Hangfal teszt, hifi teszt, erősítő teszt, házimozi teszt, fejhallgató teszt | av-online.hu
Musical Fidelity M5xi sztereó erősítő teszt
Józan luxus
2026. augusztus 15., szombat, 06:40
Musical Fidelity audio hifi erősítő hifi erősítő sztereó erősítő erősítő teszt hifi erősítő teszt sztereó erősítő teszt Musical Fidelity hifi Musical Fidelity erősítő Musical Fidelity teszt
A brit hifi erősítőgyártás egyik legmeghatározóbb szereplője, a Musical Fidelity, mindig is híres volt arról, hogy képes volt a nyers erőt és a finom zeneiséget egyetlen robusztus készülékházba sűríteni. Az M5-ös sorozat kezdettől fogva az elérhetőbb high-end kategória kapuját jelentette, most legfrissebb résztvevőjét, a modernizált M5xi-t sikerült kipróbálni!
Változó világ
Amikor 2017 elején teszteltük az előd M5si modellt, egy rendkívül dinamikus, szerethető karakterű, de bizonyos szolgáltatásaiban és kényelmi funkcióiban kompromisszumos erősítőt ismertünk meg. Azóta eltelt majdnem egy évtized, és a zenehallgatási szokások, valamint a nappalik integrációs igényei is változtak. A felhasználók ma már audiofil szinten is elvárják, hogy sztereó rendszerük zökkenőmentesen együttműködjön a televízióval, fogadjon nagyfelbontású digitális jeleket, és persze az analóg hívőknek is kedvezzen valamennyire. Az új M5xi ezekre a modern igényekre ad határozott választ.
A gyártó leírása szerint nem egyszerű kozmetikai frissítés történt. A mérnökök teljesen újratervezték az elő- és végerősítőt, illetve a digitális és a phono részeket. A fejlesztés alapfilozófiáját a Musical Fidelity legendás, 2008-ban megjelent, 1000 wattos TITAN zászlóshajó végerősítőjének áramköri topológiája ihlette. Az M5xi hasonló dual-mono áramköri struktúrát kapott, amely korábban az M6si modell sajátja volt, és némileg az újonnan bevezetett M6xi (hamarosan arról is írunk) fejlesztéseit szintén magában hordozza, csak kisebb kimenő teljesítménnyel. Ezzel a lépéssel a gyártó a high end Titan-formulát egy jóval kedvezőbb árszinten teszi hozzáférhetővé. Hogy konkrétabban lássuk a generációs fejlődést, az alábbi táblázatban foglaltuk össze a legfontosabb különbségeket a klasszikus M5si és az új M5xi között:
| Jellemző | Musical Fidelity M5si | Musical Fidelity M5xi |
| Teljesítmény (8 Ohm): | 2x150 W | 2x160 W (1% THD, 1 kHz) |
| Erősítő kialakítás: | dual-mono ihletésű, de közös NYÁK-on | teljesen diszkrét dual-monó, TITAN topológia |
| Hangerőszabályzó: | hagyományos | Burr-Brown (stepped attenuator) |
| Phono modul: | kizárólag MM | újratervezett, MM és MC kompatibilis |
| Digitális bemenetek: | USB-B (24 bit/96 kHz) | HDMI eARC, USB-C (24 bit/192 kHz), koaxiális, optikai |
| Árnyékolási struktúra: | alapszintű | tokozott transzformátor, Faraday-kalitka ház |
| Digitális/analóg elválasztás: | közös panelek | fizikailag elkülönített NYÁK-ok, külön lineáris táp |
| Streamer tápellátás: | nincs | leválasztott, lineáris USB-A (5 V/2 A) kimenet |
| Rendszervezérlés: | Trigger | RS232, Trigger ki- és bemenetek |
| Ház magassága/tömege: | 100 mm/14,6 kg | 125 mm/15 kg |
A hátlapon elhelyezkedő, teljesen leválasztott, lineáris tápellátású, 5 voltos USB-A csatlakozó kreatív húzás a gyártótól. Mivel ez a kimenet saját transzformátor-tekerccsel és külön táp-ággal rendelkezik, hatékonyan váltja ki az ilyen tápfeszültséggel működő streamer gyári, többnyire zajos kapcsolóüzemű tápegységét.
Küllem
A Musical Fidelity M5xi kicsomagolásakor azonnal bizalomgerjesztő, kompromisszummentes minőségérzet dominál. Az előlapot rendkívül vaskos, extrudált alumíniumból marták ki, amely az áttervezett, magasabb házzal kombinálva erőt sugall. A készülékház belsejében végrehajtott változtatások még meggyőzőbbek.
