Denon DNP-720AE hálózati médialejátszó teszt
Nem különlegesség
2012. szeptember 27., csütörtök, 16:20
Denon audio hifi lejátszó DNP720 hálózati médialejátszó network audio player hálózati audio lejátszó médialejátszó teszt audio lejátszó teszt hifi lejátszó teszt
Valamikor úgy másfél évtizeddel ezelőtt, amikor még meg sem tervezték az első euró bankjegyeket, amikor az itáliai utazók egy gombóc fagyiért ezreket adtak ki lírában, amikor még a Herta és a Murányi nemes versengése határozta meg a pesti kereskedelem színvonalát, mindenki CD lejátszót vett. Ez volt a hifizés alapja. Akik csak egy gépet akartak ami megforgatja a korongot, már 40 000 Ft alatt is megúszhatták. Akik azonban minőségi hangzásra vágytak, azok minimum 75-90 ezer Ft körül tettek le az asztalra. Az olcsó modellek leginkább a gombok számában különböztek egymástól. A nagyoknál már megjelentek a jobb digitális és analóg alkatrészek, amik közül leginkább a digitális jelfeldolgozás mikéntjét emlegették legtöbbször.
Majd az ezredforduló előtt kevéssel, a DVD és a vele érkező házimozi őrület elsöpörte a hagyományos hifit, a CD-lejátszók szerepét átvette a DVD, a sztereó erősítőkét az 5.1-es elektronikák. Még egy ideig papoltunk a sztereó készülékek magasabb minőségéről, de ez is elmúlt. Majd jött a kalózkodás, a HTPC-k rettenetes ötlete és az ezekből született médialejátszók.
Szükségünk van sztereó médialejátszókra
A Denon DNP-720AE egyszerű próbál lenni egy hálózatos szolgáltatásokkal terhelt, komplikált világban, ami egy igen nemes cél. Egykor a CD-játszót elég volt bekötni, betenni a lemezt és már szólt is a zene. Még a 720-as előlapjának formái is a kilencvenes évek egyszerű, barátságos formatervezését idézik. Sehol nincsenek a ma annyira divatos, határozott, kemény vonalak. A tunerekre jellemző alacsony kivitel mellett is megmaradt a kijelzőnek egy kis kerete, ami szintén a csinos küllemet szolgálja. Ez azonban egy ma oly gyakori problémát is előre vetít. A kijelző visszafogott mérete, és az adott zenével kapcsolatos temérdek információ megjelenítése mellett csak szűk hely marad a legfontosabbaknak, az előadónak, címnek, albumnak. Nem azt mondom, hogy az előlapot teljes magasságában a kijelzőnek kellene szentelni, rútul háromfelé tagolva azt. A felesleges információk elhagyásával, sokkal több hely jutott volna annak, ami számít. Így a fontos dolgokat maximum 3 m-ről még el lehet olvasni, a mellékes, de kijelzett egyéb infók azonban csak 1,5 m távolságból olvashatóak. Így kevés kétség férhet azok haszontalanságához. No persze ez nem kimondottan ennek a Denonnak a bűne, hanem az egész iparágnak, hiszen ezt szinte az összes mai lejátszóról elmondhatjuk. Persze jöhetünk azzal, hogy a gép irányítható iPhone-ról is, de ez az érvelés mégis csak sántít.
Beüzemelés
A Denon üzembehelyezése nagyon könnyű. Hátul pár mozdulattal feltekerjük a WiFi antennát, ami valamiért a szokásostól eltérő, apró csatlakozást kapott, bekötjük a szokásos kábeleket és már kezdődhet is a beállítás. Vezetékes LAN-nal szinte pillanatok alatt elkészülünk, de WiFi-vel is csak 1-2 perc az egész. Eltölthetünk még pár percet a rádió hangolásával, de ez már nem létfontosságú. A legtöbb adó műsora online is elérhető és bár elvben elemezhetnénk, hogy vajon az FM vétel mennyivel szól jobban vagy rosszabbul, gyakorlatban pusztán az analóg vételi lehetőségek miatt az FM veszíteni fog. A kínálat pedig össze sem hasonlítható. Online forrásból az országos és a helyi adókon kívül a világ számtalan régiójának adója közül válogathatunk.
