OCTAVE V 40 SE csöves sztereó erősítő teszt

2020. szeptember 11., péntek, 00:15

OCTAVE audio hifi erősítő OCTAVE hifi OCTAVE erősítő hifi erősítő sztereó erősítő csöves erősítő erősítő teszt sztereó erősítő teszt hifi erősítő teszt csöves erősítő teszt

Az Octave német gyártó közel 30 éve képviselteti magát a high end audio termékek nemzetközi piacán. Ennek ellenére Magyarországon nem mondható ismertnek, pedig termékeik minősége okán mindenképpen nagyobb népszerűség lenne indokolt. Éppen ezért viszont minden előzetes elvárás vagy prekoncepció nélkül próbáltuk ki a gyártó V 40 SE névre hallgató csöves, integrált erősítőjét.

Magasabb kategóriás integrált sztereó erősítők területén szinte már jártasnak mondhatjuk magunkat, hiszen több komoly gyártó - Accuphase, Naim, Krell, McIntosh, Norma, Lyngdorf, hogy csak néhányat említsünk - terméke megfordult kezeink között az évek során. Ugyanakkor egy nagyobb teljesítményű csöves integrált modell még nekünk is ínyencfalatnak számít, különösen, ha valóban magas kategóriát képvisel. Az OCTAVE V 40 SE pedig mindezen ismérveknek megfelel, így izgalommal tekintettünk jelen tesztünk elé.

Az erősítő becsomagolva nem csak méretes, hanem igen súlyos is, több mint 20 kilogramm tömeget kellett megmozgatnunk, hogy eljusson teszthelyiségünkbe. Mivel a készülék kiszerelt csövekkel és csővédő rács nélkül került a dobozba, így a kicsomagolást követően még össze is kellett állítanunk. Ez szívünknek kedves feladat volt, hiszen mindig öröm kicsit jobban "belelátni" egy tesztelésre nálunk lévő termék lelkivilágába. A gyártó pamutkesztyűt és imbusz kulcsot is mellékelt erre a célra, így nem ütköztünk megoldhatatlan problémákba. Ezen túlmenően a kiszerelt végfokcsövek párosítva, és a megfelelő aljzat szerint csoportosítva kerültek a dobozba, így csak sorrendben be kellett őket illesztenünk a helyükre és el is készültünk. Ezután a védőrácsot is felcsavaroztuk, így már 100 %-os állapotba került a V 40 SE.

A forgalmazó mellékelt egy Black Box (kb. 370 000 Ft) elnevezésű kiegészítőt is a készülékhez, ami a tápegység tuningját szolgálja. A gyártó honlapján található információk alapján egészen pontosan a következőt érhetjük el Black Box használatával:

"Az erősítő dinamikus és tonális stabilitása erősen függ az áramellátás stabilitásától és kapacitásától, ezért a Black Box és a Super Black Box az OCTAVE erősítők tápegység-tároló kondenzátorainak külső frissítéseként kerültek kifejlesztésre, kapacitásuk négyszeres (Black Box) vagy tízszeres (Super Black Box) tényezővel történő növelésével. Ez óriási előny nehezen hajtható hangsugárzók esetében. Használatukkal a hangsugárzó hatékonysága kevésbé lesz kritikus tényező, az erősítő pedig akár 2 ohmos impedancia érték mellett is képessé válik stabilan meghajtani azokat.

A Black Box vagy a Super Black Box használatával realizált tápegység kapacitásnövekedése stabilizálja az áramellátást és csökkenti a terhelés impedanciáját. Ez növeli a dinamikatartományt, növeli a hangszínpadot, valamint javítja a hangsávok elválasztását és az artikulációt, tisztábbá téve a zenei reprodukciót a teljes frekvencia-tartományban. Az erősítőt a kondenzátorok zajszűrési tulajdonságai miatt a hálózati változások és interferenciák nem érintik."

Azaz a Black Box - és Super Black Box - kiegészítők abban segítik a csöves erősítőket, hogy a nagyobb méretű és/vagy alacsonyabb érzékenységű hangsugárzókat is dinamikusan, megfelelően tagolt és méretes hangszínpad megjelenítése mellett szólaltassák meg. E tekintetben sem okozott csalódást az OCTAVE, erről később bővebben.

A készülék csőkészlete két darab ECC82 előfok, valamint négy darab Sovtek (!) 6550 elektroncsőből áll. A nagyméretű végfokcsövek arra engednek következtetni, hogy a nagyobb hangsugárzók meghajtása nem lesz probléma és a V 40 SE által kínált csatornánkénti 40 W teljesítmény is elégséges lesz. Érdekesség, hogy a legtöbb csöves erősítő tiszta A osztályú, ezzel szemben a V 40 SE AB osztályú kialakítást kapott. Ez a megszólalásban is visszaköszönhet, ugyanakkor jóval nagyobb rugalmasságot tesz lehetővé a kényelmesen használható hangsugárzók tekintetében.

