Dune TV-102 médialejátszó teszt

2013. március 2., szombat, 17:50

Dune TV-102 médialejátszó médialejátszó teszt Dune médialejátszó

A tavalyi berlini IFA-n beharangozott és kiállított Dune modellek közül cikkünk megírásának idején csak A TV-102 került piacra, de azóta a 303D és a Base is kaphatóak. A család többi tagjára még várnunk kell - ki tudja meddig - ami nem a Dune HD-tól, hanem a hírek szerint a Sigma Designs-tól függ. Nézzük, milyen érdekességekkel szolgál a kis Dune.

Pontosan egy évvel ezelőtt kaptuk tesztelésre az első TV sorozatú Dune médialejátszót, a 101-est, amit pár hónap után követett a TV-301, erről cikk is született. A 101-ről külön nem írtunk, inkább a nagyobb testvérrel szerzett - többségében kellemes - élményeinket osztottuk meg a kedves olvasókkal. A TV-102 az említett két lejátszó ötvözetének tűnik, külsejét illetően a 101 ikertestvére, viszont csaknem minden pluszt (például a távirányítóját) megörökölt a 301-tól, amit megszerettünk benne, ami vonzóvá tette számunkra. Kivéve a merevlemez fiókot és néhány csatlakozót, például a második USB bemenetet.

Dune TV-102 hálózati médialejátszóDune TV-102 hálózati médialejátszó hátlapDune TV-102 hálózati médialejátszó távvezérlő

Belül azért fontos újdonságok is rejtőznek, amelyek közül a legfontosabb a Sigma Designs 8675 chipset, de a duplájára, 512 MB-ra növelt RAM és az immáron 256 MB flash memória sem elhanyagolható fejlődés. Ez utóbbi többféleképpen bővíthető, például a csatlakoztatott merevlemez partíciójával. Az általunk kipróbált modell (TV-102w) beépített WiFi vevővel rendelkezik, a mellékelt antennát kell felcsavaroznunk a hátlapjára a vezeték nélküli csatlakozáshoz. Nem hittük volna, hogy a pici dobozban lévő aprócska vevő kellő érzékenységű, de a tévénk mögött elhelyezve zavartalanul kommunikált a 12 méterre és négy falon túl lévő TP-Linkkel. Ethernet aljzattal is ellátták (10/100/ Mb/s), tehát vezetéken keresztül is elérhető a router és a PC, valamint annak megosztásra kijelölt tartalma.

Dune TV-102 hálózati médialejátszó hátlap

Hátlapjának felülete is pici és eléggé tele van csatlakozókkal: AV, HDMI, IR bővítő, és az említett LAN, USB-nek már nem jutott hely, azt az elejére helyezték.  A készülékhez jár HDMI, LAN, Jack-3 RCA kábel, valamint vezetékes infra vevő. Ez utóbbi kitűnő ötlet, használatával az egyébként pofás kis készülék elrejthető a tévé alá, mellé, mögé, vagy készülékállvány hátsó régióiba és a távirányítóval sem kell annyira pontosan célozni a megnövelt érzékenységnek köszönhetően. A TV-102 Jack AV aljzatát, a tartozékként kapott vezeték egyik RCA csatlakozóján keresztül digitális koaxiális kimenetként is használhatjuk. Ennek a régebbi, HDMI bemenet nélküli házimozi erősítők tulajdonosai örülhetnek.

A TV-102 szolgáltatásaiból, tudományából csak az általunk legfontosabbnak gondoltakat soroljuk most fel, a teljesség igénye nélkül, melyek szinte teljesen azonosak a 301-es listájával.

A manapság legnépszerűbbnek számító mkv fájlok lejátszása abszolút alapkövetelmény, talán említeni sem kellene, de talán olyanok is olvassák ezt a cikket, akik még életükben nem találkoztak médialejátszóval. Legegyszerűbb akként összefoglalni, hogy mindent lejátszik, még BD ISO-t is, de menü nélkül, úgynevezett Lite formában. A Blu-ray filmek 23,976 fps-e eredeti formában kerül a HDMI kimenetre, nincs kerekítés, képkocka eldobás miatti ugrás, mint egyes Realtekes lejátszóknál. Audio fronton hasonló a helyzet, táplálhatjuk FLAC, APE, WAV, PCM zenékkel és a 192 kHz/24 bit sem okoz számára átugorhatatlan akadályt.

