Hangfal teszt, hifi teszt, erősítő teszt, házimozi teszt, fejhallgató teszt | av-online.hu
Onkyo Muse Y-50 hálózati sztereó erősítő teszt
2026. július 17., péntek, 09:30
Onkyo audio hifi erősítő Onkyo erősítő Onkyo hifi hifi erősítő sztereó erősítő hálózati erősítő Onkyo teszt erősítő teszt hálózati sztereó erősítő Onkyo hifi erősítő Onkyo sztereó erősítő hifi erősítő teszt sztereó erősítő teszt
A nyolcvanéves Onkyo, ahogyan azt már említettük, az Icon sorozata után az egyelőre két tagot számláló Muse készülékeit is bevetette annak érdekében, hogy felélessze, majd megerősítse a sztereó zenehallgatókban a míves márkanevet. A minket apróbb hiányosságai ellenére is meggyőző Muse Y-40 bemutatása után célszerű volt a nagyobb, Muse Y-50 felé venni az irányt, ami nem csupán teljesítményében nyújt nála többet!
A külső maradt, de a teljesítmény és a tudás nőtt!
Az Onkyo Muse Y-50 le sem tagadhatná a rokoni szálakat a kistestvérével, hiszen mondhatjuk úgy is, hogy kiköpött mása annak, még a méreteiben is teljesen megegyezik. Ez nem gond szerintünk, hiszen azzal is gyorsan barátságot kötöttünk, ráadásul a szabvány hifi mérettől valamivel kisebb fizikuma által akár egy íróasztalon is elfér, vagy a televíziónk alatt, ha csak ott maradna neki hely, vagy szimplán oda szánnánk, nem pedig egy állványba.
Alumínium oldallapok, fekete vagy ezüst kivitel, fent San Kuzushi mintázatú hűtőnyílások, remek kivitelezés és átgondolt tervezés szülte tehát őt is, ami bátran megfelelhet klasszikusabb értékrendek híveinek is, a modern, letisztult lakásnak pedig igazi központi eleme, dísze is lehet. Ebben sokat segít a frontoldal közepén lévő nagyméretű színes LCD kijelző, ami információt nyújt a jelforrásról, a hallgatott zeneszámról, a VU-meter pedig a kimeneti szintet hivatott jelezni, de a display állapota akár a mellette lévő gombbal is állítható a bemenetválasztó segítségével.
Ez, és egy hangerővezérlő szegélyezi a kijelzőt, a gyűrűk megvilágítását pedig itt sem spórolták le, de igény esetén akár ki is lehet kapcsolni ezeket. Itt is van üzembehelyező gomb, 6,3 mm-es Jack fejhallgató kimenet, valamint USB-A a külső adathordozó számára. Megmaradtak az "onkyos" stílusjegyek, viszont sikerült is azokat modernizálni, ráadásul elég egyéni módon. Térjünk most át szokásunkhoz hűen a hátoldalra, ahol már kapunk némi újdonságot az Y-40-hez képest!
Analóg RCA bemenetből itt is három van, a földeléssel ellátott phono fokozat viszont már kapcsolható formában MM és MC hangszedők fogadására is alkalmas. Van előerősítő kimenet, tehát itt is illeszthető a készülékhez végfok, de elhelyeztek mellé még egy subwoofer kimenetet is a basszust favorizálóknak. A digitális szekcióban szintén helyet kapott egy optikai, egy koax és egy Ethernet aljzat, viszont a HDMI ARC mellé kaptunk még egy HDMI bemenetet is. A rögzítendő Bluetooth antenna alatt a tápkábel cseréjére van lehetőségünk, ahogyan maradt az egy pár hangfalkimenet is, itt viszont már a műanyag bevonatot modernebb és mutatósabb teflonra cserélték.
Spotify Connect, TIDAL Connect, Qobuz Connect, AirPlay 2 és Chromecast áll a streamelők rendelkezésére, a vezérléshez a cég saját Onkyo Controller applikációja, de a Muse Y-50 már rendelkezik a hozzá tervezett, szintén saját fejlesztésű Onkyo Room EQ szobakalibrációval is, ami feltérképezi a szoba adottságait és optimalizálja a hangteret. Az elektromos áramkörök hőmérséklet szabályozását itt sem hagyták el, ahogyan a MOS-FET kimenettel ellátott Axign D osztályú erősítőt sem, ami D-osztályban működik, és ezúttal már 125 wattot nyújt 8 Ohmon, ami tényleg elég szinte bármilyen jellegű hangfal meghajtásához, de az Onkyo ezúttal is a Klipsch modelljeit preferálja elsősorban.
Okosan lépett szintet tehát az adatok alapján a gyártó, ehhez mérten persze az ár is megnőtt, ráadásul nem is kicsit, ezért erre a készülékre a hálózatos sztereó erősítők között már más szemmel kell néznünk, pontosabban kritikusabban kell hallgatnunk, hiszen egyértelműen egy magasabb ligában játszik, ami reményeink szerint nem csak a jócskán megnövelt teljesítmény alapján mondható majd el. Nézzük hát a részleteket!
Az Onkyo bizonyítani akar, és ezt sikerrel teszi!
Az Onkyo Muse Y-50 beüzemelése a testvéréhez hasonlóan nem jelent nagy kihívást, hiszen csak össze kell kötnünk a hangfalainkkal, elvégezni az alapbeállításokat az igényeink szerint, aztán szólhat is a zene. A műveletek zöme könnyen elvégezhető az előlapról, ahogyan a távirányítóról is, de a saját applikáció is a rendelkezésünkre áll, ami elsősorban vezetéknélküli kapcsolatnál teljesedik ki, aminek során a kontakt gyorsan létrejött, és stabil is maradt, csak legyen megbízható az internetünk- ez viszont már nem a készüléken múlik!