A készülék előlapját egy nagy, LED-ekkel operáló kijelző uralja. Tőle balra találjuk a bemenetválasztó potmétert, ami egy érdekességet is rejteget: az utolsó állásnál (AUX2) eggyel tovább forgatva megláthatjuk a csövek aktuális állapotát jelző LED-eket. Minden végfokcsőhöz egy LED tartozik, és zöld fényük jelzi, hogy a cső kellően meleg és a munkapontja sem tolódott el. Közvetlenül a kijelző alatt kis, süllyesztett aljzatokban találjuk a munkapont-állító csavarokat, amikhez egy kis csavarhúzót is mellékelt a gyártó. A már említett, csövenkénti LED-ek zöld színről sárgára vagy pirosra váltanak munkapont-eltolódás esetén, viszont a csavarokkal állítva újra zöldre változtathatjuk azokat, és természetesen az eltolódást is megszüntetve ezzel.

A készülék hátulja nem rejteget különlegességeket: 5 pár sztereó RCA bemenetet és 2 pár RCA kimenetet találunk rajta, valamint banándugók fogadására alkalmas hangsugárzó-csatlakozókat és IEC tápcsatlakozó aljzatot.

Külön említést érdemel a távirányító: ez a nehéz, szürke fémtömbből kialakított darab a puritán megoldások új dimenzióját tárja fel. A következőket találjuk rajta: OCTAVE logó, két hangerőgomb. Ilyenkor az emberben felmerül, hogy a gyártó ezt vajon komolyan gondolta-e vagy csak vicces fricska a legendásan silány high end távirányítók felé? A használhatóság szempontjából ez teljesen mindegy: a hangerő vezérlésén túlmenően a világon semmit nem tudunk kezdeni az érzésre nagyjából félkilós eszközzel, legfeljebb önvédelmi célokra használhatjuk, ha úgy hozza a szükség - és éppen nálunk van. Mindenképpen tanulságos.

Tesztkörnyezet és tesztzenék

Az OCTAVE V 40 SE teszteléséhez méltó további komponenseket és zenéket használtunk: Torus TOT MAX leválasztó transzformátor, AudioQuest Thunder tápkábel, Matrix Audio X-Sabre Pro MQA DAC foobar2000 szoftverrel, laptopról működtetve, Monitor Audio Gold 300 hangsugárzókkal és Nordost Heimdall 2 USB, RCA és hangsugárzó kábelekkel.

Tesztzenéink a következők voltak: Wintersun - When Time Fades Away, Jean Michel Jarre - Equinoxe Infinity, Mike Oldfield - Return to Ommadawn, Shota Osabe - Happy coat, Vivaldi - Négy évszak (DSD), Yes - The Steven Wilson remixes, Haydn - Trombita concertóinak harmadik tétele valamint Handel - Vízizene és Tűzijáték szvitjei, utóbbi kettő DSD 128 formátumban.

A meghallgatást megelőzően alapos bejáratással és bemelegítéssel biztosítottuk, hogy láncunk a lehető legtöbbet hozhassa ki magából.

Meghallgatás

A meghallgatást szokásunkká vált a Wintersun számmal kezdeni, most is így tettünk. A rengeteg szólam már az első pillanattól kezdve szépen elvált egymástól, ugyanakkor a koherencia teljességében megmaradt. A középrésznél éreztük meg, - gyakorlatilag szó szerint - hogy milyen kidolgozott és terebélyes mélytartományt kínál a V 40 SE. A basszusok kereken, igen nagy mennyiségben, mégis kontrolláltan érkeztek meg olyan puha megszólalás mellett, amit még nem tapasztaltunk. Hiába, a csöves kialakítás egyértelmű előnye a komoly, szép mélytartomány (is). Mindemellett a megszólalás tisztaságára, illetve a magastartományra sem volt panaszunk. Sem fémesség, sem más zavaró tényező nem érződött a hangban, sokkal inkább olyan természetesség áradt az egész előadásból, ami digitális forrás esetében legalábbis ritkaságnak mondható.

