a HFS+ mellett. A készülék jókora, gyűrű alakú lábakon áll, gumiborításuk kellő tapadást és stabilitást biztosít.
Hátlapja nem zsúfolt, de azért eléggé tele van csatlakozókkal: HDMI 1.4a, optikai és koaxiális S/PDIF kimenetek, USB 3.0 slave, eSATA, USB 2.0, komponens és kompozit kimenetek és sztereó RCA, tehát csak a 7.1 analóg kimenetet hiányolhatnánk, amivel a hamarosan érkező nagyobb testvér, az A-410 Pro már rendelkezik. Az SD kártyát befogadó nyílást és a második USB csatlakozót a lemezfiók alá helyezték.
Csatlakoztatás és áram alá helyezés után nekiláttunk az alapos és szigorú tesztelésnek.
A távirányító gombjai fehérek, háttérvilágításuk annyira erős, hogy sötétben mozizás során bántotta a szemünket, kikapcsolni, halványítani lehetetlen. Első ránézésre erősítőé vagy tévéhez tartozó is lehetne a kis kézi készülék, erre utalnak a navigációs tárcsa vagy gyűrű alatti hosszúkás gombok. Az egyikkel ugyanúgy hangerőt szabályozhatunk, mint a legtöbb erősítőn, ám azok távirányítóján indokolt a központi hely és a nagy méret, no de egy médialejátszón szinte felesleges. Csak szinte, mert elfér, de máshol sokkal jobb helye lenne. A jobboldali ugyanilyen nyomógomb felső része a Play, alsó a Pause. Nagyon pihent agy kellett ennek kieszeléséhez, akárcsak a Stop pozíciójához, ami a világ legtöbb távvezérlőjén a Vissza (back) szerepet látja el. Szerencsére pár film megnézése elegendő a szokatlan (Popcornoknál megszokott) gombelrendezés megtanulásához. Nagyon szerettük az Info gombbal előhívható adatokat, köztük a hang aktuális bitrátáját böngészni. Ez BD ISO filmeknél nem működik, fix 1,5 Mbps értéket mutat, még akkor is, ha DTS-HD MA kódolású fut éppen. Ugyanezt a filmet átpakolva mkv-ba, már a tényleges adatáramlást láthatjuk. A kép bitrátáját szintén mutatja, de csak a pillanatnyit, átlagos és maximális nincs.
A készülék rövid gombnyomásra nem kapcsol ki teljesen, ekkor csak a videokimenet kapcsol le, és futnak tovább az NMT-programok, hogy NAS-ként, torrent állomásként használni tudjuk a lejátszót. Amennyiben pár másodpercig nyomva tartjuk a ki-bekapcsolót, a csatlakoztatott merevlemezektől elveszi az áramot, tehát megvalósul az energiatakarékosság, cserében a feléledési és beolvasási idő meglehetősen hosszú lesz. A távirányítót illető kifogásainkra csak részben orvosság az okostelefonnal és tablettel való vezérlés lehetősége, mert filmnézés közben senki nem szereti levenni tekintetét a vászonról vagy képernyőről, hogy virtuális gombokat keresgéljen egy érintőpanelen. Az NMJ Navigator nevű távvezérlő alkalmazás mindenképpen kipróbálásra érdemes, mert kifejezetten élvezetes és szórakoztató a használata.
A menü sokak számára ismerős lehet, a régebbi Popcornokéhoz nagyon hasonló. A fájl, vagy mappanézetből elérhetőek a kétoldalon, egymás alatt elhelyezett műveleti ikonok. Rendelkezésre áll némi NAS funkció, Samba, NFS, UPnP, HTTP vagy DLNA protokollokkal. Szerethető szolgáltatás a Jukebox, nem kell hozzá más, csak internet kapcsolat, máris indulhat az információk, borítók és feliratok letöltése.
Rendkívül szokatlan, sőt, egyedülálló a forgalmazó hozzáállása és korrektsége, hogy honlapjukon felhívják a vásárlójelöltek figyelmét a készülék néhány apró hiányosságára!
"Figyelem: az A-400-as aktuális firmware-jében található hibákról ITT tájékozódhatsz! Csak akkor rendeld meg, ha ezekkel egy ideig együtt tudsz élni!"
Amíg nálunk volt a lejátszó, az idő alatt két új firmware jelent meg, mindkettőt feltettük és hasznosnak találtuk azokat. Az említett tavaly decemberi kipróbálás során legsúlyosabb hibákat a HD hangsávok megszólaltatása során tapasztaltuk, melyekkel kapcsolatban most semmi kifogásolnivalónk nincs. A Dolby TrueHD és a DTS-HD Master Audio egyaránt a legcsekélyebb akadozás, kihagyás nélkül szólt.
