FiiO X3 2nd gen mobil hifi lejátszó teszt

Innen (is) szép nyerni

2015. június 2., kedd, 12:55

FiiO X3 audio hifi lejátszó DAC DA konverter FiiO DAC mobil lejátszó hifi lejátszó audio lejátszó FiiO lejátszó X3 2nd lejátszó teszt FiiO teszt FiiO lejátszó teszt FiiO audio lejátszó

Tavaly volt szerencsénk megismerkedni a FiiO legjobb ár/érték arányú hordozható lejátszójával, és lelkifurdalás nélkül aggattuk rá a ?kiváló termék? címkét, ez volt nevezetesen az X3. Mostanra frissült a készülék, és mint kiderült, még jobb lett az egyébként is sikeres elődhöz képest.

A változás mindig jó? főleg most

Legalábbis, optimista szerkesztőink ezt vallják. Az első generációs FiiO X3 után, látatlanban még nem volt elképzelésünk arról, hogy milyen módon lehet frissíteni egy amúgy is sikeres eszközt, az elődnél mindössze a kezelőszervek elrendezését kifogásoltuk. Aztán megkaptuk az első termékfotókat, és rögvest szembesültünk az új külsővel, mely végre nélkülözi a ferde dizájnba ágyazott klaviatúrát és az egész termék ergonómiai értelemben fejlődött, szebbé vált.

Persze nem csak kozmetikai frissítések történtek, hanem a készülékház alatti áramkört is felturbózták picit, utóbbinak köszönhetően tesztalanyunk még közelebb került az X5-höz. Olyannyira, hogy immár a behelyezett memóriakártyáról, DSD és SACD ISO fájlokat is képes megszólaltatni, utóbbi számítógépes összekötés esetén kiegészítő ASIO modul telepítésével lehetséges. További érdekesség, hogy tesztalanyunk belsejében kettős kristály oszcillátor található, melyek külön-külön funkcionálhatnak aszerint, hogy 44,1 vagy 48 kHz-es szorzóval kell a rendszernek üzemelnie, így a gyártó szerint sikerült alacsonyabb szintre szorítaniuk a jitter mértékét.

Az új X3 jelenlegi firmware verziója által támogatott maximális memória kapacitás 128 GB, ami manapság becsületesnek mondható. Előző generációs X3 tulajdonosoknak nem árt tudni, hogy szoftverfrissítéssel az ő lejátszójuk kártya támogatottsága is feltornázható ilyen szintig, az alap operációs rendszer 64 gigabájtjához képest. Épp úgy, mint az eggyel kisebb X1 testvér esetében, az új X3-on is jobboldalt, az oldallemez alsó felén található egy szabadon hozzáférhető micro SD kártya foglalat, melybe (hacsak nem frissen vágtuk a körmünket) szerszám nélkül, egy könnyed mozdulattal bepattinthatjuk zenei gyűjteményünket. Gyorsabbá vált a készülék be- illetve kikapcsolásának időtartama is, előbbi 6,5, utóbbi 2 másodpercet vesz igénybe.

Kicsit térjünk vissza a külsőre! Eleinte csak a csúcsmodell X5-nél alkalmazták, majd szép lassan a kisebb modellekbe is átültették a vezérlőtárcsás dizájnt. Így aztán az X3 megszólalásig hasonlít a nemrégiben általunk is tesztelt X1-re, mindössze a világos ezüstöt nélkülöző, némileg komolyabb, sötétszürke (titán) színével különbözik. A kétszeres árkülönbség ellenére nincs miért szégyenkeznie a FiiO-nak, hiszen az igényesen összeszerelt, alumínium készülékház önmagában dicséretes volt korábban, és most is az.

Az X3 2nd gen tehát magába foglalja a méretes, ezáltal könnyedén mozgatható vezérlőtárcsát, melyen kívül még öt gombot találunk az előlapon és további hármat a készülékház jobb oldalán. A billentyűk érzékenységét pont jól eltalálták, kissé határozott nyomást igényelnek, ezáltal sokkal kisebb az esélye, hogy a zsebünkben kioldódjon a billentyűzár. A menürendszer azzal azonos logikai struktúrára épül, mint amit már ismerünk. Viszonylag könnyen elsajátítható, fiatalok pár perc alatt magukévá tudhatják, de még laikusok is pár nap elteltével már profi szinten navigálhatnak rajta.

A manapság uralkodó okostelefonokhoz képest talán tömzsinek tűnhet az új X3 16,1 mm vastag készülékháza, de ettől még a legtöbb zsebben elfér, és így kényelmesen elférhetett benne a 2600 mAh kapacitású lítium-ion akkumulátor, mely ugyan csökkent az elődéhez (3000 mAh) képest. A specifikációban meghatározott 11 óra üzemidő reálisnak tűnt, és így is aránylag jónak számít. Az X3 töltését érdemes fali aljzatba dugott USB adapterről végezni, máskülönben 2-3 helyett akár 5-7 óráig is eltarthat, míg elérjük a 100 %-os szintet. Persze azoknak, akik amúgy is sok időt töltenek a számítógép mellett, talán nem szükséges ezt annyira komolyan venni.