A távvezérlő tipikusan Denonos, puha gombokkal és kissé egyszerű dizájnnal. Nem ártott volna néhány gomb felületét kicsit döntöttebbre csinálni, hogy jobban tapintható legyen a különbség. No de ez ilyen, egyszerű és kész. Esetleg még azt felróhatjuk a Denonnak, hogy hátulra nem tettek plusz egy USB aljzatot egy iPhone vagy Androidos telefon dokkolónak. Hiába van AirPlay meg minden más, ha azok nem töltik a telefon akkuját. Ez valós szükséglet, hiszen a 8-10 naponta feltöltendő telefonokra már szinte nem is emlékszünk.
Bár a kezelés egyszerű, a roppant lassú reakciók mégis képesek megnehezíteni az életet. Léptetéskor a legtermészetesebb dolog az, hogy bár a következő dal már szól, annak címe még 1-2 másodpercig még nem jelenik meg. Marad az előző track a kijelzőn. Ez különösen akkor zavaró, ha a szám halk felvezetéssel indul, hiszen így a léptetés sikerességében kételkedve ösztönösen megnyomjuk a gombot még egy vagy akár két alkalommal, hogy pár pillanat múlva már csalódottan tapasztaljuk, túlléptettünk. Ha pedig többet léptetünk, egy adott dalt keresve, akkor teljes elveszettség vár ránk. Nézhetünk, mint gyerek a vidámparkban, mikor a sok magas ember között hirtelen nem leli a szüleit. Vigasztalódjunk azzal, hogy a Denon az USB pendriveokat és merevlemezeket különleges gyorsasággal ismeri fel. Bár örömünket némileg rontani fogja, hogy a ma oly gyakori NTFS formázást a gép nem kezeli és még a menekülő útként számon tartott exFAT sem használható vele.
A szolgáltatáskészlet tulajdonképpen alapszintű. Igazán elfért volna a dobozban egy USB-B bemenet, hogy közvetlenül PC-re kötve használhassuk egyfajta külső hangkártyaként, úgy ahogyan azt egyre több konkurens modellel is tehetjük.
Zenéljünk egy picikét
Vivaldi Tavasza a Primare i22-es erősítővel, a Paradigm Monitor 9 dobozokon szépen szól, de a dinamika és a dráma leghalványabb csírája sincsen jelen. Mintha altatódal szólna. A Nyáron még mindig alszunk. A pezsgés, a felfordulás, amit a természet kavar körülöttünk, amit Vivaldi annyira csodásan zenébe öntött, és amit a Velencei Barokk Zenekar remekül ad elő, mind távoli. Semmi nem zavarhatja meg a nyugalmunkat. A hegedűk virtuozitása zavaros és kaotikus. Szinte "teszkógazdaságos" CD lesz a remek felvételből.
Nem is mehet ez így tovább, váltani kell Marantzra!
A Marantz PM KI Pearl Lite (ezért a modellnévért remélem már megbüntették az elkövetőt) kapásból kipofozza az élvezeti értéket. Hallgatásra érdemessé teszi a rendszert. A Denont nem érdemes tovább a korábban amúgy remekül teljesítő Primare i22 erősítővel összehozni, nem illenek egymáshoz.
A szokásos demo felvételekből Tori Amos - Sorta Fairytale megmutatta, hogy a mélyekkel nagyon ügyesen bánik a DNP-720. Kiterjedt, kerek, de kulturált és cseppet sem tolakodó az alsó tartomány. A felvétel csak egy csipetnyivel volt színtelenebb, közvetettebb mint kellene. Ezt is sikerült kedves módon, lágyságba csomagolni. Vivaldi is visszatért még egy körre, miután sikerült kicsit megszokni és megkedvelni ezt az összeállítást. A dinamika továbbra is visszafogott volt, a vonósok játéka pedig messze van az ideálistól. Mintha a vonók csak átfolynának egyik irányból a másikba, az irányváltás pillanata teljesen a homályba vész. A műfajokat váltogatva jött még a Massive Attack - Paradise Circus Zeds Dead Remix változata, ahol a mélyek ismét remekül szórakoztattak. A felrázó, pezsgő hatással viszont újból adós maradt a Denon.
