Marantz CD 60 CD-lejátszó teszt

2022. december 19., hétfő, 15:25

Marantz audio hifi lejátszó zenelejátszó CD-lejátszó Marantz hifi Marantz teszt Marantz CD-lejátszó CD-lejátszó teszt Marantz CD-lejátszó teszt

A Marantz megújult külsejű integrált erősítői (MODEL 30, MODEL 40n) után a CD-játszók is új formatervet kaptak és ez nemcsak a felső, hanem a belépő kategóriában is megtörtént. A belépő kategória itt a Marantz értékei mentén értendő - a CD 60 bár ebbe tartozik, hangminősége alapján feljebb pozícionálható.

A kompakt lemezt 1982-es megjelenésekor a "tökéletes hang, örökre" szlogennel reklámozták, de az analóg lemezek iránt elkötelezett zenehallgatók berkeiben a technológiának a mai napig annak ellenére sem sikerült áttörnie, hogy a 2022-ben elérhető CD-játszók és D/A konverterek minősége össze sem hasonlítható a kezdeti modellekével. A "régen minden jobb volt" klub tagjaival nem szeretnénk vitába bonyolódni, elismerjük, hogy voltak legendás ősmodellek, de be kell látni, hogy igencsak eljárt felettük az idő, nem beszélve arról, hogy mostanra a legrégebbi készülékek már műszakilag sem üzembiztosak. Mindemellett igencsak paradox, hogy mára felnőtt egy olyan generáció, akik számára az analóg lemez és a CD (de a magnókazetta is) egyaránt egy régi, letűnt vagy letűnőben lévő kor terméke és egyetlen fizikai hanghordozóval sem rendelkeznek. Számukra a streaming jelenti a zenehallgatást, ami a leggyengébb MP3 gyalázatos minőségéhez képest - lássuk be - mégiscsak előrelépés. A retró viszont örök és a fiatal generáció számára nemcsak egy analóg, hanem egy CD-lejátszó is képes időgépként működni. A CD-n felnőtt generációnak pedig, különösen, ha tekintélyes a lemezgyűjteményük, egy modern CD-játszó adott esetben akár érdekes is lehet. A Marantz-nál minden bizonnyal a kezdőkre és az újrakezdőkre is gondoltak, amikor a CD 60 megteremtéséről döntöttek és az árcédula megírása után igyekeztek mindent belesűríteni, amit csak lehetett.

Külső és belső tulajdonságok

A Marantz CD 60 a megjelenésében tökéletesen illik a megújult Marantz integrált erősítőkhöz, a MODEL 30-hoz és a MODEL 40n-hez. A készülékház elegáns, fekete vagy ezüst/aranyszínben kapható és ugyanazt az enyhén homorú előlapot kapta, mint az említettek, de megvilágítás nélkül.

Az előlap tökéletes szimmetriát sugároz, a bal oldali bekapcsoló gomb tükörképe a jobb oldali fejhallgató kimenet, középre került a kijelző, ami felett az aranyszínű Marantz felirat díszeleg, mellette bal és jobb oldalon 3-3 gombot találunk: a lejátszás/pillanat állj, stop és bemenetválasztást, a másik oldalon a lemeztálca/előre/vissza gombok sorakoznak. Ezen kívül már csak a kijelző bal alsó sarkába épített USB aljzat és az ennek tükörpozíciójába került fejhallgató hangerő potmétert találjuk - elképzelni sem lehet ennél egyszerűbb és letisztultabb előlapot, rendkívül elegáns.

A hátlap nem különösebben bonyolult és semmilyen meglepetést nem tartogat: balról jobbra haladva az analóg RCA kimenetek, a koaxiális és optikai kimenetek, illetve a távvezérlő kimenet és annak választó kapcsolója következnek, illetve az IEC aljzat. A távvezérlő elegáns, ugyanaz, mint amit a MODEL 30 és MODEL 40n erősítőkhöz mellékelnek.

A belső tekintetében a Marantz legfrissebb HDAM erősítő moduljai érdemelnek említést, amelyek az áram pontosabb áramlását teszik lehetővé, emiatt a magasabb frekvenciákon alacsonyabb a torzítás, mint az elődmodellek esetében.

A DAC is új, 24 bit/192 kHz PCM valamint DSD 5,6 MHz felbontást kezel, és két szűrőállást kínál. Az 1-es állásban lágyabb a levágás, a 2-esben élesebb, amelynek köszönhetően a gyártó szerint precízebb a képalkotás. Mi az alapbeállítást részesítettük előnyben, mert annak révén szélesebb volt a színpadkép és összességében transzparensebb hangzást eredményezett.

Alacsony, közepes és magas érzékenységű fejhallgató kimenet is rendelkezésre áll, ami ki is kapcsolható. Az előlapi USB-A csatlakozó MP3, WMA, AAC and WAV, FLAC HD, ALAC, AIFF, és DSD kompatibilis.

