NAD C 516BEE CD-lejátszó teszt

A CD még nagyon élni akar

2013. július 30., kedd, 11:55

NAD C 516BEE lejátszó audio hifi CD-lejátszó lejátszó teszt CD-lejátszó teszt

Kipróbáltuk a NAD legkisebb és legújabb, C 516BEE típusú asztali hifi CD-lejátszóját, hogy kiderítsük, mit tartogat a lemezgyűjtők számára a belépő kategória. Vannak kompromisszumai, de hangzásban sokkal többet nyújtott, mint amire számítottunk.

Régi-új arc

A C 516BEE közvetlen utódja a C 515BEE CD-lejátszónak, akik utóbbiról lekéstek, ezúttal jobban járnak az újabb modellel. Nem puszta címkecseréről van szó. Az 516-os belsejében dolgozó, minőségi DAC-ból (192 kHz/24 bit Cirrus Logic Delta Sigma) a létező legmodernebbet építették be, a cég állítása szerint így sikerült az 515-ös modell dinamikai képességeit még precízebbé csiszolni. Az analóg áramkörön is végeztek frissítéseket, hogy az elődváltozat amúgy is alacsony torzítását még lejjebb nyomják. Ezen kívül csak egy, szinte jelentéktelen módosítás történt, de a környezettudatos felhasználónak talán ezt sem árt tudni: a készenléti energiafelvétel kisebb, mint 0,5 watt, így ha épp nem hallgatunk zenét, nem kell azonnal a konnektor felé kapkodni. Az arculat maradt olyan, amilyen eddig is volt, a tipikusan NAD-os, egyszerű, diszkrét, letisztult. A lejátszó sarkai harmonizálnak a kijelzőével, egymást utánozva enyhén behajlanak. Ez a lejátszó mondhatni legmerészebb formarészlete, minden egyéb porcikája egy hétköznapi, klasszikus CD-lejátszóra vall.

Kössünk be(le)?

A NAD nem győzi hangsúlyozni, hogy mennyire figyelmesen rakták össze a C 516BEE belsejét. Ez részben arra vonatkozik, hogy hátul, a digitális csatlakozókat - mert kapunk optikai és digitális kimenetet is - egymástól elkülönítve helyezték el, ezzel is további jitter csökkenést nyerve.

A meghallgatás előtti pillanatokban számunkra ugyancsak meghatározó jelenség a jól sikerült lemeztálca mozgató mechanika volt. A tálca igényes csendességgel csusszan elő, és mikor visszatér rejtekhelyére, csak az utolsó centiméteren hallat egy elhanyagolható "kottyanást". A lemez beolvasási ideje eltart kb. 4 másodpercig, viszont a számok között villámgyorsan, tényleg szemvillanás alatt váltogathatunk. A futóművet csak akkor fogjuk hallani, ha a fülünket közvetlenül a lejátszó előlapjára tapasztjuk. A karosszékben ülve még a saját lélegzetvételünk is hangosabb, mint a C 516BEE mozgó alkatrészei. Tesztalanyunk másik jópofa "szokása", hogy ha nem csukjuk vissza a tálcát, néhány perccel később magától visszaszippantja azt, és ha feltettünk rá egy lemezt, automatikusan el is kezdi játszani. Nocsak, egy készülék, mely a hanyagoknak is kedvez? A terméket tehát jól összerakták és örömmel konstatáltuk, hogy standard hifi szélessége mellett nem foglal nagy helyet, egy kis belmagasságú polcrendszerben is könnyen elrejthető. Az egyetlen fájó pont, ami - minden bizonnyal a kategóriából adódóan - az erősen leegyszerűsített távvezérlő.

Magán a kezelőszerven minden létező funkciót elérhetünk, de jobb dolgunk lesz, ha már meglévő NAD erősítőnk távvezérlőjét használjuk. Ha már szóba került, meg kell említeni, hogy a NAD C 516BEE CD-játszót kimondottan az általunk is - belépő osztályban - referenciának használt, C 316BEE erősítőhöz javasolják. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy más elektronikával nem fog jól szólni, de fazonjából és árazásából eredendően tényleg a 316-os erőlködővel harmonizál legjobban. Még egy utolsó pozitívum, mielőtt rátérnénk a hangminőségre: a fluoreszcens kijelző jó ötlet volt, messziről is kiválóan olvasható, kellően kontrasztos.

Hangminőség

Az előzetes, közel egy hétig tartó folyamatos bejáratás után elég időnk volt rá, hogy teszteljük a NAD friss CD-játszóját. A cég javaslatának megfelelően NAD C 316BEE valamint Pioneer A-70 sztereó erősítővel párosítottuk, a két készüléket pedig az AudioQuest Golden Gate és Vertere D-Fi analóg sztereó RCA vezetékével kötöttük össze. Mindezekhez Jamo C 603 és DALI IKON 2 MK2 állványos hangfalat hívtunk segítségül, melyek természetességre törekvő, ugyanakkor lendületes karakterükkel egyike a belépő- és középkategória ideális képviselőinek.

Várakozáson felüli módon hatott a térábrázolás. Szerény terjedelmű, de stabilan összefüggő hangszínpad jött létre, az akusztikus zenékbe jócskán belemerülhettünk. A hangszerek közti légtér néha összesimult, emiatt a távolabbi effektek kissé háttérbe szorultak, de az énekhang nagyon nyersen, tisztán és pontosan reprodukálódott. Erre kitűnő példa az örök kedvenc Take Five jazzfelvétel, amelytől most nem kap a hallgató intim közelséget és nem történik semmi letaglózó, mégis, a láb a zene ütemére táncol. Az igazi áttörést egy jóval dinamikusabb nóta, a Muse - Undisclosed Desires hozta. Itt őszinte elismerést váltott ki a fantasztikus basszusok lüktetése, és ahogy a zene is megkívánta, nehéz, masszív mélyközepek ömlöttek a hangfalakból. A nyers énekhang életmentőnek bizonyult ezúttal, mert Matt Bellamy minden szava a kemény zúzás ellenére érthető és artikulált maradt. Egyéb rockzenék fátyolosan (azaz kellemesen) szólaltak meg a rendszeren, a torzítós gitár hangja bizonyos esetekben olyan váratlanul részletesen dörrent fel, hogy beleborzongtunk. A lejátszó tovább emelte az erősítő amúgy is élénk, élettől nyüzsgő karakterét, emiatt a hallgató arca önkéntelen vigyorba alakul és végre azt érezheti még egy kezdő hifista is, hogy sztereózni bizony jó dolog. Szimfonikus felvételekkel is próbálkoztunk, sok meghatározó elemet megkaptunk, ekkor is beigazolódott, hogy a NAD belépőszintű rendszere nem válogat a műfajokkal, inkább igyekszik mindent a tőle telhető legfrissebben, erősebben tálalni.

Végszó

A NAD C 516BEE nem csak a legkisebb NAD-erősítőkhöz jó vétel, hanem minden zenerajongónak, akik minimális költségvonzatú hifi lejátszót szeretnének tengernyi lemezükhöz. Annyit hozzátennénk, hogy tökéletlensége ellenére őszintén öröm volt hallgatni, a tesztelés egyben kikapcsolódás is volt. Korábban is ezért kedveltük a NAD-ot, és úgy tűnik, megtartja e jó szokását!

1 2

Következő oldal >