Hasznos a fájlkezelő funkció: másolás, mozgatás, törlés, átnevezés, rendezés, válogatás végezhető a távirányítóval. Aki egyszer kipróbálja, könnyen rászokik az i (info) gomb nyomkodására, mellyel a kép bal felső sarkában megjelenik az éppen futó film számos technikai adata, köztük a képfrekvencia és a bitráta. Utóbbiból nem csak a pillanatnyi, hanem az átlagos és a legmagasabb is. Szerettük volna ugyanezeket a hangra is megtekinteni, de sajnos nem lehetséges, viszont egy konkurens gyártó gépe tudja, tehát a Sigma chip képes rá.

Ha csatlakoztattuk a világhálóhoz, akkor BitTorrent alkalmazás futtatható és internet rádióállomások ezreiből válogathatunk, kedvünkre böngészhetünk. A legnépszerűbb oldalak:  YouTube, Twitter, Facebook néhány kattintással érhetőek el. Külön megvásárolható USB-s DVB-T vevővel digitális TV-adásokat küldhetünk a képmegjelenítőre és a műsorok rögzítésére is van lehetőség. Ingyenesen letölthető alkalmazások segítségével filmjeinkhez, zenéinkhez a kis Dune borítókat szed le a világhálóról, ezzel érdekesebbé, látványossá teszi a könyvtárunkat és megkönnyíti a válogatást.

Dune TV-102 hálózati médialejátszó távvezérlő

A HD hangformátumok támogatása továbbra is problémás, de azoknak kezelését, továbbítását a gyártó honlapja nem is ígéri. Ennek ellenére az általunk próbált filmek DTS-HD Master Audio és Dolby TrueHD hangsávjával 70 %-ban megbirkózott, ami valamivel rosszabb arány, mint amit a TV-301 használata közben tapasztaltunk. A hirtelen hangerő kiugrásokat, mint a lövések, robbanások, nem szereti, de ez filmtől függ. Az Inception utcán autókat szétromboló vonata és az azt megelőző és követő géppisztoly-sorozatok durván hangosak, mégis a legkisebb hiba nélkül, erőteljesen, dinamikusan szólaltak meg, pedig a hangsáv DTS-HD Master Audio. Ugyanilyen BD50, vagy BD25, HD hangú filmek: The Dark Knight Rises, Expendables 2, Tokyo Drift, Gladiator, Centurion, Sorcerer?s Apprentice, Safe, Hard To Kill, szintén rezzenéstelenül szóltak az elejétől a végéig.

Celine Dion A New Day című koncertjének Dolby TrueHD hangsávja kivételesen magas, 8300 kbps rátájú, mégsem bakizott egyetlen egyszer sem a TV-102. Viszont a Fast Five percenként, a The Bourne Legacy időnként elhallgatott. Ki érti ezt? Igazából nem róhatjuk fel hibaként a felsoroltakat, mert az előbb említett műszaki leírás és a szolgáltatások, kodekek listája sem tartalmazza a HD formátumok bitstream kiadásának képességét, tehát szó sincs be nem váltott ígéretről. Ugyanakkor a hazai forgalmazó honlapján szerepelnek a HD formátumok logói, szóval itt pici kép- illetve hangzavart tapasztaltunk.

