Onkyo Muse Y-40 hálózati sztereó erősítő teszt

2026. június 25., csütörtök, 16:30

Onkyo audio hifi erősítő Onkyo erősítő Onkyo hifi hifi erősítő sztereó erősítő hálózati erősítő Onkyo teszt erősítő teszt hálózati sztereó erősítő Onkyo hifi erősítő Onkyo sztereó erősítő hifi erősítő teszt sztereó erősítő teszt

Az Onkyo a fennállásának nyolcvanadik évfordulóját az általunk is bemutatott Icon sorozattal kezdte megünnepelni, amelynek tagjai bizony kategóriájának legjobbjai közé tartoznak. A Muse szériájuk is ezt a dicső évfordulót hivatott demonstrálni, azonban kedvezőbb árfekvésben, modernebb köntösben, a teljesítményt, funkciókat és minőséget gondosan kombinálva. Megismerkedésünket a kisebb, Muse Y-40 hálózatos erősítővel kezdjük, ami nem okozott csalódást, és sikerült is még jobban felkavarnia az állóvizet az Onkyo háza táján a sztereó elektronikák terén, ráadásul nem a megszokott hifi méretben.

80 év után a múzsa is megszállta az Onkyo-t

Az Onkyo Muse széria két tagot számlál egyelőre Y-40 és Y-50 néven, és mindkét készülék egy hálózati sztereó erősítőt takar, a szabványnál valamivel kisebb méretben. Általában egy új sorozatnál mindig lentről kezdjük a bemutatást, nem történt ez másképpen ez esetben sem, így az Extreme Audio-ba történt látogatásunk során először az Onkyo Muse Y-40-et vettük górcső alá, ami már alapállapotban is elég mutatósra sikeredett. Alumíniumból készült a készülék háza, választható fekete vagy ezüst változatban, a tetején San Kuzushi mintázatú szellőzőnyílások vannak, a kivitelezésbe pedig nem tudtunk belekötni, ahogyan az anyaghasználatba sem a kategóriáján belül.

A 350 mm széles frontoldal egyszerre minimalista, ugyanakkor nagyon is mutatós, ami köszönhető a méretes és megvilágítással ellátott bemenetválasztónak és hangerőszabályzónak, közöttük pedig a 140 mm-es színes LCD kijelzőnek, ami VU-mérőként mutatja a kimeneti szintet, a választott bemenetet, és a lejátszott zenéről is nyújt akár képpel ellátott információt, ráadásul a display módját akár egy gombbal is változtathatjuk a bemeneti tárcsa segítségével, ízlésünknek megfelelően. Még egy gomb van az előlapon a túloldalon, ami az üzembehelyezésért felel, de elhelyeztek egy 6,3 mm-es Jack aljzatot a fülespártiaknak, továbbá egy USB-A bemenetet az adattároló illesztéséhez és a rajtuk lévő fájlok lejátszásához.

Nézzük meg a hátlapot is, ahol a tápkábel cserélhető, hangfalkimenetből egy párat találunk, amelyekről az aranyozás vagy teflonbevonat lemaradt, viszont műanyag védelmet azért kaptak. Analóg bemenetből hármat nyújt, plusz egy földeléssel ellátott phono-t, és külön végfokot is köthetünk rá, ha kevésnek találnánk a csatornánkénti 75 wattot 8 ohmon. A digitális szekció koax és optikai bemenetet kínál, és van Ethernet, valamint HDMI ARC is, továbbá Bluetooth antennát is felcsavarozhatunk rá.

A Muse Y-40 Spotify Connect, TIDAL Connect, Qobuz Connect, AirPlay 2 és Chromecast hálózati szolgáltotásokkal rendelkezik, ehhez természetesen jár stabil WiFi kapcsolat is, valamint a gyártó saját Onkyo Controller alkalmazása, amivel konfigurálhatjuk és vezérelhetjük is a készüléket, a hangszínszabályozást pedig ettől függetlenül elvégezhetjük, ha igényt tartunk rá. Analóg és digitális téren is rendben találtuk tehát a készüléket, viszont ejtsünk pár szót a lelkéről, tehát az erősítőtől is!

