Primare I35 Prisma DM36 hálózati sztereó erősítő teszt

2026. április 29., szerda, 17:25

Primare audio hifi erősítő Primare hifi Primare erősítő Primare teszt erősítő teszt hálózati erősítő Primare erősítő teszt hifi erősítő teszt sztereó erősítő teszt hálózati sztereó erősítő

Ezúttal a Primare termékpalettájának a csúcsára érkeztünk el az I35 Prisma DM36 hálózati sztereó erősítő által, ami több termékükhöz hasonlóan nem véletlenül maradt változatlan az évek alatt, hiszen még mindig versenyképes - az állításuk szerint. Mi is csak egy-két apróságot tudtunk volna még elképzelni rajta, ami a születésekor egyébként nem is létezett, de ezekről lemondva igazat adhatunk nekik, mint a cikkünk végére ki is derül.

Felértünk a prizma csúcsára!

A Primare nagyon okosan építette fel az összesen három sorozatát sztereó fronton. A már megismert I15 Prisma MK2 kétharmados méretben maxolta ki a kategóriáját, az I25 Prisma DM36 minden téren többet nyújtott nála, a most nálunk vendégeskedő I35 Prisma DM36 pedig megmutatja, mit is jelent a skandináv hangzás csúcsa. Igen, továbbra is ezzel a jelzővel illeti a termékeit a cég, amibe sokan belekötnek, vakarva a fejüket, hogy mit is jelenthet ez, vagy vajon miért is ezt a szlogent választotta magának a cég. A székhelyük és egyéni filozófiájuk szerintünk megadják rá a választ, bővebben kételkedőknek pedig csak azt tanácsolhatjuk, tegyék fel a kérdést magának a Primare-nak, bízva a kielégítő válaszban.

Mi maradtunk annyiban, hogy az eddigi termékeik alapján elfogadtuk ezt, és tulajdonképpen nem is gondolkoztunk el rajta, mert a lényeg a számunkra ezúttal is a teljesítmény volt minden téren, az I35 Prisma segítségével pedig ez abszolút kiteljesedni látszik. Maga a készülék egyértelműen hordozza a cég már megismert stílusjegyeit, így a fémházba becsúszó vastag alumínium előlapot, a ritka stabil megépítést és kivitelezést. A frontoldalon itt már kettő darab jellegzetes potmétert találunk, egyet a hangerőhöz, egyet pedig a bemenetek kiválasztásához, amelyek közé került a kijelző, és még négy kis gomb, amelyekkel elsősorban a menüben lépegethetünk. Természetesen ezek végszükségre vannak, hiszen az utóbbihoz tartozó feliratok bár tűélesek, de inkább jelképes méretűek, viszont a remek távirányítóról elérünk mindent, ahogyan saját applikációval is történhet a vezérlés, ami multiroommá továbbfejlesztve hasznos igazán, hiszen erre is képes az I35 Prisma.

A hátoldalon egy pár minőségi hangfalkimenetet láthatunk, billenőkapcsolót az üzembehelyezéshez és a tápkábel cseréjének a lehetőségét. Ezeket követi az igazi kavalkád, azonban minden logikusan elhelyezve. Sztereó és előerősítő kimenet, 3 RCA bemenet, két pár XLR bemenet, IR, Trigger és RS232 aljzatok a rendszerbe illeszthetőségért, majd jön a digitális front. Kettő antenna közé került szintén kettő LAN aljzat és egy USB-A bemenet, összesen négy optikai és kettő koaxiális bemenet, de van külön PC/MAC USB-B aljzat és még egy koaxiális kimenet is. Összességében mindent megtalálunk tehát, ami egy modern erősítőnél elvárható, bár a fejhallgató kimenet, a phono bemenet ezúttal is lemaradt, ahogyan a HDMI eArc is, viszont mindhárom megbocsájtható bűn, hiszen az I35 Prisma is moduláris kialakítású. Ennek köszönhetően a cég a füles és vinyl szerelmeseinek külön készüléket szán továbbra is, a HDMI eArc pedig még egyszerűen nem is létezett a készülék megalkotása idején.