A mérnökök a fő toroid transzformátort és a tápegység nyomtatott áramkörét (PCB) egy fém tokban helyezték el. Ez a megoldás állítólag drasztikusan csökkenti a házon belüli elektromágneses interferenciát (EMI), ami kulcsfontosságú az előerősítő és különösen a phono modul tiszta működéséhez. A NYÁK-tervezés során figyelmet fordítottak a szimmetriára is.
A digitális és az analóg szekciók elválasztása szintén példaértékű. A digitális koaxiális, optikai, USB-C és HDMI ARC áramkörök fizikailag különálló áramköri lapon kaptak helyet, és saját, dedikált lineáris tápegységgel rendelkeznek. Ennek célja, hogy megakadályozták, hogy a digitális órajelekből származó nagyfrekvenciás RF-zajok átterjedjenek az analóg erősítőfokozatokra.
A hangerőszabályzást egy Burr-Brown "lépcső csillapító" (stepped attenuator) vezérlőre bízták. Ez a félvezetős, de tisztán analóg működésű áramkör kiküszöböli a hagyományos potenciométerek gyakori hibáját, a csatorna-együttfutási eltéréseket, és garantálja, hogy a sztereó kép még a leghalkabb beállításon is tűéles és szimmetrikus maradjon, továbbá, elméletileg mechanikusan jóval tartósabb.
Használat közben
A tesztre kölcsönkapott Musical Fidelity M5xi-t B&W 705 S3 hangsugárzókkal párosítottuk. Forrásként egy Arcam Radia ST25 hálózati zenelejátszót, valamint egy Loewe televíziót használtunk (HDMI kábellel csatlakoztatva). Mindez IsoTek Sirius elosztóval, EVO3 Premier tápkábellel és LessLoss C-MARC hangfalkábellel volt megtámogatva. Az első és legfontosabb gyakorlati extra, amellyel találkoztunk, a HDMI eARC bemenet volt. A televíziónkkal való összeköttetés után az erősítő azonnal átvette a tévé-hang kezelését. Rendkívül kényelmes volt, hogy a televízió bekapcsolásakor az erősítő is életre kelt, és a tv távirányítójával közvetlenül tudtuk módosítani a jelszintet (hangerőt), illetve ha kikapcsoltuk a képmegjelenítőt, automatikusan készenléti módba lépett az M5xi is.
A gyártó végre sutba dobta a korábbi, nem kifejezetten előnyös kinézetű és ergonómiájú, hifi erősítőhöz teljesen méltatlan érzetű távvezérlőt. Utóbbi apró, kényelmetlen gombkiosztását elfelejthetjük: az új M-szériás távvezérlő elegánsabb, gombjai jobban kézre esnek, a gombok színei követik a márka arculatát. Amin esetleg még csiszolhattak volna: a potméter viszonylag hamar (10 óra állásig) elért egy olyan hangerősséget, amit legtöbben meglehetősen hangosnak titulálnának. Konkrétan egyszer sem fordult elő, hogy az első harmadnál tovább tekertük volna, afölött már esztelen nagy, egy laza házibulit is túllépő hangerővel kellett számolni. Előnyösebb lett volna nagyobb átmenet a halk-hangos szint között, hogy precízebben lehessen beállítani a nekünk megfelelő szintet.
Hangminőség
A Musical Fidelity M5xi alapvető karakterét egyértelműen a mély érzelmi bevonás és a magabiztosság jellemezte. A legtöbb zenei részletbe bele ügyeskedett egy hajszálnyi lendületet, de közben egy barátságos, finoman részletező jelleg is került a magasabb frekvenciákba. Utóbbi kulcs előnyt jelentett a fényességéről, markán magas hangjairól híres (vagy inkább hírhedt?) B&W 705 S3 számára. Az erősítő pontosan ott finomított referencia hangsugrázóinkon, ahol számos más, rivális nyersebb, túlcsilingelő hatást váltott ki. A zenei tér szinte minden esetben kissé elnagyoltnak bizonyult: a színpad középen lévő szakaszát felületesebben ábrázolta az erősítő, de ezt frappánsan kompenzálta a barátságosabb tónus és dús, élvezetes, ugyanakkor árnyalt mélyhangok.
A Darlington kimeneti tranzisztoroknak köszönhetően a hangkép mentes maradt a tranzisztoros keménységtől vagy a fárasztó kiemelésektől; a megszólalás sokkal inkább emlékeztetett egy kiváló, tiszta A-osztályú erősítő folyékonyságára, közben az általános dinamikát szélesen tudta tartani. Bizonyos határokat el kellett nézni neki: például nem tudott olyan transzparens és mikro-dinamikailag fejlett lenni, mint a manapság milliós határ felett kapható alternatívák. Érzékeltük, hogy gyakran, még komolyzenei műveknél is (olyan finom árnyalatokra építő albumokra is, mint Yuja Wang - Ravel c. lemezén) kicsit határozottabb, jobban megfogott módon fókuszált az apró részletekre. Ez egy kicsit energikus, enyhén buzgó karaktert eredményezett, de ismét meg kell jegyezni, hogy a köztudottan kényes természetű 705 S3 hangsugárzók ezt egyáltalán nem kelletlen vagy harsány módon reagálták le.
