Synthesis Soprano integrált csöves sztereó erősítő teszt

2018. szeptember 26., szerda, 22:55

Synthesis audio hifi erősítő Synthesis hifi Synthesis erősítő hifi erősítő sztereó erősítő csöves erősítő erősítő teszt sztereó erősítő teszt hifi erősítő teszt csöves erősítő teszt

Ahogy lassan beköszönt az ősz, a zenekedvelők egyre több időt szentelnek szenvedélyüknek a meleg szobában, kedvenc berendezéseik társaságában. Egy zenehallgató szoba fűtésére pedig nem is létezik nemesebb eszköz egy csöves erősítőnél, melyeknek nem csak a fizikai hőmérséklete, hanem hangja is melegséget áraszt. Sajnos eddig nem volt mindenki számára elérhető ez a fajta különleges kiváltság, de a Synthesis, és sokkal inkább az Extreme Audio jóvoltából egy sokoldalú és kifejezetten baráti árú csöves integrált erősítő került a hazai piacra. Tesztsorozatunk első példánya a márka alap modellje, a Synthesis Soprano vendégeskedett csapatunknál.

Különleges vendég, különleges képességekkel

Magazinunk nagyon széles körben foglalkozik hifi termékekkel, melyek általában a legmodernebb divatos kütyüktől olykor a ritkább high end csemegékig terjed, de az olyan kifinomult sztereó elektronikák, mint a csöves erősítők, sajnos ritkán fordulnak meg nálunk, ezért is voltunk izgatottak a Synthesis érkezésekor. Ahogy a bevezetőben is említettük, ez egy több állomásos sorozat első része, melyben szeretnénk a Synthesis komolyabb modelljeit is tesztre fogni, hiszen eddig ez a név kis hazánkban nem volt mindenki számára ismerős. Kik is ők?

A Synthesis története a kilencvenes évek elején kezdődött, és legnagyobb részt egy Luigi Lorenzon nevű úriember nevéhez fűződik, aki a Synthesis - Art in Music alapítója. Kisebb részben azonban nem más, mint Lorenzon úr édesapja ihlette ezt a sikeres vállalkozást, aki már a hatvanas évek elején, világszinten elismert volt a csöves erősítőkhöz készített transzformátorok és egyéb alkatrészeinek köszönhetően. Ebben a környezetben felnevelkedve egyenes út vezetett a minőségi csöves erősítők világába, illetve az itt elért sikerekhez is.

A Synthesis teljes mértékben Olaszországban, kézimunkával összeszerelt új csöves erősítőinek olyan legendás elődei vannak, mint a NIMIS modell, aminek köszönhetően az olasz manufaktúrából világhírű hifi márka lett. Persze távolabbról nézve az olyan neveknek köszönhetően, mint az Unison Research vagy a Mastersound, már maga az a tény, hogy az "olasz" és a "csöves erősítő" egy mondatban szerepel, alaposan felemeli a vérbeli audiofilek pulzusát. Sajnálatosan azonban ezen elektronikák, áruk miatt sosem voltak mindenki számára elérhetőek, hiszen a precíz, minőségi és rendkívül stílusos olasz kézimunka nem olcsó mulatság.

Lorenzon úr ezt máshogy gondolta, és megalkotta a Soprano modellt, hogy az elektroncsöves hangzás élvezete sokkal szélesebb körű kiváltság lehessen. Kiskereskedelmi ára 370 000 Ft körül mozog, és mondhatni, ehhez már csak néhány megfelelő forrásra és egy magas érzékenységű hangfalpárra van szükség. Tesztalanyunk ugyanis olyan extrákkal rendelkezik, mint a beépített DAC és phono erősítő amely szintén ritkaságszámba megy ebben a kategóriában. Apró érdekesség még, hogy a Synthesis termékpalettáján a Soprano az egyetlen "egyke" ugyanis ebből az erősítőből, a nagyobb modellekkel ellentétben nincs más variáns mely több vagy kevesebb erővel vagy felszereltséggel rendelkezne.