Az Onkyo teljesen digitális áramkörrel és egy MOS-FET kimenettel ellátott Axign D osztályú erősítőrendszert alkalmazott, ami teljesítménye révén átlagos érzékenységű hangfalakhoz bőven elegendő, főleg akkor, ha a cég által is ajánlott Klipsch hatalmas repertoárjából választunk hozzá, amelyek tényleg könnyen hajthatók. A biztonság kedvéért precíz hőmérséklet szabályozást is bevetettek, így a műkődés csendesebb lett, a hangminőség pedig elvileg jobb az elvártnál. 360 ezer forintért tehát kapunk egy modern és mutatós külsőt, benne kellő erőt és szolgáltatást, így mi más következhetett hátra, mint a beüzemelése, bejáratása, majd meghallgatása!

Az Onkyo minden téren új és tisztább vizekre evezett

A Klipsch R-60M állványos hangfala lett az Onkyo Muse Y-40 társasága most az Extreme Audio egyik kisebb szobájában, aztán finoman, mégis határozottan belevágtunk a zenehallgatásba a Tearful című elektronikus dallal, ami visszarepített minket közel 50 évet az időben, az Onkyo viszont nem. Régen is jól állt a márkának ez a stílus, ahogyan most is, viszont teljesen másképp közelítette meg az előadását. Kicsit melankólikusabban, sokkal beljebbről indulva, és egységesebben, zömmel mellőzve a felesleges díszítéseket. Remek kezdés, és tulajdonképpen így már az elején kipipáltuk azt, amit amúgy is sejthettünk, hogy itt nem lesz probléma.

Diana Krall már egyértelműen kihivást kell, hogy jelentsen, azonban itt ez sem volt olyan egyértelmű. A hiányosság, amit tapasztaltunk inkább a hangfalnak volt köszönhető, hiszen érezhető volt, hogy a Muse Y-40 sokkal komolyabbal is lazán elbírna. Így is maradt egy közöttük megjelenő nagyon stabil színpad, erőteljes hangzás, érzelmes és profi énekhanggal, ami tulajdonképpen igazán jó formában mutatta meg Diana Krallt. A seprű és nagybőgőfoszlányoknál a részletek is szépen elterjedtek, de a szabályok betartásával. Az Onkyo ugyanis nem tolta túl az előadást, a megjelenésével ellentétben nem divatosan, hanem nagyon is éretten viselkedett.

A Deep Purple Smoke on the Water-e esetében az egy dolog, hogy klasszikus hard rock dal, de felépítésének köszönhetően nagyon jó tesztalany, az SACD változat pedig piszok jól sikerült a 2000-es évek elején. Egy kicsit megemeltük a hangerőt, mert ilyen esetben azért illik, a hangszerek teljesen szeparáltan szólaltak meg, megőrizve a pulzálást, a húzást, a műfaj legnemesebb korszakából való érzést. Remek volt tapasztalni, hogy ez az erősítő lazán felnőtt ahhoz a feladathoz, hogy méltón tolmácsolja ezt a megbecsülendő és örökérvényű dalt, így a rockerek ezzel a készülékkel nem fognak parlagon maradni, hiszen a részletek mellett a tempóról is biztosított minket.

Kicsit továbbmerészkedtünk ezen a területen a Ne Obliviscaris segítségével, ahol még nagyobb volt a hangszerkavalkád, a dupla énekről, az egyéni harmóniákról nem is beszélve, amihez jött az akrobatikus és kemény zene. Írhatnánk, hogy meglepődtünk az Onkyo előadásán, de tegyük zárójelbe, mert itt is csak a régi iskola sutbadobását említhetnénk meg. Erő, ritmika, mélyérzet, dinamika, tempókövetés mellett szeparáltság, megfelelő mennyiségű levegő és tisztaság, egyértelmű szilárdság, tehát furcsa kifejezéssel élve mosódásmentesen volt képes ezt is eljátszani nekünk. Ebben az esetben is a komolyságát éreztük elsősorban a készüléknek, a szép arányaival, és megfelelő ütősségével.