A tápegység nem éppen kép- és hangminőségre kihegyezett darab, de a forgalmazóknál lehet választani hozzá tuningolt változatot, persze némi felárért. Adatlapja szerint az A-400 átlagos teljesítményfelvétele 15 W, a maximum 40 W, utóbbit a gyakorlatban legfeljebb merevlemezekkel teleaggatva érheti el.
A Popcorn Hour A-400 képminőségét Panasonic TX-P55VT60 plazmatévé, valamint SIM2 C3X Lumis 3D-S projektor és Stewart vászon segítségével vizsgáltuk, a hangját NAD T757 házimozi erősítővel és Boston hangdobozokkal szólaltattuk meg.
A végén kezdjük: a Popcorn Hour A-400 2D-ben és 3D-ben is a legjobb képminőségű (konzumer) médialejátszó, amit valaha kipróbáltunk. Ez minden apró hibáért kárpótolja a videofil házimozi mániásokat. A VXP beállításaival érdemes kísérletezni, szerintünk az alapértelmezett maximális élesítés és elmosódás csökkentés erősen túlzott mértékű. Ha nullára vesszük, akkor is mindent ver a képminősége, cserébe teljesen az érzékelhető szint alá csökkennek a mellékhatások. Ezzel arányos a belőle kinyerhető hang minősége, tehát csúcskategóriás erősítőhöz és hangdobozokhoz bátran párosítható. Minden film, amit a két hónap során lejátszottunk az A-400-zal, legyen az 2D, vagy 3D, maximális élvezetet nyújtott.
A neten böngészve azt látjuk, a médialejátszókkal foglalkozó cikkekben, tesztekben sokkal többet törődnek az adott készülék fájlkompatibilitásával, azzal, hogy milyen formátumokat játszik le, mint a kép- és hangminőségükkel. Utóbbit szinte meg sem említik, pedig szórakoztató elektronikai, sőt, audiovizuális eszközök esetében ezek a legfontosabbak. Egzotikus kiterjesztésekhez HTPC kell és pont. Azt lehet konfigurálgatni, buherálni. A médialejátszók nem személyi számítógépek, sosem fogják ugyanazt a rugalmasságot nyújtani. Cserében a használatuk egyszerű, egy hatéves gyerek, egy műszaki antitalentum barátnő, feleség is elboldogul a kezelésével. Azt nem tagadjuk, hogy találtunk olyan filmeket, amiket nem volt hajlandó lejátszani, helyette - némi gondolkodás után - visszalépett a könyvtár nézetbe, rosszabb esetben a főmenübe. Ezen még reszelgetni kell a szoftverfejlesztőknek!
Mivel nincs Blu-ray licensz a lejátszóban, így nem okoz számára problémát semmilyen tartalom, amit CINAVIA védelemmel láttak el, szemben a mai hibrid lejátszókkal, amelyek az optikai BD-olvasó miatt BD-licensszel rendelkeznek - OPPO, ASUS, LG -, így akár egy CINAVIA-s MP3 is gondot okoz nekik.
A BD-licensz hiányának hátránya, hogy nem lehet a JAVA-s menüket lejátszani, bár minden extra egy BD ISO esetében elérhető az A-400-on is (kiválasztva a lejátszási listából). Másik hátrány, hogy azon BD filmeknél, ahol maga a film sok apró m2ts fájlra van szétvágva (seamless branching) - tipikusan Walt Disney filmek -, jelenleg nem teljesen szünetmentes a fájlok közötti váltás a lejátszás közben. Bár a legtöbb ember nem veszi észre, de néha - főleg ha figyelünk - látható egy nagyon pici megakadás ilyenkor. A Sigma dolgozik rajta, hogy megoldja ezt a BD-licensz nélkül is (tehát fájl-lejátszás módban).
Összegezve a tapasztaltakat, az A-400 egy kivételes képminőségű médialejátszó, hangja is a jelenlegi kínálat legjobbjai közé sorolható. Jelenlegi állapotában is ajánlható mindazoknak, akik képminőség terén nem hajlandóak kompromisszumokra és a legjobbat keresik. Ha a tapasztalt apróbb szoftverhibákat kijavítják - ezt szinte biztosra vehetjük - akkor csillagos ötöst fog kiérdemelni a legközelebbi vizsgán.