Yamaha A-S301 integrált sztereó erősítő és CD-S300 CD-játszó teszt

Erős zenegépek

2017. május 24., szerda, 10:00

Yamaha audio hifi erősítő hifi erősítő sztereó erősítő Yamaha erősítő Yamaha hifi erősítő teszt hifi teszt Yamaha teszt hifi erősítő teszt sztereó erősítő teszt Yamaha erősítő teszt Yamaha hifi teszt

Sok jót írtunk a Yamaha közép és csúcskategóriás hifi komponenseiről, melyek talán nem követték szánt szándékkal az audiofil tízparancsolatot, mégis tudtak olyan motívumokat prezentálni, amelyekért a Yamaha kicsit külön kategória lett számunkra. De mit képes örökölni a varázsból egy, az előbbiekhez képest töredék áron futó sztereó szett? Klikk a folytatásra, és kiderül!

Kisakkozott konvenció

A Yamaha gondosan skálázta mai hifi komponens kínálatát. Az A-S301 jelenleg futó integrált sztereó erősítőinek legkisebb tagja, de a ranglétrán való visszalépés a méretre és a teljesítményre sem vonatkozik. Csatornánként, 4 ohmon, 0,7 % THD mellett 95 wattnyi izom végzi a munkát. Az RMS teljesítmény 8 ohmon, 20 Hz-20 kHz között mérve már csak 60 W oldalanként, de ésszerű felhasználásra, sőt, alkalmi szórakozásra, szolidabb partikhoz is bőségesen elegendő. Tehát csak a wattokból kell áldoznunk a nagyobb testvérekhez képest? Természetesen nem, vélhetőleg a hangminőség is némileg visszafogottabbá válik, ami a javarészt egyszerűbb alkatrészek következménye. Ez viszont még nem jelenti azt, hogy túlzottan puritán lenne az A-S301. Fapados mivolta ellenére tartalmazza a cég által csak Top-ART-ként emlegetett koncepciót, mely a bemenettől kimenetig haladó, szimmetrikus jelút megvalósításának fantázianeve. A nem túl költői mozaikszót képező ART (Anti-Resonance and Tough) utal az erősített vázra, amely a NYÁK lemez alatt található és rezgéselnyelő szerepet tölt be.

Az erősítővel együtt érkező, tesztünk során fő forráskészülék szerepét betöltő CD-S300 funkcionalitását tekintve nem kimondottan modern, az általa nyújtott extrákat (iOS mobileszközök dokkolása, lejátszás USB adathordozóról, írható lemezekkel való kompatibilitása) már csaknem tíz éve megkapjuk a belépő kategóriás hifi eszközöktől. Ami a Yamaha javára billenti a mérleget túl a jó áron és az egységes dizájnelemeken, az az aránylag csendes és rugalmas reakcióidővel dolgozó mechanika. Egyesek hiányolhatják a hálózati extrák meglétét. Nekik kb. 30 000 forintos felár ellenében jobb választás a kliensekkel felvértezett, mobilról is vezérelhető, máskülönben megszólalásig hasonlító CD-N301.

Persze nem muszáj invesztálnunk a lejátszóba, főleg akkor, ha nem rendelkezünk eleve többszáz darabból álló CD-gyűjteménnyel. Egyszerűbb BD- vagy univerzális médiajátszó esetén, érdemes kihasználni az A-S301-en lévő koaxiális digitális bemenetet. Sokan a televíziójukat használják elsődleges média, ill. forráseszköznek, nekik még egy optikai csatlakozót is tartogat az A-S301.

Nem tudjuk pontosan, hogy kitől származó, milyen tudású DAC chip lapul a készülékházban, de nem is annyira fontos. A korábbi tesztjeinkre alapozva megelőlegezhetjük, hogy egy fapados TV vagy BD-játszó analóg kimenetéhez képest csakis jobb hangzás érhető el, ha az erősítőbe integrált DA konvertert alkalmazzuk. Értelemszerűen a drágább eszközök esetében a javulás és egyáltalán a változás kevésbé egyértelmű.

Küllem

Nos, ez a bekezdés nem lesz túl hosszú. Egyszerűen azért, mert az A-S301/CD-S300 páros külső megjelenése kiköpött olyan, mint a ranglétrán következő nagytesóké. Az A-S801/A-S701/A-S501 és A-S301 típusú elektronikák ugyanazokra a fő motívumokra épülnek. Utóbbi előnye, hogy az A-S301 nem úgy néz ki, mint egy belépő kategóriás erősítő, persze ha mondjuk az A-S1100-hoz kéne viszonyítani, akkor hamar belátnánk azt is, hogy prémium kategóriás sem akar lenni. Akik szeretik a régies hatású Yamaha stílust, azok aligha fogják kifogásolni.