A Primare I35 Prisma belsejébe tekintve láthatjuk azt, hogy nem a sufniban maradt alkatrészeket használták fel, hanem minden minőségi, modern tervezés és kivitelezés eredménye, és az elrendezés is logikus. Sok szabad hely nincs, hiszen a házban az integrált erősítő mellett az ESS ES9068A típusú DM36 DAC modulnak és a teljeskörű hálózati streaming platformnak is el kellett férnie. Ezek segítségével a cég által megálmodott legmagasabb szinten játszhatjuk le a zenéinket, legyen szó CD-ről, fájlokról vagy streaming szolgáltatókról, az utóbbinál az AirPlay 2, Bluetooth, Roon Ready, TIDAL, Spotify Connect és DLNA protokollokat támogatja, van WiFi, MQA lejátszás, de még a Roon Ready is a rendelkezésünkre áll, ami jelenleg a minőség, mennyiség és kezelhetőség legmodernebb egysége.

Az erősítő technológiájára még nem tértünk ki, pedig a készülék alappilére természetesen az. A legstabilabb és legújabb generációs UFPD 2 (Ultra Fast Power Device 2nd Generation) D-osztályú technológiájú áramkör rendkívül jól kezeli a dinamikai csúcsokat, a reakcióideje azonnali, és a pontosság terén is kimagasló. Előadásában egyesíti az A/B osztály természetességét a D-osztály hatékonyságával, így transzparens, semleges és kontrollált hangzást kapunk, amihez megfelelő erőtartalék is a rendelkezésünkre áll. Számtanilag ez azt jelenti, hogy csatornánként 150 W a teljesítménye 8 ohmon, 4 ohmon pedig pontosan a duplája, ami a legtöbb hangfaltípushoz valószínű, hogy elég lesz.

A Primare-tól megszokott három darab vaskos talpon nyugvó 11 kg-os készüléket az állványunkra tettük, beillesztettük a rendszerbe a gyártó DD35 CD-futóművét, a Focal hangfalunkat, kábelekből természetesen XLR-t vetettünk be, ha már lehetőséget adott rá a készülék, csatlakoztunk a hálózathoz, aztán kezdődhetett a meghallgatás, ami karakterben sok meglepetést nem nyújtott az eddig megismert Primare készülékekből kiindulva, csak az árához igazodva mindenből valamivel, érezhetően többet és jobbat.

Amikor a prizma tökéletes arányokat vesz fel

Ez eddig megismert Primare elektronikák is homogén, semleges, tiszta, ugyanakkor zenei, nagyon kiegyensúlyozott hangjukkal lopták be magunkat a szívünkbe, ami az I35 Prisma DM36 segítségével igazi felnőtté vált. A kisebb sorozatú erősítők is bőven kinőtték már a tinédzserkort, nagyon is határozott, kiforrott előadást nyújtottak, de ez az a szint, amikor azt állíthatjuk, hogy a cég által képviselt filozófia abszolút ki tudott teljesedni. A régmúltból tudjuk azt, hogy a Primare egykoron ennél sokkal magasabb ligában is játszott, azonban idővel már nem azon voltak, hogy a roppant egyéni külsőt olyan arénába küldjék viadalra, ahol csupa, nagymúltú nagyvad van. Megelégedtek egy továbbra is audiofil szinttel, szépen felállították a triumvirátusukat a három sorozattal, aminek legnagyobb, I35 Prisma hálózati erősítője egyszerre nyújt kimagaslót minőség és szolgáltatások tekintetében is.

A készülék beüzemelése itt sem okozott megemlítendő problémát, hiába kaptunk kánaánt bemenetek tekintetében, maximum a kezelőszervek használatát kellett kicsit megszoknunk, de ezt egyéniségnek hívják, nem pedig hibának. Ebben az esetben sem fogjuk külön venni a CD-lejátszó és a hálózatról kapott zenéket, hiszen a cég továbbra is mindegyikre egyformán odafigyelt, és szintbeli különbséget nem tett, így maximum a jelforrások között lévő sajátosságok miatt lehetett volna megkülönböztetni a hangzást, az pedig már a mi egyéni döntésünk, hogy melyiket preferáljuk.