Hangminőség

Az X3-at bő egy hétig volt szerencsénk tesztelni, ez idő alatt az OPPO síkmágneses, zárt rendszerű PM-3 fejhallgatójával, valamint a saját referenciánkként használt, nyitott Sennheiser HD 600-zal füleltük. Az előző generációs FiiO lejátszónak sem jelentett gondot magasabb impedanciájú rendszerek hajtása, és szerencsére ezúttal sem volt ilyen gondunk, egész bátran tessék rádugni audiofil füleseket a lejátszóra!

Kari Bremnes skandináv énekesnő E du nord c. dalában minden felvetésünk és körvonalazódni látszó véleményünk végleges formát öltött. Az X3 ennél a nótánál is valósággal tündökölt, az énekhang felső frekvenciás halovány zendüléseiben hallhattuk a digitális munkafolyamatból eredő fényességet, de a térábrázolás, a dinamizmus és a basszusok mind nagyon precízen és árnyaltan jelentek meg. Az X3 adott egy jóleső mennyiségű térmélységet is, ugyanakkor a háttérben motoszkáló effektusokat egyáltalán nem nyomta el. A dal végén belépő férfikórus, noha fizikailag hátrábbról szólt Bremneshez képest, nem volt erőtlen és szépen elkülönült az elektromos effektusoktól. Az egész zene áramlott, lüktetve hullámzott, mégsem mosódott össze. Az X3 megértette velünk a 96 kHz előnyeit, és noha a mesterséges hangzást mikro jelenségekben érzékeltük, ez a felvétel akkor is meseszépen és kellő tisztasággal szólt.

Kicsit továbblépve, a jó öreg Notre Dame orgonájáig, egyértelművé vált, hogy az X3 nem fog minket kitépni a székünkből és magával vinni egy dimenziókapun keresztül Párizsba, de ilyesmit nem is vártunk el tőle. Lehet, hogy néha kicsit túl nagyvonalúan mutatta be a hangok súlyát és a tér mélységét, de attól még mindig bőségesen felülmúlta a várakozásainkat, és nagyon ügyesen belecsippentett a felvétel magjába. Nem fáradozott a homlokzatról és a mennyezetről visszaverődő hangok elkapásával, helyette inkább az orgona félúton megrekedt, visszaverődő mélyközepei és a sűrű regiszterváltásoktól szinte fuldokló sípszerkezet jellegzetes hangjára összpontosított.

A korábban tesztelt, általunk már jól ismert FiiO hordozható lejátszók karakterisztikai pozitívumai abban a pillanatban törtek elő, amikor a Thiever Corporation Exilio c. számára lépve rányomtunk a lejátszás gombra. Digitális hidegség ide vagy oda, az X3 könnyűzenével és feszes dobszólókkal fantasztikusan jól szerepelt. Minden egyes effektust sebészi pontossággal kapott el, ezzel felfedve a hangmérnökök figyelmességét, és helyet adva a modern zene sajátosságának. Míg az unalomig ismert, hangszeres tesztfelvételeknél, folyamatosan csak elemezni akartuk a hangot, addig az Exilio már önkénytelenül beindította a lábunkat, és kezdetét vette az endorfintermelés. Ezen a kissé lendületes, színes műfajhullámon végighaladva egyre jobban és jobban megkedveltük az X3-at, ahogy Manu Katche dobszólóitól elindulva a Queens of The Stone Age túlfűtött gitárjátékáig jutottunk. Utóbbit nem csak azért hallgattuk meg, hogy széttomboljuk magunkat a szerkesztőségben, hanem azért is, mert tudtuk, hogy ezt az albumot (Songs For The Deaf) mesterszalagra rögzítették, egy meglehetősen ódivatú, azaz meleg hangú keverőpulton keresztül. Szerencsére a FiiO éreztette ezt velünk, a torzított effektek egyáltalán nem váltak túl fárasztóvá vagy ércessé ? persze ez részben a HD 600 érdeme is volt.

Végszó

A FiiO X3 2nd gen legfőbb előnye, hogy kezelhetőségben felülmúlta elődjét, mely így visszagondolva, a maga kissé csalafinta billentyűzetével és menürendszerével, valamint a folyamatos odafigyelést igénylő, frissnél frissebb firmware-ekkel kicsit talán gyerekcipőben járt még. Persze, ennek az újoncnak is vannak alig észrevehető hiányosságai, de egyrészt a FiiO nem rest frissíteni a szoftvereit, ha van rá mód (tesztelésünk során is megjelent egy új, 1.1-es verzió), másrészt így sem gátol meg minket semmi abban, hogy széles mosollyal ráaggassunk egy ?kiváló termék? cédulát. Nagyon tetszett!

1 2

Következő oldal >