Tesztkörnyezet

A Marantz CD 60-at alaposan bejárattuk, amihez az IsoTek bejárató CD pendrive-ra mentett track-jét használtuk, de két napig a mechanikát is járattuk ismétlő üzemmódban. A tesztelésre ez után került sor Marantz MODEL 40n integrált sztereó erősítő és Focal Aria K2 936 hangfalak társaságában, AudioQuest és QED kábelezéssel, Niagara 7000 tápszűrővel. A CD 60 egy Creaktiv állványra került.

Meghallgatás

Steve Strauss: Just Like Love, Mark Egan: As We Speak, Kari Bremnes: Norwegian Mood és Szalóki Ági: Hallgató lemezeit hallgattuk meg a Marantz CD 60-nal.

Strauss lemezéről a címadó dal tisztán, artikuláltan szólalt meg, nagyon jó énekkel, remekül indítva a meghallgatást. Mindkét akusztikus gitár ritmusjátékát könnyen tudtuk követni, egyúttal korrekt volt a sztereó elválasztás is. A basszus kíséret, amelyhez egy kevésbé kontúros keverést választottak, nem tűnt a semmibe, végig pontos, kottázható hangokat hallottunk. A Marantz ugyanezt hozta a folytatásban is (Angel), ahol az akusztikus gitárok húrjainak zengése talán még élethűbb volt, mint az előbb, a felvétel nyugodt karakterét a CD játszó sem igyekezett felkavarni, kellemes, bensőséges hangulatot teremtett.

A Youngstown indulásakor (de különösen a szám lezárásakor) a mély dobok megfelelő kontúrral és energiával szóltak, az önmagának vokálozó énekes szólamai szépen váltak ketté, a rákevert visszhang is jól hallatszott, a dobro pedig elég fémes volt, de soha nem bántó. A barátságos karakter miatt azt hihetnénk, hogy mindez esetleg a ritmika rovására ment, de a lassú szám ellenére a produkció egyáltalán nem volt álmos - igaz, nem is a legropogósabb előadás volt, amit hallottunk. A húrokon csúszó gyűszű és az üveghangok egyaránt jól hallatszottak és mire az Old Crow-hoz értünk, lassan kezdtük kiismerni a készülék karakterét, jóllehet ugyanaz a lemez szólt: barátságos, egységes, a zenét a középpontba helyező, kellemesen részletező hangzása révén könnyen kedveltette meg magát. A Jennie Mae tubajátékát egészen kellemes élmény volt hallgatni, Strauss énekhangja, hangszíne továbbra is pontos volt és a kihagyhatatlan Dirt után, amit a Marantz szintén szépen hozott le, egyedül a ritmikában szerettünk volna picit nagyobb pontosságot - érdeklődéssel léptünk tovább a következő lemezre.

Mark Egan dupla lemezéről az első két számát terveztük csak meghallgatni a Spiral-t és a címadó As We Speak-et és itt a térleképezés tekintetében az árkategória ismeretében kevesebbet vártunk, mint amit végül kaptunk, de ugyanez igaz a dinamikára is. Ha kellett, a Marantz oda tudott csapni, még ha jazz trió esetén ez kicsit másképp érzékelhető, mint például egy nagyzenekarnál. Egan Pedulla basszusgitárjának és magának az előadónak a karaktere szépen hallatszott, Gottlieb cintányérjainak visszhangja, koppanása szintúgy, a kaméleonként idomuló Abercrombie gitárszólói pedig kifejezetten "ültek". A hangzás végig barátságos maradt, de a CD 60 nem negédesen vagy túlzó romantikával közvetítette a hangjegyeket, csak azzal a karakterrel, amit a gyártó neki szánt. A kellemes élmény miatt még két számot meghallgattunk, a Shade and Shadow-t, amelynek belső rétegeit ugyan a CD-játszó nem tudta tökéletesen kibontani, de mégis pozitív volt az élmény, illetve a lemez utolsó dalát a Summer Sand-et, amelyben az üveghangok és a dobjáték párbeszédéhez kapcsolódó gitármotívum megszólaltatása is szinte hibátlanra sikeredett.

Kari Bremnes lemeze a Kirkelig Kulturverksted kiadásában egykor kihagyhatatlan audiofil kiadványnak számított, mondhatni az egyik tesztlemezzé vált, de mi már akkor is inkább a fantasztikus zene és az előadás miatt kedveltük, illetve azért, mert ezen az albumon a norvég díva angolul énekel, ezáltal könnyebbé téve művészetének befogadását, de ez a lemez is ékes bizonyítéka Bremnes sokoldalúságának. A CD 60 nem állt a zene élvezetének útjába, a Lover in Berlin bőgő kíséretére épülő többi hangszer egyaránt megfelelő precizitással, de nem túlanalizálva hallatszott, az ének visszhangja és lecsengései is megjelentek. Egységes volt a megszólalás, nem lógott ki egyik sávszél sem. A Coastal Ship indulásakor a dob mély oldaltamjai szépen adták meg az alaphangot, a vokál és a hangszerek itt sem voltak igazán precízek, csak amennyi ahhoz kellett, hogy kényelmesen hátra dőlhessünk. A nyugodt, lassú felvételek után aztán a My Heart is Pounding Like a Hammer feszültsége és ritmikája is egészen korrekten átjött, a fokozás is jól sikerült, de ide szerintünk már kellett volna egy pici nyersesség, ami ennek a készüléknek nem a sajátja. Sokkal inkább otthon érezte magát a Birds megszólaltatásakor, ahol Bremnes levegővételeit, az ének és a zongora visszhangját egyaránt megfelelő közvetlenséggel és precizitással kaptuk meg. A Riddle Beside Another Riddle (amely Bremnes Gate ved Gate felvételének angol változata) kifejezetten tetszett, itt az énekesnő képességei nagyon kidomborodtak és ehhez a CD-játszó is megfelelő partnernek bizonyult. Lehet ezt jobban csinálni? Mindenképpen, csak nem ebben az árkategóriában.