Eric Clapton koncertfelvételével olyan közeget teremtett nekünk az I35 Prisma, amibe jócskán bele tud merülni bármilyen karakter felé vonzódó zenehallgató is. A Primare ugyanis nagyon okosan alakította ki sajátos világát, benne van a zene sajátos megközelítése, de mindvégig pártatlan tudott maradni, nem húzott egyik irányba sem, és ez egy nagyon jó dolog. Meleg hangjegyek váltak le a hangfalról, semmi bizonytalanságot nem lehetett tapasztalni, csak határozottságot, gördülékenységet, és egyfajta vonzalmat, amit a testes gitárhang, a jól érezhető és kontúros dob leütések, és Clapton élettel teli, rekedtes hangja adott meg. Sok részlet volt a felvételen, ezeket is gond nélkül megmutatta, de halvány kérkedés, boncolgatás nélkül. Ilyen az, amikor egy együttes, pontosabban zenekar egységesen jelenik meg a színpadon.

Schubert etűdjénél a néha eltorzuló zongoraleütést (ami a túl közel helyezett mikrofonnak köszönhető) is szépen rendbe rakta, kisimította a foszlányokat, tiszteletre intette a háttérben szereplő fúvósokat, ahogyan a vonósokat is, és az elhelyezésük is nagyon pontos volt, továbbá a számukra kényelmes. Lehetett érezni, hogy a zenekar minden tagja megkapja a szükséges fegyelmet, ugyanakkor méltatást is, ezáltal úgy játszottak nekünk, hogy érezték, nagy szükség van rájuk a mű egészéhez a zongora mellett. Kellően selymes és lendületes volt az összkép, felesleges kiemelésektől mentesen, remek arányokat mutatva. A többrétegű komolyzene hívei tehát biztosan megkapják azt az érzést, ami teljes belemerülést nyújthat a tételbe, és ez fokozódni látszott Jan Garbarek esetében, ami nem szerény dicséret.

A szaxofon brillírozott, úgy látszik nagyon egymásra talált az előadó és a Primare stílusa, ugyanis hiába teljes betekintést engedett a hangszer belsejébe, talán még a művész tüdejébe is, mégsem a dal kivesézésén morfondíroztunk ezt hallva, hanem újfent a szerzemény teljes befogadásába az egész testünkkel, és nem csak a hallójáratainkkal. Ebben az esetben is foglalkozott az arányokkal az I35 Prisma, tökéletes volt az elhelyezése a kísérő szólamoknak, aminek emelkedő csúcsait is roppant tapintatosan, az izgalmat fokozva volt képes emelni. Túlzás vagy fondorlat itt sem volt, csak nagyívű megközelítése a fenomenális zenének, és annak az előadásának, majd ismét eszünkbe jutott a párosnál a skandináv hangzás szlogen, ami a Primare tervezőinél nem a hidegséget, a távolságtartást és a lecsupaszítást jelenti, hanem a méltóságot, a zene, és a hallgató iránti tiszteletet, és a mű egészének teljes átadását.

Marcus Millernél tudjuk azt, hogy a basszusgitár igazán le tud sújtani, megőrizve a zenész brillírozását, virtuozitását, azonban a kettőt egyszerre minden elmosódás nélkül többnyire nehéz produkálni. A Primare viszont egyszerűen legyintett egyet, nem engedte azt, hogy eddig megismert kvalitásaira bármilyen árnyék vetődjön, továbbra is bravúrosan oldotta meg az erő, lendület és pontosság kombinációjának tolmácsolását. A szólógitár bekapcsolódásakor az alsótartomány továbbra is dominált, de hagyta azt kibontakozni, így a hathúrosnál is minden egyes pengetés pontosa jelent meg, nem nyúltak túl a kitartott hangok sem, pedig a zenész mindent bevetett, hogy elvarázsoljon minket. A kíséretet itt is meg kell említenünk, mert szintén kellő odafigyelést kaptak az erősítőtől, így itt sem a két szólista vitte egyedül a prímet, hanem komplett volt a zenekar, mindenki végezte szépen a feladatát, de hallhatón vidáman, lezseren és önfeledten. Tulajdonképpen úgy, ahogyan a skandináv emberek élik a mindennapjaikat.