Kapunk tehát egy viszonylag kecses lejátszót, egy aránylag robusztus erősítő társaságában. Előbbi lemeztálcája ravaszul lapít, kijelzője egész jól olvasható, mechanikája sem túl zajos. Az erősítő funkcionális és tekintélyparancsoló, leghangsúlyosabb elemei a középre pozícionált, szinte kardfogként meredező hangszínszabályzó és balansz potméterek. A hithű audiofilek táborából egyesek levegőért kapkodva nyúlnak a szívükhöz az általuk feleslegesnek titulált szervek láttán, mert szerintük, ami gátolja a hang útját, az csak ronthatja az élményt (és ebben van igazság). A másik tábor (akiket értelemszerűen megcéloztak a Yamaha fejlesztői) pedig éppen annak örülhet, hogy tud kicsit kompenzálni, tetszés szerint farigcsálni a reprodukció élénkségén, dinamikáján. Hogy mindkét tábor rátérhessen egyfajta arany középútra, nem maradhatott ki a jól ismert Pure Direct kapcsoló sem, amellyel az elektronika kikerüli a kozmetikázásra szolgáló tekerőket, s inkább szabad utat enged a jelnek. És ha már ennyire belejöttünk az extrák sorolásába, nem maradhat említés nélkül a dedikált, aktív mélysugárzó kimenet sem. Utóbbiért alkalmi filmnézők, videojáték megszállottak még hálásak lesznek.

Mindent összevetve, tesztalanyainkon látszik a jól nevelt, bevált stratégiát követő tömeggyártó filozófiája. Épp ilyen a mellékelt rendszer-távvezérlő is, mely az átlaghoz mérten hosszabb, szürkébb, szögletesebb, de néhány percnyi ismerkedés után már könnyen átlátható. Az erősítő tápkábele rögzített, nem masszívabb egy olvasólámpáénál, a CD-játszó áramellátására pedig a moduláris, ún. piskótafejes vezeték szolgál.

Ha más motívumok nem is annyira (leszámítva a csillogó plexivel övezett hangfal kimeneteket) árulták el tesztalanyaink olcsóságát, ezekből sejteni lehetett. Vannak, akiknek e részletek is sorsdöntők, és egyetértünk velük, mert az említett kanócoknál jobb kivitelű tápkábellel máris fokozható a hallható hang minősége. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy az A-S301 esetében különösen fontos volt úgymond szűkre húzni a nadrágszíjat.

Használat

Ecsetelhetnénk, hogy milyen gyorsan és könnyen tudtuk vezérelni a készülékpárost, ezzel a mondattal máris összefoglaltuk a használathoz kapcsolódó lényeget. A két eszköz árát tudva nem áll módunkban kötözködni, egyedül a motoros hangerőszabályzót illetően hasogatnánk némi szőrszálat.

Az infravörös távvezérlő gombjait nyomva valamifajta visszajelzésre (vagy kijelzőre) számítottunk volna (akár villogással tájékoztató LED formájában) az erősítőtől, amely nélkül leginkább csak érzésre tudtuk belőni a preferált hangnyomást. Vannak persze, akik pont ezt a fajta, már-már kínos egyszerűséget díjazzák, mert így legalább e téren is megkapják a régi szép idők egyszerűségét.

A CD-játszó épp úgy végezte a dolgát, ahogy egy relatív belépő kategóriás, de máskülönben alaposan kitaposott ösvényen érkező komponenstől elvárható. Aránylag gyorsan beolvasta korongjainkat, számváltások közt írott lemezeknél előfordult, hogy 1-2 másodpercet várni kellett. Ettől függetlenül villámgyorsan reagált utasításainkra a készülék, ahogy lenyomtuk a távvezérlő gombjait. Az egyetlen tényező, ami kicsit bosszantónak bizonyult, hogy USB-lejátszás közben nem lehetett visszaváltani CD-re, előtte újra kellett indítani a készüléket. Vélhetőleg ezt az apróságot majd szoftverfrissítéssel orvosolni fogják.

Hangminőség

Az erősítőt és a CD-játszót összekötöttük digitális (koaxiális) és analóg kábelekkel is. Extra vibrációelnyelő talpak nélkül, egy teljesen hétköznapi fenyőfa állványra helyeztük őket. Csak cérnavékony, mezei tápkábeleikkel kötöttük őket az elektromos hálózatra, de hogy valamivel mégis csak kompenzáljuk a puritán vezetékek és a koszos áram együtthatóját, beillesztettünk a lánc elé egy belépő kategóriás rendszerekhez ajánlott, IsoTek EVO3 Polaris tápszűrőt is.

Először megemlítenénk néhány egyértelmű előnyt. Egyfelől az A-S301 ereje közel kimeríthetetlen. Hihetetlen hangerőt képes kisajtolni, amennyiben a hozzá illesztett hangfal jól bírja a terhelést. Álló és állványos dobozokat is könnyűszerrel kihajt, viszont nagy hangerőn hamar túl bizakodóvá, rámenőssé válhat. A jó minőségű felvételek ésszerű hangerőn szépen, gazdag érzelmességgel szólaltak meg, tehát úgymond normál körülmények közt semmi akadálya nincsen, hogy a hobbi zenerajongó kicsit belemélyedjen, netán pityeregjen egy jót valamelyik tartalmasabb, hevesebb produkción.