A Synthesis Soprano külsőleg tökéletesen testesíti meg az olasz eleganciát, ám itt a króm és lakkozott fa felületeket, pórszórt fém, és szálcsiszolt alumínium felületkezelés teszi emészthetőbbé a modern formák szerelmesei számára. Sejtelmes és egyben nagyon vagány külsőt kölcsönöz a Soprano-nak, ahogy a csövek meleg vörös izzása megcsillan a fekete rácsok mögött.

Az előlap letisztultságát csak néhány, talán túl feltűnőre sikeredett felirat, a forrásválasztó gombsor, valamint egy alaposan túlmértezett hangerőszabályzó gomb zavarja meg. A hátlap már izgalmasabb részleteket mutat. Csöves erősítőknél nem sűrűn alapfelszereltség a phono fokozat (MM) főleg ilyen árkategóriában, de a 24 bit/192 kHz felbontásig dolgozó beépített AKM DAC digitális bemenetei (USB B, optikai, koaxiális) tényleg meglepetésként szolgáltak. Ezeken felül természetesen az analóg RCA csatlakozók, valamint az átlagosnak mondható minőségű banándugós hangfalkábelek szorítói is itt kaptak helyet.

A kályha belsejében

Vendégünket megfosztva formatervezett öltözékétől, kicsit bővebb betekintést kaphattunk a belül összehordott tudás részleteiről. Az ellenütemű kapcsolástechnikát alkalmazó erősítő csatornánként 12 W színtiszta A osztályú zenei teljesítményt állít elő. A minőségi transzformátorok, kondenzátorok és áramkörök környeztében takaros rendben kígyózó kábelek és a csatornánként két diszkréten izzó EL84/6BQ5 elektroncső, ha nem is a csúcsminőséget képviselik, mégis bíztató előfutárai az igényes hangzásnak. A csöveket körbevevő védőrács, ami amúgy nagyon mutatósra sikerült, sajnos a későbbiekben nem engedi a nagyobb méretű csövekre való átállást, bár erre inkább csak esetleges lehetőségként gondoltunk.

Az üzembehelyezést követően nagyon hamar kezdett átmelegedni a rendszer, de egy csöves erősítőnek illik meghagyni azt a 15-20 percet, amire szüksége van valós hangjának eléréséhez. Amikor már egyméteres távolságból is éreztük vendégünk sugárzó hőjét, akkor nyugodt szívvel dőlhettük hátra a kanapén a play gombra tenyerelve.

Meghallgatás

Elérkezett hát a pillanat, amit annyira vártunk, elvégre nem sűrűn hallhatunk megszokott rendszerünkben és teszthelyiségünkben valódi A osztályú hangot. Mivel egy vérbeli olasz vasról van szó, illendően egy értékben is közelálló olasz hangadót társítottunk a Soprano mellé. A Chario Studio 90 dB-es érzékenysége jónak mondható az állványos hangsugárzók között, és hangkaraktere már az első percekben megmutatta, hogy meg fogják találni tesztalanyunkkal a közös hangot.

Forrásként igyekeztünk minden lehetőséget bevetni, amire a Soprano képes, tehát a Naim hálózati lejátszótól kezdve, foobar2000-rel felvértezett számítógépen át egészen a lemezjátszóig, mindent kipróbáltunk.

Mivel 12 W teljesítménynél többre nem számíthattunk, borítékolható volt, hogy nem az elektronikus zenék döngetésével fogjuk elcsapni a tesztre szánt időt, és ahogy az első Gregory Porter albumot elkezdtük hallgatni, be is igazolódott a tény, hogy a Synthesis Soprano zenélni akar és nem bulit csinálni. Hey Laura kapásból háromszor kényeztette dobhártyáinkat, méghozzá olyan minőségi, meleg és érzelemdús módon, amit sajnos ritkán hallhatunk. Mr. Porter karakán hangja kissé dominánsnak érződött, de nekünk pont az tetszett, hogy nem akart behúzódni a zenézek közé piszmogni, hanem kiállt a szoba közepére és onnan nyűgözött le minket.