Tori Amos és Michel Petrucciani művészetét maximum a zongora és az igényesség, valamint kis termetük kötheti össze, most viszont egy lapon kell őket említenünk. Az énekesnő Bösendorferje nem várt testet öltött a dala elején, ahogyan a francia mágus zongorája is igazán nagyban játszott a színpadon. Mindketten virtuózak, de míg Petrucciani keményebben üt le a billentyűkre, addig Tori finomabban lavíroz rajtuk, azonban a Primare mindkettőnél hozta azt az érzés, amit a műfaj megkíván felső szinten. Hihetetlen profizmust, tökéletes odafigyelést, a zenébe való betekintést, és a hangulat átadását. Petrucciani Medley felvételénél is kicsit közelebb került a mikrofon a jól bevált távolságnál, de itt sem erre figyeltünk az előadása közben, hanem a játékára, a tökéletesen kivehető sóhajai és nyögdécselései mellett az akrobatikus mutatványaira, amibe bele tudtunk merülni, kicsit borzongani is, hiszen a készülék kis túlzással eggyé vált a lelki világával, amit az ujjaival tolmácsolt a számunkra. Torinál megszokhattuk a zongorajáték mellett az éneklés fontosságát is, ami mögött mély tartalom, mondanivaló van. Kristálytisztán lehetett ezeket hallani, de melegséggel, bársonyossággal átitatva, tapintatosan vezetve be minket a gondolataiba. A szintén nem csak az alapokat játszó basszusgitár is végig követhető volt, megmaradt így a játékosság, ahogyan a dobos agyas ritmikájánál sem annak egyénisége vonta magára a figyelmünket elsősorban, hanem csapatjátéka, a szerzemény egyéniségének lekövetése, alátámasztása. Mindkét esetben érezhető volt a Primare frissessége, dominanciája, ereje és magabiztossága, amit így együtt egyáltalán nem egyszerű kivitelezni. Azt, hogyan sikerült nekik, szintén tőlük érdemes megkérdezni, az viszont biztos, hogy sikeresen oldották meg a nagyon is összetett és kihívást jelentő feladatot.

Összegzés, végszó

A Primare I35 Prisma DM36 a gyártó által jelenleg, és tulajdonképpen évek óta változatlanul hagyott legmagasabb szintet képviseli. A külső egyéni, az anyaghasználat és kivitelezés profi, a rendszerbeillesztéssel sem volt problémánk, ahogyan a kezelésével sem. A hangja vérbő audiofil, kis betekintést engedve a high-end szekció aljába, amivel egy minőségi zenéket kedvelő, igényes zenehallgató elvárásait maradéktalanul ki tudja szolgálni. A megszokott Primare hangzást kaptuk meg itt is, csak már tökéletesen kiteljesedve, így a határozottságáról, homogenitásáról, pontosságáról és fegyelméről az eddig megismert készülékekhez képest hatványozva lehet beszélni. Roppant zenei előadásmódja van, tökéletes arányokkal felvértezve, tele lendülettel, izgalommal, érezhető és megkerülhetetlen testességgel, a részletek pontos és határozott feltárásával. Semmilyen ridegséget vagy kimértséget nem tapasztaltunk, csak előadást, a szó legnemesebb értelmében. Hiába több éve a piacon van tehát az I35 Prisma, nem véletlen, hogy nem változtattak rajta semmit, hiszen hiányosságnak csak az időközben megszületett funkciókat róhatjuk fel, mint a HDMI eArc, de ez a készülék amúgy is sokkal komolyabb annál, mint hogy a televíziónk kihangosítására száműzzük, aki mégis fontosnak tartja ezt, annak így is jut számos digitális ki és bemenet. Telitalálat ez az erősítő, nem is lehet így más a részünkről, mint kiváló termék, és ebből a döntésünkből nem szándékozunk engedni.

1 2

Következő oldal >