Depeche Mode méltatlanul keveset szerepel nálunk, pedig az ország talán legnagyobb rajongótáborával rendelkeznek, a nimbuszuk pedig megkérdőjelezhetetlen. A nyolcvanas évek közepére repültünk, Dave Gahan hangja tisztán, megfelelő visszhanggal jelent meg, a szintetizátorokban a remek dinamika mellett a rétegek is szépen megjelentek, és az egésznek a Deep Purple-höz hasonlóan volt egy nemessége, amibe az egyszerűség és zsenialitás egyszerre fért bele. A tisztaságot és balanszot itt is ki kell emelnünk, továbbá a folyamatosságot és pozitív értelembe vett higgadtságot, mert a Muse Y-40 nem vált izgágává.

Claptont hagytuk a végére az Unplugged albumával, onnan is az Old Love jött, ami közel 40 éve nemcsak az övé, hanem mindenki kedvence. Lassúkéz rekedtes éneke középre került, a többi zenész vele egy szinten volt, tehát nem emelte ki az erősítő, ami jó megoldás volt, hiszen a remek társak megérdemelték a végig hallható szerepet. Nagyon kellemes hangulatot mutatott, a középső betét pedig virtuozitásában és melódiájával egy még magasabb szintre emelte a zenét. Remek bemutatót tartott ezúttal az Onkyo abból, hogyan is kell a részletekre és a hangulatra ugyanolyan hangsúllyal odafigyelni, majd az egészet igenis minőségi zenehallgatássá avanzsálni.

A meghallgatásunk végéhez közeledve egy drágább, egyértelműen magasabb kategóriát képviselő hangfalat kötöttünk a rendszerbe, és meglepődve, ugyanakkor meg is nyugodva tapasztaltuk azt, hogy a Muse Y-40 nem hogy lazán vette az akadályt, de még jobban ki is tudott nyílni, egyértelműen többet mutatott meg kvalitásaiból, szellősebbé vált az előadása, továbbá még hosszabb távon hallgathatóbb. Ebből kiindulva, ha megtehetjük, akkor bátran válasszunk hozzá nívósabb hangfalat, mert az egy dolog, hogy nem jelent kihívást neki a méltó megszólaltatása, de az Onkyo igazi tudását is így tudjuk majd megtapasztalni, és kiélvezni.

Monitor Audio modell lévén más karaktert hallottunk, ami természetes, hiszen más célközönség számára készült, de az Onkyo erősítője karakterében hozzá is remekül passzolt. A beállítások, az applikáció segítségével ráadásul mindezt a saját ízlésünkhöz igazíthatjuk, ezek megvalósítása könnyen megtörténhet, hiszen már akár az előlapról is rendelkezésünkre áll a funkciók zöme, amelyek elérése könnyű, minden gyorsan történik, a menü felépítése pedig logikus. Jó érzés leírni, hogy erre is odafigyeltek, hiszen a hallgatók többsége úgyis távvezérlőről vagy mobilról/tabletről fogja ezeket használni, mégsem egyszerűsítették le, vagy bonyolították túl a dolgot, hanem nagyon is felhasználóbaráttá tették.

Összegzés, végszó

A nagymúltú japán cég ismét nagyot virított, ráadásul az egyelőre beugró szintűnek számító Muse sorozatának kisebb hálózatos sztereó erősítőjével. Nagyon modern a megjelenése, számtalan funkcióval van ellátva, remek az anyaghasználata, a teljesítménye átlagos felhasználóknak még sok is lehet, a kezelése könnyen elsajátítható, az ára pedig nem csupán reális, hanem egyenesen baráti. Nagyon kiegyensúlyozott és kiforrott hangzással rendelkezik, remek a balansza, a teljesítménye finoman adagolható, és még a kulturáltságot is sikerült gondosan egyesítenie az erővel. A dizájn talán megosztó lehet, de az biztos, hogy mutatós, és nagyon egyéni, főleg az Onkyo termékpalettáján. A Muse Y-40 lényegében egy telitalálat bemutatkozás a cég új fejezetet nyitó történetében, ami kis túlzással akár a kétszer ennyibe kerülő távol-keleti vetélytársaival is lazán fel tudja venni a versenyt.

1 2

Következő oldal >