Tovább haladva szinte éheztünk gitárpengésekre, amit Dominic Miller-nél jobban kevesen tudnának csillapítani. London Paris Cardiff című felvétele nem csak az igazi analógos, feszes és tiszta pengetésekkel kényeztetett, hanem az is kiderült, hogy a 12 W távolról sem alábecsülendő adat. A basszusok nagyon meggyőző mélységekbe jutottak el, miközben a dallamok melegsége, a hangok gazdagsága olyan egésszé álltak össze, amit bármeddig szívesen hallgattunk volna, bármilyen akusztikus zenéről legyen szó. A sztereó színpad nagyon jól tagolt és légies volt, de diszkréten kezelte a dimenziókat. Minden ott maradt a 30 négyzetméter körüli szoba falai között, ám azt nagyon szépen töltötte be.

Mielőtt továbbhaladtunk volna a zenei stílusok közt, egy apró negatívumra felfigyeltünk. A mellékelt távvezérlő ugyan ellátta a szükséges funkcióit, mégis egy ilyen elektronikához méltatlan kivitelű, olcsó modellről van szó, de hát láttunk már hasonlót ennél sokkal drágább erősítőknél is.

Természetesen több különböző dinamikus rock, pop és elektronikus zenével is megkínáltuk olasz barátunkat, és bizonyos hangerő korlátokon belül meglepően jól kezelte ezeket a dögös ütemeket, ám magasabb jelszinten már elérte teljesítőképességei határait és érzetette velünk, hogy őt nem erre találták ki.

Amikor médialejátszónkat számítógépre cseréltük, a Soprano DAC-ja szintén kellemes meglepetést okozott. Ugyan nagyfelbontású DSD fájlokkal nem bír el az AKM chip, de FLAC, WAV és egyéb fájlok lejátszása közben nem éreztünk látványos visszaesést méregdrága, szinte high end lejátszónkhoz képest. Továbbra is kellemes hosszan hallgatható karaktert kaptunk, de az ének és a hangszerek valamelyest veszítettek testességükből.

Az igazi finomság természetesen a vinyl maradt. Akármilyen ütemben is fejlődik a technika, bármilyen csúcs felbontású digitális zenékhez tudunk hozzájutni, a hanglemez hangja egy csöves erősítőn, utánozhatatlan marad. Nem állítjuk, hogy jobb, csak azt, hogy analóg. A hangok, ütemek életre keltek, érzelmeket adtak át, minden olyan részlet, melynek "éle" vagy "sarka" volt lekerekedett és simulékony lágy dallammá vált, amit tényleg bármeddig szívesen hallgat az ember, úgy hogy nem fárad bele, és ez csak jobb lehet, ahogy telik az idő.

Összegzés

A Synthesis visszatért, és újragondolt technológiával, formákkal és nagyon széles modell palettával kíván teret hódítani a csöves erősítők piacán. A sokak számára elérhető Soprano nagyon jó belépő modell lett, mely nem csak árával, hanem rugalmas szolgáltatásaival is vonzóvá teheti a csöves erősítők világát azok számára, akik eddig távolról sem mertek ebben a kategóriában gondolkodni. A számunkra elegánsabbnak vélt fekete mellett ezüstszínben is elérhető szépség nem csak kompakt méretével, hanem kifinomult hangzásával is nagyon jó benyomást tett ránk. Alapmodell lévén vannak minőségi, illetve teljesítménybeli gyengeségei is, de véleményünk szerint ezek eltörpülnek pozitív tulajdonságai mellett. Ami talán a legszimpatikusabb érv a Soprano mellett, hogy végre nem csak a teljes technikai felszereltséggel rendelkező audiofilek számára lesz elérhető a csöves erősítők jellegzetes hangzása, hanem minden átlagos zenekedvelő nappalijában helyet kaphat. Izgalommal várjuk a folytatást a nagyobb modellekkel!

1 2

Következő oldal >