A Klipsch Forte IV volt a társa a nagyobb Onkyo-nak, tehát nem bíztunk semmit a véletlenre minőség és mennyiség terén sem, hozzájuk jött Stevie Ray Vaughan egyik szelídebb dala, amiben azért nem vettek vissza a hangszerekből, a központban az ének mellett szokásosan a gitár volt, valamint a hangulat, amihez az Onkyo Y-50 már az első taktusok alapján nagyon értett. Szépen elhelyezett zenészek a hangfalak között, kontúrosan kiemelt, de nem túltolt tér, kellő levegősség és aprólékosság, valamint finom, de azért határozott húzás és izgalom. Kicsit talán sok tisztaságot is kaptunk az ismertnél, de még egyáltalán nem vált a blues hátrányára, hiszen megmaradt benne a szükséges dögösség is.
Bodil Niska felvételénél is igazi partner volt az előadásban az Onkyo, kecsesen elhelyezett kísérettel, előretolt billentyűvel és fúvóssal, meglepően izgalmas melegséggel és a virtuozitás szép lekövetésével. Abszolút előnye volt az erősítőnek, hogy szépen tudta adagolni a nem kevés teljesítményét, amit már relatíve kis kivezérlési szinten is képes volt megmutatni, szórakoztatni vele, valamint elég jól belemeríteni minket a zene velejébe. Itt is volt sodrás, de amolyan szépen arányosan, kulturáltan, tehát a régről megszokott "onkyos" éleket el lehet felejteni ebben az esetben, ahogyan az ismerős "hifis" hangzást is. Ez a készülék már mindenképpen komolyan vehetőbb, ami által nem csak a márka rajongói örömködhetnek majd.
Boris Blank Malia-val közös felvétele le sem tagadhatta volna a Yello-s rokonságot, de nem is akarta, egyedüli különbség első nekifutásra talán a női ének nagyobb szerepe volt, ami azért valljuk be, frissítően tud hatni a férfi szavalás, mormolás után. Remek ritmikát nyújtott itt is a Muse Y-50, semmi lényeges felesleggel, remek sztereó térrel, odafigyelve a hangulatra, és a szintetikus hangszerek pontosságára egyszerre. Egy kis kimértség talán volt az előadásában, de hűvösség vagy tartózkodás nem igazán, így ebben az esetben is a műfaj elektronikus hangszerelésétől függetlenül elsősorban a melódiáké volt a főszerep.
Chantal Chamberland során még nívósabb női éneket kaptunk, ami jobban elénk tudta tárni az Onkyo lelkét, ami símogató, selymesen meleg és roppant tiszta maradt, és mindez meg is kapta a szükséges hangsúlyt. A kíséret elég színes volt, de megmaradt hátul, végig pontosan kivehetően, talán parányit tartózkodóan. Ez nem hátrány, nem is pozitívum, egyszerűen inkább a felvétel sajátossága, amit az Y-50 magabiztosan tolmácsolt, tehát a saját kategóriájában nagyon is stabil teljesítményt nyújtott, mindenki számára könnyen befogadható, és hiányérzetet nélkülöző stílusban.
Patricia Barber albumánál maradt a női ének, az aprólékos hangszerelés és az egyéniség, csak megemelve a szintet, főleg a Café Blue album során. Nem igazán könnyed zene, pedig elsőre annak is tűnhetne, viszont elég jól bele kell bújni, hogy a hallgatónak élvezetet nyújtson. Az Onkyo itt még jobban fókuszált az összképre, tehát a vokálra és a hangszerekre, egy szinten mozogtak, egymást nem zavarva, inkább kísérve. Az elektromos gítár külön dícséretet érdemelt ezesetben, ahogyan a dobos finom díszítései is, valamint a roppant sajátos stílus, és a többi hangszer ingadozó dinamikájú játéka.
A Koppenhágai Cowboy című sorozat eleve nem hétköznapi, nem is ajánlható feltétel nélkül mindenkinek, így a zenéje is roppant egyéni, ami visszarepít minket a Moroder által elkezdett útra, a hetvenes évek végére. Elektronikus zene, és továbbra sem a régi Onkyo stílusban, hanem annál sokkal stabilabban, mondhatni analógosabban, magabiztosabban, sejtelmesebben, árnyaltabban. Az Y-50-ben van erő rendesen, de itt sem akart tolakodni, magamutogatni, viszont végig pulzált nekünk, játszott a dinamikai csúcsokkal, a sztereó képpel, de elfelejtve a régi iskolát, beállva a mai igények alkotta sorba, elvárásokat teljesítve, sokkal nagyobb közönség irányába nyitva így.
Összegzés, végszó
Az Onkyo Muse Y-50 nem csupán teljesítményében nőtte túl kistestvérét, hanem szolgáltatások terén is sikerült rápakolni arra digitális, analóg és kényelmi szolgáltatások terén is, plusz ereje pedig egyértelműen magabiztosabbá tette. Továbbra is van némi ambivalencia szerintünk a külseje és előadása tekintetében, hiszen modern, fiatalos megjelenése nagyon is felnőtt előadással párosult, ami már rég elköszönt az ősi Onkyo stílusjegyektől, amelyek a csúcshifi ismérvei voltak. Ez már komolyabb megközelítésű karakter, elérve az audiofil szegmens alját, és összességében egy roppant jó ár/érték aránnyal rendelkező modell. Modern térbe, komoly hangzást kedvelőinek mindenképpen megfontolandó központi elem lehet, amit mi tulajdonképpen szívből tudunk ajánlani, hiszen minden tekintetben kategóriájának egyik legkiemelkedőbb készülékét ismertük meg.