A TV-102 kép- és hangminősége, valamint a szolgáltatásai, szinte teljes mértékben azonosak a korábban bemutatott modellekével, ezért csak ismételni tudjuk az elmondottakat. Nem csak 1080p filmekkel biztosít ragyogó képminőséget, mindenféle alacsonyabb felbontás felskálázása is az erősségei közé tartozik. Természetesen a legnagyobb bitrátájú BD filmek váltották ki belőlünk a legnagyobb ámulatot, de 720p, DVD és uram bocsá' DivX anyagokkal is szinte csodát tesz. A menü szerkezete sokak számára ismerős lehet, a jól bevált Dune arculatot üdvözölhettük, használata gyorsan elsajátítható, pedig beállítások és alpontok tömkelegét kínálja. Mint az összes többi Dune HD lejátszó, a TV-102 EXT2/3, FAT, FAT32 és NTFS formátumú merevlemezeket ír/olvas, Mac HFS+-t csak olvas.

Ellenben találtunk olyan furcsaságokat is, amiket meg kell említeni. A gyors visszatekerés szinte használhatatlan, a kép legtöbbször kimerevedik, aztán visszaugrik a fejezet elejére és onnan folytatódik a lejátszás. Hiányoltuk, hogy csak előre lehetséges kockánként léptetni a képet, visszafelé nem és a lassítás is egyirányú, ezek sokszor jól jönnének, ha egy különösen izgalmas, látványos jelenetet szeretnénk kielemezni. Lejátszást vezérlő gombjai egyformák, az elhelyezésük szokatlan, világításuk nincs, csak foszforeszkálnak, csaknem lehetetlen vakon használni, viszont kellemesen határozott a nyomáspontjuk. Ugyanakkor a négyirányú gombokkal egyszerűen lehet tíz másodperces és egyperces ugrásokban - ezt tetszés szerint többszörözve - előre-hátra léptetni, közben időskálán láthatjuk, hol tartunk éppen a filmben, ezt nagyon megszerettük, más lejátszók használata közben állandóan ezt hiányoltuk. Emellett a konkrét időpontra, és a számgombokkal a film 0-10-20-90%-ára ugrás is remekül használható. Sokszor bizonyult "életmentőnek" a felirat helyének, méretének, színének megváltoztatása és a szájszinkront is gyakran igénybe vettük, viszont hátteret nem lehet varázsolni a betűk mögé. Az "égetett" idegennyelvű feliratos filmekhez bizony jól jönne. A Pop Up Menü átgondoltan összeállított, minden benne van, ami kellhet. Feliratot és hangsávot a dedikált gombokkal is válthatunk.

Az iPhone-re és Androidra ingyenesen letölthető Dune távvezérlő program nagyszerű segítőtárs a szövegek bevitelében, viszont hardveres gombok hiányában, rápillantás nélkül azzal sem boldogulunk.

Szerintünk a Dune TV-102 egy remek belépő kategóriás multimédiás lejátszó. Kiváló kép- és hangminősége miatt akár prémium képmegjelenítőhöz és hangrendszerhez is ajánlható, persze az említett HD hanglejátszási zökkenők miatt kompromisszumokat kell kötni. A nagyfelbontású zenékért rajongó hifistáknak is kedvence lehet.

A tesztelés és a cikk megírása után kaptuk a hírt, hogy egyes TV-102 szériák csak HDMI kimeneten támogatják a DTS formátumot. Ezzel kapcsolatban feltétlenül tájékozódjanak a forgalmazóktól a készülék megvásárlása előtt!

FRISSÍTÉS! A legújabb, 02.22-én kiadott firmware orvosolja a HD hangformátumok lejátszásakor jelentkező problémákat.

A CIKK MÉG NEM ÉRT VÉGET, KÉRLEK LAPOZZ!

Impresszum

Főszerkesztő:
Zsóka Krisztián
email: zsoka.krisztian@av-online.hu

Kapcsolatfelvétel:
info@av-online.hu
telefon: +36-30-2272035

Kiadó:

Future Life Kft.
Future Life Kft.

3535 Miskolc, Fényesvölgyi u. 16. 1/3.

 

Kapcsolat

Kérdése merült fel a szórakoztató elektronika rejtekében?
Írjon nekünk: info@av-online.hu

Médiaajánlat

Személyre szabott ajánlatért írjon a info@av-online.hu címre.