Szalóki Ági Hallgató lemeze megjelenésének évében (2006) Fonogram díjat kapott, az év jazz lemeze lett, és az azóta inkább a gyermekdalok felé forduló énekesnő egyik legérettebb munkája, pedig a felvételkor még csak 28 éves volt. A lemezen erdélyi népdalok hallhatók (akkor) fiatal magyar jazz muzsikusok (Balázs József, Lamm Dávid, Bacsó Kristóf, Dés András, Barcza Horvát József) kíséretében, tőlük sem egy érett produkcióra számítana az ember, mégis azt kapjuk. A borító tanúsága szerint ezeket a dalokat Szalóki gyermekkora óta énekelte, dúdolta magában, ez pedig hallatszik is - de ehhez azért nem árt egy megfelelő lejátszó. (A borító roppant ízléses, a dalszövegek ihletett angol fordításban is szerepelnek, megkönnyítve a külföldiek számára a zene befogadását.) Az album csodás, Szalóki magával ragadó, annak ellenére, hogy a felvétel egy kicsit prezenszes, az "sz" hangok keverése és a cintányérok hangja esetenként már-már forszírozott, de ez a CD 60-nal hallgatva kevésbé bántó, mint a legsemlegesebb lejátszókkal. A Napszállatja, napnyugta hibátlan alaphangot adott, megfelelő felbontást kaptunk, a lassú szám sodrását és lendületét csak kismértékben fékezte a lejátszó. Az Elrepült a vándormadár egy vonóval játszott bőgő motívummal indul, amit utólag kevertek a felvételre, mert közben az eredeti bőgőkíséret is hallható. A többi hangszer is kellemesen, barátságos hangszínnel szólalt meg, a Mi lennék-ben Balázs József zongorajátéka és annak visszhangja például kifejezetten ízléses volt, tökéletes volt az összhang a jazz és a népzene között, Szalóki éneklése, dúdolása pedig hibátlan. A Kit a bánat elért-ben nincsenek kísérő hangszerek, de a "magára maradt" énekesnő itt is bizonyítja, hogy egyedül is tökéletes előadó. Fojtott torokhangjai, hajlításai élményszámba mentek és ebből a CD-játszó alig valamit vett csak el, a visszhangok itt is tetszettek. A Végigmentem, végigmentem talán az egész album legkidolgozottabb, legmegragadóbb felvétele, amihez persze Balázs József fantasztikus zongorajátéka is szükséges, aki itt egyedül kísérte az énekesnőt. Pedálkezelése és billentései egyaránt szépen jöttek át, a mikro és makro-dinamika itt talán kevésbé, de az élmény megvolt. Bacsó Kristóf a Kinek van kinek nincs-ben csillogtatja meg szaxofontudását, játéka egészen briliáns. Ez a lassú szám igen nehezen eljátszható (és lejátszható), a Marantz-nak is meggyűlt vele a baja, de nem verte le a lécet, azzal pedig, hogy képes volt atmoszférát teremteni még inkább megszerettük. Bacsó a Diófának három ága révén ott folytatta, ahol abbahagyta, de itt a szaxofont önmagában nem hallottuk annyira élethűnek és hitelesnek, mint drágább lejátszókkal. A lemez utolsó felvétele a Napszállatja, napnyugta bőgős verziója, ami kifejezetten Barcza Horváth József ötlete alapján került a lemezre. Játéka kiválóan egészíti ki Szalóki énekét, a harmóniák kibontása kiváló, a CD 60 itt egyaránt jeleskedett a makro és mikro-dinamikai részletek megszólaltatásában és a középtartomány semlegesnél megint csak melegebb, de mégis kellemes megszólaltatásában.

Összegzés

A Marantz CD 60 egy szerethető CD-játszó, nem akar többet mutatni annál, mint amire képes, amit viszont tud, azt mindig minden lemezen képes nyújtani: kellemes, bensőséges hangulatot teremt, megfelelő dinamika és felbontás mellett. Hiányosságai nem égbekiáltóak és inkább az univerzalitás hiányában mutatkoznak meg, hiszen nem játszik SACD-t és nem használható D/A konverterként. Bár a Marantz világába a CD 60 jelenti a belépőt, a mutatottak alapján messze nem a belépő kategóriába sorolandó készülék.

1 2

Következő oldal >