Pioneer A-70 integrált sztereó erősítő teszt

Érdekes összeállítás

2013. augusztus 7., szerda, 08:15

Pioneer A-70 A70 Pioneer A-70 Pioneer hifi audio erősítő hifi erősítő erősítő teszt

Vegyünk alapul egy MOSFET erősítő áramkört, párosítsuk D-osztályú végfokkal és egy ESS SABRE D/A konverterrel, és építsünk külön trafókat az elő-végfokoknak. Mindezt pakoljuk bele egy vaskos alumínium házikóba és csillapítsuk tovább, vastag elválasztófalakkal, a jó árnyékoláshoz. Ez a Pioneer A-70, a márka csúcsmodellje, egy tizenhét kilós energiabomba!

A Pioneer tavaly elindított, legfrissebb sztereós skálája tükrözi, hogy sokan újra érdeklődnek a klasszikus hifi rendszerek iránt. A csúcsmodell A-70-et már a pozsonyi sajtótájékoztatón is volt szerencsénk szemügyre venni, ám a lélegzetelállító belső terén és a száraz termékadatok olvasásán kívül a meghallgatásig sajnos jutottunk el. Aztán idén, a high-end kiállításon megint találkoztunk vele. Nem akármilyen partnert kötöttek rá: egy 800-as sorozatú B&W hangsugárzó díszelgett mellette. Sajnos máig érthetetlen okból ott sem szólt a zene, a japán cég csúcsragadozója teljes némaságba burkolózott. Most viszont, hogy a forgalmazó behozta az első példányt Magyarországra, megragadtuk az alkalmat, hogy leteszteljük. Az A-70 külseje valószínűleg sokakban felidézi a régi időket. Mikor még nem létezett Retina kijelző, nem volt WiFi, de már vadul nyomkodtuk a CD-lejátszó gombjait, és finoman tekergettük Orion erősítőnk egyre zajosodó potméterét. A formákon alig változtattak, de kozmetikai finomításokat bőven találunk.

Diszkréten izmos külső

Az A-70 készülékházán nem spóroltak. Kimagasló merevségű szerkezete vaskos alumínium lemezekből áll össze, az előlapi kezelőszervek szintén fémből készültek. Kezelése kellően sugallja a felső kategóriás érzést, a ki/bekapcsoló gomb benyomása könnyed, mint mikor krémbe nyúlunk, lágy kattanás után pedig felfénylik a gombocskába épített, kék színű LED. Rövid időn belül kattan a védőáramkör reléje és bekapcsol a végfok, majd kigyúl a többi fény is. Ha zavar minket a kék LED-ek fényereje, a távvezérlőn külön gombbal, több fokozatban elsötétíthetjük őket. A hangerő potméter is dicséretet érdemel, nem csak jól néz ki, hanem álomszépen mozog. Ujjunkkal elfordítva érezhetjük, hogy súlya van, pontosan állíthatunk rajta, zajtalanul teszi a dolgát.

Összesen tíz forrásbemenetet kapunk, ebbe beletartozik egy digitális koaxiális RCA csatlakozás és egy aszinkron USB port is. Utóbbi nagyon hasznos lesz azoknak, akik számítógépről szeretnének zenét hallgatni, mivel az A-70 nem csak erősítőként, hanem hangkártyaként, illetve külső DAC-ként is működik. Az előlapi fejhallgató aljzatot beleértve minden ki és bemeneti csatlakozás aranyozott felületű. A beérkező jelet egy 32 bites ESS SABRE D/A konverter dolgozza fel, maximálisan 192 kHz mintavételezéssel. A Phono bemenethez előlapi MM/MC kapcsoló tartozik. Ha otthonunkban van már egy komolyabb házimozi erősítő Pre Out kimenettel, az A-70 gombnyomásra átállítható, hogy végfokként működjön. A bemenetválasztó tárcsa egy digitális körkapcsoló, a balanszot és hangszínszabályzást mechanikus potméterekkel állítjuk, melyek anyagminősége a hangerőszabályzóéval vetekszik. Igazából nem értjük, miért kell BASS és TREBLE egy komoly, igényes kivitelű erősítőre, hiszen vájtfülű zenehallgatónak soha eszébe nem jutna hozzájuk nyúlni. Ugyanez vonatkozik a "Loudness"-re, amiről a 20 évvel ezelőtti "mjúzikcenterek" jutnak eszünkbe. Az "Attenuator" gomb arra szolgál, hogy kis hangerőn, pl. háttérzenei célokra optimális teljesítményt kapjunk.

Elsőre fejtörést okozhat, hogy miért világít egy zöld LED a főkapcsoló mellett. Ez a kis pont jelzi, ha az erősítő APD (Automatic Power Down), azaz Automatikus Kikapcsolás üzemmódban van. A felhasználó döntheti el, hogy szüksége van-e erre a szolgáltatásra. Ha néhány percig semmilyen jelet nem kap az elektronika, akkor készenléti állapotba helyezi magát. Piros (vagy inkább zöld) pont a környezetvédelem javára!