Mivel a rendszer kezeli a nagyfelbontású FLAC fájlokat is, jött egy kis 24/96-os felvétel, egyenesen Trent Reznor keze alól. A NIN 999,999 sztereó képe lélegzetelállító volt. Mind szélességben, mind magasságban határozottak voltak a pozíciók. Az 1000000 című dal keményebb hangzása azonban Merylin Manson-os karaktert vett fel.
A FLAC formátumnál maradva, ám hagyományos CD felbontásra váltva, jött Sabina Sciubba és Antonio Forcione közös Caruso-ja. A húrok pengése finom, csak egészen kevés hiányzik a tökéleteshez. Az énekhang magávalragadó, bár magasban egy csipetnyivel hosszabb is lehetne. Összességében szerethető. A U2 - Sometimes You Can't Make It On Your Own alatt a gitár ereje, kifejező képessége megkérdőjelezhetetlen. Bár egy csipetnyi kimértség most is érződik. A felvételben 1 perc és 10 másodperc után a dalnak el kellene szabadulnia, szárnyalnia kellene, de csak a hangsugárzók felett lebeg, szerényen. Kevés hiányzik ennek a lejátszónak, hogy csodálatos legyen, de az nagyon!
Persze lefutott a legtöbb tesztanyag MP3 formában is. Sokadszor is megállapíthatjuk, hogy ez a formátum így vagy úgy, de megöli a zenét. Adele művi megszólalása, az összetöpörödött színpad a formátum bűne, még a dobok elveszettségéért talán inkább a Denon karaktere a felelős. Amy - Stronger than Me jól kezd és a basszus is kellemes, egészen a 28-ik másodpercig, ahol a dob mellet ének is van. Minek tovább küzdeni? Pár felvétel még megfordult a lejátszóban, de meglepetések nem értek. Az olyan felvételek, mint MIA Bad Girls, vagy Skrillex Bangarang, gond nélkül hozták hangulatukat. Nem kell nekik milliónyi szuper finom részlet ahhoz, hogy elszórakoztassák az embert. Szóval van MP3, de sokan fogjuk továbbra is a veszteségmentes tömörítést előnyben részesíteni.
Van a készülékben egy FM tuner is, de a benne lévő internet rádió szolgáltatás olyan flottul, annyira csodás egyszerűséggel használható, hogy gyorsabban megtalálja az ember rajta, amit keres mint ahogyan a frekvenciája alapján behangolná. Az olyan rétegrádiók is mint amilyen a Neston is, pillanatok alatt fellelhetőek és korrekt módon szólalnak meg. Isten veled FM! Használjuk ezentúl valami másra a frekvenciákat! Van Last FM is. Aki szereti és használja, az örülni fog.
Összegzés
A Denon DNP-720AE egy korrekt alapmodell, felhasználóbarát egyszerűséggel és bizonyos fokú csiszolatlansággal, mind a kidolgozottság mind a hangzás oldaláról. Akinek van korrekt DAC a rendszerében, az talán megszeretheti, de önálló gépként semmi olyat nem kapunk, amiért éppen ezt a modellt kellene válasszuk egy másik helyett.
A Denon DNP-720 bizonyos értelemben az egykori alap CD lejátszók távoli leszármazottja. Ezt azonban a jelenlegi ára nem igazán tükrözi. A 140 ezer Ft körüli összeg, számolva az elmúlt évek árfolyamváltozásaival is, inkább az egykoron 80-90 ezer forintos CD-k kategóriája lenne, ahol már megjelent néhány akkor extraként ismert szolgáltatás és a magasabb hangminőség is. Ezek azonban a 720-asban csak nyomokban érhetőek utol.