FiiO M7 mobil zenelejátszó teszt
Újszerű klasszikus
2018. július 25., szerda, 18:20
FiiO audio hifi lejátszó zenelejátszó audio lejátszó hifi lejátszó mobil hifi FiiO lejátszó lejátszó teszt médialejátszó teszt zenelejátszó teszt FiiO teszt FiiO audio lejátszó mobil hifi lejátszó audio lejátszó teszt FiiO lejátszó teszt
A FiiO elkészített egy új erős középkategóriás, veszteségmentes lejátszót, amely a korábbi DAP-okhoz képest már egyértelműen nem a számítógép előtt ülő felhasználókat veszi célba. Kicsit más dizájn, fapadosnak tűnő szoftver, de az összkép még mindig határozottan FiiO.
Küllem
A FiiO is egyértelműen beállt azok sorába, akik az érintő kijelzőt részesítik előnyben. Ergonómia tekintetében az X7 Mark II-höz nagyon hasonló az M7, csak éppen kisebb és könnyebb. Egy mezei okostelefonhoz képest még így is vaskosabb, cserébe mobil zenelejátszó viszonylatban egész komoly, 20 órányi üzemidőt és 40 napos készenlétet nyújt egyetlen feltöltéssel.
Kapunk tehát egy letisztult, gomboktól mentes előlapot, amelyen 8 cm képátlójú, érintős kijelző mutat mindent. Utóbbi felbontása 480x800 pixel, ami nem túl nagy, de a néhány évvel ezelőtti X3 és X5 lejátszókhoz képest még mindig meggyőzőbb.
Baloldalt hangerőszabályzó és három zenei navigáló gomb, jobboldalt micro SD kártyarekesz, alul (végre) USB Type-C aljzat, felül pedig egy 3,5 mm-es Jack kimenet és egy ki/bekapcsoló gomb található.
A készülékház anyaga alumínium, szögletes kialakítása ellenére egész jól kézreáll. A csomagolás része a FiiO-tól megszokott, áttetsző TPU csapadékálló védőtok (és kijelző-védő fólia), opcionálisan beszerezhető fekete műbőr változat is. Az M7 Magyarországon jelenleg fekete és ezüst színekben vásárolható meg kb. 75 000 Ft-ért.
Az összkép egyszerű, de a maga módján igényes. Az ujjbeggyel kissé nehezen elérhető potméter visszajelzése lehetne picit határozottabb, ill. az oldalsó gombok nagyon könnyen benyomódnak, ami nadrágzsebben problémás lehet, ilyenkor jól jön a FiiO egyénre szabható billentyűzárja.
Használat közben
A bekapcsoló gomb lenyomásától kezdve kb. 40 másodpercnek kell eltelnie, hogy a készülék teljesen harcra kész üzemállapotba kerüljön. Operációs rendszere teljességgel egyedire szabott, Android alapú. Ha türelemmel kivárjuk az első betöltést, onnan kezdve már egész gördülékenyen futó szoftveres felületet kapunk. A főmenü hat ikonból, ill. pontból áll, az első a FiiO Music, amely a tényleges zenelejátszó alkalmazást nyitja meg.
Érdekesség, hogy FM rádió is került a szolgáltatások közé, valamint galéria, amely a háttértáron lévő összes .jpg fájlt megjeleníti, más kérdés, hogy a képeket katalogizálni, nagyítani már nem lehet. A további ikonok arra szolgálnak, hogy menedzseljük a lejátszón lévő fájlokat, firmware frissítést végezzünk és végül, de nem utolsósorban belépjünk az alapszintű beállításokhoz.
Nem árt tudni, hogy az M7 aptX-HD-képes Bluetooth adóval is rendelkezik, aminek köszönhetően az erre alkalmas vezeték nélküli hangrendszernek is egész jó minőségben és hatókörrel képes közvetíteni a zenét (próbaképpen rákerestünk az éppen nálunk lévő JBL Xtreme 2-re és pillanatokon belül létrejött a kapcsolat). Más kérdés, hogy WiFi nem került bele, így hálózati klienseket nem tartalmaz, valamint USB DAC-ként sem használható.
A beépített memória mindössze 2 GB, ezért az eszközzel együtt célszerű micro SD kártyát is beszerezni (akár 512 GB méretűt is fogad). Továbbá EQ-t és variálható szűrőket sem kapunk, így az összkép kicsit fapados, a fájlkompatibilitás viszont jó - nem csak WAV és FLAC, hanem .dsf és .dff kiterjesztésű fájlokkal is megbirkózik.
Két apróságot hamar észrevettünk és praktikusnak találtunk: egyrészt töltés közben kiírja a lejátszó, hogy mennyi idő van hátra a 100 % eléréséhez. Másrészt bekapcsolt állapotban a ki/bekapcsoló gomb közepén apró kék fény világít, így sötét kijelző mellett is tudhatjuk, hogy üzemel a készülék.