A gépiesség íze, a kényes hallású vájtfülűek által már jól ismert elektronika pedáns tónusa kicsit belekeveredett a hangszerek közé, ill. a felvétel atmoszférájába. Ezt inkább csak, mint jelenséget említjük, negatív szavakkal bírálni nem feltétlenül kell, csak akkor, ha drágább (és értelemszerűen jobb, mesterkéltséget és mellékízeket profibban mellőző) rendszerekhez kellene viszonyítani. Viszont olvasónk arra kíváncsi, hogy a maga osztályában miként értékelhető az A-S301 és CD-S300 duettje.

Ha szigorúan az erősítőt vesszük figyelembe, nos, elkerülhetetlenül szembesülünk a sokak által jól ismert Yamaha hanggal. Ez a karakter kissé izmos, jóindulatú, ám minden tekintetben kissé bőkezű. Az érzelmi töltetet szereti egy kis izgalommal felfokozni, és egy pillanatra sem mer gyengének mutatkozni. Sztereó terében motoszkál valami (és ezt el is várhatjuk a 100 000 Ft fölötti árcédulát ismerve), sőt, a legfontosabb sávokat, mint ének és szólóhangszerek, képes elég konkrétan és határozottan középre irányítani, elkülöníteni a dobozok burokjától, ami mindenképp hifis érdem. Nagy terhelésen sem válik félőssé, sőt, basszusokban nem fél keménykedni, férfiaskodni, illetve ahogy fentebb említettük, elkezd kérkedni saját erejével. Közepei lazák és viszonylag könnyedek, viszont ott lappang bennük a túlzás, ami megszűri az intimitás élményét. A magas frekvenciákat kevésbé faragja finomra, mint általunk ismert, nagyobb testvérei, de metsző sem feltétlenül akar lenni. Ettől függetlenül enyhe mesterkéltsége gondot okozhat a pontosságra megszállottan törekvő hangsugárzókkal párosítva. Barátságos, dinamikus, jó térképző tulajdonsággal rendelkező dobozt tanácsos hozzá társítani. Máskülönben, ha sok hangszert, fúvóst, gitárt, cintányért tartalmazó darabot indítunk el, a rengeteg felső frekvenciás részletetet, finomkodást nélkülöző természete miatt inkább hűvösen, felületesen közli. Kicsit olyan ez, mint a hölgy, aki vásárolni megy a boltba, és ahelyett, hogy gondosan megnézné a kiszemelt zöldségeket, csak hetykén bedobja őket a kosárba, és siet tovább. Az A-S301 esetében is ezt a magabiztosságot érzékeltük.

Hogy néhány szót említsünk a CD-S300-ról is, annak képességei, mint belépőszintű, zenehallgatásra kihegyezett forráseszközé, kifejezetten jónak számítanak. Ezzel különösen akkor szembesültünk, amikor elkezdtük oda-vissza hasonlítgatni a koaxiális bemenet hangját az analógéval (CD). Igen, valóban szép tiszta és friss, szinte már nyers volt a digitálisan beengedett jel. A klasszikus RCA vezetéken érkező hang viszont könnyedebb, lazább, természetesebb és zeneibb is volt (meglehet, a fapadostól kicsivel jobb minőségű, általunk jól ismert, zenei karakterű kábelt alkalmaztunk). Összességében remekül használható és szép, pontosságra törekvő a Yamaha erősítőben lévő DAC, de amennyiben leendő tulajdonosa kifejezetten ezzel a CD-játszóval fogja párosítani, akkor érdemes legalább kölcsönkérni valakitől egy jobb fajtájú analóg kábelt is - meglepően csökkenni fog a digitális érzet, különösen a magas frekvenciák terén.

Végszó

A Yamaha A-S301 tisztességes belépő lehetne a hifizés világába, és szolgáltatásait tekintve nem is lehet egyáltalán belekötni. Mindazonáltal itt is meg kell jegyeznünk, hogy a készülékkel együtt a gyártótól megszokott karaktert is haza kell vigye a vásárló. A CD-játszó is értelemszerűen olyan tétel, amire vagy egyértelműen szüksége van a tanácstalan lemezgyűjtőnek, vagy nincsen, mert eleve félvezető-alapokon gondolkozik és NAS-t ill. online klienseket használ. Ettől függetlenül a maga kategóriájában nagyon jónak mondhatjuk a CD-S300-at. Amennyiben vegyes műfajok kerülnek a lejátszási listára, és a nagyzenekari, ill. intim szférájú akusztikus stúdióalbumok nem képeznek gyakori fő fogást, akkor energikus, szórakoztató, és tengernyi erővel felvértezett rendszer birtokosai lehetünk, a finomabb ízlésűek pedig értelemszerűen rengeteg alternatíva közül válogathatnak még.

1 2

Következő oldal >