Érzelmes, zenei megszólalást produkált a V 40 SE, ami a már említett természetességgel kiegészülve élménnyé varázsolta a meghallgatást. Tovább léptünk Jean-Michel Jarre lemezére, és újabb megdöbbentő élményben volt részünk: a basszusok csak most kezdtek el igazán szólni és csak ezen a felvételen teljesedhetett ki igazán az a szinte letaglózó mélytartomány, amit az erősítő kínál. Mindemellett a hangszínpad növekedése is igen jelentős volt, hangsugárzóink elhelyezkedésének gyakorlatilag semmilyen köze nem volt a hallott hangok - vélt - szélességéhez vagy mélységéhez. Nagy élvezettel hallgattuk ezt a lemezt is, majd tovább léptünk, hiszen úgy gondoltuk, van még feljebb: lássuk mit mutat a V 40 SE klasszikus zenékkel, DSD formátumban! Immár nem lepődtünk meg a tér és a basszus kibontakozásán - bár azért a Négy évszakról eddig semmiképpen sem a "mellbevágó basszusok" kifejezés jutott eszünkbe - viszont hangsúlyosan jelent meg egy általunk igen nagyra értékelt elem, méghozzá a folyékonyság. A hangok gyakorlatilag semmilyen természetellenes karaktert nem mutattak, sokkal inkább az az érzésünk támadt, hogy valahogy egy egész nagyzenekar szorult nappalinkba. A hangszerek testének és a felvételi helyiség méreteinek megjelenése is komolyan emelte az élményt, érzésünk szerint egy nagy, kiváló akusztikájú auditóriumban ülve hallgattuk a zenét és nem egy kb. 35 m2-es nappaliban. A kifinomult lecsengések, a hangszerek apró nüánszai mind-mind úgy jelentek meg, ahogy azt egy élő koncerten megszoktuk - persze ha kiváló akusztikájú auditóriumra és remek hangszerekre gondolunk - semmiképpen nem éreztük magunkat "otthoni zenehallgatónak". Talán furcsa, de valami ilyesmi érzés kerített minket hatalmába a meghallgatás során. Nem is tudtunk betelni, újra és újra meghallgattuk kedvenc klasszikusainkat és egyre finomabb, egyre szebb részleteket fedeztünk fel bennük. Tovább léptünk Mike Oldfield lemezére, ami jórészt akusztikus zenéket tartalmazó, kiváló felvétel. Itt ismét a remek részletek és a természetesség kerültek előtérbe, de természetesen a további karakterisztika is kiváló maradt. Dinamika, tér, tisztaság, mindez részletes, természetes előadásmóddal és minden apró nüánsz hű megjelenítésével - ezt az élményt adta a V 40 SE.

A Shota Osabe jazzelemez esetében a jelenlétérzet volt magával ragadó - ezt a lemezt egyébként kifejezetten e karakter tesztelése céljából szoktuk feltenni - de a basszusok ismét megmutatták erejüket: a nagybőgő hangja nem csak természetes és fedetlen megszólalással jelent meg, hanem igazi erőt is kapott, érezhetően megtámasztva a további szólamokat is.

Összegzés

Az OCTAVE V 40 SE kifejezetten meggyőző teljesítményt nyújtott tesztünk során, árát is figyelembe véve pedig igen komoly értéket képvisel. Magyarán szólva, még ebben a kategóriában is szokatlan, remek megszólalás a sajátja, minden túlzás vagy hatásvadászat nélkül. Természetesség, zeneiség, folyékonyság és a részletek remek megjelenítése hatalmas térben: mindezekben remekel a V 40 SE. Megszólalásában hibát nem találtunk, bár a Black Box nélkül a dinamika csökkenése kifejezetten érezhető volt, így e kiegészítőt mindenképpen ajánljuk hozzá, amennyiben nagy, vagy nehezebben hajtható hangsugárzókkal tervezzük használni. A csatornánkénti 40 wattos teljesítmény viszont - számunkra is meglepő módon - úgy tűnik mindenre elég egy átlagos méretű helyiségben, bár a hangerő potméter tesztünk során is gyakran közeledett a félállás felé, ami eddigi erősítőinkkel nagyjából elképzelhetetlennek számított. Minden nagyszerűsége ellenére néhány apró hibája is van a V 40 SE-nek: a már említett furcsa távirányító, valamint az XLR csatlakozók hiánya is furcsán hat ebben a kategóriában. Természetesen a csöves kialakítás miatt az erősítő komolyan melegszik, erre érdemes odafigyelni és teljesen szabadon elhelyezni, hogy megfelelően szellőzhessen. Nem utolsósorban megjegyezzük, hogy a csővédő rács eltávolítása igencsak jót tesz a látványnak: a nagy, erőt sugárzó 6550-es csövek még a hifi iránt immunis család vagy ismerősök érdeklődését is biztosan felkeltik!

1 2

Következő oldal >