A főmenübe való visszalépés nem Home gombbal, hanem sarokból indítható felhúzás gesztussal oldották meg. A bal alsó sarokból a lejátszási listára ugorhatunk (akkor is, ha balszélről középre húzzuk az ujjunkat), jobbról indulva pedig a kezdőképernyő úszik elénk. Mi jobban örültünk volna egy fixen látható házikó ikonnak, ettől függetlenül néhány alkalom után meg lehetett szokni az egyedi navigációt. A FiiO M7 meghallgatásához ENIGMAcoustics Dharma D200 és Sennheiser HD 600 füleseket használtunk.
Hangminőség
A szinte kegyetlen tisztaságú és tűhegyesen pozícionált sztereó színpaddal rendelkező, általunk unalomig ismert Sara K. - Stars c. számot (WAV rip, Stockfisch-Records, Closer To The Music Vol. 2) elindítva szinte azonnal kiderült a FiiO M7 minden hallható tulajdonsága. Az éneket könnyedén, jó dinamikával kezelte, elegánsan betájolta középre, de annyira már nem volt buzgó, hogy a fejünk kellős közepéről szóljon, ezzel együtt is a művésznő hangja jól kivehető volt. A pengetős hangszerekhez kellemes melegség társult, a háttérben dolgozó csengettyű, hárfa és furulya nagy hangerőn picit digitális ízzel tudott csak megjelenni, de felbontásban, részletességben így sem volt hiány. Az összkép egy mozgalmas, inkább nyugodt tér volt, amiben a távoli, apró részleteket kicsit lazán kezelte az M7.
Ezután, hogy ne aludjunk el, élénkebb zenére (Joe Bonamassa - Burning Hell) váltottunk. Dinamikát, elevenséget és ismét kissé lágy basszust kaptunk, a HD 600 meghajtása egyáltalán nem okozott gondot a kis lejátszónak. A rockos, eleven hangszerelés egyértelműen jobban állt a FiiO-nak és a Sennheisernek is.
Kisvártatva már elektronikus vizeken szörföztünk, és a Gramatik - Bluestep c. számának dinamikus effektjeit elemezgettük. Itt tűnt fel, hogy az élénk, váratlan hangok közötti csendekről sem feledkezett meg a lejátszó. Az ütemek dermedt sötétből csattantak ki, a negyedek közti átvezető hullámzások azt az illúziót nyújtották, hogy vadvízen sodródunk, amiben nem víz, hanem a Gramatik színes részletei visznek előrébb.
A Blade Runner 2049 c. film zenei betétlemezének első számát elindítva (elképesztően monumentális zenei hátteret biztosított a történetnek Benjamin Wallfisch és Hans Zimmer) megkaptuk azokat a jellemzőket, amelyekre korábban is felfigyeltünk. Testes, kissé lágy basszus ábrázolás, enyhén lekerekített magas frekvenciákkal (a digitális, zenében lévő vinnyogások nem voltak olyan élesek, mint más készülékek hallgatásakor), természetes dinamikával és érzékletes, de nem annyira széles térhatással. Ezután egy 2018-as kiadású Richard Strauss - Don Juan-ba hallgattunk bele, a Berlini Filharmonikus Zenekar előadásában. A zene könnyedén, lazán és természetesen jelent meg, kellemes áramlást biztosított, de a vonósok és fúvósok kicsit fátyolos ábrázolást kaptak. Nem tudtuk magunkat a koncertterembe képzelni, csak azt éreztük, hogy a zenészek "valahol", kissé sejtelmes távolban maradva nagyon szép zenét játszanak. Hozzátesszük, hogy az igazán élethű hangreprodukcióhoz jóval drágább lejátszót és fülest is kellett volna választanunk, mindenesetre a maximalista vájtfülűek hamar feltérképezhetik az M7 határait. Utóbbiak mellett is könnyen hallgatható, élvezetes karaktert biztosított.
Utóbbi sorokat saját tapasztalatainkra alapozva fogalmaztuk meg, de hozzá kell tennünk azt is, hogy a tesztelés közben próbaképpen ugyanazokat a számokat meghallgattuk egy Huawei P10 Lite-on is. Lehet, hogy az M7 nem vette fel a versenyt a nála többször drágább rokonaival, de szinte azonnal és egyértelműen maga mögé utasította a telefont, melynek hangkártyája ugyanazokat a részleteket laposabb dinamikával, pontatlanabb sztereó térrel és ügyetlenebb, szinte bántó magashangokkal tudta csak megjeleníteni.
Végszó
A FiiO M7 tartogat néhány hasznos extrát, de valójában arra szolgál, hogy a rajta tárolt zenét egyszerűen hallgatni lehessen, egy sima okostelefonhoz viszonyítva egyértelműen jobb hangminőségben. Előnye, hogy méretéhez képest könnyű, operációs rendszere hamar megszokható és viszonylag gyors, másfelől a megfelelő minőségű fülessel tiszta, részletgazdag, kellemes hangélményt nyújt. Csak a hangot figyelembe véve az árcédula is reális, más kérdés, hogy egyesek hiányolhatják majd a szimmetrikus kimenetet és/vagy USB DAC-ot, amelyeket egyelőre csak más FiiO DAP-októl kapunk meg.