Cassandra Wilson - Red Guitar c. művét az erősítő úgy kezelte, mint a lelkiismeretes esküvői fotósok. Mindent a "keretbe" akart foglalni, nem engedte, hogy a félreeső részletek szétszéledjenek. Ezáltal az atmoszféra kicsit le volt egyszerűsítve, ami a horizontális térre és a mélységre egyaránt értendő. Viszont a basszus (amennyire a hangsugárzó lehetővé tette) finom volt, árnyalt, nem tömbszerű. Másfelől, ha elektronikus zenére került sor, az erősítő bátran virította izmait. Nils Frahm - Sunson c. művénél rendkívül határozottan ábrázolta a testes mélyhangokat, a dinamikai ugrásokat is erőteljes, markáns energiával dobta elénk. Érzékeltük, hogy kicsit fitogtatta saját erejét az elektronika, de mindezt jó szándékkal, a hang élvezhető, harsányságtól mentes jellegének megőrzésével végezte.
Az analóg és digitális áramkörök fizikai elszeparálása és a tiszta analóg tápellátás kiküszöbölte azt a digitális "fátyolosságot" vagy fárasztó feszességet, amely sok modern erősítőt jellemez. Órák hosszat hallgattuk a legkülönfélébb műfajokat anélkül, hogy a legkisebb hallgatási fáradtság jeleit tapasztaltuk volna; az M5xi-vel a zenehallgatás pihentető, élvezetes élménnyé vált.
Felmerülhet az olvasóban a kérdés, hogy mennyire számít jónak a Musical Fidelity M5xi beépített DA konvertere, van-e értelme erre támaszkodni bármilyen külső digitális forrással? Mi abból tudunk kiindulni, amit a teszthez használt Arcam Radia ST25 hálózati lejátszóval hallottunk. Utóbbi saját DAC-jával jobb mélységérzetet és könnyedebb, kevésbé tömör basszust kaptunk - ugyanakkor mindkét esetben tetszett a hang. A Musical Fidelity saját konverterével a lendület érvényesült jobban, míg az ST25 a könnyedséget és virtuális mélységet, a közeli-távoli részletek közti kontrasztot fokozta ügyesebben. Természetesen a különbség sokkal inkább az M5xi javát szolgálná, ha egy olcsóbb, középkategóriás lejátszó lenne a forrás.
Megjegyzés: Az M5xi alatt lévő, vékony talpak nem a leghatékonyabb vibrációcsökkentők. Érdemes ezeket jobb minőségű rezgéscsillapító alternatívával helyettesíteni. Mi a Soundcare 00201-es, tüskés alátéteiből helyeztünk hármat az erősítő alá és egy elég határozott előrelépést értünk el levegősségben, illetve a központban lévő hangok szeparációjában.
Végszó
A Musical Fidelity M5xi tesztelése során bebizonyosodott, hogy a brit gyártó nemcsak leporolta az elődöt, hanem új igáslovat hozott a kategóriába. Az előd M5si számos hiányosságát sikerült maradéktalanul felszámolni: az új M-szériás rendszer-távirányító végre méltó az erősítőhöz, a beépített phono fokozat immár MC hangszedőket is kiszolgál, a bővített-frissített digitális bemenetekkel pedig több forrást képes fogadni. Bizonyos részein (hangerőszabályzó viszonylag hamar felfut egy magas szintre, a gyári talpak helyett érdemes jobb vibrációcsökkentőt használni) még érdemelt volna finomítást, de az összkép így is egy komoly "vas" benyomását kelti.
A hifi kínálatban sok drágább erősítőt találunk (akár házon belül), amit némileg a Musical Fidelity jelenlegi terméke nem rejt véka alá: megjeleníti a zenei tereket, bár nem túl nagy atmoszférával. Finoman árnyalja a basszusokat, ugyanakkor a mikro-dinamikus részleteket kissé egyszerűbb felbontással kezeli. Ezek az apró jelek sugallják, hogy a gyártó mindent megtett, ami ma ennyiért összehozható, de ha mélyebb zenei élményt keresünk, nézzünk szét a nagyobb szériák között. Kíváncsiságunk töretlen, ezért hamarosan eggyel nagyobb rokonát, az M6xi-t is teszteljük! Azoknak a zenebarátoknak ajánlott az M5xi, akik egyetlen masszív, időtálló és rendkívül élvezetes karakterű központot keresnek, és szeretnék a TITAN-örökséget egy megfizethetőbb formában a saját nappalijukban tudni. Ezt az ígéretet kézbesíti, így bőven lehet miért kedvelni.