Bent is akad érdekesség

A MOSFET erősítők jóformán semmi vezérlő áramot nem igényelnek, ezért igen nagy a belső ellenállásuk. Előnyük, hogy karakterisztikájuk nagyon hasonlít a csöves erősítőkére. A tranzisztoros végfokozatok meghajtásához általában illesztő fokozat szükséges, külön feszültség erősítővel. Tehát a MOSFET alkalmazásával elméletileg egyszerűsödik az áramkör, és könnyebben kapunk élethű hangot. Viszont mivel nagyon magas a kimeneti ellenállás, tranzisztoros rokonaihoz képest nem kezeli annyira hatékonyan a hangsugárzó "visszarúgásait". Ezt lehet küszöbölni magas csillapítással, de nem mindegy, hogy milyen hangfalat kötünk az erősítőre. További előnyt jelenthet, hogy általában a MOSFET sokkal gyorsabban kezeli a magas frekvenciás reprodukciót, persze a végeredmény sokban függ az egyéb alkatrészektől is. Apró különlegesség, hogy a készülék finomhangolásában a londoni AIR hangstúdió munkatársai segédkeztek, erre emlékeztet az előlap alján derengő AIR embléma.

A D-osztályú végfokozat egyre több készülékbe lopja be magát, korábban a hifisták (jogosan) nem szerették hideg, kemény, élettelen hangzása miatt. Az évek múltával azonban mint minden, ez a technológia is érezhető fejlődésen ment keresztül, és ne feledkezzünk meg arról, hogy ez a legnagyobb hatékonyságú végfok típus. Gyakorlati előnye, hogy az erősítő áramfelvétele számottevően alacsonyabb az A vagy AB típusokhoz képest, és sokkal kevesebb hőt bocsát ki. Egészen érdekes volt tapasztalni, hogy órákig tartó kemény járatás után is csak kellemesen langyos maradt az A-70 tetőlapja.

Hangminőség

Tesztalanyunk hangzásában felfedezhető a MOS-FET és a D-osztály keveredése. Érzékeltük, hogy az A-70 irdatlan erőtartalékkal kérkedik, és dinamikailag valóban inkább az analóg elektronikákra hasonlít. Középmagas frekvenciái rendkívül élénken kiteljesedtek, igaz, térábrázolása nem volt annyira precíz, mint amire számítottunk. A cintányérokon, rézfúvósokon, vagy audiofil énekfelvételeken is érezhető volt némi fényesség, nem tudni, hogy ezt a Pioneer vagy az AIR Studios munkatársai okozták. Sokféle hangsugárzóval párosítottuk, aztán hamar kiderült, hogy lehetőleg minél egyszerűbb, kisebb dobozokkal érzi jól magát. A B&W CM8 háromutas álló hangfalát nagyon erősen és markánsan kezelte, de a hangfal finomsága és részletező képessége vicces módon gátat szabott az A-70 erejének. Aztán kíváncsiságból elővettük a Jamo C 803 állványos hangfalat, melynek feszes és kemény karaktere inkább szórakoztató, mint valósághű, viszont erősítőkkel nagyon válogatós fajta, nehéz rendesen meghajtani. Itt okozott valódi meglepetést a Pioneer csúcsragadozója. Gyönyörűen megtáncoltatta a kis kétutas dobozt, olyan masszív, őrületes energiát csikart ki belőle, ami nagyobb szobákban is több mint elegendő. Gazdagon, combosan és vidáman muzsikált a rendszer, Daft Punk idei slágerprodukciója valósággal megremegtette a padlót. Az A-70 mellé erősen ajánlott markáns hangsugárzókat tenni. Fantasztikus mélyeket fogunk kapni, ha olyan hangfalat választunk, melynek basszus-reprodukcióját a kabinettel alakították ki, ilyenek pl. a Transmission Line eljárással készített hangdobozok. Mi is teszteltünk egy hasonló "méregzsákot", az Atlantic Technology AT-2 személyében. Ugyancsak jó választás, ha valamilyen kétutas, puha karakterű (jellemző tulajdonság amerikai márkáknál), inkább populáris zenére hangolt hangfalunk van. Ezekkel szárnyalni fog az A-70.

Végszó

A marketinganyagokkal ellentétben szerintünk a Pioneer A-70-re nem illik az "audiofil" jelző, jóllehet, zseniálisan összerakták. Sokkal inkább egy dögös, izgalmas, masszív hifi elektronika, mely nem akkor nyújtja a maximumot, ha térérzetre, sterilitásra vágyunk, hanem akkor, ha szórakozni, ámulni szeretnénk. Akik korszerű fícsöröket, adrenalint és lenyűgözést várnak egy erősítőtől, azoknak megér egy próbát!

1 2

Következő oldal >